Annyi vicces történet volt a fejemben, de így szombat éjjelre valahogy egy sem jut eszembe. Kéthetes eltűnésem oka, hogy minden szabadidőmben állást keresek ezerrel. Úgy érzem, gyűlnek a fejem felett a fekete felhők. Noha még csak október eleje van, mégis az az érzésem, hogy a hetek gyorsan elszállnak, én pedig költözhetek Wiltshire-be Boote-ékkal, ha záros határidőn belül nem találok másik családot.
Múlt vasárnap voltam először interjún egy vegyes nemzetiségű családnál: anyuka norvég, apuka pedig valami déli náció lehet - szőrös, mint egy majom és vidám. Három gyerek van, hasonló korúak, mint az "Enyéim". A legkisebb kislány, oltárian túletetett, a South Park rajzfilmsorozat Eric Cartman figurájára emlékeztetett. Ránéztem, és azt mondtam magamban: "Vannak gömbalakú gyerekek is??? Ha Thali seggét alig bírom cipelni, hozzá majd emelőt használok???" Szegény gyerek feje el volt torzulva a hájtól, borzasztó. A másik két gyerek fiú. Anyuka kissé rendmániás, és próbálta nekem előadni a szigorú leendő főnököt, de szerintem nem lenne vele baj a későbbiekben.
Fő előnye ennek az állásnak, hogy saját bejáratú, külön kis kecóm lenne. Két szoba, franciaággyal, konyhával, fürdőszobával, és még egy kicsi kert is jár hozzá. Tényleg egy álom, érdemes emiatt anyuka esetleges hülyeségeit elviselni.
Maximum 45 órára kellenék, és 25 fonttal többet fizetne hetente. Értitek? Itt most 50 órát nyomok, és bevallom őszintén, érzem, hogy nem bírnám hosszú távon. Tehát valahol nem véletlenül jött ez a váltás az életemben - ismételten.
Ma beszéltem anyucival, még mindig interjúztatnak, nem tudott választ adni. Elvileg jövő héten...
Kedden voltam egy másik családnál, akiket az ügynökség ajánlott. Ez elég rosszul indult, mivel az adataimat már kiadták nekik azelőtt, hogy én leokéztam volna.
Az anyuka hivogatott szombaton kora reggel - persze nem voltam bekapcsolva - és vasárnap már interjúztatni akart. Állítólag hagyott a hangpostámon üzenetet, amit sosem kaptam meg. Ez volt múlt hétvégén.
Utána hivogatott munkaidőben, amikor persze nem tudom felvenni a telefont. Hagyott egy kissé ideges üzenetet, majd emailt is írt. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy milyen óraszámban dolgozom, és mikor vagyok elérhető interjúra, de valahogy nem akarta megérteni. Talán túl egyszerű a lelkem...
Mindenáron sürgetett, és végül kiegyeztünk a kedd ebédidőben. Persze metrósztrájk volt. Ez nem kellett volna érintsen engem, mert overgrounddal, azaz földfelettivel mentem volna, ami másik szolgáltatóhoz tartozik. De ez sem járt. És nem volt helyettesítő busz sem. Tipikus... Így felhívtam az anyukát a megállóból, majd letolt, hogy miért nem ülök a metrón. Mondtam, talán azért, mert a metró egyrészt nem jár, másrészt fél órával tovább tartott volna azzal odaérni, és nem jártam volna meg az utat oda-vissza egy ebédszünet alatt.
Végül kedd este 3/4 8-at kierőszakoltam. Élőben sokkal szimpatikusabbnak tűnt az anyuka. Nem túl szép helyen laknak, London északnyugati részén. Csak overground és vonat jár, de gyakran ezek gyorsabbak a metrónál. Az a baj, hogy én már beleszoktam a jóba, Chiswick gyönyörű városrész.
Viszont egy kb. 1.5 éves kisfiúra kellene vigyáznom. Szegényt Arthurnak hívják. No comment. A másik kukis decemberben születik. Ezzel kapcsolatban fenntartásaim vannak - mármint hogy mennyit fogok tudni aludni, ha tegyük fel 3 óránként felsír éjszaka... Ne így legyen!
Anyuka hangalámondó, apuka 100% papucs. Csakúgy, mint Boote-éknál. Úgy látszik, itt ez a menő, a csaj hordja a nadrágot. Az apukáknak gyakran fogalmuk nincs semmiről. De még arról sem, hogy a gyereke használ-e még pelenkát a délutáni alváshoz (ez Richard volt - a szerk...).
Másik fenntartásom - ugyan a házat nem volt alkalmam körbejárni - hogy megosztják valakivel az épületet. Nem volt egyértelmű számomra, hogy az ő albérlőjük-e, vagy ők maguk is bérlik a házat. Mindenesetre fura volt, hogy egy család így él.
Erre majd holnap választ kapok, ugyanis megyek próbaórára, és elsétálunk anyukával meg a gyerekkel a parkba. Kíváncsi rá, hogy jövök ki Arthurral. Utaltam rá, hogy egy kisgyerekkel nem lehet két perc alatt barátságot kötni, aztán azzal jött, hogy legalább beszélgetünk, és jobban megismer. Én próbálom a maximumot nyújtani, és majd meglátjuk...
Más: voltam Republic koncerten. Vegyes érzéseim voltak. Egyrészről szomorú voltam, mert láttam Cipőn, hogy baromi szarul volt. Nem tudom, mi a frász van ezzel a palival, de nem volt önmaga. Egyáltalán nem kommunikált a közönséggel, egy mosoly nem ült ki az arcára, és majdnem minden szám után pihenőt tartott. Ez sajnos bélyeget nyomott a 20 éves jubileumi, és első Repulic koncert hangulatára.
Sok olyan szám volt, amit nem ismertünk, de szerencsére előkerültek a jól bevált régi slágerek is, és csápoltunk-ugráltunk, kiabálva énekeltünk, stb... Én pedig újra 16-nak éreztem magam. Oh, bárcsak annyi lennék!:)
Hoztak magukkal egy Kossuth-díjas hegedűművészt, aki népdalokat játszott néhány számra, és mintha az általános iskolában lettünk volna: ösztönösen mindenki elkezdte énekelni az Érik a szőlőt és egyéb nótákat. Erre megint csak azt tudom mondani: londoni magyar kell legyél ahhoz, hogy ezt átérezd. Távol a családodtól, a barátaidtól...
Itt is - mint minden magyar rendezvényen - jelen volt a Toldi Catering "pörköltgyártó szolgálat", volt magyar süti, és volt a Kígyózó Sor. Már a bejáratnál egy órát vártunk. Azóta sem derült ki, miért. Ja, és a legjobb: egy WC volt. Velkám tu Hángérien organizésön...
Mindezektől függetlenül én szuper jól szórakoztam, végig ugráltuk a koncertet másik újdonsült barátnőmmel: Ildivel, az edzőlánnyal. A végén kapott az együttes egy tortát, és mindenki elénekelte a Hepi Börzdéjt.
Én úgy láttam, az emberek érezték, hogy az énekes szarul van, és azzal búcsúztattuk el őket: Szép volt, Fiúk! Gondolom, jól esett nekik, és ők próbálták a tőlük telhető legjobbat nyújtani.
Ezen a vasárnap estén kezdődött meg a tube strike, és mázlinkra az utolsó Picadilly Line-nal haza tudtunk menni. Egyébként mi halál nyugodtan sétáltunk be az állomásra, mert eredetileg úgy volt, fél egyig jár. Hát nem így lett, és mi éjfél előtt szálltunk fel az utsóra. Ismét az én londoni őrangyalkám működött közre:)
Nagy újság van babák terén: Kriszta barátnőm kedden világra hozta Vikit! Íme:
Másik kedvenc házaspáromnál, Eszternél és Viktornál is lényeges pocaknövekedés van! De az a baj, hogy Viktornál is:))) Na viccet félretéve, ott februárban jön egy cuki kislány. Épp ma skypeoltunk, jó volt végre látni őket. Ritkán van rá alkalom - sajnos.
És ha már témánál vagyunk, hadd jelentsem be, hogy Erika barátnőm is osztódni készül:) Az egész viccesen zajlott, mert persze szokás szerint lelőttem a poént. Végre hárman csajos szkájpolás: Viki, Erika, és én. Erika nagyon hallgat. Hogy neki nagy híre van. Mire én: TERHES VAGY? Áááááááááááá, annyira jellemző...
Ezúton is üzenem neki, ismételten, hogy PIERCINGET MÉG MOST KIVENNI!!!
Ma vásárló túrán voltam: megvettem az elmaradt szülinapi ajándékokat tesóméknak. Örülök, mert mindent sikerült beszereznem. Röhejes áron vettem sportcipőket és kabátot a Sports Direct támogatásának köszönhetően:) Most már csak azon kell ügyeskednem, hogy mindent haza tudjak vinni kézipoggyászban, 10 kg alatt. Beleértve a Portugáliában gyűjtött kagylóimat is. Huh, inkább nem gondolok most ebbe bele...
Már látom magam előtt a képet: Melinda késve és loholva érkezik a Luton repülőtérre. Leméri a kézipoggyásznak szánt csomagot, ami méretében és súlyában is jóval meghaladja a megengedett. De Melinda megpróbálja a lehetetlent. Becsekkolásnál azzal csal, hogy a retiküljébe rámolja, ami csak átfér. Így csak a kézipoggyásznak szánt táskát mérik le, ami éppen a határértéket ütő 10 kg a kivett cuccok nélkül. Majd visszapakol mindent a táskába a retiküljéből. És a biztonsági kapunál a kutyát nem érdekli, hány kilóval utazom:))) - ANYU, CSABA, ti már átéltétek ezt, amikor kikísértetek a Ferihegyre a nagy dél-afrikai utam előtt, és ki-bepakoltam a több mint 20 kg-s bőröndjeimből. Ez csak utólag vicces...
A legjobb mégis az volt, amikor a szükséges vízum nélkül utaztam "turistaként" Dél-Afrikába. Mivel már nem lett volna kész időben. Gondoltam, jó lesz nekik egy turista meghívólevél is a határnál. Amit kamuból irattam meg a kint fogadó maki alapítvány vezetőjével. Hogy ők fognak elszállásolni, és náluk "vendégeskedek". Nevetséges:) A johannesburgi útlevélellenőrzéskor pedig azon stresszeltem, hogy senki ne nézze meg a kamu meghívólevelemet. Ami elég átlátszó volt, mert ki az a marha, aki turistaként száll meg egy alapítványnál, és nem önkéntesnek megy dolgozni? Márpedig utóbbi esetben vízum kell. De nem nekem. Muhaha:))) Remélem, ezt nem olvassa senki a nagykövetségről...
Ezen bejegyzés vicces-Melindás sztorija pedig legyen a következő:
Helyszín - Shepherds Bush, Westfield bevásárlóközponthodály
Sétálok kifelé, és a földszinten szokás szerint ott volt a Hajsütővasas Team, akik próbáltak elsózni egy-egy gagyi szart méregdrága áron néhány hülye vásárlónak. (A múltkor leültetett az egyik, én pedig közöltem vele, hogy 4 évig dolgoztam hajápolási termékeken, és 2 perce van, hogy meggyőzzön, miért vegyem meg a hajsütőt - ez tényleg így volt!) Mögém libeg az egyik izraeli fiúcska, és megkérdezi, ki akarom-e próbálni. Kedves mosollyal megköszöntem, és mondtam, hogy már kipróbáltam a múltkor a kollégájánál, és sajnos nincs időm ilyenekre. Mire ő erotikusan beletúrt a hajamba - hátborsódzás feeling - és közölte, hogy ő minden nap megcsinálná. Én hátrafordultam, belenéztem a gyönyörű mélybarna szemeibe, és kiröhögtem:)))
Judit - köszi, hogy végre írtál, örültem neki:)
Zsüli - fel a fejjel, lesz ez még így se:)
Viki - légyszi ne felejtsd el az angol tankönyvemet:)
Erika - várlak "titeket" a Ferihegy 1-en október 20-án 23.10.kor:)
Brigus - továbbra is el vagy tűnve, remélem, minden oké. 21-én kora reggel nyomkodhatod a képemet:)
CHPH és CH Junior - nagyon hiányoztok, kérek rólatok új fotókat!
Kati, Orsi, Szilvi - jól vagytok??? mikor írtok??? megkaptátok a levelemet???
Évi - kitartás az angol tanuláshoz, lásd magad előtt a célt!!!
Maci - jobbulást!!!
Zolee - edzed a macskát:)
Balázs - keress nekem kiadót! Te leszel a menedzserem, úgyis jó a beszélőkéd:)
Törpilla - bocs, hogy mindig röviden beszélünk, de az is több, mint a semmi. Örülök annak is:)
És egyetlen londoni magyar olvasóm, Ágica - már ég a képem, hogy állandóan fél-egy órákat kések a talikról. Köszi a türelmet, és remélem, jól sikerült a ma esti koncerted. Lélekben veled voltam:)
Addams Family - már nagyon várom, hogy Otthon legyek!!!
Na Drágáim, legyen mára elég ennyi, és szurkoljatok a holnapi próbnapomon!!!
