Bogrács parti és a varázstakaró története

Na hol is kezdjem... Megint jó sok elmaradásom van. Már hallottam a panaszkodást. Ugye, Évi?:)

Múlt szerda-csütörtök még eléggé holtponton voltam. Valahogy felhalmozódott ez a szakaszos alvás. Hol Xanthe nem hajlandó aludni egész éjjel, és helyette üvölt, mint a sakál (de tényleg!), hol Thali bömböl a kibújó fogai miatt, hol Chiaranak vannak asztmás rohamai. Rájöttem, hogy akármilyen korán fekszem le, a baj itt azzal van, hogy nem bírom átaludni az éjszakát. Arról nem is beszélve, hogy hétvégén már 7-kor kukorékolás van a Boote lányoknál. És ugyan megkértem Samanthát, hogy mostantól tartsa lenn a hallban a gyerekeket, ne rohangáljanak fel-le a lépcsőn. Akkor is mire felöltözteti őket, már 8 óra, és kiverik az álmot a szememből. Van valamelyikőtöknek jó füldugója??? Plííííííz!

Pénteken viszont tök jó napom volt. Talán azért, mert Chiaratól megszabadítottak a szülők. Csúnya ezt kimondani, de sajnos ő a főkolompos. Ha Xantheval együtt vannak, akkor rossz hatással van rá, és állandóan megy a balhé. Engem ez pedig rohadtul fáraszt. Főként ha papagájt játszom, és mindent ötvenszer el kell ismételjek.

Tehát péntek délelőtt vásárlással kezdtünk a Sainsburyben, Thalival és Xantheval. Röhejes volt, mert úgy néztünk ki kifelé jövet, mint a mikulás dec. 5-én éjszaka. Xanthe aranyos volt, ő akarta cipelni a kosarat. Amikor már kellőképp tele volt, csak kibökte, hogy nehéz, és megadóan átnyújtotta. A WC papírokat viszont mindenképp ő akarta vinni. Próbáltam egy kézzel lavírozni Thalit a babakocsival, másik kezemben a bevásárló kosárral, mellettem Xanthe tipegett-topogott össze-vissza, a többi vásárló pedig ijedten nézett rám, és inkább kitértek az utamból.

Így megpakolva érkeztünk a Starbucks kávézóba, aminek a hátuljában van egy játszórész. Inkább dedósoknak, de Xanthe amúgy is kicsit vissza van maradva kortársaihoz képest - sajnos. Bebiggyesztettem Thalit is a karanténba, aki óriási kerek szemekkel bámulta a többi gyereket. Mint aki másik bolygóról érkezett. Még sosem játszott másokkal, ekkora társaságban. Meg sem mozdult, úgy ült meredten. Majd később talált egy fonott kosárkát, amire feltámaszkodott. És kitalálta, hogy azt maga előtt tolva tud járni. Nem volt semmi a kiscsaj!

Szóval ezen a napon nyugalom és békesség volt a vacsoráig. Azt a két órát meg már kibírtam lefektetésig, mert tudtam, hogy végre jön a hétvége:)

Szombaton bogrács partira mentem Ágicával, és még néhány arccal, akikkel a magyar buliban együtt voltam. Már nagyon vártam.
A zsidó negyedben van ez a magyar étterem, Golders Greennél. Azt hittem, ünnep van. Minden Jewish feketében vagy sötétszürkében: lányok nyakig begombolkozva, pasik öltönyben, kisfiúkon széles karimájú kalap, felnőtt pasikon meg még az a béna fodros pajesz is. Welcome to Jewish life! Ők mindig így járnak, mint kiderült. Ágica felnyitotta a szememet. Ne értsetek félre, nem vagyok rasszista - különben nem jöttem volna Londonba lakni - de vicces látványt nyújtottak az utcán:)

Ahogy megérkeztünk az étterembe, ránk köszönt és betessékelt minket egy bajuszos emberke, aki a tulaj. Kedves volt:) A szemünk már kopogott az éhségtől, mert direkt nem ettünk ebédet, 3-ra kellett menni.
A köszöntő mézes pálesz után besoroltunk a kajához. Mosolygós fiúk kínálták az ételeket, és felsorolták, miből válogathatunk. Ez most talán patetikusan hangzik, de én kissé elérzékenyültem, és csak annyit mondtam a srácnak: Olyan jó mindezt magyarul hallani!
Volt szarvasgulyás, pásztortarhonya, grillek. Ágicával viszont hiányoltuk a jó kis koviubit, erőspaprikát. Desszertnek meggyes piskótát kaptunk, amit nagyon hamar elhordtak. Mi pofátlanul két tányérral pakoltunk:)
Mindenből jól bekajáltunk, viszont sajnos nem tartották folyamatosan melegen a kaját. Kerthelyiségben voltunk, és az idő elég szeles volt, így hamar kihűlt. Pedig aznapra 20 fokot és napsütést mondtak. Ehhez képest még beöltözve is megfagytunk, és az idő felét sajnos az étteremben töltöttük...

Egy gagyi és kiábrándítóan hamis zenész dalolászott szintivel+ritmusgitárral. Szegényt hangosan kiröhögtük. De come on, ez viccnek is rossz volt! Az efféle zenészeket szokták eltanácsolni Somáék a Megasztár előválogatásán... Ágicának volt egy jó beszólása - miközben kajáltunk, és ez a csodás énekes kornyikált - amin azóta is mosolygok: olyan, mintha falun lennénk:)))

Űj emberkékkel sajnos nem sikerült vegyülni, pedig számítottam rá. De kaptunk egy kicsi darabot Otthonból. És ez mindig megmelengeti a szívemet!

Vasárnap egy magyar csajszihoz mentem masszázsra. Cricklewoodba, ahová régi szép emlékek fűznek. (Ezt most inkább hagyjuk...)
Heni székesfehérvári, velem egyidős, a férjével, és a kisfiával él itt pár hónapja. A kisfiuk miatt jöttek ide, hogy szépen megtanuljon angolul. Otthon hagytak egy szép házat, amiben szerencsére barátok laknak albérletben ideiglenesen. A férje itt kapott munkát, Heni viszont nem beszél angolul. Sokáig területi képviselő volt egy multinál. És csakúgy mint én, belefásult a mókuskerékbe. Így lett testkozmetikus-masszőr.
Az iwiwen találtam rá, és amikor meglestem a profilképeket, amin egy kedves nőci mosolygott, tudtam, hogy ő lesz az, akit én keresek. Nagyon ügyes, pont úgy masszíroz, ahogy én szeretem. Megvan a "londoni Juditom"!!! - Judit, ezt most vedd bóknak, de tényleg!!!
Mindössze 10 fontért csinált nekem teljes testmasszázst. Elég sokat dumáltunk, és szóba került, hogy mindkettőnknek hiányzik a társaság. Ja, egyébként egy nap eltérés van a születésnapunk között:) Megbeszéltük, hogy legközelebb úgy megyek, hogy utána beülünk egy kávézóba. Lehet, hogy lesz egy új barátnőm?...:)

Amikor elindultam Henitől, szakadt az eső. De vízszintesen, ilyet itt még nem láttam (és nem is szeretnék többet...). Gyorsan felszálltam a buszra, és mire leszálltam: verőfényes napsütés, eső sehol. Hurrááááá!!!!!!!!!!!!!

Ezután Camden Townba vettem az irányt, mert közel volt. (Otthonról másfél óra.) Ezen belül is a Nemesis Tattooba. Felhívtam Zolit, a szalon vezetőjét, és vagányan egyből magyarul szóltam bele:) A srác nagyon jófej volt, elcseverésztünk pár percet a nyitva tartásról, hogyan találok oda, stb...
Ez nemcsak egy sima tetováló szalon, hanem rendezvényszervezéssel is foglalkoznak, jegyeket árulnak. Én a szept. 23-ai első londoni Dumaszínházra, és az október 3-ai Republic koncertre akartam jegyet. Most még jóval olcsóbb, és később nem is biztos hogy lesz a helyszínen. (Ahogy ugye múltkor is megszívtam a Kispállal - a szerk.)
Szerencsére könnyen megtaláltam őket, a Camden Piac mellett vannak. Jófej emberkék, sok fültágítóval, tetoválással és piercinggel+hörgős metál zenével. Ahogy beléptem az ajtón, köszöntek is rám magyarul:) Erre mondják, hogy ne ítélj külső alapján?:)

Ezután egészen pontosan 4 órát töltöttem Camden Townban:S Vagy én jártam ott régen (2008 novemberében, ha a piacot vesszük), vagy valóban kibővítették a standokat. Néha azt éreztem, eltévedtem, aztán mindig kilyukadtam egy ismerős helyen. Olyan volt ez nekem, mint egy kisgyereknek a karácsony. Csak ámultam és bámultam, mennyi szép és egyedi dolog van. Rengeteg pénzt el tudtam volna költeni. De csak egy, jobban mondva két dolgot vettem: 2 db ágytakarót, összesen 15 fontért. Igen, jól olvassátok! 250x225 cm. Az egyik jön velem haza Budapestre, hogy Kicsi Cicácskám ne az ágyamat szőrözze össze magányában és az én hiányomban. A másik pedig feldobja a jelenlegi szobámat, amit Azi - unokahugom és egyben keresztlányom - találóan "fehér lyuknak" nevezett:) Íme a leggyönyörűbb és legegyedibb ágytakaró, amit valaha láttam:

Bevallom, hogy mindezek után hulla fáradtan értem haza, jártányi erőm nem volt. Elindultam 11.15.-kor, és 20.30.-kor landoltam négykézláb a Grosvenor Roadon. Persze csak képletesen:)

Ja, a koránfekvős aranyszabályomat csak néha sikerül betartani - ahogy a mellékelt ábra mutatja. Egy hete viszont oszlopos tagja vagyok a West4 Health and Fitness Clubnak. Jó pasik száma: 0. Bridget Jones leltár... Remélem, hamarosan szolgálhatok Nektek jó kis zaftos konditerem sztorikkal is:)))

PS:
Xanthe aranyköpése - BEST OF
Helyszín: Grove House földszinti klotyó előtt
Én: Elmegyek WC-re.
X: Minek mész WC-re? Pisilj a nadrágodba!

Gyerekszáj, koszos Camden, és egyéb kiborulások

A depressziómnak lőttek, szép az élet:) Kivéve a kimerültségemet.
Kedden hirtelen elpattant egy húúúúúúúúúúúr – ahogy Dolly énekelte anno. Nagy vagányan bevállaltam két egymásutáni egész napra mindhárom kölköt. Samantháék vidékre kellett menjenek házat nézni.
Kedd estére odáig jutottam, hogy mikor Richard hazajött, és megkérdezte, hogy vagyok, kitört belőlem a bőgés. Elkezdtem neki zagyválni, hogy segítség kéne, és hogy vigye fel az emeletre Thalit, mert nem bírom tovább hallgatni a bőgését. Aztán közöltem vele, hogy mégse vigye, mert akkor volt az etetési ideje. Richard csak állt, kamillázott - hiszen köztudott, hogy a pasik nem bírnak az ilyen szitukkal mit kezdeni. És nem is értette, mit mondok, mert bömböltem. Ez van, néha nekem is lehet szar napom... Samantha megértette, és felküldött pihenni. Aztán a fürdetést én fejeztem be.
Később beszéltünk, hogy mi a probléma. Egyszerűen annyi, hogy 3 hónap után jutottam el arra a pontra, hogy borzolja az idegeimet, ha Xanthe és Chiara folyamatosan nemet mondanak, nem hallgatnak rám, szemtelenkednek, stb. Ezen pedig nem lehet változtatni – megszoksz vagy megszöksz. Én a B verziót választom legkésőbb Karácsonykor. Attól függően, mikor költöznek Mucsaröcsögére.

Akartok vicces sztorikat? Sok van, de legyen abból, ami teljesen friss. Ma kétszer is könnyeztem, ám ezúttal nem a sírástól:)

1. Helyszín – Starbucks kávézó klotyója
Xanthe épp könnyített magán, majd kezet mostunk-szárítottunk. Közöltem vele, hogy akkor mehetünk is. Hallom, hogy apró léptekkel csoszog. Lenézek rá, hogy mi a frász van. Okosan elfelejtettem felhúzni a bugyit és a nadrágot:)))

2. Helyszín és időpont szokásos – közös fürdőszobánk Xantheval, jóval lefektetési idő után...
Általában halkan kint nyüszizik, amíg én zuhanyzom. És csak reménykedem benne, hogy nem nyit rám. Ez már egy órával azután van, hogy le lett rakva mindegyik kiscsaj aludni. Tehát este 8 körül.
Egyébként sajnos az a baj, hogy Xanthe fél egyedül a szobájában. Ezt már többször tapasztaltam. Ma például mondta, hogy azért nem mer visszamenni az ágyába, mert felébreszti a Sleeping Beauty (Csipkerózsika), és ő attól fél. Aztán rájöttem, hogy ez az a kicsi lámpa, ami mindig ég az asztalán, úgyhogy Samantha eltávolította.
Szóval témára visszatérve – kiszaladok a fürdőből béna kis rózsás selyemköntösömben – amit egyébként a lányok imádnak rajtam – és megnézem, mi van. Xanthe ott áll Babyvel, a fehér macijával, és közli, hogy klotyóznia kell. Ráültetem a WC-re, majd benyögi, hogy kakilnia is kéne. Ilyenkor az a rendszer, hogy én kivonulok, és magára hagyom. Hiszen őszintén: melyikünk szereti, ha közben őrzik és bámulják? (Portugáliában is szegényem így erőlködött hangosan a medence női mosdójában, és amikor bejött egy-két hölgy, együttérzően néztek rám.) Tehát nyögdécseléshegyek, majd bementem, hogy segítsek eltakarítani a romokat. Először WC papírt használunk, majd Pampers Sensitive (REKLÁM!!!) törlőkendőt a biztonság kedvéért. Xanthe elővigyázatosan közölte velem, hogy ne a WC-be dobjam, hanem a büdi kukába, miután megszárítottam a fenekét:)))

Lehet, hogy ezek most így nem hangzanak hahota alapjaként, de ehhez ott kéne lenni, és látni az egész szitut, meg hallani, ahogy egy 2.5 éves gyerek szájából elhangzik:)

Hétfőn hazafelé menet például Chiarára rájött a vetkőzhetnék. Alapból szeret meztelenkedni a kiscsaj, ki tudja, miért. Bárhol, bármikor bugyira vetkőzik. Sőt, gyakran még az is lekerül.
Szóval már a mi utcánkban voltunk, amikor lesztriptízelte a spagettipántos ruháját derékig – még jó, hogy volt rajta póló. Aztán közölte velem, hogy a „biztonsági ember” azt mondta, hogy nem lehet meztelenkedni. Ez ugye Armando, ami örök félelmetes emlék marad Chiara számára:)))

Kedd este szokás szerint benéztem Xanthe szobájába – tudom, hogy mindig későn alszik el. Látom, üres az ágy. Azt hittem, megint szórakozik. Körbenéztem, gyerek sehol. Majd lekukkantottam a csigalépcső tetejéről, és a legalsó lépcsőfokon ott ült egy kis törpe angyalkás hálóingben, ölében Babyvel. Megkértem, hogy jöjjön fel, és azt mondta, rendben, majd szedte meztelen lábacskáit egy szó nélkül. Ahogy felért, mentegetőzni kezdett, hogy ő csak meg akart nézni lent valamit. Engem pedig majdnem elkapott a röhögőgörcs. Hogy lehetne rá haragudni?:)))

Ezek az esti huncutkodások hiányozni fognak, már látom. Meg ahogy Chiara szorosan átölel, amikor először meglát, és ahol elér, ad egy puszit. Meg ahogy Thali hangosan kacarászik, amikor bohóckodok neki. Ezekre fogok mindig mosolyogva visszaemlékezni...

Ja, egyébként szombat estétől vasárnap hajnalig partiztam Camden Townban. Teljesen vadidegen emberkékkel, akik a f@szbukon szedtek össze. Kellemesen csalódtam bennük!
Az első helyre csak személyivel mehettem volna be. Ehelyett én rendelkeztem egy EU egészségbiztosítási kártyával, aminek felmutatása után a biztonsági csaj kiröhögött:) Megkérdezte, kivel jöttem, és rámutattam a sorban álló két koszos képű indiai fiatalemberre (velük mentem – a szerk.). Beengedtek...
Benyomtunk egy kancsó koktélt, meg egy kör tequilát. Ciderrel kezdtük, ami vicces volt. Én Kopparberget kértem, mert annak vannak a legfinomabb gyümölcsös verziói. A pultos csávó pedig valamiért azt hitte, mindannyian szamócaszörpöt szeretnénk, és a fiúknak is azt adott. Én nem szóltam, utólag derült ki, hogy ők sima cidert szerettek volna:)))
Később áttértünk egy Underground nevű helyre, ami állítólag Camdenben az egyik legmenőbb. Sorba kellett álni, amit eleve nem szeretek. De csak 5 perc volt az egész. Persze az otthoni Morrisonshoz volt hasonló – pincelejárós büdi lebuj. Brit alterzenével. Sebaj. Eltáncolgattunk.
Ezután pát intettem a 4 órás 27-es busznak, és vártam a következőre, ami 4.30.-kor jött... Közben Arun – az egyik pasi, aki elkísért a megállóig – azon pánikolt, tudom-e, hol van a megállóm, vagy csak cammogunk. Közöltem vele, hogy igen, csak cammogunk, és ne arénázzon, hova siet hajnali 4-kor. Megtaláljuk, csak egyenesen kell menni. Nem is értem az ilyen embereket, komolyan:))) Felszálltam a buszra, majd elaludtam, és kipattantak a szemeim egy megállóval ez enyém előtt. Ami egyébként felesleges volt, mert a sofőr amúgy is felkeltett volna. Hiszen az én megállóm, Turnham Green Church után a garázs jön. Ekkor már 5.30. fele járt. Valahogy beizzítottam Boote-ék riasztóját, és ágyba dőltem. Aludtam egészen pontosan 7.30.-ig, amíg a kölykök fel nem keltek. Talán ennek az utóját szívom most...

Vasárnap három hét után találkoztam Ágicával, Tarang is jött, szokásos laza eleganciájával. Hiába, divattervező tanonc, tud öltözködni. Egy nagyon klassz helyre mentünk a Regent Streeten, Oxford Circusnál. A neve: Joe and The Juice. Hangulatos, puha kanapékkal, és iszonyatosan finom juice-okkal. Azt hiszem, oda még visszatérek...
Ágica egyébként most közölte velem e-mailben, hogy szerinte adjak ki a blogomból egy Bridget Jones-féle könyvet. Annyian bíztattok, hogy komolyan gondolkodom a témán hobbi szinten, átírva a kényes részleteket. Mit gondoltok???

Épp kopog az eső a tetőn, és úgy hallatszik, mintha a fejem felett szakadna. Már csak azt várom, mikor csöpög a kezemre, mint Dél-Afrikában. És akkor eljön az igazi holtpont számomra!Emlékeztek? Az volt nálam a vízválasztó, mindenféle szempontól:)

Most pedig betartom újévi fogadalmamat, és lefekszem korán aludni. Ezer éve nem kommenteltetek... Ágica lelkesen behozta az összes elmaradását a bejegyzéseimmel kapcsolatban. Remélem, a többiek is így tesznek, hiszen kötelező olvasmány vagyok:) Csóóóóóóóóók!

Ui: Anyu, Csaba, Nyafi Baba – bocs a könnyekért, de tudjátok, hogy csak a boldogságtól voltak. Sosem gondoltam volna, hogy egy webkamerának ennyire fogok örülni:)

Lehet, hogy beindul a hastánc karrierem?...

Kedves Olvasóim!

Nagyon az az érzésem van, hogy mostanában gyakrabban fogok ide írni. Szükségem van rá...

Csütörtök délelőtt 9.50.-kor teljes depresszióba esve ültem be a taxiba Boote-ékkal. Ők teljesen fel voltak villanyozva a hazarepüléstől. Én próbáltam leplezni siralmas hangulatomat, de egyáltalán nem sikerült. Aztán már nem is erőlködtem vele. Elmondtam nekik egyszer, hogy mi van: utálok nyaralásból visszatérni a régi kerékvágásba, és kész.

De itt most azt hiszem, másról is van szó. Velem van a baj. Az utóbbi időben sehol nem volt maradásom. Otthon sem volt jó, Londonba sem jó, a tengerparton sem volt jó. A hiba az én gépezetemben van. Diagnózis: MAGÁNYOSSÁG.
Sürgősen kezdenem kell magammal valamit, mert ez így nem mehet tovább. Tudom, hogyha egyszer mélyvölgybe kerülök, nehezen kecmergek ki belőle.

A következő projektlistát állítottam fel magamnak:
1. Aug. 28.: Idényzáró bogrács parti London egyetlen magyar éttermében a Golders Greennél. Ha jönnek velem ismerősök, ha nem, igenis elmegyek, és ismerkedek. Úgy ahogy Portugáliában is tettem. Már sokat fejlődtem e téren. Bárhol-bárkivel képes vagyok akár fél óráig is megállás nélkül beszélgetni:)
2. Ha elkezdődik az új menetrend szeptembertől – amikor is a Boote ördögfiókák suliba mennek, én pedig időm nagy részét a kis Thalival töltöm – havibérletet veszek a gymbe. Egészen pontosan egy L alakú formációt kell legyalogolnom 1 perc alatt. Ez az a konditerem, hol a győri lány dolgozik – még korábban említettem nektek. El fogok járni, ahányszor csak tehetem. Akár a pihiidőmben 1-3 óra között, akár esténként, ha nem bébiszittelek. És ott is ismerkedni fogok.
3. KIALSZOM MAGAM, KÖTELEZŐ IDŐBEN ÁGYBA BÚJNI!!! - ez lenne a legfontosabb, mert nálam gyakran ez okoz nyomi hangulatot. És ezt lesz a legnehezebb betartani, köztudottan Éjjeli Pillangó lévén:S

A repülőút a családdal – csakúgy mint odafelé – röhejes volt. Xanthe ismét toporzékolva hisztizett, pont az útlevél ellenőrző rész kellős közepén, majd átszaladt az összes biztonsági szalagon. Azon röhögtem volna, ha visszapattan a gumiszalagokról:) A határnál inkább ránk se néztek, gyorsan átengedtek, csak húzzunk már el.

Sajnos ezúttal én kaptam meg Xanthet a mellettem lévő ülésen. Két órán keresztül a következőt csinálta folyamatosan!: feláll - ásványvizes üveg kivesz az előtte lévő ülés támlájának zsebéből – leül – iszik – feláll – üveget visszatesz. Majd: feláll – chips zsebből kivesz – leül – eszik – feláll- visszatesz. A változatosság kedvéért néha a lehajtható tálcát is fel-le rakosgatta. Mindezt megállás nélkül. Kicsit sem volt idegesítő...
De amikor fáradt kis szemével huncutul rám vigyorgott, majd végigsimított kicsi kezével a karomon, és Babyvel (ő egy fehér maci) puszit adtak rá, nem tudtam rá haragudni....

Bevallom, hogy nagyon nem találtam a helyemet tegnap. Teljesen ki voltam akadva, hogy mi az, hogy nem maradhatok örökre a Monte Da Quinta valamelyik villájában. Így vigasztalódtam Thalival. Imádom pancsiztatni, annyira vicces, ahogy evickél! Kicsi, félig fogatlan vigyora miatt Ms Lovely Smile címmel költöttem már neki egy dalt.


A mai napom sokkal jobb volt, hiszen nem kellett dolgoznom. Ráadásul Samantha bejelentette a jóhírt, hogy jövő héten nem megyünk az anyjához Shopshire-be. Próbáltam leplezni kitörni készülő ujjongásomat...
Megkezdtem a kimozdulós terápiát. Délután elmentem a gigantikus Westfield bevásárlóközpontba mozizni. Megnéztem a Kéjjel-nappal című filmet. Nagyon tetszett. Egy percig nem unatkoztam, és szerintem nagyon vicces jelenetek voltak benne. Rájöttem, hogy még mindig olthatatlan szerelmet érzek Mr Cruise iránt. Kár, hogy szcientológia-őrült és nős:(

Azt hittem, lekésem a filmet, mert a 272-es busz tetű lassan haladt. Szinte otthon éreztem magamat – csak azért, mert néhány helyen részleges útlezárás volt, megállt az élet. 3 óra helyet ½ 4-re értem a Westfieldhez, és még így is láttam az utolsó reklámot a film előtt. Ezentúl legalább tudom, hogy nem kell pontra érkezni:)

Visszafelé sightseeingeltem egyet, ismét a 272-esen. Nem elég, hogy negyedórát késett, ráadásul valami kis béna busz jött, aminek csak első ajtaja volt. Ezt jó pár megálló után vettem csak észre:) Egyiknél majdnem le is robbantunk. Majd rossz helyen fordult be a sofőr, és az utasokat kérdezte, merre tud továbbmenni. Egyszerűen nem hittem el:) Még szerencse, hogy ezért nem kellett az Oystert lehúznom. Micsoda szolgáltatás ez, kérem???

Teljesen feldobódtam, és talán visszatérni a régi kerékvágásba. Holnap elvileg valami vadidegenekkel megyek bulizni – a facebookon talált meg a srác. Ne merjetek röhögni, legalább lesz miről sztoriznom nektek:) Egyébként pedig nyomi, indiai, és jóval fiatalabb tőlem. De muszáj legalább szept. 10-ig kedvesnek lennem vele, mert meghívott a szülinapi bulijába. Hátha tudok ott ismerkedni:)

Nem is meséltem még Nektek, hogy Boote-éktól kaptam egy kis ajándékot. Egy apró párna, rajta rózsaszirommal, mellé pedig egy kicsi rózsa illatú parfüm. Ezzel köszönték meg, hogy elmentem velük nyaralni. Szívesen máskor is:) Ilyen helyre szerintem soha nem jutottam volna el, főleg nem úgy, hogy mindent kifizetnek nekem, és még fizut is kapok érte.
Túl jól sikerült ez a nyaralás, a pasis malőrök ellenére is. Annyira hálás vagyok a sorsnak, vagy nem is tudom minek, hogy nekem ez megadatott. Hihetetlen, mennyi élménnyel lettem gazdagabb. A családdal is nagyon jól összekovácsolódtunk. Azóta sokkal jobban kijövünk. Mindannyiunknak jót tett Quinta do Lago.

Képzeljétek, ma délután belevetettem magamat hastánc tanfolyam keresésébe is. Véletlenül rátaláltam Eva Green honlapjára, akiről már otthon is jókat hallottam. Annyira emlékeztem, hogy magyar, és Angliában tanít. Mázlim van, hogy Londonban!
Írtam neki emailt, amire pár óra múlva kaptam is egy nagyon kedves választ. És jól figyeljetek, mert most jön a lényeg: már látatlanban azt mondta, hogy mindenképp szeretné, ha táncolnék a fellépő csoportjában. Sőt, fellépési lehetőséget ajánlott szólóban. Egyrészt a tanítványi esteken, másrészt pedig a saját showműsorukban, amihez küldött linket. Majdnem lehidaltam!!! Fel kell kössem a rázőkendőt, és újra formába kell hozzam magamat, mert ez nagyon jól hangzik. Még ha csak a fele is valósul meg.
Anyu, küldheted Louis Trans-szal az összes hastánc rucimat!!!:)

PS: Nem akarom elveszíteni a szép aranybarna színemet. Tipp, Csajok? Szoláriumon kívül, mert az itt csillagászati árban van.

Bohém Rapszódia - Quinta do Lago utolsó bejegyzés

Augusztus 17. kedd

Már alig vártam, hogy kiírjak mindent magamból. Most tényleg szükségem lenne egy terapeutára, basszus... A cuccaim 3/4-e összepakolva, én pedig romjaimon heverek bébiszittelés közben, NYUS-tól szenvedek (Nyaralás Utolsó napjai Szindróma – a szerk.)

Hétfő este beszólt Richard - miközben a blogomat pötyögtem a konyhában - hogy miért töltök annyi időt a számítógép előtt, miért nem megyek el valamerre. Finoman próbáltam rávezetni, hogy már mindent megnéztem, és még ha ki is teszem a lábam a komplexumból, Quinta do Lagoban sincs semmi. Hiszen az egész egy üdülőtelep. Több órát meg hadd ne gyalogoljak a következő lebujig. Tehát marad a bár és a medence. Nem sikerült felfognia. Mindegy. Aznap amúgy sem voltam hangulatban, és ez a kommentár már csak hab volt a tortán. Úgyhogy kifakadtam neki, őszintén: „Azért Richard, mert nagyon magányos vagyok.” Egyből meghökkent. Neki meg sem fordul ilyen a fejében...

Sajnálatos módon már csak két nap van vissza a hazamenetelig. Chiarával együtt sírtunk. Annyira rossz volt látni, hogy szomorú, és tényleg nem hisztiből csinálta. Szorosan átöleltük egymást, és próbáltunk vigasztalódni...

Egyébként itt Portugáliában minden napom úgy kezdődött, hogy Chiara lecsattogott meztelen talpacskáival a lépcsőn, amint meghallotta, hogy szöszmötölök a konyhában. Például ma reggel is köntösben félkómásan készítettem a kávémat, még jóval a munkaidőm kezdete előtt, de ő már szaladt hozzám. Köztudottan antiszociális vagyok ébredés után kb. még egy óráig. Ebből komoly problémáim voltak a Procter HR osztályán is:) De ahogy Chiara örül nekem, engem is mosolyra derít, és teljesen másképp indul a napom. Pedig bevallom őszintén, néha egy porcikám sem kívánja ezeket a kis ördögfiókákat.

Ma a hotel klubjába kellett vinnem a csajokat. Persze a Latin Lover ott volt, hadd örüljek:S Bevallom férfiasan, ez eléggé betett a lelkivilágomnak és az aznapi hangulatomnak. Gondolom hivatalból - odajött köszönni: „Jó reggelt Hölgyem, hogy van?”
Mi a fene? - gondoltam magamban - Mióta nem hív mindenki előtt Melindának? Rájöttem, hogy azóta, hogy megosztottam vele, milyen jól éreztem magam szombat este.
Miss Bitchet játszottam, és rá se néztem, úgy válaszoltam, nem túl udvarias angolsággal: „I`m fine.” Armando hüppögve eloldalgott...

Mondanom sem kell, fél délelőtt került. Én meg direkt ugráltattam köcsög módon. Többször odaintettem neki, mint ahogy a gazdag, unatkozó tyúkok szoktak, és ide-oda tologattam vele a napernyőt. Így utólag visszagondolva már nem bosszankodnom, hanem röhögnöm kell:)
Tényleg nem véletlenül mondhatta Armando egyetlen „randinkon”, hogy az első benyomása az volt rólam, fenn hordom az orromat. Én meg persze rákontráztam, hogy 37 helyett 42-nek néztem, és kötözködő baromnak tartottam:)))

Első csicskáztatáskor hoztam a formámat. Jó hangosan megkérdeztem, - hogy az ágyszomszédok is hallják a privát beszélgetésünket - hogy milyen volt a hétvége az anyjával. Olyan szemét tudok lenni, nem?:) Armando meglepődött, aztán hebegett-habogott, hogy négy óra alatt vezette le az utat (nem baj, hogy nem ezt kérdeztem, ez már csak mentegetőzős válasz volt részéről a csipkelődős smsem miatt - a szerk.), majd gyorsan távozott a színről.
Jó sokáig felém sem nézett, úgyhogy ismét odahivattam, ezúttal a másik irányba tolattam vele a napernyőt. Morogva, sértődötten megkérdezte, hogy milyen volt az estém. Játszottam a hülyét, mintha nem tudnám, melyik estéről beszél. Erre ő: „Miért, már elfelejtette?”
Hát ez marha jó! Még Őkegyelme volt megsértődve!!! Legszívesebben a fejére borítottam volna a napernyőt, mind megismerkedésünk legelején. Legalább szép kerete lett volna a love storynknak...

Direkt lefoglaltam egy ágyat a cuccaimmal a pihiidőmre, ami persze láthatóan nem tetszett Armandonak. Nekem viszont annál inkább. Ugyanis már délelőtt kinéztem magamnak – jobban mondva ő engem! – egy gyönyörű, világító kék szemű, barna hajú, magas, izmos szakácsfiút. Sajnos túlságosan elfoglalt volt, de legalább szemmel d*gtunk:))) (Orsika, ismerős a szitu?)

Majd - hogy ismét jót röhöghessetek – megtörtént az évszázad égése. Nagy vagányan odatipegtem indulás előtt a konyha bár mellé eső pultjához, ami nyitott. A világító szemű rám mosolygott, majd megjelent a főnöke egy pocakos Döbrögi uraság formájában, és közölte a szépfiú mögötte, hogy dolgozniuk kell. Pfffffffffff! Ezt a szívást! Ott volt a számom és a nevem egy darab kis cetlin a kezemben, amit neki szántam. Puffogva távoztam a színről, és azon tűnődtem, miért vagyok ennyire szerencsétlen. Hát így maradtam hoppon és magányosan hátralévő két napomra...


Augusztus 18. szerda

Már egy fokkal jobban vagyok – talán. Ez alatt a két hét alatt sok minden átfutott az agyamon. Például, hogy mi a frászt keresek én Londonban. Amikor én a tengert, a napfényt, és a kánikulát szeretem. Mindig is ilyen helyen szerettem volna élni. Teljesen össze vagyok zavarodva. De ne aggódjatok miattam! Ez nem azt jelenti, hogy holnap visszarepülök Londonba, másnap összepakolok, és a Monta De Quintában rázom a seggem esténként. Ez talán majd egy másik blog címe lesz. Egyszer...

Reggel ismét összecuccoltam a csajokat: Chiarát és Xanthét. Valamiért – talán turnusváltás volt – óriási tömeg volt ma a medencénél. Armando „kedvesen” azzal fogadott, hogy teltház van. Nem baj – feleltem – és pofátlanul lecuccoltam egy ágyra. Annyi holmink volt, mint Ms Santa Clausnak. Két hisztis gyerekkel nem fogok a tűző napon szerencsétlenkedni. Valahogy mára lett elegem abból a sok hülye gazdag emberből, akik órákra lestoppolják a napágyakat, majd sz*rnak ráfeküdni.
Nemsokára megjelent a család, akinek az ágyak fenn voltak tartva. Kedvesen, mosolyogva megbeszéltem a nőcikével, hadd legyen az enyém az egyik ágy délelőttre – ez az utsó napunk, két gyerekkel vagyok. Semmi gond nem volt belőle. Armando pedig bosszankodva nézte a jelenetet.

Távozáskor otthagytam a törölközőmet, fürdőrucimat, és egy játék plüsslovat az ágyon. Mire megérkeztem a pihiidőmben, sehol nem volt – ahogy sejtettem. Direkt megkérdeztem a kettővel arrébb lévő ágyszomszédokat, hogy nem-e tudják, mi történt. A hölgy mondta, hogy az úszómestert látta, hogy elviszi a cuccaimat. Armandonak mindezt nem mondtam, ő azzal a kifogással jött nekem, hogy félre volt dobva az összes holmim. Visszamentem ugyanahhoz az ágyhoz, majd megjött egy középkorú ír ürge. Ő stoppolta le a feleségével. Megkérdeztem ismét kedves mosolyomat előillantva, hogy nem-e baj, ha maradok a másik ágyon. A pali is megerősítette, hogy Armando volt olyan drága, és vitte el a holmimat, nem ők pakolták el. Pedig rá sem kérdeztem. Érdekes. Visszasüllyedtünk 30x évesen az óvoda alsócsoport színvonalára...

A szimpatikus ír úriemberrel vagy félórát beszélgettem mindenféléről. Armandonak ez láthatóan nem tetszett. Oda is jött megjegyezni, hogy milyen jó, hogy már barátok lettünk a palival. Most mondjátok meg nekem őszintén: hogy lehet valaki ekkora marha?

Azon filózok, mi lenne, ha kicsit alátennék. Hiszen a mai malőr már személyeskedés volt részéről. Mindenki más ugyanúgy otthagyja a holmiját az ágyon. Csak az enyémet vitte el. Ráadásul még paraszt is volt, el akart zavarni a kisebbik lubba, ahol még többen vannak.
Tudom, hogy mindenkinek benyalja magát, mert kedves. És azt is mefigyeltem, hogy jattolnak neki – ezért tartja az ágyakat. Ha nagyon szemét lennék, megérdeklődném még ma este, ki a főnöke, és írnék egy szép szerelmes levelet. Csak hogy neki kellemetlen legyen.

Chiara nekem köszönhetően már egész szépen evickél a medencében. Először csak pár méterre hagytuk el az úszógumit, majd mára már biztonságosan kalimpált anélkül is – sőt, be is ugrált! - azon a részen, ahol még leért a lába.
Xanthe első napokban karúszóval és úszógumival felszerelkezve volt csak hajlandó bemenni a nagymedencébe. Akkor is a korláton csüngött. Mintha magamat láttam volna gyerekként... Ma már többször bement úgy, hogy csak a karúszó volt rajta. És simán elúszkál a gumival, akármilyen mély vízben is. Samantha nem győzött nekem hálálkodni.

Délután azt hittem, neccesen végződik a nyaralás. Mindhárom Boote lány rám lett bízva, hogy a szülők pakolhassanak. Addigra megpuhítottam Armandot, és megkértem, tartson nekünk egy darab ágyat napernyővel, mire a csajokkal megjövök. Megcsinálta. Sosem fogom megérteni, mi vitte rá...

Csodák csodája, tök jól elvoltunk a lányokkal. Thali egyáltalán nem zavartatta magát, hogy nem mehet be a medencébe (a változatosság kedvéért most ő beteg – a szerk.). A másik két ördögfióka pedig valahogy megérezte, hogy most a legkisebbre kell fordítanom a legtöbb figyelmet, és simán eljátszottak. Ráadásul külön-külön, Xanthe a pancsolóban. Ami nála extraszámba megy. Még barátot is szerzett magának, holott ő köztudottan nagyon szégyellős, visszahúzódó gyerek.

Most egyedül a kiscsajok vigasztalnak, mindig megnevettetnek valamivel. Másképp elmerülnék a magány süppedős, ragacsos mocsarában. Bocs Gyerekek, hogy kissé melankólikusra hangolódik a blogom. Próbálom összeszedni magamat. Anyukám és Erika barátnőm szerint őserdőben élek, főleg pasiügyileg. Merthogy mit várokén egy „fürdőhelyen”? - ez Anyukám volt...:) Már csak egyet nem értek: hol marad ennyi ideig Maugli?????????,

EZ VOLT A PORTUGÁLIA KÜLÖNSZÁM. ARMANDO „MAJDNEM SZERETŐM” BALLADÁJA. OFFFFFFFFFFFFFFF...........................

Tiffany magazin különszám – 2. rész – avagy a tragikus végkifejlet

Augusztus 15. vasárnap

Háááááááááááááát.... nem tudom, hogy leírjak-e mindent, de így teszek. Hiszen eddig is mindig őszinte voltam hozzátok. Akkor is, ha cikis helyzetbe kerültem. Ami köztudottan nem ritka nálam...

Úgy tűnik, a Latin Szerelő felültetett. Szombaton még ott szórakoztatott a medencénél a pihiidőmben – aznap dolgoztam le a júliusi másik napomat, amikor hazautaztam – én meg meló után smseztem neki, van-e kedve elvinni valami jó kis helyre utolsó szombat estémen. Ugyan nem maradtunk semmiben erre a napra, mégis gáznak tartottam a választ, ami ez volt: „Sorry, de hazautazom anyukámhoz látogatóba, épp vezetek. Csók!” Pfffffffffffffff!!!!!!!!!! Csókold meg a hátsó felemet! – gondoltam magamban. Lehet, hogy én vagyok túl szkeptikus és hordozom magammal egy bőröndben a múlt sérelmeit. De ti elhiszitek ezt a boolshitet???
Felnőtt emberek vagyunk. Nem várom el, hogy értem epekedjen. Hiszen négy nap múlva elröppenek, és valószínűleg soha többet nem látom. De ha ostobának néznek, azt nagyon nem szeretem.
Minezektől függetlenül megnyugtatott, hogy vasárnap még ugyanúgy együtt beachelünk, és megkérdezte, már reggel akarok-e menni. Erre tipikus Melindás választ adtam, és most biztos felszisszentek, hogy mindent elszúrtam. De nem bírtam ekkora ziccert kihagyni, és úgy éreztem, jogos a frusztrációm. Tehát ez ment el válaszként: „Veled vagy nélküled, de elmegyek beachelni, te pedig majd csatlakozhatsz, ha elszabadultál anyádtól.” Szerintem vicces:) Férfi barátaim számára gondolom, nem. És most szolidárisan véditek Mr Armandot, hogy mi van, ha mégis az édesanyjához ment szombat este. Ezt már Lacustól is megkaptam időközben, ugyanis kikértem a véleményét. De én erre az anyucis látogatásra kb. 1% esélyt adok...

Eldöntöttem, hogy azért is jól fogom tölteni a szombat estémet! Kiöltöztem csinibe, smink és társai, majd a hónom alá csaptam Lenot (ő Lenovo, a laptopom, és by the way kislány – én azt hiszem:).
Arra gondoltam, megnézem végre a hotel fenti bárját, hátha mégsem annyira gáz.
Senki nem volt rajtam kívül. Átfutottam koktéllapot, és ismét csalódottan konstatáltam, hogy nincs Long Island. Szimpi kis mixer állt a pult mögött. Kedvesen rámosolyogtam, köszöntem, és megkérdeztem, miért nincs eme remek nedű a menüben. Ő sem értette, de közölte, hogy szívesen kever CSAK nekem egyet, normál koktéláron. Juhéééééj! - örömködtem magamban. Már érdemes volt otthonról kiszabadulni! És legalább azt is elmondhatom, nem úgy mentem vissza Londonba, hogy nem ittam meg kedvenc italkámat egy puccos hotelbárban. Láttam, hogy nem sajnálja belőle a lényeget, úgyhogy figyelmeztettem, ne turbózza fel nagyon, mert később meg akarok kóstolni egy másikat is.

Kiültem Lenoval a teraszra, ahol óriási fonott fotelek voltak. Kényelembe helyeztem magamat, és néhány éhes szúnyog társaságában skypeoltam a tesómmal. Amikor már úgy éreztem, kellőképpen Pöttyös Panka vagyok – még a talpamat is összecsipkedték! - bevonultam.
Addigra már egy férfi-női páros zenélt – a pasi zongorázott, a csaj énekelt. Először nem tetszett. Aztán rájöttem, hogy tök jók. Mindenkinek a kedvére tettek, és eljátszották a vendégek kedvenc számait.
Sajnos hívott a természet. Leno hónom alá - Long Island fele asztalon marad - Melinda lelép. Egy perc múlva, ahogy visszajöttem, ital sehol. Odamentem a pulthoz reklamálni a mixernek. Később kaptam egy pohár száraz pezsgőt – amit utálok – szexi eperdarabkával a szélén. Hm – gondoltam magamban – ez felhívás keringőre?

Átcuccoltam a bárpulthoz, kérni egy normális italt. Elkezdtünk beszélgetni Marioval – kihallgattam, hogy így hívják - mellettem pedig egy idősebb ír hölgy ült. Vicces volt az öreglány:) Ő a lányával lelépett, én pedig maradtam. Ekkor már éjfél felé járt.
Kiderült, hogy kicsi a világ, és Mario nemcsak hogy tudja, hol van Magyarország, de már járt is kicsi hazánkban. Mégpedig Pakson, nemzetközi judobajnokságon. Ugyanis korábban profiban nyomta, és kétszer elsők is lettek csapatban. (Igen, csupa sportos pasit fogok ki! - a szerk.)
A zongorista is tudta, hol van Hungária, aminek nagyon örültem. Aztán ráfogta, hogy biztos azért vagyok ilyen gyönyörű, mert magyar lány vagyok. Ahhhhhhh, micsoda bóóók!

Észre sem vettem, és még két Long Island került elém egymásutánban, fizetnem viszont valamiért nem kellett. (Én egyébként a második után majdnem el is felejtettem megkérdezni, mennyivel tartozom...:) Mario tudálékosan elmagyarázta, hogy kedvenc koktélomnak többféle verziója létezik. Ezt most megosztom Veletek is:
1. California Ice Tea – ginger ale-lel keverve
2. Miami Beach Ice Tea – blue curacaoval megspékelve
3. Öööö... nem emlékszem:S

Hajnali egy órához közeledtünk, és örültem, hogy végre veszély nélkül elbeszélgetek egy hímneművel. Merthogy kiderült: nős, két kisgyermek apja. És abból ahogy a családjáról mesélt, nekem nagyon boldognak tűnt. Megkérdezte, nincs-e kedvem vele beülni egy sörre, miután bezárt. Nem láttam semmi akadályát.

Bekocsikáztunk a városba – Almancil – ahol végre láttam, hogy élnek normális halandók is a környéken!!! Tankolás után megérkeztünk egy kb.10 rendőrrel őrzött parkolóba, így nyugodtan hagytam Lenot a csomagtartóban. Armando egy puccos beach bárba vitt, ahol korábban dolgozott. Így ingyen volt minden:)
Kiültünk a tengerpartra. Beszélgettünk sportról, családról, gyerekekről, munkáról. Majd számomra sokkoló pillanat következett, ami felébresztett Csipkerózsika álmomból. Fel akart melegíteni, átkarolt, és megkérdezte, megcsókolhat-e. Kamilláztam egyet... Határozottan tiltakoztam, és mondtam, hogy gondoljon a családjára. Ő nem akart. Megmagyarázta, hogy hozzuk ki ebből a pillanatból a legtöbbet, úgysem látjuk többet egymást. Valahogy akkor logikusnak tűnt számomra 3.5 Long Island után... Most biztos röhögtök Fiúk, és azt mondjátok magatokban: ezek után ne csodálkozzunk mi nők, ha a pasik minden alkalmat megragadnaka próbálkozásra. De várjátok ki a végét!:)
Kb. 5 perc múlva leállítottam, hogy most már elég lesz. Megvolt mindenki öröme, menjünk haza. Ehhez képest egy másik ismerős környékre érkeztünk: a Quinta do Lago beach parkolójába. Körülnéztem, és mondtam neki naívan, hogy ez nem a hotel, rosszfelé jött. (Most hangosan nevetek magamon, mennyire röhejes lehetett ez a mondat tegnap este!:) - a szerk.) Aztán rájöttem, miért. Rám akart ugrani a kocsiban. És lőn csoda! Bennem még mindig volt annyi ész, hogy közöltem, én ezt így nem akarom, vigyen haza. Na, azért érzitek?:)

A hotel sorompója előtt megkérdezte, itt jó-e. Dacosan nemet mondtam. És mivel nem voltam hajlandó kiszállni a kocsiból, ő pedig nem akart szarakodni a bejárat előtt, így hajnali négy órakor kénytelen volt odaköszönni a portásnak, hogy engedjen be minket – így észre is vette, hogy nővel jön - és befurikázni engem a 122-es villa elé. Nehogy már megkönnyítsem neki!:) Anélkül, hogy ránéztem volna, vagy szóltam volna hozzá, kiszálltam, és ráb*sztam az ajtót. Ahogy már annyi más hasonló pasira korábban. És ennyi, részemről a fáklyásmenet.

Tudjátok, én sem vagyok egy matyóhímzés. És valamiért bevonzzom az efféléket. De csak mert a férfiak egy része ilyen, nem fogom magamat okolni. Igenis vannak normálisak, és én ki fogok halászni egyet!:)

Amikor ezeket a sorokat írom, vasárnap du. 1 óra van. Egészen pontosan három órát tudtam aludni a kölkök miatt. Armando pedig az imént írt, hogy nagyon messze van Farotól: a szülővárosában, Coimbraban, 447 km-re, ahol az anyja lakik. Ezt felkiáltójellel hangsúlyozta ki, amin röhögnöm kell. És csak holnap reggel jön vissza. Na persze! Főleg, hogy 8-kor kezd. Szerintetek? Muhaha! És akkor nem kamuzik...
Természetesen ezt a ziccert sem hagyhattam ki, és válaszoltam, mintha hülye lennék – úgyis annak néz: „Hú, akkor jó korán, kb. hajnali 3-kor kell indulnod, mert hosszú levezetni ezt a távot! Képzeld, szombaton volt olyan kedves az egyik mixerfiú, és elvitt szórakozni. Nagyon jól éreztem magam.” Hadd higgye csak, hogy mással esetleg könnyelmű voltam, míg vele nem. És csak hadd egye a franc, ki lehetett az. Hiszen mindegyik nős:)

Azóta merengtem én ezeken a dolgokon, és rájöttem, hogy még mindig kislányos naívsággal tekintek a férfinemre. Jó vagy nem jó, ki tudja... De egy biztos: azért lettem ejtve Armando által, mert nem akartam a karjaiba omlani a csütörtöki naplementés randin. Ugyanis egyértelműen értésére adtam még a legelején, hogy ne is próbálkozzon.
Férfitársaim némelyike most biztosan azt mondja, hülye vagyok, miért nem használtam ki az adott helyzetet. Egyszerűen nem volt kedvem hozzá és kész. Tudom, hogy most tök szarul érezném magamat. Szarabbul, mint amúgy.
Nem ellenkeztem volna én a nyaralás végén. De igenis dolgozzon meg érte! Romantikázzon, vigyen el vacsorázni, vagy valami szép helyre, stb. Hova lettek ezek a férfiak??? Azok a nők rontják el őket, akik annyira kétségbeesettek, hogy az efféle tengerparti vakációk alatt örülnek, ha levadásznak egy pasit, aki egyből megd*gja őket. Hiszen mindkét ürgét meginterjúvoltam, szoktak-e kapni ajánlatokat hölgyvendégektől. És Drágáim, még pénzért is! Az már az ő lelkiismeretük, hogy elfogadták-e. Nem különösebben érdekel a dolgok ezen része.

A személyzetből még két kedvenc bartenderem, egy szöszi pasi és Pedro van hátra. Ő az, aki széles mosollyal fogad minden nap fél 2-kor a medence bárjában, és kérdezés nélkül elkezdi keverni a világ legeslegjobb jegeskávéját. Mert első alkalommal megjegyezte, mit szeretek. Ha csak 5 percet várnom kellett rá, már azt se engedte, hogy kifizessem. Ha pedig nem tudott visszaadni aprót, inkább hagyta, hogy én tartozzak neki. Vele is randizzak, hogy csalódjak a Férfi Állatfajban??? Neeeeem! Ő maradjon meg 100% cukiként az emlékezetemben!

Na, ennyit a sors iróniájáról... Most pedig zárom soraimat, megyek beachelni. Egyedül!

Augusztus 16. hétfő

A vasárnap délutáni tengerpartozás egész jól sikerült. Néha be-bekómáltam az ágyon másnapos hulla lévén. Öreg vagyok én már a partizáshoz! Szerencsére valamelyik gyerek bőgése mindig felébresztett, így nem égtem oda. Béreltem ágyat 15 EUR-ért. A Monta De Quinta ágyakat előre kell lefoglalni. Hiába volt a fele üres, akkor sem fekhettem rá. Nem úgy van az! Mellettük egy sorral ugyanolyan ágyak viszont szabadok voltak. Egy másik fickóhoz tartoztak, akinek zsebbe kellett fizetni. Logikus, nem?....

Rám tört az éhség. Szerettem volna kajálni valamit abban a borzalmas bárban, amelynek az alagsorában, a mosdó mellett a rohadozó halmaradékokat tárolják. Tele volt. Megkérdeztem a Keresztapa kinézetű maffiózó tulajt, hogy mikor érdemes visszajönnöm. Azt felelte, egy óra múlva. Próbálkoztam asztalfoglalással, de nem lehetett. Aztán közölte, hogy egy óra múlva is nagyon sokan lesznek. Röhötem, és otthagytam. Még a Gundelban sem várnék ilyen sokat egy asztalra. Nemhogy ezen a tré helyen:-D Szerencsére egy köpésre volt egy kis büfé, ahol aranyárban árultak bagettet. Így menekültem meg az éhhaláltól...

Megnéztem a naplementét, és gondoltam nagy vagányan, majd hazagyaloglok. Hiszen úgyis későn sötétedik, ráérek, és megjegyeztem az útvonalat a buszon. Végül sikeresen hazakerültem, de tangapapucsban, napozástól elgyötörten nem volt túl nagy fun fél órát klappolni...

Ma újabb csajos délelőttöt töltöttem Thalival. Míg a Boote család többi része angol módra golfozni ment, mi itthon maradtunk. Mire a Törpe felébredt, én már összekészítettem mindent. Úgy döntöttem, hogy ma is jól fogom érezni magamat. Ezért az volt a terv, hogy a klubban mulatjuk az időt pancsolással, játszással, kajálással.

Hála a jó égnek nem Armando tartotta a frontot. Így könnyebb volt nekem is, mert nem rajta puffogtam, hogy mekkora barom. Egy fogszabályzós srác volt helyette, akivel csináltattam magunknak egy jó kis árnyékos sarkot. Leterítettem egy óriási fürdőlepedőt Thalinak. Ha ugyanis kúszhat-mászhat, teljesen jól elszórakoztatja magát. Elvittük a kedvenc új játékát, ami egy hatalmas műanyag csirkefogó olló. Mindenki furán nézett ránk, de ha egyszer Thalit ez teszi boldoggá...:)
A selyemsonkát nem annyira csípi a gyermek, rá kellett jöjjek. Eddig mindig mindent egy szó nélkül megevett, ő az egyetlen a lányok közül, aki normálisan kajál. De ma – mert mikor máskor – műsort rendezett. Cirkuszolás, kiabálás, sírás és társai. Ja, és erre még rájött a primadonnázás, amit Xanthe szokott nyomni: nekiáll öklendezni és kiköpni a kaját, csak megenni ne kelljen. Valamiért rám jött a röhögőgörcs...:)

Most pedig zárom soraimat, és felteszek Nektek mindent a blogra. Hetek óta nem kapok visszajelzést. Remélem, nem nyaralni van mindenki egyszerre. Az írás ugyanis terápiás hatással van rám, rá kellett jöjjek:)

Tiffany magazin különszám 1. rész

Augusztus 11. péntek

Na heló Drágáim!

Gondolom, már izgatottan vártátok a fejleményeket a Latin Szerelővel kapcsolatban. A dolog odáig fajult, hogy tegnap este már randiztunk is. Na de folytassuk csak ott, ahol abbahagytam...

Tehát szerdán még volt egy-két kötözködős beszélgetésünk. De már viccesen:) Aztán okosan, hátulról jövően kipuhatolta, hogy a kölkök az enyéimek-e, egyedülálló vagyok-e, mit csinálok itt, és mikor van a szabadnapom. Észre sem vettem, hogy mindezt kiblhúzta belőlem! Látszik, hogy gyakorlott a témában...

Csütörtök reggel 9-kor megjelentem Xanthéval, még senki nem volt a klubban. Csak én, Thali, Xanthe es Chiara vagyunk ilyen early birdök, vagyis nyaraláshoz képest bazira korán kelők. Kihasználtuk a privát medence előnyeit, majd feltűnt Mr LifeGuard. Közölte, hogy még túl korán van, nincs nyitva a klub, és ilyen kicsi gyereket, mint a Törpe, nem lehet bevinni a nagymedencébe. Én persze megint bevettem, mert olyan mufurcul nézett, és puffogtam egy sort:)
Később szokás szerint akárhányszor elment mellettem, mindig tett valami csípős megjegyzést. Majd összeszedte magát, amíg Xan a medencében pancsolt, én pedig mellette napoztam, és megkérdezte, nincs-e kedvem vasárnap vele tartani egy faroi beachezésben. Dehogynem! Felcsillant a szemem. Hiszen még csak egyszer láttam a tengert!

Na mindezekhez képest csütörtök este már randiztunk... Ugyanis ugyanezen a napon a pihiidőmben még átmentem meginni egy jó kis jegeskávét á lá kedvenc Mixerem, majd mikor végre találtam egy ágyat, rácuppantam, hogy napozhassak. Gyanús volt, félretolva egy darab – általában párban vannak – és még ernyő is irányba volt rakva. (Utólag kiderült, hogy Armando készítette oda nekem. Hát nem cuki?:) Pár perc múlva megjelent egy darab papírkával, amit a kezembe csúsztatott. A neve és a száma volt rajta, majd diszkréten megkért, nyugodtan hívjam, bármit szeretnék. Ezt a boolshitet!!!:-D Megegyeztünk, hogy este levisz a partra. Majd kiugrottam a bőrömből örömömben! Egy ilyen csupa izom, szexi pasi elhív randizni!!!!!!!!!!!!!!! Ismét csitrinek éreztem magamat:)

Alig vártam, hogy vége legyen a melónak, már írtam is az smst, hányra jöhet értem a villához. Ehhez képest már egy órával korábban ott cövekelt a hotelnél – először ugyanis abban maradtunk, hogy ott találkozunk. De be volt sózva, és nem bírta kivárni:)
Ahogy beültem Armando kocsijába, olyan természetesnek tűnt minden, mintha ezer éve járnánk. Persze azzal indított, fiesztába készülök-e. Mert a kedvenc beach rucim volt rajtam, ami gyönyörű narancs és ciklámen színekben pompázik. Aztán megjegyezte, hogy szép a ruha, de miért ezt vettem fel, mindenki engem fog nézni a parton. Közöltem vele, hogy épp azért! És by the way semmi köze hozzá, nem érdekel, ha nem tetszik neki:)

Ahogy megérkeztünk a partra, bevetettük magunkat a tengerbe. Armando próbált rám vigyázni, óva intett, még a karjába is vett (ahhh, micsoda tömény romantika!), de az óriási hullámok egyike két percen belül beterített. Úgy, hogy szó szerint mindenemben és mindenemen homok lett:)))) Én pánikszerűen kiszaladtam, mert baromira csípte a szememet a sós víz, és az a kevéske szemfesték, amit felnyomtam, végigfolyott a képemen. Kissé Marilyn Mansonosra vettem a stílust... Gyorsan eltüntettem a nyomokat. Még jó, hogy mindig bedobok a táskámba egy piperetükröt! Ő is kijött, és lepihentünk a napozó ágyakra. Beszélgettünk, ökörködtünk, jókat kacarásztam. Úgy éreztem, önmagam lehetek, és őt szórakoztatta, hogy mennyire lökött vagyok.

Armando egy óra múlva összeszedte magát: magához húzott, és összebújva végignéztük a valaha készült legjobb live showt: Sunset by the Portuguese Seaside with a Latin Lover címmel:) Gyönyörű fények voltak! Ahogy lement a nap, az ég rózsaszínes-narancsos színbe ment át, majd vörös lett, és a tenger felett világított a Hold kifli formában.
Ha ezt a pillanatot meg kellett volna állítsuk, vagy kimerevíteni, mint egy filmkockát, úgy éreztem, akármeddig úgy tudnék maradni! Hihetetlen mázlistának tartottam magamat.

Kiderült, hogy Armando a faroi félprofi focicsapatban játszik, a Monte Da Quinta pedig másodállás. Egész jól fizet a futball még ilyen szinten is: 2000 EUR-t kap csak az aranylábaiért havonta... Korábban profiban nyomta, és külföldön is sokat játszott-élt. De valami komoly betegsége lett, amit nem részletezett, én pedig nem akartam faggatózni.
Faroban él, nem messze a tengertől, egy Kika nevű nővel, aki egy négyéves, gyönyörű fekete, mosolygós labrador, huncut szemekkel:)

A leendő portugál szeretőmnek szexi, szálkásan izmos teste van, amit akkor este megcsodálhattam egy szál feszülős fekete fürdőnaciban. Meg is örökítettem naplemente mellett rosszabb napjaimra és öregkoromra. Na meg hogy legyen mit mutogatni az unokáimnak! Vagy lehet, hogy jobb ha nem fedem majd fel nekik a múltamat?
A következő nációk képviselőivel volt már ilyen-olyan románcom: Törökország, Szlovákia, Franciaország, Kamerun, Guatemala, Egyesült Királyság, Irán, Nigéria. Mindenki gondoljon, amit akar. Én most kihasználom, hogy ekkora mákom van – hiszen valljuk be, annyira vártam ettől a nyaralástól egy kis romantikát! - és a mának élek. Nem akarom, hogy az legyen, szokás szerint szétagyalom magamat, úgysem látom többet ezt a palit életemben. Bár Nicolasnál is ezt mondtam hét évvel ezelőtt, és azóta is minden évben találkozunk, amikor kicsiny hazánkban jár...
Nem tudom, ki mit mond, akár törjetek felettem pálcát. Én úgy érzem, hogy a sors most a tenyerén hordoz, és amit ad, azt bizony el kell venni. Vagy felkínálja másnak:)

Ma péntek van, és sajnos bébiszittelek. Így nem lesz randi. Hüpp-hüpp:( Biztos mindenki utálni fog, de úgy döntöttem, felfüggesztem az esti skypelásokat, és a hátralévő estéimet romantikázással szeretném tölteni. Ki tudja, ha visszamegyek Londonba, még hány magányos estém lesz...

Most az ágyamról pötyögök Nektek, közben pedig Armandoval folyamatosan smsezünk. Tegnap azt mondta, hogy ma furcsa lesz találkozni a medencénél, mert eddig csak „customer”, azaz vendég voltam. És ha ilyen afférokba keveredik, ami esetleg még ki is derül, az állásától bizony elbúcsúzhat.
Tényleg fura volt ma így látni. Mint a rossz gyerekek, akiknek van egy közös titkuk:) Elég sokszor odajött hozzám mindenféle baromsággal, igazgatta az ágyamat – foglalkozási ártalom, ezt csinálta a tengerparton is - meg rámolászott körülöttem. Egy középkorú házaspár pedig sokatmondóan nevetgélt mellettem. Senki nem hülye, úgyis levágják, mi van. Huncutul összenéztünk a pasival, majd eloldalgott a dolgára:)

Na, mit szóltok a fentiekhez? Már nem buktatnátok meg flörtölésből, ugye? Fejlődőképes vagyok!!!

Hosszú idő után végre beszéltem a tesómmal. Rájöttem, mennyire hiányzik. Ő az, akivel sírva röhögünk egymás hülye sztorijain.
Viki az, aki mindig megnevettet irónikus megjegyzéseivel, melyeket a nekem udvarló hímekre tesz.
Láttam Évit kamerán keresztül, és olyan volt, mintha mellettem ült volna.
Sajnos nem láttam viszont kicsi keresztfiamat, CHPH-t, és öccsét, CH Juniort. Pedig apukájuk beszerzett egy jó minőségű webkamerát, csak miattam. Dehát ez a wifi teljesen megbízhatatlan. A képeimet sem tudom Veletek itt megosztani, hogy legalább lássátok, hol vagyok:S

Hiányzik az otthon, és nem akarok visszamenni Londonba. Azon merengek, mi lenne, ha itt maradnék, mint a hotel hastáncosnője. Szerda este ugyanis pofátlanul, ingyen végignéztem egy showt.
Szokás szerint bevonultam a kis laptopommal. Láttam, hogy a medence mellett színpadot állítanak fel. Két óra múlva egy klassz duó játszott gitáron és kongadobon táncdalokat. Nagyon hangulatos volt! Majd táncműsor következett, gagyi szamba-hastánc keverékkel. De azért szórakoztató volt, jókat nevettem, a pasi táncos vicces volt.
Szóval más erre asztalt foglalt, meg befizetett vacsorára, én pedig ott ültem egy kisasztalnál premier plánban, és még a pincért is felzavartam az étteremből a bárba, hogy hozzon nekem egy Margaritát:) Ami kissé dión is vágott... Itt nem sajnálják az alkoholt – a szerk.

Amikor ezt elmeséltem Armandonak, közölte, hogy én egy „naughty girl” vagyok, mert mindig áthágom a szabályokat. Ahogy ezt a mellékelt ábra ma is mutatta. Megszárítgattam Xanthét, levettem a fürdőruciját, és óriási törölközőbe csavartam kicsi testét. Amit ő folyamatosan leejtett, Chiara pedig hangosan pánikolt az idétlen rózsaszín úszószemüvegében: „Xanthe meztelen, itt nem lehet meztelenkedni!” Armando a medence túlpartján állt, és nézett minket. Én pedig úgy elkezdtem röhögni, hogy nem bírtam abbahagyni. Próbáltam Xanthéra rángatni a száraz fürdőruhát, ami már kicsit szűk, és mindig elakadt valahol. Ő pedig lefele húzgálta, mert nem akarta felvenni, közben pedig ő is kacarászott. Hát ne tudjátok meg - én már gurultam a röhögéstől, és mindenki minket nézett. No comment:)))

Most épp mogyoróvajas pirítóst eszek, közben pedig Green Super Bockot szürcsölgetek – ami az itteni menő citromos sör. Nagyon fincsi:) Remélem, irigyeltek, és kíváncsian várjátok a folytatást!!!

LATIN LOVER kisebb hibával – remélem, nem ő az én kagylóm:-D

Augusztus 9. kedd

Na Nyuszikáim, ismét itt vagyok:) Tegnap este skypeoltam Anyukámmal, aki csalódottan közölte a beszélgetésünk végén, hogy azt hitte, mesélek neki valami jó kis sztorit. Dehát itt nem történik semmi! Család- és gyerekhegyeken kívül eddig egy homokos párral találkoztam.

Most viszont amolyan jó kis Melcis módon hozom a szokásos formámat. Tessék, hogy nevessetek egy jót!:)
Reggel elvittem Xanthét és Chiarát egy másik klubba. Ez a főhotelhez tartozó medencés-báros napozórész, játszótérrel. Ott töltöttünk majdnem három órát, és ez volt életem eddigi legpihentetőbb gyermekfelügyelete!

Én kifeküdtem napozni, a kölkök pedig medencéztek. Ahogy lerámoltam az egyik ágyhoz, odajött Ő. Kb. 68-as évjárat, markáns arc, bronzbarna izmos test, 1.85 magasság, csillogó világosbarna haj. Tudjátok Csajok, amibe olyan erotikusan bele lehet túrni:) Fehér pólóban és piros sortban flangált az úszómester bácsi, valószínűleg szebben leszőrtelenített lábakkal, mint az enyémek valaha lesznek. Kedvesen megkérdezte, tud-e valamit segíteni. Igen! – gondoltam magamban – bekenhetnéd naptejjel a fenekemet... Ehelyett bénán csak annyi hagyta el ajkaimat: Thank you, I`m fine.

Kb. egy óra múlva ismét megjelent. Már kezdtem örülni, hogy eszeveszett flörtölésbe kezdünk. Erre közölte velem, hogy itt nem lehet meztelenkedni. Hülyén néztem rá, hogy miről beszél, hiszen van rajtam bikini, takarja a lényeget. Majd Chiarára mutatott, aki vacogó kis pucér testét próbálta az óriási törölközőbe csavarni. Épp egy kiadós pancsolás után voltak, és szerettem volna, ha megszárítkoznak, átmelegszenek egy kicsit. Megnyugtattam a pasit, hogy nem fogunk a medencében fürdőruci nélkül pancsolni. Kicsit kiakasztott...

A pihiidőmben visszamentem ugyanide, hogy végre megigyam az áhított koktélomat. Amióta a portugál útra készültem, arról ábrándozom, hogy kiülök a tengerpartra, és egy beach barban megiszom elegánsan egy koktélt:) Beach nincs, de koktélbár van. 19 óráig, akkor ugyanis a bár bezár. Ki tudja, miért. Én pedig szintén hétkor végzek. Persze az utolsó beachre induló shuttle bus is 18.45.-kor van. De biztos csak azért, hogy ne tudjak megnézni egyetlen tengerparti naplementét sem:)
Szóval maradt részemről a napközbeni alkoholizálás 13-15 óra között. Az árak egyáltalán nem észveszejtőek, ugyanannyiba kerül minden, mint egy budapesti below-the-line szórakozóhelyen. Sokáig merengtem, merjek-e a rekkenő hőségben alkoholos koktélt kérni, de mivel csak kétféle virgin koktél volt, így gyorsan meggyőztem magamat:)

Kikértem egy Cosmopolitant. A jó öreg kedvencem, Long Island szerencsére nem volt. Szépen néztem volna ki utána délutánra...
Egy gyönyörű csajos pohárban, óriás eperdarabbal szervírozta nekem egy kedves mixer Ms Cosmot. Felét megittam a bárpultnál, majd visszasétáltam a maradékkal egy ágyhoz. Amint kinyúltam, megjelent ismét Ő. Közölte, hogy az ágy foglalt. Kezdtem kissé frusztrált lenni, hogy a beszélgetéseink mindig azzal kezdődnek, hogy valami olyat csinálok, ami TILOS. Irónikusan megkérdeztem, hogy az összes ágy foglalt-e, és mégis hova fekhetek. Rámutatott egyre, én pedig puffogva elfoglaltam.

Később kiszúrtam, hogy egy család távozik. Pofátlanul átslisszoltam. Pár percig izmoztam a napernyővel, amit valaki okosan arrébb tolt, és akkora nehezék volt rajta, hogy képtelenség volt megmozdítani. Nekem mégis sikerült!
Ismét kinyúltam, és akkor láttam a bazi nagy táblát: IT IS NOT ALLOWED TO RESERVE SUNBEDS. Ami egészen pontosan annyit jelent, hogy nem lehet előre lestoppolni az ágyakat. Hmm, akkor én miért lettem elzavarva? - tettem fel magamnak a kérdést. Talán így próbál udvarolni az ürge, mint amikor az oviban húzgálják a fiúk a nekik tetsző lányok haját???

Pár perc múlva csodával határos módon újból nálam kötött ki Mr Life Guard. Felém hajolt, én pedig feltoltam a napszemcsit, hogy szemügyre vehessem, és jó mélyen a szemébe nézhessek. Kedvesen, széles mosollyal fogadtam. Megkérdeztem, hogy ez az ágy is foglalt-e. Elnézést kért az előbbiekért. Én pedig faggatózni kezdtem, hogy mi itt a rendszer. Csak a hotel lakóinak van fenntartva ez a rész, vagy mi a szösz van. Ami valahol jogos lenne, hiszen nekünk van egy másik klub, ami szintén 2 perc sétányira van, de ez nekem akkor is jobban tetszik:) Az ürge szabadkozott, hogy nem. Csak ha elmennek ebédelni, vagy egy italért, akkor tartania kell az ágyakat a vendégeknek. Blabla, gondoltam magamban.
Megnéztem a kis réztáblát a pólóján: ARMANDO. Miközben magyarázott, azon filóztam, mi lenne, ha megkérdezném Armandot, nem-e lenne a szeretőm az elkövetkezendő másfél hétre. Biztos mesterséges lélegeztetést kellett volna végrehajtsak rajta, de mivel azt nem tudom, hogy kell, így ezt a mocskos fantáziát is megtartottam magamnak:)

Armando eloldalgott, én pedig úsztam egyet a medencében. Amikor látta, hogy visszafelé tempózok, odajött bénázni a lépcsőhöz. Teátrálisan kitipegtem a kis halvány rózsaszín, kék flitteres bikinimben, mint egy szexis sellő, ő pedig végigmért. Majd megkérdezte, jól esett-e a fürdés, biztosan felfrissültem. Sokatmondóan mosolyogtam, és otthagytam.
Most biztos sokan felszisszentek, és azt gondoljátok magatokban: ha ezt is elpuskázom, mint a múltkori palit a pubban, akkor megérdemlem:) Well, még meglátjuk...

Következő kifogás, csak hogy megszólíthasson, az volt, hogy kiszúrta a tetkómat. Amit valósznínűleg már korábban tett, mivel ezúttal épp a másik irányból jött. És még azt mondják, a pasik nem figyelnek a részletekre! Ha-ha... Megjegyezte, hogy milyen szép, majd közelebbről is feltérképezte a bokámat, én pedig megborzongtam:)

Na jó, kezdünk hasonlítani egy Tiffany vagy Romana magazinhoz, úgyhogy nem részletezem tovább. Csak még annyi, hogy amikor látta, távozni készülök, kioldalgott a kijárathoz, és „See you tomorrow”-val búcsúztatott, valamint egy szexis barna szempárral (egész eddig ugyanis napszemüveg volt rajta).

Remélem, fogok szolgálni Nektek további zaftos sztorikkal ebben a témában. Bár félő, hogy elveszítem hímnemű olvasótáboromat. De hadd legyek már egy kicsit részrehajló, hiszen nyaralok!
Elvileg holnap reggeltől mindig ez lesz a délelőtti programom: kölköket úsztatok a hotel klubjában, amíg uszonyuk nem nő. Úgyhogy fel kell kötnöm a gatyát, mert flörtölésből biztos karót adnátok nekem!:)

Ezeket a sorokat a villa kertjében írom, a medence mellett. Miközben csirkesalátát eszem a maradék hamikból és egy jó fajta portugál fehérbort iszogatok. El sem hiszem, hogy ekkora mákom van! Lucky me:) Bébiszittelek ma este, és így töltöm az időmet. Szörnyű, nem?:)

Mielőtt Mr és Mrs Boote távoztak, kinéztem a szobám ajtaján. Láttam, hogy egy pár tűzpiros hosszú nadrág jön lefelé a lépcsőn. Megijedtem, hogy mi a frászt keres itt ilyenkor a kertész, főleg a villában, és hol jött be. Aztán ahogy leértek a lábak a lépcsőn, akkor láttam hogy Richardhoz tartoznak. Nem bírtam ki, hogy megálljam röhögés nélkül, és elmeséltem neki, mit fantáziáltam. Próbáltam terelni a témát a nadrágja színéről, de nem sikerült. Rájött, hogy nem tetszik:)

Lassan befejezem irományom, mert besötétedik, és már offenzívát nyújtottak be nekem a szúnyogok. Utóiratként az eddigi legröhejesebb gyereksztorim: Xanthéval és Chiarával épp fürdés után voltunk, fogmosásra próbáltam őket ösztökélni. Xanthét könnyű meggyőzni, szívesen sikamikál. A végét viszont a bidébe köpte, mert azt hitte, hogy az kicsiknek való mosdó:)))) Szerintem ez cuki!

Pasik kontra kagylók, avagy éljen a portugál tengerpart!

Csütörtök hajnalban nekiveselkedtünk a nagy útnak Bootékkal. Természetesen totál szervezetlenség: normál méretű taxi jelent meg ½ 6-kor a Grove House előtt. Besuvasztottuk a csomagjainkat, hátra a három gyereket, baloldali anyósülésen Samanthával. Richarddal egy másik autót hívtunk, és abban távoztunk Hounslow negyedéből. Persze végig stresszeltek, hogy nem érünk ki időben a Gatwickre. Én teljesen relaxált voltam, mert tudtam, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.
A mi sofőrünk koszovói volt. Elmesélte, hogy 20 éve érkezett Londonba, és aznap kezdett el dolgozni, amikor Diana hercegnő meghalt. Előbbihez képest rémes akcentusa volt. Viszont ő volt az első, aki felismerte az én jó kis magyar tájszólásomat!!!:)
½ 7-kor kidobott minket a két taxis. Két tolókocsival hurcolkodtunk. Úgy néztünk ki, mint akik disszidálni készülnek Portugáliába. A becsekkolásnál szokásos: egy „lelkes” indiai reptéri alkalmazott közölte, hogy nekem vízum szükségeltetik. Mondtuk Richarddal, hogy az elég érdekes, mert magyarország az EU tagja... Így elhagyhattam Britániát... (Sajnos a legtöbb embernek még mindig gőze nincs, hol van Hungária. Ez elég szomorú. - a szerk.)
A biztonsági kapunál Xanthe átrohant az anyja után, úgyhogy az egyből besípolt. Persze végignyűglődte az egész utat, amíg elsétáltunk a beszálló kapuig. Nem volt hajlandó fogni a kezemet. Így „sajnos” mindkét Boote lány a szülőkön lógott. Maradt nekem Thali, aki velem együtt be volt lazulva. Ő az, akit senki és semmi nem zavarhat meg evés közben. Nyugodtan megtömtem a reggeli tápszeradagjával.

A repülőút rövid volt. Mindössze 2 óra 10 perc. Viszont ¾ óra késéssel szálltunk fel, mert a gép lekéste a neki szánt időpontot, így meg kellett várni, amíg ismét szabaddá válik a légifolyosó. Egy Monarch nevű cheapo flighttal mentünk. Ez egyenrangú az Easy Jettel és a Wizzairrel. Ahhoz képet viszont kényelmesek voltak az ülések. Bár lehet, hogy csak azért, mert Richard több mint 2 méteres magassága miatt a nagyobb lábhellyel rendelkező ülések lettek lefoglalva.

Hála a jó égnek Chiara és Xanthe az anyjuk mellett akartak ülni. Thali pedig az apja ölébe került. Richard naívan azt hitte, hogy majd ő újságot olvas. Thali persze 2 másodpercen belül széttépte a sportoldalt. Richard közölte velem, hogy Thali kimerítő gyermek. Én meg mosolyogtam a legyantázott bajszom alatt magamban. Gondoltam – fingod nincs a gyerekeidről, látszik, milyen „sok” időt töltesz el velük... Aztán megkérdezte Thalit, nem-e lehetne, hogy csak simán ül, és úgy marad. Hát persze! Egy 9 hónapos kiscsaj, aki kezdi felfedezni a nagyvilágot, majd biztos vigyázzban ülve nézelődik élete első repülőútján.

Landoltunk. Egy kedves portugál emberke várt minket BOOTE táblával. Teljesen jól fel volt szerelkezve, nem úgy, mint a fentebb említett két taxis. Kisbusszal jött (ami azért volt vicces, mert előtte poénkodtam Samanthának, vajon felkészült-e ránk az ürge egy kisbusszal:), amiben 3 db beszerelhető gyerekülés volt.
Ahogy elhagytuk a légkondicionált repteret, kilépéskor megcsapott a 100%-os páratartalom és a 35 fokos hőség. De nem érdekelt. Mindenhol pálmafák, ragyogó napsütés és vidám emberek voltak.
Mire a busszal megérkeztünk Quinta do Lagoba, már mindenki lezuhanyzott a saját izzadtságában.

A villánkat du. 3 órára ígérték, így hát addig elmentünk a Monte Da Quinta Resorthoz tartozó Clubba. Ez egy nagyon menő medencés-napozós-báros része a szálloda- és villakomplexumnak. A mi villánk pedig kb. 2 perc sétányira van ettől.
Samantha képes volt Thalit étel és víz!!! nélkül elvinni. A villánkat persze nem vehettük át 3-kor, csak a hivatalos 4.30.-as időpontkor. A klub kijáratánál vártuk az ürgét a furgonnal (tudjátok, az a kis nyitott benzin nélkül működő kocsi, amikkel a golfpályákon mászkálnak), de nem jött. Samantha hisztizett, a gyerekek éhesek és szomjasak voltak. Thalinak már rég etetési ideje volt, és a repülőút óta egy kortyot sem ivott. Végül elindultunk gyalog - Richard rábeszélte Samanthát. Gondoltam rá, hogy megkérdezem a pasit, mi a titok. Taníts Mester! Hiszen Samantha az, aki egyszerűen képtelen jól érezni és elengedni magát.
Amikor megérkeztünk a villához, nem bírtam ki, hogy ne szóljak be, hogy annyira közel van, hogy amennyit várakoztunk, azóta háromszor oda-vissza megjártuk volna. Közben pedig azon merengtem, be kéne nevezzem a Boote gyerekeket egy Survivor Showba (túlélő show). Ki bírja tovább étlen-szomjan? Szerintem simán megnyernék a fődíjat!

Hát Gyerekek, a ház leírhatatlanul gyönyörű. Ahogy beléptem, szó szerint elállt a lélegzetem. Óriási tér, a londoni Grove House ideiglenes otthonom kb. 3x-osa. Fentről nyüzsgést hallottam. Azt gondoltam, a másik család, akikkel osztozunk a villán. De csak a takker nénik voltak. Izgalmamban elkezdtem angolul magyarázni az egyiknek. Aztán szegény közölte, hogy: No comprende. Mire rájöttem, hogy talán nem kéne elvárni, hogy még angolul is folyékonyan nyomja.
Boote-ék körbeszaladtak, és közölték, hogy az alsó szinti szoba az enyém. Rettentően „sajnáltam” a dolgot. Ők a három flúgos kiscsajjal a fenti szobákban, én pedig egymagam az alsó szinten, ahol a konyha, étkező, TV szoba és nappali van.
Minden szoba kétágyas, saját fürdőszobával. De nem ám akármilyen! Minőségre kb. egy 5 csillagos szállodáéhoz hasonlítsátok. Van egy hatalmas kertünk is medencével.

A londoni nannyktől - akikkel a playdate-eken (játszós találka, Chiara osztálytársaival és azok dadáival) bratyizok - mindenféle rémtörténetet meghallgattam a családaikkal eltöltött közös nyaralásokról. Hát ebből eddig szerencsére semmi nem igazolódott be.
Drágáim, itt nincs 24 órás gyermekfelügyelés részemről! A lányok keményen dolgoztatják anyucit és apucit, ami részükről jogos. Annyira izgatottak, hogy végre együtt lehetnek velük. Így én általában le vagyok tojva, és vagy a medence szélén ücsörgök, vagy napozok, vagy Thali van az ölemben. Ezenkívül meg kell tömjem őket kajával, és kész. Na jó, Xantheval továbbra is küzdünk Klotyómanó (emlékeztek a Ni csak ki beszélre? Abban képzelt egy gonosz manót a kisfiú a WC helyére, akit Klotyómanónak nevezett.) ügyileg. Mosgatógép itt is van, a mosást - csakúgy mint otthon - az anyuka csinálja. Ja, bocsánat,! A fürdetés még az én dolgom. Dehát ezeket már kirázom a kisujjamból.
Nincs rohanás, mint otthon, hogy most suliba kell menni, vagy playdate-re kell menni. Mindenre tengernyi idő van! Mire ½ 8-kor kezdek, a gyerekek már fel vannak öltöztetve, nekem csak eléjük kell tolnom a reggelit. Aztán általában klubozás a program, a délutánokat pedig a villában töltjük.

Szombaton csajos napot tartottunk kettesben Thalival (a szülők elmentek barátlátogatóba a gyerekekkel). Igen, szombaton is melózok és jövő szombaton is. Sajnos Samanthának eszébe jutott a július 8-9-ei szabim. Mégsem olyan lökött. Sebaj:)

Délelőtt pancsiztunk a minimedencében. Sikerült fordítva ráadnom a kalapját. Ki igazodik ki ezeken a hülye divatos gyereksapkákon??? Ahhoz képest elég jól bírta a vakon úszást a gyermek. Majd hazamentünk, és elkezdtem ebédet gyártani. Közben hallgathattam Thalia Boote Live Performance Showját dolby surround systemben. A nagy térben klasszul visszhangzott a hisztéria. Ugyanis amint leteszem, üvölt. Már immunis vagyok rá.
Úgy aludt el, hogy Republic dalokat énekeltem, közben pedig körkörösen simiztem a pocakját. Még kicsit szokatlanul érzi magát az új helyen, és nem volt szívem sírva otthagyni. Kb. 5 percen belül elszenderedett.

Mivel pihiidőm volt, kifeküdtem napozni. Épp bekómáltam, amikor a bokorból előugrott egy őslakos. Már kezdtem örülni, hogy elrabol Tarzan, de sajnos csak a kertész volt. Így hát kóma vissza. Arra ébredtem, hogy valaki zörög a konyhában. Gondoltam, biztos áthallatszik a szomszédból, hiszen mindenkitől csak egy sövény választ el. De csak nem hagyott alább a zaj. Frászt kaptam. Benéztem a házba, és kb. 4 takker néni nyüzsgött, majd rám rontott egy faszi is. Én meg ott álltam bikiniben. És ha épp zuhanyzok, akkor is rám nyitnak???

Vacsi készítése előtt eszembe ötlött egy nagyon egyszerű dolog. (Nem is értem, miért nem korábban, már Londonban. - a szerk.) Bevittem Thali játszószőnyegét a konyhába, néhány játékkal. Leültettem. És lőn csoda! Nem üvöltött. Még akkor sem zavartatta magát, amikor ki-be mászkáltam.
Korán megfürdettem és leraktam, mert nyűgös volt, jön a foga. Kicsi vámpír: felül a két szemfog már kibújt, alul pedig kettő középen.
A kisebb hisztiktől eltekintve igazán nem volt fárasztó napom a szombati „melózás”.

És végre elérkeztünk a vasárnaphoz! Ez volt az első szabadnapom. Természetesen egész eddig verőfényes napsütés, egy felhő nélkül. Vasárnap reggelre teljes szürke felhőréteg borított mindent, és csöpögött az eső. De nem zavartattam magam, felkerekedtem. A főhotel elől ingyenes buszjáratok vannak óránként a tengerpartra.

Nem tudom, a portugálok mit neveznek beachnek. Kidobott a busz egy parkolóban, a semmi közepén. Meg akartam kérdezni, hogy ezt komolyan gondolta-e, de tudtam, hogy a sofőr bácsi úgysem beszél angolul. Át kellett gyalogolni egy fából tákolt hídon, ami egy büdi húgyszagú mocsaras rész felett állt. Eszembe jutott a Híd a Kwai folyón című film... Homokdűnék következtek, majd egy kalyiba, ami a „bár” akart lenni. Bementem WC-re. Ez az alagsorban volt található, ahol a rodhadt halmaradékokat tárolták zsákokban. By the way öltöző az egész parton sehol nem volt, zuhanyzó is csak az exkluzív privát szekcióban. Elvégre minek az, jó ha kicsapódik a só a bőrödre:)
Indulás előtt kaptam Richardtól egy kártyát, amit a recepción adtak. Naívan azt hittem, hogy majd felmutatom, és egy jóképű úszómester odakísér valamelyik napozó ágyhoz. Nem így történt. A kártya csak ingyenes parkolásra szolgál, az ágyért és a napernyőért egész napra 25 Eurót kell fizetni. Kiröhögtem az ürgét, és otthagytam. De csak azért voltam ilyen merész, mert felhős volt az idő.

Elkezdtem gyalogolni, hátha a következő bár barátságosabb. A homok mély volt, tele iciri-piciri kagylódarabkákkal, amik csesztették a talpamat. Mintha térdig érő hóban gyalogoltam volna, olyan nehéz volt. Ez volt a pali által említett „20 perc séta”:)
Eldöntöttem, hogy mindezek ellenére azért is jól fogom érezni magamat. Megérkeztem a következő bárhoz. Ugyanolyan szörnyű volt, mint előző testvére. Mivel ebédidő felé járt, gondoltam, beülök. Csillagászati árak vágtak mellbe, így ettem egy szendvicset, tejeskávéval, majd betoltam egy epres Cornettót. A felszolgálók mániás depresszióban szenvedhettek, annyira voltak kedvesek és segítőkészek. Úgy kellett őket levadásszam, az asztaltól felállva. Sebaj. Nem hagytam egy Eurócent borravalót sem:)

Az oda-visszafelé sétálgatás közben kagylókat gyűjtöttem. Ezeket viszem haza Nektek ajándékba. Először kisebbeket találtam: barnákat és feketés-rózsaszínes árnyalatúakat. Majd óriási világosbarnákat. Mindet felvettem, ami tetszett. Egyre nehezebb lett a táskám... Néha láttam egy-egy korallszínű legyező formájú kagylóhéj darabot, de egy sem volt ép és egész. Felvettem két ilyet, és ezeket is a táskám külső zsebébe raktam.
Jött velem szemben egy nő a férjével. Kezében egy egész, gyönyörű legyező formájó kagylóval. Milyen mázlista! - puffogtam magamban. És nem kajtattam tovább eme példány után. Ekkor érkeztem meg a bárba, ahol ebédeltem.
Visszafelé nézegettem a tengert, és gondolkodtam. Majd egyszercsak megláttam Őt: egy ép és egész korallból rózsaszínbe áthajló legyező kagylóhéjat!!! Kisebb hibák voltak rajta, de egészben volt.
És akkor megértettem mindent... A barna és fekete kagylókra azt hittem, hogy elég jók nekem, úgysem találok szebbet. Így mindet felvettem, holott tudtam, hogy nehéz lesz tőlük a táskám. Görcsösen kerestem a korallszínűt, mégsem találtam rá.
Mindezekről az előző párkapcsolataim jutottak eszembe. A dolog felismerése után nyugodtan sétáltam tovább azzal a tudattal, hogy én is meg fogom találni az én „legyező kagylómat”, amikor a legkevésbé keresem. És ugyan lesznek apróbb hibái, mégis tökéletes lesz számomra.

Hadd zárjam most gondolataimat ezzel a metafórával, hiszen annyira szép!:)

Ui1: Képeket végül nem sikerült feltöltenem, pedig direkt leszedtem Nektek a fényképezőmről. Éljen továbbra is a wifi! Bocs Gyerekek, de ez van. Örülök, hogy egyáltalán netezni tudok a hotelből.

Ui2: Mindenki nyaral, vagy megnémultatok? Mostanában egy darab hozzászólást nem kapok! Brühühü:((((

Szombati iromány - sajnos csak ma tudtam bemásolni:(

VÉGRE LEGÁLIS VAGYOK!!! Megjött a munkavállalási regisztrációs kártyám. Természetesen szombaton, egy nappal az útlevelem után. De biztos csak azért, mert pénteken 14.30.-ra volt időpontom TB kártya ügyintézés miatt, ahová az előbbi két dolog kellett volna:) Most várhatok szeptemberig...

Jövő csütörtökön ugyanis elröppenek Portugáliába. Még ha melóznom is kell, akkor is nagyon várom, mert napsütés lesz és tengerpart. Na nem mintha Londonban nem szeretnék lenni, de nekem idén ez lesz a nyaralásom.

Igen, végül maradok a Boote család rabszolgája. Ahogy hétfőn írtam, megkértek, hogy ne menjek. Én is átgondoltam a dolgaimat, és este leültünk hármasban beszélgetni. Volt néhány fontos szempont, amiből nem engedtem, és feltétele volt a maradásomnak:
1. A két óra pihenőidőm percre pontosan legyen meg mindig.
2. Sosem kell egyszerre három gyerekre vigyáznom, csak kivételes esetekben. (Ami már megtörtént, mert Samantha is elkapta a torokgyulladásos-több napig lázas bacit.)
3. Kaja: nem tudom, mondtam-e már Nektek, de 5kg-t fogytam az elmúlt időszakban. Amit én nem engedhetek meg, mert oltári sovány leszek, és legyengül a szervezetem. És legfőképp nem tetszem úgy magamnak.
Észre sem vettem, hogy nézek ki, amíg haza nem látogattam júliusban. A kölkök állandóan tésztát vagy krumplit esznek zöldséggel. És mivel nem volt időm külön magamnak főzöcskézni, ráadásul nem is volt hozzá rendes alapanyag, így én is ezeket ettem. Nem éreztem magam éhesnek, de úgy látszik – sajnos elég szembetűnően - ez a kaja nem volt elég ahhoz, amennyi energiát én elhasználok egész nap.
Így amikor visszajöttem Budapestről, bepipultam, és bevásároltam magamnak rendes kaját. Samantha nagyokat nézett, és láttam, hogy kellemetlenül érzi magát. Aztán mondta, hogy megveszi ő nekem, amit kérek. Pár napra rá teletömte (szó szerint!) a hűtőt. Nem baj, van miből:) Most biztos azt kérdezitek, miért nem szóltam neki már korábban. Ötvenszer ráírtam a shopping listre, hogy miket kérek, és elmondtam, miket szeretek. Ennek ellenére sosem vette meg, egy-két apróságot kivéve.
Tehát lényeg a lényeg: hetente 40 fontot kapok kajára, amivel elszámolok. Persze az utolsó fillérig elköltöttem a héten, és nagyon sok finomságot vettem:) Amióta vitamint szedek, egyre jobb az étvágyam. Ez is Anyukám ötlete volt, mert én nem nagyon hiszek az effélékben. De ezúttal kivételesen megfogadtam, amit mondott, és műkődik:) Remélem, visszarázódok a régi formámba mielőbb. Még mindig minden leesik rólam, és ez reggelente elszomorít:(
4. Portugáliai időbeosztásom és szeptemberi tervezet a jövőre nézve.

A nyaralás alatt szombatonként dolgoznom kell, de extrán kifizetik. Ami tök jó, mert eredetileg úgy volt, hogy a július 8-9-ei csütörtök-pénteket úgy kaptam meg, hogy Portugáliában ledolgozom két szombat alatt. Így nem a szabimból vonódott. Persze nem emlékeztettem Samanthát, hogy már kifizette a júli 8-9-et (plusz a betegnapjaimat is, amire nem lett volna köteles, tegyük hozzá), és most is ki fogja a szombatokat. Remélem, nem fog már eszébe jutni:) Elég félnótás, néha kihagy neki. Ezt pedig meg kell tanulnom az előnyömre fordítani:)

Tudjátok, eleinte túlságosan is szerénykedtem. A hülye megfelelési kényszerem... Hiába adtak exaupairek tanácsokat, mire figyeljek oda. Mi az, amit semmiképp ne vállaljak be, és hogyan indítsak. Akkor is a saját bőrödön és károdon tapasztalod meg.

Az elmúlt három hétben nem panaszkodhatom. Tényleg igyekeznek a szülők, sokkal jobb a hangulat itthon (lehet, hogy Samantha csak még több bort iszik Richard készletéből:) - a szerk.) és én is másképp állok hozzájuk. Lökött emberekkel mindig körül leszek véve, bárhová megyek. Akkor is el kell valahogy viselni, vagy menekülhetek saját magam elől.

Tudjátok, amikor kijöttem ide, azon merengtem, mi a frászt keresek én itt, mire fognak a londoni hónapjaim megtanítani. Emlékeztek? Mint amikor Dél-Afrikában számvetést csináltam:)
Első pont az, hogy még pozitívabbnak kell lenni. Amikor megírtam a magyar aupair ügynökséges kontaktomnak, hogy maradok, meglepődött, és megköszönte a pozitív hozzáállásomat. Ugyanezt a visszajelzést kaptam több barátomtól is, és jól esik. Elvégre nem véletlenül lett a blog címe a fenti! Lássátok be, hogy rászolgáltam a Kalandornő címre:)

Nagyon sok tervem volt ám az otthon töltendő három hétre. Összeszorul a szívem most is, ha belegondolok. De ezúttal muszáj volt az eszemre, és nem a szívemre hallgatnom. Érzem, hogy jó döntést hoztam, és ez megnyugtat. Több szempontból is.
Első helyen sajnos az anyagiak állnak. A repjegyekkel totál lenulláztam volna magamat, mivel júliusban is hazakellett menjek.
Második, hogy talán szeptemberre is otthon ragadtam volna. És ahogy magamat ismerem, tuti azon stresszeltem volna, hogy mikor lesz végre állásom.
Harmadik szempont, hogy így nem szakad meg a munkaviszonyom, és nem kezdődik ősszel elölről az egy év. Ha kihúzom egy évig, utána már nem kell többet regisztráljak a BM-ben, és bármikor vállalhatok munkát Angliában.
Negyedik szempont a TB. Valahová fizetnem kell, vagy ide, vagy haza. Tudom, hogy most kiröhögtök, mert sokan nem teszik ezt meg. De nekem fontos, és az is, hogy beleszámítson a szolgálati időmbe. Ezért kell legalább 130 fontos heti fizetést kapnom, mert afelett rendes munkaszerződést kell kapj, és be kell jelentsenek, adózniuk kell utánad. Az aupairek csak zsebpénzt kapnak, szó szerint (pocket money). Annyi, mintha tengenék-lengenék egy évig munka nélkül.

Más: képzeljétek, láttam a Káma-Szútra Istenét félmeztelenül. Emlékeztek? Már írtam róla. A velünk merőleges utcában leledzik, és valamit pakolászott az autóba – remélem, nem költözködött, mert akkor végem! Hadd ne részletezzem, milyen szexin volt izmos... A férfi olvasóim biztosan nem kíváncsiak az efféle Terézanyus megnyilvánulásokra:)
Ha már témánál tartunk - Orsika kérdésére válaszolva: a Fekete Fokhagyma eleje jó volt:) És a legröhejesebb, hogy ugyanabban az utcában lakik, mint az indiai, csak a végében. Legalábbis gondolom, mert onnan láttam kijönni.

Ma elmentem tépáztatni magamat, hogy nőnek nézzek ki a portugál tengerparton. Ugye értitek a virágnyelvet?:)
Visszafelé megint – csakúgy mint múltkor - a St Anns bevásárlóközpontban kötöttem ki. Vettem magamnak végre egy normális melltartót!!!! Az első üzlet, ahova benéztem, elszomorított. Sokfélét megpróbáltam, és egy testes, nagymellű kedves eladólány segédkezett. Kicsit sem éreztem magam kellemetlenül, főleg amikor egy helyes eladófiúnak adtam vissza a felpróbált melltartókat. Megkérdezte, hogy jók voltak-e, mire lesütöttem a szememet kevés hagymával, olajban, és közöltem, hogy nem. Részletekre volt kíváncsi, miszerint a mérettel vagy a fazonnal volt a baj. Mindkettővel – vágtam rá, majd elütöttem egy hülye viccel, hogy velem van a baj, nem a melltartókkal. Én idétlenül röhögtem. Ő nem, mert átérezte a problémámat, és segíteni akart. Gyorsan témát váltottam, hogy kapnak-e más méretekben is árut, aztán kiviharzottam a boltból... Ne röhögjetek, tényleg így zajlott:))))
Szóval vettem egy jóminőségű melltartót 12 fontért. Nem érdekel, úgysem költök erre minden nap. Nagyon szeretem a Primarkot, és örök rajongója maradok, de a melltartóik borzalmasak, lássuk be. Felpróbáltam náluk egy extra push-upos géltöltetűt, és úgy néztem ki, mint Barbie: sovány testalkat, karcsú derék, és óriási műmellek. Megijedtem magamtól, és inkább gyorsan levettem...
Ezenkívül vettem még egy álláskereső blúzt, Tarang tanácsára. Rájöttem, hogy igaza van, hiába csak 20 éves. Mégiscsak divattervezőnek tanul a gyermek!:) Igenis a fekete-fehér a legelegánsabb, és akármilyen ratyi helyre mész CV-t bedobni, számít az első benyomás, amit keltesz az emberekben.
Így lekaptam a fogasról egy 164-170 cm magas tinilányokra készült konfekcióblúzt. Fehér húzott ujjú, rövid ujjakkal, és van hozzá egy fekete mellényke. A kettő együtt tök szexi, egyáltalán nem iskoláslányos.
Ismételten közlöm: ne merjetek röhögni, ez volt rám jó:)

Bocsánat, hogy újabb heti összegzést írok, de megint nincs internet. Remélem, mielőbb be tudom másolni Nektek a blogra...

Ma van az Anyukám és a Keresztpapám szülinapja. Ezúton is hadd köszöntsem őket a 18-on:) Képzeljétek, két nap alatt megkapták a képeslapomat, pedig szerda délután adtam fel! Szekszárdra is megérkezett már pénteken. Csúcs, nem? Viva la English Air Mail:)

Utólag is még egyszer hadd köszönjem meg, hogy a barátaim vagytok (beleértve a családomat is!), és titeket látogattalak volna végig, ha hazamegyek. Most pedig szeretném ABC sorrendben leírni mindazoknak a nevét, akikhez szól (így nem lesz sértődés): Anyu, Azi, Balázs, Böbi, Brigus, Csaba, Emő, Erika, Évi és a Leitgéb Family:), Gergő, Józsi, Judit, Kati, Kriszta, Krisztián+Anett és a Behringer Ifjak, Maci, Marcelka – aki ugyan szlovák lévén nem olvassa a blogomat, de randiztunk volna Pesten, Orsika, Orsoba, az én kis Szekszárdi Rokonságom, Szilvike, Törpilla, Viki, Zoli, Zsuzs, Zsüli.
És tudjátok, mi a legjobb az egészben? Hogy látom, ez a lista milyen hosszú. Mert ez azt jelenti, hogy ennyien szerettek. Olyan lököttnek, amilyen vagyok:)