Sziasztok!
A mai nap hire a kovetkezo:
Reggelinel Richard elkezdett puhatolozni, hogy allok az allaskeresessel. Azt hiszi, hulye vagyok, rohogtem egy jot magamban. Tudtam en, hogy mire megy ki az egesz. Roviden felvazoltam a szitut, miszerint ket opciobol valogatok:
1. folytatom egy ideig bebisinterkent szeptembertol
2. becuccolok ideiglenesen Marcohoz, es allast+albit keresek.
Mindezt teljes hatarozottsaggal.
Ezutan gyanus dolog tortent. Az utobbi napokban egyebkent is megfigyeltem valamit. Richard estenkent vitatkozik Samanthaval aupair ugyben. Hallom, onkentelenul is.
Tehat ma reggelhez visszaterve - Samantha felhivatta reggeli utan a gyerekeket a szobajaba. Kozben Richard leviharzott, hogy beszelni szeretne velem, es leultunk a nappaliba. En mar sejtettem, mi lesz, de azert megosztom veletek is.
Majdhogynem konyorgott, hogy maradjak veluk. Agyon dicsert, hogy o ugy gondolja, nagyon profi vagyok, es en vagyok eddig a legjobb bebisinteruk. En ezt tudtam, de vartam, hogy mikor fogjak vegre kimondani:)
Persze most sem Samanthatol tortent ez meg, amin nem meglepo, am sajnalatos szamomra. Biztos eg a kepe, ahogy eddig viselkedett velem. Es en valahol orulok magamban, hogy Richard megis szembeszallt Samantha dontesevel, es vegre a sarkara allt, mint a haz ura. Hiszen o keres a csaladra, nem is keveset. Igazan jol elnek. Raadasul ket embert fizet, hogy a felesege helyett takaritsanak, es neveljek a gyerekeiket.
Szoval Richard jofej, ismet ra kellett jojjek. Azt is felajanlotta, hogy visszateritik a teljes repjegyem arat. Gondoljam at, menjek el veluk Portugaliaba, es szeptember vegen ujra leulunk beszelni. Arra az esetre, ha bermelyik fel reszerol megis olyan dontes szuletik, hogy jobb egymas nelkul.
Na most, en nem tortem ki oromkonnyekben, hanem hatarozott voltam. Megmondtam, hogy ma este szeretnek mindharmojukkal leulni beszelni. Meeting Procter modra:) NEXT STEPS!!! Es most szepen pontokba szedem, melyek azok a dolgok, amiken valtoztatast kerek. Ha nagyon kotik az ebet a karohoz, akkor pedig csok a csaladnak, szo szerint:) Nem vagyok rajuk szorulva. Dunat lehet rekeszteni ket heten belul azokkal a londoni csaladokkal, akik megjonnek a nyaralasbol es nannyt keresnek szeptemberi kezdessel.
Bocsi, egyelore ennyi, csak gyorsan meg akartam osztani veletek. Richard geperol potyogok ismetelten. Be kell telefonaljak meg a Home Office-ba, ugyanis mar reg meg kellett volna kapjam az utlevelemet. Amire jovo heten igyis-ugyis szuksegem van. Vagy Budapestre vagy Portugaliaba:)
Tudom, hogy most nehanyan csalodottak vagytok. Picit en is, de szeptember kozepen, vagy oktober kozepen megyek haza, igerem. Jegyarfuggo.
Kerlek, probaljatok meg az en szemszogembol nezni: most szuksegem van azert a penzre. Sok kiadasom volt a juliusi repjegy es a mostani kapcsan. Plusz igy nem esik ki az augusztusom sem. Es ha megis megyek innen, akkor is kerestem addig valamennyit. Ugy mar biztosabban vagok bele egy kovetkezo dologba, ha tudom, hogy van itt nekem felreteve, es nem kell az otthoni savingemhez nyulnom.
Amint tudlak, ertesitelek benneteket a fejlemenyekrol, hogy mit beszeltunk meg ma este, es mire jutottam. Azt hiszem, erre az egeszre meg aludnom kell egyet, hirtelen tortent.
Latjatok, van igazsagszolgaltas fentrol, mondtam en:)
Szep napot!
2010. július 26., hétfő
2010. július 24., szombat
PHS - Pasi Hianyos Szindroma, es egyeb katasztrofak
Drágáim!
Rájöttem, hogy akkor is tudok blogolni, ha nincs mindig nethozzáférésem. Bepötyögöm az Open Office-ba (ezt kaptam Marcotól a gépemre, mivel a Windows Office csomag csak 90 napig lesz elérhető próbaként, aztán meg kell vegyem – na persze...), ami ingyenesen letölthető a netről, és ugyanolyan, mint a Word és az Excel. Aztán rácuppantom egy pendrivera, és már mehet is át Richard gépéről a netre. Jó, hogy kitaláltam, nem? Hiába: hosszú haj, rövid ész...
Na összegezzünk egy "kicsit"!
MÚLT SZOMBAT
Épp a könyvtárból jöttem, amikor a sarkon összefutottam Mohsennel. Emlékeztek? Ő volt a perzsa sofőröm még a második hétvégémen, amikor a kölkökért kellett menjek taxival az esküvőre. Beültünk egy kávézóba, és röviden felvázoltam neki a helyzetemet. Régóta él itt, és sok kapcsolata van, talán fog nekem tudni szerezni állást. Abban maradtunk, hogy keressük egymást augusztus elején. Ő 3-án utazik haza két hétre a családjához Iránba, egy nappal előttem.
Most gondolhattok mindenféle rosszaságra, hogy biztos akar tőlem valamit, de nem így van. Egyszerűen csak kedves és segítőkész. Én még mindig hiszem és vallom, hogy semmi nem történik véletlenül. És vele sem véletlenül találkoztam össze újra.
Egyébként ajánlom figyelmébe 50-es egyedülálló hölgyismerőseiteknek: jóképű, tejeskávé-barna, alig van ősz hajszála, dús fekete, barna szemű, kedves, udvarias, intelligens, jólszituált. Valamikor jó pasi lehetett:)
HÉTFŐ
4 nap után most látt először a kölköket. Csütörtök óta a nagyszülőknél voltak. (Betegen – a szerk.) Egy parkba mentünk piknikezni. Chiara végigsimított arcocskájával a kezemen, és megpuszilta. Aranyos volt, látszik, hogy már tényleg szeret. Xanthe pedig a combomat karolta át, szokás szerint. Mivel magasabbra ő még nem ér fel:)
Kíváncsi vagyok, az anyjuk majd milyen kamu dumát ad be nekik, hogy miért megyek el. Rossz lesz újrakezdeni egy másik családnál, de csak a gyerekek miatt. Újabb egy hónap, amíg kivívom, hogy respektáljanak, és megszeressenek.
A pihiidőmben beültem abba a pubba, ahol Ágicáékkal söröztünk szombaton. Tarang ugyanis kiszúrta, hogy ingyenesen lehet wifizni. Végre tudtam beszélni Anettel, a magyar ügynökséges kontaktommal, aki megnyugtatott, hogy a hiba nem az én készülékemben van. Aggódtam, hogy rossz referenciának minősül az első egyhónapos munkaviszonyom. Aztán Anett mesélt nekem olyan kacifántos aupair sztorikat, hogy a hajam égnek állt. Mint például amikor azért küldött el egy lányt a család, mert az meglátta, amint anyuci cuccot szippant fel a fürdőszobában. Ööö... Ehhez képest én kispista vagyok. Vagy Erős Pista?:)
KEDD
Ennek a napnak a fénypontja, hogy megismerkedtem a Fisher`s Lane játszótéren egy aranyos lánnyal. Janának hívják. Kiderült, hogy a kölkök előző nannyjének, Lenkának volt egy évig országos barátnéja, és azért tudta a kiscsajok nevét. Rájuk köszönt, én pedig meglepődtem. Így kezdtünk el beszélgetni.
Röviden elmeséltem történetemet, hogy már nem sokáig keccsölök a Boote családnál. Szóba került az is, hogy betegek a gyerekek. Jana kiaakadt, és azt mondta, hogy amióta ismeri ezeket a gyerekeket, állandóan betegek. Vajon miért nem lepődtem meg ezen...
Persze hétfő hajnalban megint azzal indítottam, hogy arra keltem, mindenem fáj. Be kellett vegyek egy Algopyrint, ha jót akartam magamnak. Kicsit visszaestem. A szülők ugyanis betegen pattintották le a gyerekeket a nagyszülőknek előző héten. És mivel össze-vissza köhögnek-prüszkölnek, önkéntelenül kapok belőle én is...
Janával számot cseréltünk, és majd összefutunk. Jó hogy ennyiféle emberkével meg tudtam ismerkedni eddigi rövidke ittlétem során:) A lányzó azt is említette, hogy Lenka mesélt neki Samantha depressziójáról. És közben kezdtem összerakni magamban a puzzlet...
1. Sokszor észleltem, hogy ok nélkül rettenetesen ideges és türelmetlen, próbálja leszívni minden körülötte lévő ember energiáját és jókedvét, agresszívan beszél és viselkedik a gyerekekkel, Richarddal, és persze én is megkapom a magamét.
2. Korábbi beszélgetésünkből rémlik, hogy Samantha erős fájdalomcsillapítókat szed az állítólagos súlyos hátproblémája miatt.
3. Egyszer szóba került, hogy milyen sok barátom van. Erre ő azt mondta, hogy nagyon antiszociális. Legszívesebben állandóan otthon ülne, és nem szeret emberek közé menni, ismerkedni.
4. Illetve másfél hónap után most már látom, hogy a kelleténél igencsak több borocskát fogyaszt napi szinten Richard házi készletéből (lévén az ürge borkereskedő).
Ezek kombinációja nem túl jó, és így már nem lepődöm meg azon sem, miért jutottunk idáig. Csak azt tudnám, mi a nyavalyától depressziós Samantha, amikor mindene megvan. Miért nem foglalja el magát értelmes dolgokkal???
SZERDA
Ennek a napnak a fénypontja, illetve mélypontja a következő klinikai eset. Este ismét a Fullers Pubban wifiztem, és beszélgettem skypeon kicsi családommal, és barátokkal, akik éppen elérhetőek voltak eme késői órán.
Épp Anyu volt soron, amikor egy távolabbi asztaltól átült a velem szemben lévőbe Ő. Barna haj, barna szem - ez már eleve jópont nálam. Hiszen az összes pasim szőke volt és kék szemű, holott nekem köztudottan a barnák a gyengéim!!! Szexi borosta - bár biztosan szúrós - gyönyörű mosoly. Kb. 185 magas, sportos testalkatú, jóképű 72-74-es évjárat lehetett. Akárcsak egy jó érett bor:) Többször rám vigyorgott, majd felállt, és rámutatott a poharára, megkért, hogy figyeljek, ne nyúlja le senki, amíg ő elmegy. Ha még nem jártál Londonban, akkor egyvalamit tudnod kell: a pincérek a poharadra vadásznak. Tökre nem érdekli őket, hogy az esetleg félig, netalántán tele van itallal - elviszik...
Nemsokára visszajött a pasika, de nem a WC, hanem a pult felől. Hozott magának egy sört, és nekem is. Pontosan ugyanolyan cidert, mint amit előzőleg fogyasztottam. (Bulmers Pear & Apple Limited Summer Edition – a szerk.) A címkéje felém volt fordítva, tehát ki kellett figyelje a pultnál:) Gondoltam én kis hülye naív lányka, ez biztosan csak egy "köszönöm-gesztus". Kedvesen rámosolyogtam, miközben Anyuval beszéltem, és szégyellősen kiböktem egy tenkjút.
Nemsokára befejeztem a netezést, jobban mondva drasztikusan megszakadt, mivel lemerült a laptopom. A pasival váltottunk pár mondatot a piarablás kapcsán - mert természetesen már le akart csapni egy pincér két másodperccel a távozása után a poharára - és ennyi. Itt ugyanis vége a történetnek, Drágáim, mert felsültem. Én képtelen vagyok pasizni. Ismét rá kellett jöjjek. Annyira béna voltam, hogy rá sem mertem nézni, pedig skypeolás közben még néha szemeztem vele. Teljesen bemerevedtem, az meg persze nem mert átülni. Szerencsétlenkedett még kb. fél óráig, aztán egy gudnájttal lelépett, én pedig hagytam. Igen, ennyire hülye vagyok.
Ezer éve nem láttam ilyen jó pasit sehol. Nemhogy itt Angliában, ahol köztudottan szar a felhozatal. Ahhh, kár is beszélni róla többet. Nem is hiszem el, hogy ennyire balek voltam. Ez különben is biztos uncsi hímnemű olvasóim számára. Azért nyugodtan szóljatok hozzá a témához, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre!:)
Ez előtt a malőr előtt egyébként már lefárasztott egy brit hím. Megkértem a mellettem ülő pasi hatost, hogy tartsák szemüket a piámon (na látszik, hogy már elfelejtek magyarul, ugyanis a britek szavajárása szerint "keep an eye on something"=tartja a szemét vmin), amíg pisilek. Mire visszajöttem, a leghelyesebbnek mondható, vagy inkább férfinak kinéző ifjú hozzám fordult, és több percen keresztül azon merengett, miért ülök itt egy laptoppal. Próbáltam eljuttatni az agyába a három legfontosabb információt:
1. Nincs otthon netem.
2. Este 7-ig melózok, tehát netkávézóba, könyvtárba már nem tudok beülni, mert closed.
3. Beszélnem kell a hozzátartozóimmal, mivel külföldi vagyok. - Ő váltig állította, hogy neki senkije nincs külföldön. És, ki nem sz@rja le???
Nem jártam sikerrel, a haverjai pedig már helyette is égtek (egyébként nem volt részeg, csak egyszerűen sík hülye), én meg azt mondogattam magamban: "Fejezd már be, fordulj meg, és igyad a sörödet b+!"
Kiderült, hogy péntek estétől enyém az egész ház. Majdnem sikítottam örömömben, amikor Samantha közölte. Annyira jó érzéssel tölt el, hogy az utolsó Boote Family-féle napjaimon ilyen simán alakulnak a dolgok. Elég sokat szoktak elmenni esténként, és következő hétvégére is van valami programja az egész családnak. Ennyivel kevesebb kellemetlen és felesleges együttlét. Hát mégsem feledkezett el rólam az én londoni Őrangyalkám!
CSÜTÖRTÖK
Nem fogjátok elhinni, Hölgy Olvasóim! Láttam a Fekete Fokhagyma elejét!!! Emlékeztek, hogy korábban írtam, utána osongatok, amikor hordom a Törpét táncórára? Mindig arra lejtett el ez az izmos kis feka fenék reggel 1/2 10 környékén.
Hát most láttam premier plánban, elölről, mégpedig egy utcasaroknyira onnan, ahol lakom. Annyira ledöbbentem, hogy megálltam a kölkökkel és csak néztem. Mint amikor Erika barátnőm leszobrozott az út közepén egy szexi buszsofőr miatt, és úgy kellett arrébb rángatnom, hogy az el ne üsse... Ugye átérzitek a helyzet súlyát?:)
Samantha szokásos jó és okos ötleteinek egyike volt, hogy délelőtt vigyem a gyerekeket parkba, piknikeljünk ott, majd 1 körül érjünk haza. Ezt az egészet most csak azért fogom nagyon részletesen elmesélni, hogy átlássátok szürke és unalmas hétköznapjaim egyikét.
Nem zavarta, hogy mára esőt mondtak. Ilyenkor egyébként hiába is mondanátok neki bármit, tök felesleges. Tehát egyszerűbb, ha rász@rsz, és csinálod, amit mond. Hát én elindultam a kölkökkel buszozni, irány a Ravenscourt Park!
Természetesen mire megérkeztünk, szakadt az eső. (Ja, by the way múlt héten a beteg gyerekekkel kiküldött az esőbe sétálni, hogy szívjanak friss levegőt! No comment...) De legalább megnézhettük, ahogy néhány hülye szülő nevetgélve örül neki, sőt, még fényképezi is, hogy a gyereke szarrá ázik, rohangál, biciklizik, homokozik a játszótéren, amíg ők egy alagút alá beállva várják, hogy elálljon a zápor.
A legviccesebb, hogy Samantha még fürdőruhát, és törölközőt is vitetett velem, mert a parkban van egy kis medence. Hát a törölköző másra kellett, mondanom sem kell.
Persze hiába hívtam Richardot, hogy jöjjön értünk az egyik kocsival, nem vette fel. Fél óráig vártunk, hogy emberire csökkenjen a zápor mértéke. Nagyon jól tudom, hogy amikor Richard dolgozik, a blackberryje mindig ki van téve az asztalra. Tehát látnia kellett, hogy keresem. De vissza sem hívott.
Tudtam, hogy mire hazaérek, még én leszek lecseszve. Szokásos menetrend. Nevermind... Samantha beszólt, hogy miért nem őt hívtam. Mintha nem lenne tök mindegy, mert eddig őt is akárhányszor kerestem vészhelyzetben, egy-másfél óra múlva hívott vissza.
A gyerekeknek odaadtam minden kaját, amit vittünk. Ezért is megkaptam a magamét. Hogy miért nem csak snacket (az olyan tízórai féle nassi) adtam nekik, miért ették meg a szendvicseket is, amikor az az ebédjük lett volna. Erre nagyon egyszerű választ adtam neki félvállról: mert éhesek voltak:) Persze rákontrázott, hogy mindig éhesek. DE akkor meg ebédet nem esznek.
Most komolyan, mondjátok már meg nekem: ha 11-kor megesznek egy joghurtot, gyümölcsös müzliszeletet, szenyát, mindezt mini méretben, akkor 13 órára szerintetek nem lesznek éhesek? Miért ne adnék nekik enni, amikor kérik. Ürülök, ha végre hajlandóak magukhoz venni valamit. Ugyanis minden etetés kínszenvedés...
A legeslegröhejesebb pedig az, hogy ezek a szerencsétlenek akartak volna ebédelni, mire az anyjuk közölte velük, hogy: a szendvics volt az ebédetek, amit megettetek, tehát desszertet kaphattok. És teletömte őket Fernanda-féle csokitortával.
Erre az egészre egyetlen Lart Pour Lart-féle örökzöld kérdést tennék fel: NOOOOOOOOOOOOORMÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁLIS??????????????????????????????????
PÉNTEK
Soha véget nem érő napnak tűnt. De mégiscsak elérkezett a 19 óra, és elkezdhettem készülődni. Ugyanis Marcoékhoz voltam hivatalos pizza partira. Francesco nevű barátja ezen a napon lépett át a 30-asok klubjába:)
A srác baromi jól főz, és fincsi pizzákat készített. Nem tudom most Nektek leírni, mennyire nyami volt:) Elmondása szerint három órán keresztül sütögetett, összesen hat pizzát.
Rajtam kívül volt egy angol srác, a többiek mind olaszok. Ahogy kiültünk a kertbe, éreztem, hogy itt végre emberek laknak és van élet. Chiswickben ugyanis este 8-kor már az utcán sem látsz embert. Kivéve a főutat, a Chiswick Highwayt, de csak a pubok miatt. Azok is 11-kor bezárnak. Pizsirakéta...
Szóval Shepherd`s Bushban, ahol Marcoék laknak, általában fiatalok bérlik a házakat, kevés család él arrafelé. A lakosság zöme gyönyörű arab, vagy perzsa férfi. Mindig méricskélnek, ahogy végigtipegek. Persze én is őket. Elég hosszan kell gyalogoljak a buszmegállótól. Szerencsére:) Arrafelé a fehér ember olyan ritka, mint a fehér holló. Max. átutazóként van jelen ez a faj. Talán mégis ide kéne költözzek szeptembertől:)
½ 12 körül leléptem a buliból. Addigra már mindenkiben volt egy kicsi, és nem nagyon akaródzott nekik átváltani angolra. Nekem pedig az olasz nyelv terén még igencsak vannak hiányosságaim. Bár ha a szükség rávisz, egész sokat megértesz:)
Marco megvárt, amíg jött a buszom. A 94-es egy tök jó járat, a nap 24 órájában üzemel. Képzeljétek, itt néha lehet lógni a buszon, méghozzá legálisan! Előttem egy csaj meg egy fiú állt, és a srác magyarázta, hogy biztos nem kell majd fizetni. Röhögtem magamban, hogy miről beszél. És lám a Mester! Mivel sokan álltunk sorba, a sofőrnek nem volt türelme/kedve/ideje megvárni, hogy mindenki egyesével lehúzza az Oyster kártyáját (márpedig más megoldás nincs, mert csak az első ajtót nyitják ki, mint a vidéki buszokon:). Ezért rátette a gépre a kezét, hogy nem kell kártyát érvényesíteni, és intett, hogy szálljunk fel. Wow! – gondoltam magamban - ezentúl csakis és kizárólag forgalmas megállókból közlekedek:)
Samantháék végül nem léptek le este, de tök mindegy volt számomra. Kivéve azt a tényt, hogy tudtam, mi vár következő reggel ½ 8-kor...
SZOMBAT
GYEREKZSIVAAAAAAAAAAAAAJ!!!!!!!!!!!!
Bakker, úgy tudtam volna még aludni! Hajnalban orrdugulás volt ezerrel, és rá kellett jöjjek, hogy a Sterimar tengeri sós orrcsepp kb. annyit ér, mint halottnak a csók. Hüpp-hüpp:( Nyitott szájjal merültem álomba, miután végre csend lett...
3-ra jött hozzám egy magyar masszőr lány, Móni. Ne tudjátok meg, hogy kiropogtatott és átgyömöszölt! Kb. mindenem fájt, és akkor éreztem, hogy a testem igencsak riadót fújt: Heló, én is itt vagyok ám, figyelj rám oda!!!
Ő pincérlányként kezdett. Most pedig takarít, és mellette csinálja a masszázst. Építi a vendégkörét, hogy majd valamikor ebből élhessen meg. 15 fontért jött hozzám, és masszírozott egy órán át. Röhejesen megérte. Irigylésre méltó bátorsága van. Otthon, Kiskunhalason hagyta a 12 éves fiát az exférjénél. Hogy majd egyszer a gyerekének is jobb legyen. Nem talált állást, nem éltek jól. Be kellett áldoznia, mert a kisfiú itt nagyon rosszul érezte volna magát egy albérletben, egy olyan orszában, ahol meg sem tudja értetni magát. Mindezt csak azért írom le, hogy ismét lássátok: itt sincs kolbászból a kerítés, ám ha kitartó vagy, kikaparhatod magadnak a gesztenyét. Elég hamar.
Elmeséltem Móninak a szerdai cideres pasimalőrömet. Közölte, hogy tiszta hülye vagyok, és sürgősen kapjam össze magamat:)
Most pedig itt ülök és Nektek pötyögök, ugyanis elérkeztünk a jelen pillanathoz. Egy tetőterasz partin kéne legyek Noéékkal, és szocializálódnom, netvörkölnöm újabb magyarokkal. De egy ocsmány hólyag van a számon, és így képtelen voltam emberek közé menni. Szar ügy. Viszont sokat napoztam, még mielőtt befelhősödött:) És tömöm magam folyamatosan kajával. (Aki nem tudja még: sikerült 5 kg-t ledobnom, és ezt sürgősen vissza kell szedjem. - a szerk.)
Anyu – A-vitamin, amit vettél nekem nagyon jó, egyfolytában tudnék enni:) Szóval biztosan jobban fogok kinézni, mire legközelebb láttok, ami egészen pontosan 11 nap múlva lesz!!!
Na, lementem eme remekművet egy pendrivera, és felrakom a blogra, hogy végre lássátok: még életben vagyok:)
Mindenkinek további szép hétvégét kívánok! Tsóóóóóóóóóóóóóóóók!
Rájöttem, hogy akkor is tudok blogolni, ha nincs mindig nethozzáférésem. Bepötyögöm az Open Office-ba (ezt kaptam Marcotól a gépemre, mivel a Windows Office csomag csak 90 napig lesz elérhető próbaként, aztán meg kell vegyem – na persze...), ami ingyenesen letölthető a netről, és ugyanolyan, mint a Word és az Excel. Aztán rácuppantom egy pendrivera, és már mehet is át Richard gépéről a netre. Jó, hogy kitaláltam, nem? Hiába: hosszú haj, rövid ész...
Na összegezzünk egy "kicsit"!
MÚLT SZOMBAT
Épp a könyvtárból jöttem, amikor a sarkon összefutottam Mohsennel. Emlékeztek? Ő volt a perzsa sofőröm még a második hétvégémen, amikor a kölkökért kellett menjek taxival az esküvőre. Beültünk egy kávézóba, és röviden felvázoltam neki a helyzetemet. Régóta él itt, és sok kapcsolata van, talán fog nekem tudni szerezni állást. Abban maradtunk, hogy keressük egymást augusztus elején. Ő 3-án utazik haza két hétre a családjához Iránba, egy nappal előttem.
Most gondolhattok mindenféle rosszaságra, hogy biztos akar tőlem valamit, de nem így van. Egyszerűen csak kedves és segítőkész. Én még mindig hiszem és vallom, hogy semmi nem történik véletlenül. És vele sem véletlenül találkoztam össze újra.
Egyébként ajánlom figyelmébe 50-es egyedülálló hölgyismerőseiteknek: jóképű, tejeskávé-barna, alig van ősz hajszála, dús fekete, barna szemű, kedves, udvarias, intelligens, jólszituált. Valamikor jó pasi lehetett:)
HÉTFŐ
4 nap után most látt először a kölköket. Csütörtök óta a nagyszülőknél voltak. (Betegen – a szerk.) Egy parkba mentünk piknikezni. Chiara végigsimított arcocskájával a kezemen, és megpuszilta. Aranyos volt, látszik, hogy már tényleg szeret. Xanthe pedig a combomat karolta át, szokás szerint. Mivel magasabbra ő még nem ér fel:)
Kíváncsi vagyok, az anyjuk majd milyen kamu dumát ad be nekik, hogy miért megyek el. Rossz lesz újrakezdeni egy másik családnál, de csak a gyerekek miatt. Újabb egy hónap, amíg kivívom, hogy respektáljanak, és megszeressenek.
A pihiidőmben beültem abba a pubba, ahol Ágicáékkal söröztünk szombaton. Tarang ugyanis kiszúrta, hogy ingyenesen lehet wifizni. Végre tudtam beszélni Anettel, a magyar ügynökséges kontaktommal, aki megnyugtatott, hogy a hiba nem az én készülékemben van. Aggódtam, hogy rossz referenciának minősül az első egyhónapos munkaviszonyom. Aztán Anett mesélt nekem olyan kacifántos aupair sztorikat, hogy a hajam égnek állt. Mint például amikor azért küldött el egy lányt a család, mert az meglátta, amint anyuci cuccot szippant fel a fürdőszobában. Ööö... Ehhez képest én kispista vagyok. Vagy Erős Pista?:)
KEDD
Ennek a napnak a fénypontja, hogy megismerkedtem a Fisher`s Lane játszótéren egy aranyos lánnyal. Janának hívják. Kiderült, hogy a kölkök előző nannyjének, Lenkának volt egy évig országos barátnéja, és azért tudta a kiscsajok nevét. Rájuk köszönt, én pedig meglepődtem. Így kezdtünk el beszélgetni.
Röviden elmeséltem történetemet, hogy már nem sokáig keccsölök a Boote családnál. Szóba került az is, hogy betegek a gyerekek. Jana kiaakadt, és azt mondta, hogy amióta ismeri ezeket a gyerekeket, állandóan betegek. Vajon miért nem lepődtem meg ezen...
Persze hétfő hajnalban megint azzal indítottam, hogy arra keltem, mindenem fáj. Be kellett vegyek egy Algopyrint, ha jót akartam magamnak. Kicsit visszaestem. A szülők ugyanis betegen pattintották le a gyerekeket a nagyszülőknek előző héten. És mivel össze-vissza köhögnek-prüszkölnek, önkéntelenül kapok belőle én is...
Janával számot cseréltünk, és majd összefutunk. Jó hogy ennyiféle emberkével meg tudtam ismerkedni eddigi rövidke ittlétem során:) A lányzó azt is említette, hogy Lenka mesélt neki Samantha depressziójáról. És közben kezdtem összerakni magamban a puzzlet...
1. Sokszor észleltem, hogy ok nélkül rettenetesen ideges és türelmetlen, próbálja leszívni minden körülötte lévő ember energiáját és jókedvét, agresszívan beszél és viselkedik a gyerekekkel, Richarddal, és persze én is megkapom a magamét.
2. Korábbi beszélgetésünkből rémlik, hogy Samantha erős fájdalomcsillapítókat szed az állítólagos súlyos hátproblémája miatt.
3. Egyszer szóba került, hogy milyen sok barátom van. Erre ő azt mondta, hogy nagyon antiszociális. Legszívesebben állandóan otthon ülne, és nem szeret emberek közé menni, ismerkedni.
4. Illetve másfél hónap után most már látom, hogy a kelleténél igencsak több borocskát fogyaszt napi szinten Richard házi készletéből (lévén az ürge borkereskedő).
Ezek kombinációja nem túl jó, és így már nem lepődöm meg azon sem, miért jutottunk idáig. Csak azt tudnám, mi a nyavalyától depressziós Samantha, amikor mindene megvan. Miért nem foglalja el magát értelmes dolgokkal???
SZERDA
Ennek a napnak a fénypontja, illetve mélypontja a következő klinikai eset. Este ismét a Fullers Pubban wifiztem, és beszélgettem skypeon kicsi családommal, és barátokkal, akik éppen elérhetőek voltak eme késői órán.
Épp Anyu volt soron, amikor egy távolabbi asztaltól átült a velem szemben lévőbe Ő. Barna haj, barna szem - ez már eleve jópont nálam. Hiszen az összes pasim szőke volt és kék szemű, holott nekem köztudottan a barnák a gyengéim!!! Szexi borosta - bár biztosan szúrós - gyönyörű mosoly. Kb. 185 magas, sportos testalkatú, jóképű 72-74-es évjárat lehetett. Akárcsak egy jó érett bor:) Többször rám vigyorgott, majd felállt, és rámutatott a poharára, megkért, hogy figyeljek, ne nyúlja le senki, amíg ő elmegy. Ha még nem jártál Londonban, akkor egyvalamit tudnod kell: a pincérek a poharadra vadásznak. Tökre nem érdekli őket, hogy az esetleg félig, netalántán tele van itallal - elviszik...
Nemsokára visszajött a pasika, de nem a WC, hanem a pult felől. Hozott magának egy sört, és nekem is. Pontosan ugyanolyan cidert, mint amit előzőleg fogyasztottam. (Bulmers Pear & Apple Limited Summer Edition – a szerk.) A címkéje felém volt fordítva, tehát ki kellett figyelje a pultnál:) Gondoltam én kis hülye naív lányka, ez biztosan csak egy "köszönöm-gesztus". Kedvesen rámosolyogtam, miközben Anyuval beszéltem, és szégyellősen kiböktem egy tenkjút.
Nemsokára befejeztem a netezést, jobban mondva drasztikusan megszakadt, mivel lemerült a laptopom. A pasival váltottunk pár mondatot a piarablás kapcsán - mert természetesen már le akart csapni egy pincér két másodperccel a távozása után a poharára - és ennyi. Itt ugyanis vége a történetnek, Drágáim, mert felsültem. Én képtelen vagyok pasizni. Ismét rá kellett jöjjek. Annyira béna voltam, hogy rá sem mertem nézni, pedig skypeolás közben még néha szemeztem vele. Teljesen bemerevedtem, az meg persze nem mert átülni. Szerencsétlenkedett még kb. fél óráig, aztán egy gudnájttal lelépett, én pedig hagytam. Igen, ennyire hülye vagyok.
Ezer éve nem láttam ilyen jó pasit sehol. Nemhogy itt Angliában, ahol köztudottan szar a felhozatal. Ahhh, kár is beszélni róla többet. Nem is hiszem el, hogy ennyire balek voltam. Ez különben is biztos uncsi hímnemű olvasóim számára. Azért nyugodtan szóljatok hozzá a témához, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre!:)
Ez előtt a malőr előtt egyébként már lefárasztott egy brit hím. Megkértem a mellettem ülő pasi hatost, hogy tartsák szemüket a piámon (na látszik, hogy már elfelejtek magyarul, ugyanis a britek szavajárása szerint "keep an eye on something"=tartja a szemét vmin), amíg pisilek. Mire visszajöttem, a leghelyesebbnek mondható, vagy inkább férfinak kinéző ifjú hozzám fordult, és több percen keresztül azon merengett, miért ülök itt egy laptoppal. Próbáltam eljuttatni az agyába a három legfontosabb információt:
1. Nincs otthon netem.
2. Este 7-ig melózok, tehát netkávézóba, könyvtárba már nem tudok beülni, mert closed.
3. Beszélnem kell a hozzátartozóimmal, mivel külföldi vagyok. - Ő váltig állította, hogy neki senkije nincs külföldön. És, ki nem sz@rja le???
Nem jártam sikerrel, a haverjai pedig már helyette is égtek (egyébként nem volt részeg, csak egyszerűen sík hülye), én meg azt mondogattam magamban: "Fejezd már be, fordulj meg, és igyad a sörödet b+!"
Kiderült, hogy péntek estétől enyém az egész ház. Majdnem sikítottam örömömben, amikor Samantha közölte. Annyira jó érzéssel tölt el, hogy az utolsó Boote Family-féle napjaimon ilyen simán alakulnak a dolgok. Elég sokat szoktak elmenni esténként, és következő hétvégére is van valami programja az egész családnak. Ennyivel kevesebb kellemetlen és felesleges együttlét. Hát mégsem feledkezett el rólam az én londoni Őrangyalkám!
CSÜTÖRTÖK
Nem fogjátok elhinni, Hölgy Olvasóim! Láttam a Fekete Fokhagyma elejét!!! Emlékeztek, hogy korábban írtam, utána osongatok, amikor hordom a Törpét táncórára? Mindig arra lejtett el ez az izmos kis feka fenék reggel 1/2 10 környékén.
Hát most láttam premier plánban, elölről, mégpedig egy utcasaroknyira onnan, ahol lakom. Annyira ledöbbentem, hogy megálltam a kölkökkel és csak néztem. Mint amikor Erika barátnőm leszobrozott az út közepén egy szexi buszsofőr miatt, és úgy kellett arrébb rángatnom, hogy az el ne üsse... Ugye átérzitek a helyzet súlyát?:)
Samantha szokásos jó és okos ötleteinek egyike volt, hogy délelőtt vigyem a gyerekeket parkba, piknikeljünk ott, majd 1 körül érjünk haza. Ezt az egészet most csak azért fogom nagyon részletesen elmesélni, hogy átlássátok szürke és unalmas hétköznapjaim egyikét.
Nem zavarta, hogy mára esőt mondtak. Ilyenkor egyébként hiába is mondanátok neki bármit, tök felesleges. Tehát egyszerűbb, ha rász@rsz, és csinálod, amit mond. Hát én elindultam a kölkökkel buszozni, irány a Ravenscourt Park!
Természetesen mire megérkeztünk, szakadt az eső. (Ja, by the way múlt héten a beteg gyerekekkel kiküldött az esőbe sétálni, hogy szívjanak friss levegőt! No comment...) De legalább megnézhettük, ahogy néhány hülye szülő nevetgélve örül neki, sőt, még fényképezi is, hogy a gyereke szarrá ázik, rohangál, biciklizik, homokozik a játszótéren, amíg ők egy alagút alá beállva várják, hogy elálljon a zápor.
A legviccesebb, hogy Samantha még fürdőruhát, és törölközőt is vitetett velem, mert a parkban van egy kis medence. Hát a törölköző másra kellett, mondanom sem kell.
Persze hiába hívtam Richardot, hogy jöjjön értünk az egyik kocsival, nem vette fel. Fél óráig vártunk, hogy emberire csökkenjen a zápor mértéke. Nagyon jól tudom, hogy amikor Richard dolgozik, a blackberryje mindig ki van téve az asztalra. Tehát látnia kellett, hogy keresem. De vissza sem hívott.
Tudtam, hogy mire hazaérek, még én leszek lecseszve. Szokásos menetrend. Nevermind... Samantha beszólt, hogy miért nem őt hívtam. Mintha nem lenne tök mindegy, mert eddig őt is akárhányszor kerestem vészhelyzetben, egy-másfél óra múlva hívott vissza.
A gyerekeknek odaadtam minden kaját, amit vittünk. Ezért is megkaptam a magamét. Hogy miért nem csak snacket (az olyan tízórai féle nassi) adtam nekik, miért ették meg a szendvicseket is, amikor az az ebédjük lett volna. Erre nagyon egyszerű választ adtam neki félvállról: mert éhesek voltak:) Persze rákontrázott, hogy mindig éhesek. DE akkor meg ebédet nem esznek.
Most komolyan, mondjátok már meg nekem: ha 11-kor megesznek egy joghurtot, gyümölcsös müzliszeletet, szenyát, mindezt mini méretben, akkor 13 órára szerintetek nem lesznek éhesek? Miért ne adnék nekik enni, amikor kérik. Ürülök, ha végre hajlandóak magukhoz venni valamit. Ugyanis minden etetés kínszenvedés...
A legeslegröhejesebb pedig az, hogy ezek a szerencsétlenek akartak volna ebédelni, mire az anyjuk közölte velük, hogy: a szendvics volt az ebédetek, amit megettetek, tehát desszertet kaphattok. És teletömte őket Fernanda-féle csokitortával.
Erre az egészre egyetlen Lart Pour Lart-féle örökzöld kérdést tennék fel: NOOOOOOOOOOOOORMÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁLIS??????????????????????????????????
PÉNTEK
Soha véget nem érő napnak tűnt. De mégiscsak elérkezett a 19 óra, és elkezdhettem készülődni. Ugyanis Marcoékhoz voltam hivatalos pizza partira. Francesco nevű barátja ezen a napon lépett át a 30-asok klubjába:)
A srác baromi jól főz, és fincsi pizzákat készített. Nem tudom most Nektek leírni, mennyire nyami volt:) Elmondása szerint három órán keresztül sütögetett, összesen hat pizzát.
Rajtam kívül volt egy angol srác, a többiek mind olaszok. Ahogy kiültünk a kertbe, éreztem, hogy itt végre emberek laknak és van élet. Chiswickben ugyanis este 8-kor már az utcán sem látsz embert. Kivéve a főutat, a Chiswick Highwayt, de csak a pubok miatt. Azok is 11-kor bezárnak. Pizsirakéta...
Szóval Shepherd`s Bushban, ahol Marcoék laknak, általában fiatalok bérlik a házakat, kevés család él arrafelé. A lakosság zöme gyönyörű arab, vagy perzsa férfi. Mindig méricskélnek, ahogy végigtipegek. Persze én is őket. Elég hosszan kell gyalogoljak a buszmegállótól. Szerencsére:) Arrafelé a fehér ember olyan ritka, mint a fehér holló. Max. átutazóként van jelen ez a faj. Talán mégis ide kéne költözzek szeptembertől:)
½ 12 körül leléptem a buliból. Addigra már mindenkiben volt egy kicsi, és nem nagyon akaródzott nekik átváltani angolra. Nekem pedig az olasz nyelv terén még igencsak vannak hiányosságaim. Bár ha a szükség rávisz, egész sokat megértesz:)
Marco megvárt, amíg jött a buszom. A 94-es egy tök jó járat, a nap 24 órájában üzemel. Képzeljétek, itt néha lehet lógni a buszon, méghozzá legálisan! Előttem egy csaj meg egy fiú állt, és a srác magyarázta, hogy biztos nem kell majd fizetni. Röhögtem magamban, hogy miről beszél. És lám a Mester! Mivel sokan álltunk sorba, a sofőrnek nem volt türelme/kedve/ideje megvárni, hogy mindenki egyesével lehúzza az Oyster kártyáját (márpedig más megoldás nincs, mert csak az első ajtót nyitják ki, mint a vidéki buszokon:). Ezért rátette a gépre a kezét, hogy nem kell kártyát érvényesíteni, és intett, hogy szálljunk fel. Wow! – gondoltam magamban - ezentúl csakis és kizárólag forgalmas megállókból közlekedek:)
Samantháék végül nem léptek le este, de tök mindegy volt számomra. Kivéve azt a tényt, hogy tudtam, mi vár következő reggel ½ 8-kor...
SZOMBAT
GYEREKZSIVAAAAAAAAAAAAAJ!!!!!!!!!!!!
Bakker, úgy tudtam volna még aludni! Hajnalban orrdugulás volt ezerrel, és rá kellett jöjjek, hogy a Sterimar tengeri sós orrcsepp kb. annyit ér, mint halottnak a csók. Hüpp-hüpp:( Nyitott szájjal merültem álomba, miután végre csend lett...
3-ra jött hozzám egy magyar masszőr lány, Móni. Ne tudjátok meg, hogy kiropogtatott és átgyömöszölt! Kb. mindenem fájt, és akkor éreztem, hogy a testem igencsak riadót fújt: Heló, én is itt vagyok ám, figyelj rám oda!!!
Ő pincérlányként kezdett. Most pedig takarít, és mellette csinálja a masszázst. Építi a vendégkörét, hogy majd valamikor ebből élhessen meg. 15 fontért jött hozzám, és masszírozott egy órán át. Röhejesen megérte. Irigylésre méltó bátorsága van. Otthon, Kiskunhalason hagyta a 12 éves fiát az exférjénél. Hogy majd egyszer a gyerekének is jobb legyen. Nem talált állást, nem éltek jól. Be kellett áldoznia, mert a kisfiú itt nagyon rosszul érezte volna magát egy albérletben, egy olyan orszában, ahol meg sem tudja értetni magát. Mindezt csak azért írom le, hogy ismét lássátok: itt sincs kolbászból a kerítés, ám ha kitartó vagy, kikaparhatod magadnak a gesztenyét. Elég hamar.
Elmeséltem Móninak a szerdai cideres pasimalőrömet. Közölte, hogy tiszta hülye vagyok, és sürgősen kapjam össze magamat:)
Most pedig itt ülök és Nektek pötyögök, ugyanis elérkeztünk a jelen pillanathoz. Egy tetőterasz partin kéne legyek Noéékkal, és szocializálódnom, netvörkölnöm újabb magyarokkal. De egy ocsmány hólyag van a számon, és így képtelen voltam emberek közé menni. Szar ügy. Viszont sokat napoztam, még mielőtt befelhősödött:) És tömöm magam folyamatosan kajával. (Aki nem tudja még: sikerült 5 kg-t ledobnom, és ezt sürgősen vissza kell szedjem. - a szerk.)
Anyu – A-vitamin, amit vettél nekem nagyon jó, egyfolytában tudnék enni:) Szóval biztosan jobban fogok kinézni, mire legközelebb láttok, ami egészen pontosan 11 nap múlva lesz!!!
Na, lementem eme remekművet egy pendrivera, és felrakom a blogra, hogy végre lássátok: még életben vagyok:)
Mindenkinek további szép hétvégét kívánok! Tsóóóóóóóóóóóóóóóók!
2010. július 18., vasárnap
Uj szerelmem van
Dragaim!
Ugyan felig-meddig illegalisban nyomom, mert apuci laptopjarok irok, de nem erdekel. Eljutottam erre a szintre, hogy beletojok magasrol mindenbe:)
Hadd mutassam be Nektek eletem elso laptopjat, neve Lenovo G555. Kemeny 300 £-ert vettem, az eredeti 400£ helyett. Vadi uj, es otthon tobbe kerul. Imadom! Sajnos meg nem nagyon tudom tesztelni, mivel a router tovabbra sem mukodik a hazban. Viszont arra gondoltam, hogy estenkent szepen elvonulok egy setara, es beulok par sarokkal arrebb egy pubba egy pint szamocas vagy kortes cider tarsasagaban, es ingyen wifizek. Na, mit szoltok, otletes vagyok?:)
Ne haragudjatok, hogy ilyen sok idore eltuntem! Az igazi ok az, hogy ki voltam/vagyok lelkileg. Es nem akartam, hogy ez a blog egy panaszlista legyen. Roviden es tomoren az van, hogy szeptembertol ujrakezdek mindent, nullarol - kb. anyagilag is... Masik csalad, vagy uj allas. Hiaba alltam hozza pozitivan es 150%-os energiabedobassal, nem sikerult. Az elet neha rossz lapokat oszt. De sosem veletlenul! Le kell vonni a konkluziot, hogy mit tanultal belole, megrazni magad, es tovabblepni.
Ezekre ma delutan dobbentem ra. Amikor potapukam, Csaba tanacsait elolvastam emailben. Nem szabad, hogy a letargikus hangulat elhatalmasodjon rajtam. Mindenbol ki kell hozni a leheto legjobbat. Igenis jol kell erezni magamat a hatralevo 16 napban itt. Kimozdulni, amennyit csak lehet, es ratojni, hogy ki mit szol hozza.
Most az Anyukam, a Noverkem, Csaba, es az itteni barataim: Agica, Tarang, es Marco tartjak bennem a lelket. Mert mint tudjatok, en hajlamos vagyok csak magamat okolni. Holott mindig ket ember kell ahhoz, hogy egy helyzet kialakuljon.
Az anyuka valamiert nem bir engem elviselni, es ennek hiszterikus idegbeteg kirohanasokban ad hangot. En mindezidaig turtem, sot olyan dolgokert kertem bocsanatot, amiket meg sem tettem. Mert naivan azt hittem, akkor jobb lesz.
Mostanara eljutottunk arra a szintre, hogy mar nem is beszelunk. Tegnap este ujabb cirkusz volt, en pedig egy szo nelkul otthagytam Samanthat, miutan megmondtam a velemenyemet a temarol higgadtan. Elegem van, nem hagyom magam tovabb. Ennyi buszkeseg es tartas meg van bennem.
Marcoval ma delutan elmentunk az Argos boltba, es megvettuk Ot, Mr Lenovot. Otthon be is uzemeltuk, probalgattuk. Marco lelkesebb volt mint en: "Meli, ez az uj jatekod, szorakozzal vele!" Izgatottan csomagolta ki a dobozol, es rakta ossze. Mint egy gyerek:) Nagy szamitogep guru, ezert is kertem ki az o tanacsat, mi lenne a legjobb ar-ertek aranyban. Megettunk egy igazi torok kebabot a dolog megkoronazasakent, isteni volt!!! En pedig a sok szivessegert es vacsimeghivasert cserebe vittem neki es Francesco baratjanak jo kis hazai keszitesu csirkemellet. Tenyleg fincsi lett!
Tegnap este Agica es Tarang elvittek sorozni, azutan, hogy a szulok itt balheztak velem. Sok jotanaccsal lattak el es biztattak. Tarang csillogo szemmel magyarazta, hogyan fogok karriert csinalni Londonban. O mindig olyan kis lelkes:)
Ezek az emberek azok, akikre tudom, hogy itt most szamithatok. Na es persze Noe, volt kolleganom. O is mindig mondja, hogy nyugodtan szoljak neki, barmi van. Par napig elszallasolnak, ha kirug a csalad:)
A terv most az, hogy Marconal hagyom az oriasborondomet. Hazamegyek aug. 4-en, es atgondolom, mit akarok.
1. opcio: ideiglenesen uj csalad szeptembertol, amig egy kis penzt felreteszek. Mellette a szabadidomben oneletrajzokat szorok ezerrel, es amint adodik egy klassz lehetoseg, megragadom, es dobbantok alberletbe.
2. opcio: visszajovok meg augusztusban (ugyanis minden diak allast fog keresni szeptembertol), es teljes erobedobassal melot nezek. Par napig elalszom valakinel, aztan alberletbe megyek.
Utobbi a veszelyesebb opcio. Nem akarok a forintban felretett kis savingemhez hozzanyulni. Fontban pedig meg nincs annyim, hogy legalabb egy honapig fenntartsam magamat onalloan. Szoval most ez a szitu.
Most ertem csak meg, mit jelent az, hogy Otthon. Mult heten, amikor csutortokon halal betegen, lazasan landoltam a Ferihegy 1-en. Leszalltam, es hallottam, ahogy egy magyar fiucsapat kiabal oromeben: Hello Magyarorszag! Biztos nagyon regota nem tudtak mar hazalatogatni.
A repulout utolso fel orajaban folytak a konnyeim oromomben. Nem tudtam leallitani, es egy ido utan mar nem is akartam...
A repteren Erika baratnom vart, en pedig felredobtam a taskamat, es a karjaiba ugrottam.
Nagyon jo volt, hogy Viki baratnom mellett lehettem, amikor a legnagyobb szuksege volt ra. Errol hadd ne beszeljek tobbet, nem ide valo tema. Biztosan megertitek.
Anyukam es Csaba mar vartak az ajtoban, es meg elso este atugrott a tesom is. Mindenfele finomsagot sutottek-foztek nekem azalatt a par nap alatt. Most is osszefut a nyal a szamban:) Ugyanis sikerult 1 honap alatt 5kg-t ledobnom. Es amikor a csaladom es a barataim meglattak, elhultek...
Hangom sajnos nem volt, mert tuszos mandulagyuszim lett. De mindezek ellenere nagyon jo erzes volt otthon lenni!
Noverkemmel es keresztgyermekeimmel bementunk a varosba egyik este. Tesom megkerdezte, van-e kedvem lesetalni a Duna-partra. Nem tudom Nektek leirni azt az erzest, ami elontott. Most is konnybelabad a szemem, es libaboros leszek:) Eppen csak besotetedett, a Lanchid pedig ott volt tolem par meterre, gyonyoruen megvilagitva. Aznap este volt egy fesztival, ahol csak kis ideig maradtunk. Egyreszt nem voltam meg tul jol, masreszt millio szunyog van most Budapesten!!!! Szorakoztunk egy darabig az uj vizesesnel is. Tudjatok, amin at lehet setalni:)
Egyik delutan pedig csaladi mozizas volt otthon. Megneztuk a Ven Csontokat. Aki nem latta, mindenkepp potolja be! Tesommal sirva rohogtunk. En horgos hangokat adtam ki, mivel nem volt rendes hangom. Iza es Gergo pedig azon rohogtek, ahogy mi rohogunk:)))
Anyu es Csaba keszitettek nekem husilevest, porkoltet, jo kis hazi koviubit. Viccelodtek, es nyuzsiztek, ahogy mindig:)
Hat ezeket a pillanatokat veszem elo, amikor nagyon rossz napjaim vannak itt...
Sajnalom, hogy a hosszu hetvege alatt nem jutott ido mindenkire. Megegyszer elnezest Orsikatol, Szilviketol, Macitol es keresztfiamektol. De orultem, hogy az antibiotikum vegre elkezdett hatni, es tudok legalabb egy-ket normalis programot csinalni a csaladommal.
A groteszk humor az egeszben, hogy tesom annyira beparaztatott, hogy nem leszek jobban, hogy elso reggelemen 8-kor mar az SZTK gegeszeten ultem, mint egy jo gyerek:)
Mar nagyon varom, hogy otthon legyek Veletek! Lesz idom vegiglatogatni mindenkit;) Es pliiiiiiiz, ha barki megy Balcsira, vigyen magaval, mert nekem latnom kell!!!
Ugyan felig-meddig illegalisban nyomom, mert apuci laptopjarok irok, de nem erdekel. Eljutottam erre a szintre, hogy beletojok magasrol mindenbe:)
Hadd mutassam be Nektek eletem elso laptopjat, neve Lenovo G555. Kemeny 300 £-ert vettem, az eredeti 400£ helyett. Vadi uj, es otthon tobbe kerul. Imadom! Sajnos meg nem nagyon tudom tesztelni, mivel a router tovabbra sem mukodik a hazban. Viszont arra gondoltam, hogy estenkent szepen elvonulok egy setara, es beulok par sarokkal arrebb egy pubba egy pint szamocas vagy kortes cider tarsasagaban, es ingyen wifizek. Na, mit szoltok, otletes vagyok?:)
Ne haragudjatok, hogy ilyen sok idore eltuntem! Az igazi ok az, hogy ki voltam/vagyok lelkileg. Es nem akartam, hogy ez a blog egy panaszlista legyen. Roviden es tomoren az van, hogy szeptembertol ujrakezdek mindent, nullarol - kb. anyagilag is... Masik csalad, vagy uj allas. Hiaba alltam hozza pozitivan es 150%-os energiabedobassal, nem sikerult. Az elet neha rossz lapokat oszt. De sosem veletlenul! Le kell vonni a konkluziot, hogy mit tanultal belole, megrazni magad, es tovabblepni.
Ezekre ma delutan dobbentem ra. Amikor potapukam, Csaba tanacsait elolvastam emailben. Nem szabad, hogy a letargikus hangulat elhatalmasodjon rajtam. Mindenbol ki kell hozni a leheto legjobbat. Igenis jol kell erezni magamat a hatralevo 16 napban itt. Kimozdulni, amennyit csak lehet, es ratojni, hogy ki mit szol hozza.
Most az Anyukam, a Noverkem, Csaba, es az itteni barataim: Agica, Tarang, es Marco tartjak bennem a lelket. Mert mint tudjatok, en hajlamos vagyok csak magamat okolni. Holott mindig ket ember kell ahhoz, hogy egy helyzet kialakuljon.
Az anyuka valamiert nem bir engem elviselni, es ennek hiszterikus idegbeteg kirohanasokban ad hangot. En mindezidaig turtem, sot olyan dolgokert kertem bocsanatot, amiket meg sem tettem. Mert naivan azt hittem, akkor jobb lesz.
Mostanara eljutottunk arra a szintre, hogy mar nem is beszelunk. Tegnap este ujabb cirkusz volt, en pedig egy szo nelkul otthagytam Samanthat, miutan megmondtam a velemenyemet a temarol higgadtan. Elegem van, nem hagyom magam tovabb. Ennyi buszkeseg es tartas meg van bennem.
Marcoval ma delutan elmentunk az Argos boltba, es megvettuk Ot, Mr Lenovot. Otthon be is uzemeltuk, probalgattuk. Marco lelkesebb volt mint en: "Meli, ez az uj jatekod, szorakozzal vele!" Izgatottan csomagolta ki a dobozol, es rakta ossze. Mint egy gyerek:) Nagy szamitogep guru, ezert is kertem ki az o tanacsat, mi lenne a legjobb ar-ertek aranyban. Megettunk egy igazi torok kebabot a dolog megkoronazasakent, isteni volt!!! En pedig a sok szivessegert es vacsimeghivasert cserebe vittem neki es Francesco baratjanak jo kis hazai keszitesu csirkemellet. Tenyleg fincsi lett!
Tegnap este Agica es Tarang elvittek sorozni, azutan, hogy a szulok itt balheztak velem. Sok jotanaccsal lattak el es biztattak. Tarang csillogo szemmel magyarazta, hogyan fogok karriert csinalni Londonban. O mindig olyan kis lelkes:)
Ezek az emberek azok, akikre tudom, hogy itt most szamithatok. Na es persze Noe, volt kolleganom. O is mindig mondja, hogy nyugodtan szoljak neki, barmi van. Par napig elszallasolnak, ha kirug a csalad:)
A terv most az, hogy Marconal hagyom az oriasborondomet. Hazamegyek aug. 4-en, es atgondolom, mit akarok.
1. opcio: ideiglenesen uj csalad szeptembertol, amig egy kis penzt felreteszek. Mellette a szabadidomben oneletrajzokat szorok ezerrel, es amint adodik egy klassz lehetoseg, megragadom, es dobbantok alberletbe.
2. opcio: visszajovok meg augusztusban (ugyanis minden diak allast fog keresni szeptembertol), es teljes erobedobassal melot nezek. Par napig elalszom valakinel, aztan alberletbe megyek.
Utobbi a veszelyesebb opcio. Nem akarok a forintban felretett kis savingemhez hozzanyulni. Fontban pedig meg nincs annyim, hogy legalabb egy honapig fenntartsam magamat onalloan. Szoval most ez a szitu.
Most ertem csak meg, mit jelent az, hogy Otthon. Mult heten, amikor csutortokon halal betegen, lazasan landoltam a Ferihegy 1-en. Leszalltam, es hallottam, ahogy egy magyar fiucsapat kiabal oromeben: Hello Magyarorszag! Biztos nagyon regota nem tudtak mar hazalatogatni.
A repulout utolso fel orajaban folytak a konnyeim oromomben. Nem tudtam leallitani, es egy ido utan mar nem is akartam...
A repteren Erika baratnom vart, en pedig felredobtam a taskamat, es a karjaiba ugrottam.
Nagyon jo volt, hogy Viki baratnom mellett lehettem, amikor a legnagyobb szuksege volt ra. Errol hadd ne beszeljek tobbet, nem ide valo tema. Biztosan megertitek.
Anyukam es Csaba mar vartak az ajtoban, es meg elso este atugrott a tesom is. Mindenfele finomsagot sutottek-foztek nekem azalatt a par nap alatt. Most is osszefut a nyal a szamban:) Ugyanis sikerult 1 honap alatt 5kg-t ledobnom. Es amikor a csaladom es a barataim meglattak, elhultek...
Hangom sajnos nem volt, mert tuszos mandulagyuszim lett. De mindezek ellenere nagyon jo erzes volt otthon lenni!
Noverkemmel es keresztgyermekeimmel bementunk a varosba egyik este. Tesom megkerdezte, van-e kedvem lesetalni a Duna-partra. Nem tudom Nektek leirni azt az erzest, ami elontott. Most is konnybelabad a szemem, es libaboros leszek:) Eppen csak besotetedett, a Lanchid pedig ott volt tolem par meterre, gyonyoruen megvilagitva. Aznap este volt egy fesztival, ahol csak kis ideig maradtunk. Egyreszt nem voltam meg tul jol, masreszt millio szunyog van most Budapesten!!!! Szorakoztunk egy darabig az uj vizesesnel is. Tudjatok, amin at lehet setalni:)
Egyik delutan pedig csaladi mozizas volt otthon. Megneztuk a Ven Csontokat. Aki nem latta, mindenkepp potolja be! Tesommal sirva rohogtunk. En horgos hangokat adtam ki, mivel nem volt rendes hangom. Iza es Gergo pedig azon rohogtek, ahogy mi rohogunk:)))
Anyu es Csaba keszitettek nekem husilevest, porkoltet, jo kis hazi koviubit. Viccelodtek, es nyuzsiztek, ahogy mindig:)
Hat ezeket a pillanatokat veszem elo, amikor nagyon rossz napjaim vannak itt...
Sajnalom, hogy a hosszu hetvege alatt nem jutott ido mindenkire. Megegyszer elnezest Orsikatol, Szilviketol, Macitol es keresztfiamektol. De orultem, hogy az antibiotikum vegre elkezdett hatni, es tudok legalabb egy-ket normalis programot csinalni a csaladommal.
A groteszk humor az egeszben, hogy tesom annyira beparaztatott, hogy nem leszek jobban, hogy elso reggelemen 8-kor mar az SZTK gegeszeten ultem, mint egy jo gyerek:)
Mar nagyon varom, hogy otthon legyek Veletek! Lesz idom vegiglatogatni mindenkit;) Es pliiiiiiiz, ha barki megy Balcsira, vigyen magaval, mert nekem latnom kell!!!
2010. július 13., kedd
Technikai szunet
Dragaim!
A blogomat kis ideig fel kellett/kell fuggesszem, az alabbiak miatt:
1. Mult heten magas lazzal nyomtam az agyat.
2. Hazautaztam.
3. Most itt vagyok, netem viszont nincs. Thanks to Marco ezt most be tudom potyogni nektek.
4. Munkahelyet valtok.
Tudom, hogy mindez most sok es sokkkkkkkkkolo szamotokra, de mar megszokhattatok tolem.
Kitartas, hamarosan jelentkezem!
Pusszantas!
A blogomat kis ideig fel kellett/kell fuggesszem, az alabbiak miatt:
1. Mult heten magas lazzal nyomtam az agyat.
2. Hazautaztam.
3. Most itt vagyok, netem viszont nincs. Thanks to Marco ezt most be tudom potyogni nektek.
4. Munkahelyet valtok.
Tudom, hogy mindez most sok es sokkkkkkkkkolo szamotokra, de mar megszokhattatok tolem.
Kitartas, hamarosan jelentkezem!
Pusszantas!
2010. július 4., vasárnap
Made in Hungária
Tudom-tudom: megint eltelt 4 nap azóta, hogy utoljára közzétettem vicces kis életem szösszeneteit:) Ennek egyetlen egyszerű oka van - elértem azt a fáradtsági szintet, hogy csütörtökre migrénem lett, így eltettem magam meló után egyből aludni. Pénteken is nagyon nyomi voltam.
Szombaton egész napra be voltam osztva, persze extra zséért. Apuci krikett meccsre ment a faterjával, így én kísértem el Samanthát a közeli menő Park Klubba. Ez egy tehetőseknek létrehozott sportkomplexum. Nagyon szépen meg van csinálva: óriási füvesített pálya, játszótér-játszóház a gyerekeknek, óriási homokozós terület, SPA, wellness, sportolási lehetőségek, kajálda, stb.
Délelőtt még fél óra szünetet is kaptam egy bazi nagy pohár jegeskávéval:) Úgyhogy kiültem a teraszra, és élveztem a jó időt. Estére azért már nagyon fáradt voltam. Sok volt hat nap egyhuzamban. Főleg hogy az előtte lévő két napban nem álltam a helyzet magaslatán.
Na de szombat este, itt ez a lényeg!!! Noé - volt kolléganőm - és barátai a hozzám közeli, Acton Town-i The Red Lion & Pineapple Pubban gyülekeztek. Ide csatlakoztam be én is. Olyan sokat kellett gyalogolni a metrómegállótól, hogy elbizonytalanodtam. Ezért betértem egy török gyorsétterembe, ahol kantúltengés volt: törökök és fekák falatoztak. Amikor beléptem, mindegyiknek megállt a kezében a döner, én pedig megkérdeztem az egyik kiszolgálót, jó irányba tartok-e. Úgy látszik, itt a fehérnép unikum - gondoltam magamban:)
A pia a Red Lionban röhejesen olcsó - sajnos:S Ők már túl voltak néhány körön, amikor én megérkeztem. Feketeribizlis ciderrel indítottam, mire a fiúk kiröhögtek, és közölték, hogy ez meggy Márka:))) Most komolyan - szerintetek ez a guszta üveg prémium söröcske hogy hasonlítható össze holmi retro üdítővel?:)
Be kellett hoznom a lemaradásomat, de a harmadik kör jégernél leálltam. (Okulva korábbi tapasztalataimból általában reggelre jut a véráramlatomba az összes alkohol, egyik pillanatról a másikra. - a szerk.)
Hajnali fél egy körül elindultunk a The Kensington Barba. Ezúttal itt kerítettek sort egy magyar retropartira. Felszálltunk a 237-es buszra Fehér Város (White City) felé. Tehát tökre nem arra, amerre menni kellett volna. Mindegy, nagyjából félútig elvitt. Ez sem volt egyszerű. A fiúk előreszaladtak, mi pedig futásnak nem nevezhető béna tipegéssel próbáltuk tartani az iramot magassarkúinkban. A srácok a középső ajtót tartották nekünk, így az Oyster kártyánk sem lett végül lehúzva:) Ekkorra már elég jó volt a hangulat. Mindenkinek beszólogattak magyarul, én pedig reménykedtem benne, hogy nem botlunk honfitársba. Biztos azt gondolta volna: jellemző, hogy így szórakozik a magyar:)
Shepherds Bushnál leszálltunk, és fogtunk két minicabet (taxi). A sofőrök eléggé törték az angolt. A fiúk előadták, hogy mi homelessek vagyunk (hajléktalan), és úgy szedtek minket össze az utcán, mert megsajnáltak. Utána az egyik srác olasz akcentussal magyarázta a sofőrnek, hogy merre menjen:)
Egy órakor végre megérkeztünk. Nem volt túl nagy zsúfoltság a bárban, de nem is volt baj. Teljesen más hangulatot kell elképzelni, mint otthon a Retropolisban. Egy magyar DJ lány szolgáltatta a zenét, javarészt lagzis technot, majd jött Neoton, Demjén, Edda, és még az Egy szál harangvirág is elhangzott:)
Az emberek örültek egymásnak, nem volt kötözködés. Volt, hogy egy nagy körben táncoltunk, vagy vonatoztunk a Szerelemvonatra. Ide az a 15O emberke azért jött el, mert aznap este szerettek volna egy kis szelet tortát Magyarországból. Mindenki hangosan énekelte a dalszövegeket, én pedig végig lúdbőröztem. Jóleső érzés volt:)
Persze amikor három körül vége lett a bulinak, és nem sokkal előtte az egyik fiú megkóstoltatta velem a körtés Koppaberget is, akkor kellett volna hazaindulni. Csak rémlett, hogy mit nézegettem otthon a www.tfl.co.uk-n (Transport for London). Így megérdeklődtem a bárpultos fiút, merre találom a Russel Roadot. Mert tudtam, hogy azon kell végiggyalogolnom egyenesen, majd a főúton van a buszmegállóm. Útközben még belebotlottam egy részeg fiúbandába, akik mindenáron szerettek volna elvinni kocsival Hammersmithig. Nem akarták megérteni, hogy nekem az nem lesz jó:)
Jó negyed órát gyalogoltam, mire kijutottam a Kensington High Streetre. Kamillázgattam egy darabig, végül rossz buszmegállót találtam meg. Addigra eljutott az agyamig, hogy pisilni kell. Úgyhogy elindultam visszafelé, a helyes irányba. Magabiztosan megkérdeztem az egyetlen még nyitva tartó helyen, egy perzsa étterem bejáratánál álló kedves fiatalembert, hogy beenged-e a mosdóba, ha kifizetem. Röhögött, és közölte, hogy nem kell, majd megmutatta, merre van a WC:))) Utána a biztonság kedvéért kifaggattam a buszmegálló pontos koordinátáiról is:)
A 27-es busz kb. egy perccel azután érkezett, hogy beálltam a megállóba. Merészen leintettem (Mivel a pubba menet már szívtam egyszer: vártam a 44O-es buszt, ami meg is jött, majd tovább is ment. Én utánamentem, állt a pirosnál, kopogtam a sofőrnek az ajtón, és szarta kinyitni. A következő busz fél óra múlva jött volna, ezért kénytelen voltam metróval elmenni. Amitől sokkal többet kellett gyalologni a pubhoz. Ezt az élményt mindenkinek át kell élni ahhoz, hogy megtanuld: mindig intsd le a buszt Londonban!!!). Madjnem háztól házig mentem. Kb. két sarokkal arrébb tett le ez a nap 24 órájában üzemben lévő buszocska. Király!
Hála Istennek a riasztót ezúttal nem kellett beizzítanom, mivel már megint nem működik. Apuci valamit mindig elbarmol rajta. Viszont ki kellett nyitnom a biztonsági lakatot a kert kapuján, majd meg kellett találnom, hogy a négy kapcsoló közül melyik tartozik a bejárati ajtó felettihez. Persze az utolsó volt. Az első három a lépcsőfeljárót világítja meg a házban. Így biztosítottam, hogy mindenki felébredjen, mert fényárban úszott a csigalépcső és a szoba előtti átjárók. F@sza...
Kb. négyre értem haza, és kilencig tudtam aludni. Szokásos sivalkodás. Innentől kezdve szakasos REM alvás következett délután egyig. Tíz körül be kellett vegyek egy jó kis magyaros Algopyrint. Hiába, ez már korral jár...
Délután elnéztem a Kings Mall Shopping Centre-be. Tőlem néhány buszmegállónyira van, Hammersmithben. Persze mire összevakartam magamat, és odaértem, már négy óra volt, és vasárnap ötkor minden bezár. De talán jobb is. Nem kell a hétvégi szabadidőmet bevásárlóközpontokban tölteni.
Ma felhívtam Marco barátomat. Csak benne bízom laptop ügyileg, nagyon ért hozzá. Talált is nekem az E-Bay-en egy 25O fontos Toshibát. Az ár-érték aránya teljesen szuper, ezt otthon kb. 35O fontért kapnám meg. Vagy még többért...
Amint visszajöttem Londonba, lecsapok rá. Feltéve, hogy végre rájövök, hogy milyen formátumban kéri a rendszer a mobilszámomat. Ezt ugyanis muszáj megadni. Sajnos Marco sem emlékszik rá, hogyan kell beírni. Csak az vésődött mélyen az emlékezetébe, hogy sokat kellett játszania vele. Hurrá! - gondoltam magamban. Ehhez ma félmásnaposan nem sok türelmem volt, úgyhogy negyed óra után feladtam. Nem tudom, miért kell az angoloknak mindig mindent túlkomplikálni...
Asszem, leteszem a tollat, Drágáim! Ennyi is éppen elég volt belőlem a következő négy napra:) Csóóóóóóóóóók!
FIGYELEM!!!
Aki fel akar iratkozni budapesti vizitem táncrendjébe, az elkövetkezendő napokban tegye meg! (Gondolok itt főként a Behringer családra és Szilvikére.)
Júli 8. - Anyu és Csaba, Viki és Era
Júli 9. - Délelőtt szépítkezés Brigusnál, majd randi Orsikával és Cukifejjel
Júli 1O. - Addams Family vizit, Azival és Gerivel Vén Csontok családi DVDzés egy óriási tál popcorn és a kedvenc Emő-féle mexikói sütim társaságában, este sörözés tesómmal (apró kérdőjel, hogy a gyermekek is jöhetnek-e)
Júli 11. - még teljesen üres:)
A többi napon is vannak még szabad helyeim, nem kell betojni:)
Szombaton egész napra be voltam osztva, persze extra zséért. Apuci krikett meccsre ment a faterjával, így én kísértem el Samanthát a közeli menő Park Klubba. Ez egy tehetőseknek létrehozott sportkomplexum. Nagyon szépen meg van csinálva: óriási füvesített pálya, játszótér-játszóház a gyerekeknek, óriási homokozós terület, SPA, wellness, sportolási lehetőségek, kajálda, stb.
Délelőtt még fél óra szünetet is kaptam egy bazi nagy pohár jegeskávéval:) Úgyhogy kiültem a teraszra, és élveztem a jó időt. Estére azért már nagyon fáradt voltam. Sok volt hat nap egyhuzamban. Főleg hogy az előtte lévő két napban nem álltam a helyzet magaslatán.
Na de szombat este, itt ez a lényeg!!! Noé - volt kolléganőm - és barátai a hozzám közeli, Acton Town-i The Red Lion & Pineapple Pubban gyülekeztek. Ide csatlakoztam be én is. Olyan sokat kellett gyalogolni a metrómegállótól, hogy elbizonytalanodtam. Ezért betértem egy török gyorsétterembe, ahol kantúltengés volt: törökök és fekák falatoztak. Amikor beléptem, mindegyiknek megállt a kezében a döner, én pedig megkérdeztem az egyik kiszolgálót, jó irányba tartok-e. Úgy látszik, itt a fehérnép unikum - gondoltam magamban:)
A pia a Red Lionban röhejesen olcsó - sajnos:S Ők már túl voltak néhány körön, amikor én megérkeztem. Feketeribizlis ciderrel indítottam, mire a fiúk kiröhögtek, és közölték, hogy ez meggy Márka:))) Most komolyan - szerintetek ez a guszta üveg prémium söröcske hogy hasonlítható össze holmi retro üdítővel?:)
Be kellett hoznom a lemaradásomat, de a harmadik kör jégernél leálltam. (Okulva korábbi tapasztalataimból általában reggelre jut a véráramlatomba az összes alkohol, egyik pillanatról a másikra. - a szerk.)
Hajnali fél egy körül elindultunk a The Kensington Barba. Ezúttal itt kerítettek sort egy magyar retropartira. Felszálltunk a 237-es buszra Fehér Város (White City) felé. Tehát tökre nem arra, amerre menni kellett volna. Mindegy, nagyjából félútig elvitt. Ez sem volt egyszerű. A fiúk előreszaladtak, mi pedig futásnak nem nevezhető béna tipegéssel próbáltuk tartani az iramot magassarkúinkban. A srácok a középső ajtót tartották nekünk, így az Oyster kártyánk sem lett végül lehúzva:) Ekkorra már elég jó volt a hangulat. Mindenkinek beszólogattak magyarul, én pedig reménykedtem benne, hogy nem botlunk honfitársba. Biztos azt gondolta volna: jellemző, hogy így szórakozik a magyar:)
Shepherds Bushnál leszálltunk, és fogtunk két minicabet (taxi). A sofőrök eléggé törték az angolt. A fiúk előadták, hogy mi homelessek vagyunk (hajléktalan), és úgy szedtek minket össze az utcán, mert megsajnáltak. Utána az egyik srác olasz akcentussal magyarázta a sofőrnek, hogy merre menjen:)
Egy órakor végre megérkeztünk. Nem volt túl nagy zsúfoltság a bárban, de nem is volt baj. Teljesen más hangulatot kell elképzelni, mint otthon a Retropolisban. Egy magyar DJ lány szolgáltatta a zenét, javarészt lagzis technot, majd jött Neoton, Demjén, Edda, és még az Egy szál harangvirág is elhangzott:)
Az emberek örültek egymásnak, nem volt kötözködés. Volt, hogy egy nagy körben táncoltunk, vagy vonatoztunk a Szerelemvonatra. Ide az a 15O emberke azért jött el, mert aznap este szerettek volna egy kis szelet tortát Magyarországból. Mindenki hangosan énekelte a dalszövegeket, én pedig végig lúdbőröztem. Jóleső érzés volt:)
Persze amikor három körül vége lett a bulinak, és nem sokkal előtte az egyik fiú megkóstoltatta velem a körtés Koppaberget is, akkor kellett volna hazaindulni. Csak rémlett, hogy mit nézegettem otthon a www.tfl.co.uk-n (Transport for London). Így megérdeklődtem a bárpultos fiút, merre találom a Russel Roadot. Mert tudtam, hogy azon kell végiggyalogolnom egyenesen, majd a főúton van a buszmegállóm. Útközben még belebotlottam egy részeg fiúbandába, akik mindenáron szerettek volna elvinni kocsival Hammersmithig. Nem akarták megérteni, hogy nekem az nem lesz jó:)
Jó negyed órát gyalogoltam, mire kijutottam a Kensington High Streetre. Kamillázgattam egy darabig, végül rossz buszmegállót találtam meg. Addigra eljutott az agyamig, hogy pisilni kell. Úgyhogy elindultam visszafelé, a helyes irányba. Magabiztosan megkérdeztem az egyetlen még nyitva tartó helyen, egy perzsa étterem bejáratánál álló kedves fiatalembert, hogy beenged-e a mosdóba, ha kifizetem. Röhögött, és közölte, hogy nem kell, majd megmutatta, merre van a WC:))) Utána a biztonság kedvéért kifaggattam a buszmegálló pontos koordinátáiról is:)
A 27-es busz kb. egy perccel azután érkezett, hogy beálltam a megállóba. Merészen leintettem (Mivel a pubba menet már szívtam egyszer: vártam a 44O-es buszt, ami meg is jött, majd tovább is ment. Én utánamentem, állt a pirosnál, kopogtam a sofőrnek az ajtón, és szarta kinyitni. A következő busz fél óra múlva jött volna, ezért kénytelen voltam metróval elmenni. Amitől sokkal többet kellett gyalologni a pubhoz. Ezt az élményt mindenkinek át kell élni ahhoz, hogy megtanuld: mindig intsd le a buszt Londonban!!!). Madjnem háztól házig mentem. Kb. két sarokkal arrébb tett le ez a nap 24 órájában üzemben lévő buszocska. Király!
Hála Istennek a riasztót ezúttal nem kellett beizzítanom, mivel már megint nem működik. Apuci valamit mindig elbarmol rajta. Viszont ki kellett nyitnom a biztonsági lakatot a kert kapuján, majd meg kellett találnom, hogy a négy kapcsoló közül melyik tartozik a bejárati ajtó felettihez. Persze az utolsó volt. Az első három a lépcsőfeljárót világítja meg a házban. Így biztosítottam, hogy mindenki felébredjen, mert fényárban úszott a csigalépcső és a szoba előtti átjárók. F@sza...
Kb. négyre értem haza, és kilencig tudtam aludni. Szokásos sivalkodás. Innentől kezdve szakasos REM alvás következett délután egyig. Tíz körül be kellett vegyek egy jó kis magyaros Algopyrint. Hiába, ez már korral jár...
Délután elnéztem a Kings Mall Shopping Centre-be. Tőlem néhány buszmegállónyira van, Hammersmithben. Persze mire összevakartam magamat, és odaértem, már négy óra volt, és vasárnap ötkor minden bezár. De talán jobb is. Nem kell a hétvégi szabadidőmet bevásárlóközpontokban tölteni.
Ma felhívtam Marco barátomat. Csak benne bízom laptop ügyileg, nagyon ért hozzá. Talált is nekem az E-Bay-en egy 25O fontos Toshibát. Az ár-érték aránya teljesen szuper, ezt otthon kb. 35O fontért kapnám meg. Vagy még többért...
Amint visszajöttem Londonba, lecsapok rá. Feltéve, hogy végre rájövök, hogy milyen formátumban kéri a rendszer a mobilszámomat. Ezt ugyanis muszáj megadni. Sajnos Marco sem emlékszik rá, hogyan kell beírni. Csak az vésődött mélyen az emlékezetébe, hogy sokat kellett játszania vele. Hurrá! - gondoltam magamban. Ehhez ma félmásnaposan nem sok türelmem volt, úgyhogy negyed óra után feladtam. Nem tudom, miért kell az angoloknak mindig mindent túlkomplikálni...
Asszem, leteszem a tollat, Drágáim! Ennyi is éppen elég volt belőlem a következő négy napra:) Csóóóóóóóóóók!
FIGYELEM!!!
Aki fel akar iratkozni budapesti vizitem táncrendjébe, az elkövetkezendő napokban tegye meg! (Gondolok itt főként a Behringer családra és Szilvikére.)
Júli 8. - Anyu és Csaba, Viki és Era
Júli 9. - Délelőtt szépítkezés Brigusnál, majd randi Orsikával és Cukifejjel
Júli 1O. - Addams Family vizit, Azival és Gerivel Vén Csontok családi DVDzés egy óriási tál popcorn és a kedvenc Emő-féle mexikói sütim társaságában, este sörözés tesómmal (apró kérdőjel, hogy a gyermekek is jöhetnek-e)
Júli 11. - még teljesen üres:)
A többi napon is vannak még szabad helyeim, nem kell betojni:)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)