Idétlen időkig, HSBC, szánsájn, partitájm

A fent említett film főszereplőjének érzem magam, mint Bill Murray. Amikor reggelente Chiarát kísérjük a suliba, és szokás szerint szembejön velem a Sainsburynél (ez egy szupermarket) a félnótás kopasz alak, majd a mosolygós anyuka a kislányaival - akit mindig irigylek, hogy milyen szépen rollerezik mellette a nagyobbik (az enyéim meg visítva száguldanak előttem, mindenkit félrelökve:), visszafelé az indiai ürge a Városházánál, stb. Láttátok egyébként a filmet, vagy csak magamat szórakoztatom most? A lényeg, hogy minden nap ugyanaz történik, ugyanazokkal az emberekkel futok össze. Mindegy, ez béna volt. De már nem törlöm ki:)

Gyönyörű napos idő volt ma. Végre megjött a nyár! Úgy örülök neki! Kb. 2 percre tőlünk van egy park. Sok emberke szokott ebédidőben csakúgy kifeküdni, vagy megenni a szendvicsét. Szerintem ez jó szokása az angoloknak, mi is tehetnénk. Ha lenne hova kiülni...
Itt senkit nem érdekel, milyen ruha van rajtam, hogy áll a hajam, hogy nézek ki. És azóta én is sokkal kevesebbet foglalkozom ezzel a hülye megfelelési mániámmal. Pedig itt aztán vannak fura arcok, nekem elhihetitek! Idétlenebbnél idétlenebb ruhákban, extrém frizurával mászkálnak az emberek. Van aki fülhallgatóval táncol a metrómegállóban, mert épp gyakorol (talán:), van aki magában énekelget. Senki rájuk sem néz, elmennek mellettük. Szerintem itt kezdődik egymás elfogadása, nem?
Másrészről viszont a híres udvariasságuk tévhit. Én mindig mindenkinek a szemébe nézek, és mosolyogva megköszönöm, ha beengednek a babakocsival, vagy át az úttesten. Ha viszont én vagyok előzékeny másokkal, általában morgok vagy káromkodok egyet magyarul, mert rám sem néznek, meg sem köszönik. Majd akkor cumizom be, ha magyar jön szembe:)

A takonykórom ott tart, hogy arra keltem fel, hogy nyitott szájjal aludtam... Viszont megálmodtam álmaim pasiját!!! Félhosszú, szőke haja volt, napsütötte barna, izmos, kék szemű, mosolygós. Meztelenül mászkáltunk. Jólvanna, nem azért:) Valami naturális környezetben voltunk, mintha az őskorban lettünk volna, és meghívott egy fagyira. Sajnos itt felébredtem:S

Tegnap elkezdtem az ügyintézést. Úgy utááááááááááááálom! Elmentünk a HSBC Bankba Samanthával. Tök jófej volt, felajánlotta, hogy eljön velem. Mázli, mert így kedvezőbb feltételekhez jutottam. Amikor előző nap időpontot kérni mentem bankszámla nyitásához, akkor azt mondták, hogy az az egyetlen lehetőségem van, ha havi 8 fontos számlavezetési díjjal nyitok. Mivel nem tudok felmutatni közüzemi számlát az én nevemmel ellátva, és nem vagyok itt még egy éve.
Azonban következő nap, amikor Samanthával mentem, és rákérdeztem, nincs-e mégis más, akkor már másképp nézett ki a helyzet. Kellett egy nyilatkozat, hogy náluk lakom, legalább egy évig. Bekummantottuk, hogy tovább maradok:) Elvégre ki tudja... Kellett még egy council tax számla másolata tőlük, ami fingom sincs, micsoda magyarul. Meg az útlevelem, és a személyim, plusz egy végeláthatatlan formanyomtatvány kitöltése - szokásos brit módra.
Ma be is vittem ezeket, kb. egy hét múlva megkapom a kártyámat. Ez egy úgynevezett cash card, amivel fizetni nem tudok, viszont tehetek be rá pénzt, utalhatok is bárhová, illetve vehetek ki ingyenesen manit bármely HSBC automatából - amiből itt rengeteg van. Máshonnan is, az egész világon, hasonló díjszabással, mint a mi Master Cardjaink esetében.
Ja, és mindez ingyen és bérmentve, nem havi 8 fontért. Ezt hívják Basic Accountnak (alapszámla). Ráadásul fél év után válthatok egy Starter Accountra (kezdőszámla), ami azt jelenti, hogy ez már rendes bankszámla, lesz debit cardom, amivel fizethetek bárhol. Nem kell egy évig várnom, tök jó:)

Samanthával egyre többet röhögünk. A 6 évvel idősebb énemet látom benne: pakolási mániája van. Minden nap rendezget valamit, mondjuk van is mit ebben az óriási házban. Állandóan aggodalmaskodik valamin. Tisztaságmániás, ami jó, mert én is utálom a dzsuvát, és ők sem hagynak sosem maguk után.
Tegnap kimentem a kertbe, hogy megmutassam neki, milyen röhejes fotót készítettem a postai automatánál(ez majd a munkaügyi regisztrációs formanyomtatványhoz kell). Rajtakaptam, ahogy stikában bagózik. Meglepődött és kényelmetlenül érezte magát, én meg úgy tettem, mintha mi sem történt volna, aztán ő is. Láttam rajta, hogy hálás ezért. Engem végül is nem érdekel, nem fogom beköpni:) Csak fura, hogy miért kell ezt titkolni.

Ma este dinner party van. 8 emberkét hívtak meg. Ez a lökött Samantha meg minden kaját előre elkészített, és ma délután ugrott be neki - de csak mert Richard emlékeztette! - hogy nem hatan lesznek, és kevés lesz a kaja. Annyira tipikusan én a szétszórtsága:))))
Az egészre úgy készültek két napja, mintha legalábbis Queen Elizabeth tenné itt tiszteletét. Mécsesek a kertbe, legszebb poharak és tányérok az asztalra, különleges ételköltemények. Tipikusan ez a "mutassuk meg, mink van!". Samantha mesélte, hogy két emberkén kívül a többit alig ismeri, és az egész szerintem több stresszel járt neki, mint amennyi örömet okoz. Nem is értem, ennek így mi értelme van, mert amikor beszélgettünk erről, kicsit irónikusan állt hozzá. Mindegy, ők tudják...
Most meg hallom, hogy hiába kopácsolnak a vendégek a bejárati ajtón, mert a kis tömeg már hátul dumál a kertben, és nem hallják. Én meg köcsög vagyok, és nem megyek le, hanem inkább nektek írok:)

Egyébként megint kaptam egy klassz visszajelzést (köszi Judit!), hogy könyvet kéne írnom. Ezt már többen mondtátok! Mi lenne, ha egyszerűen csak kiadnám az itteni irományaimat? Vagy én leszek Julia a Julia & Julia című filmből. Amikor a csajszi 365 napon át minden nap kipróbált egy receptet Meryl Streep szakácskönyvéből, és írt az élményeiről. Ő is híres lett, és igaz sztori alapján készült a film! Na, mit gondoltok, van esélyem? Igeeeeeeeeen!