Otthoni idő szerint hajnali fél kettő van. Londoni idő szerint pedig fél egy. Mindenhogy marha késő. Nem tudok aludni, igy gondoltam, valami hasznossal ütöm el az időt. Az utóbbi hetekben ez megszokott nálam. Mintha felcseréltem volna az éjjelt és a nappalt...
Ötödik napja Tim barátomnál vagyok. Egy kis belga barangoláson. Bejártuk Antwerpent, Dinant-t - Adolphe Sax, a szaxofon feltalálójának városát, Namurt, a Charleroi környékén lévő tavakat - aminek a nevét képtelen vagyok megjegyezni, de a facebookon megtaláljátok, Bruges-t, és láttam Brüsszelben a Mini Europe-ot.
Igazán szerencsés vagyok, hogy ilyen sok szép helyre eljutottam Tim jóvoltából kényelmesen, autóval. Az időre sem nagyon lehet panasz, mert bár záporok előfordulnak, legkésőbb kora délutánra mindig kisüt a nap, és 25 fok környékére felszökik a hőmérséklet.
Oh Gosh, mintha valami időjárás jelentést hallgatnátok, igaz? A történetet ott hagytuk abba, hogy elköszöntem három hét meló után Belgiumtól. Majd eltöltöttem két hetet Londonban. Igy Ádámmal hosszú kihagyás után végre ismét együtt lehettünk. Hétvégente rövidebb kirándulásokra mentünk, hogy elszabaduljunk a hétköznapok szürkeségéből. Szeretek vele lenni. Mindig olyan, mintha nyaralnék. Nem tudom másképp fogalmazni.
Az utóbbi hetekben valahogy minden a feje tetejére állt. Teljesen eltávolodtam a testvéremtől, az unokahugomtól, és az unokaöcsémtől. Nem értem, miért. Én úgy érzem, mindent megtettem a rendszeres telefonhivásaimmal. Mostanra azt sem tudom, kivel mi van, mi történik Otthon. És ez rettenetesen elszomorit. Hogy miért nem veszem fel akkor ismét a telefont? A válasz egyszerű: teljesen belefáradtam abba, hogy egyoldalú a kapcsolattartás. Mindez nem teszi könnyebbé számomra, hogy hiányzik a családom. És félek attól, egyszer eljutunk arra a pontra, hogy közös témánk sem lesz. Hiszen hogy lenne rá mód bepótolni az otthon töltött egy hetem alatt azt, ha időközben hetekig-hónapokig semmilyen módon nem kommunikálunk??? Úgy érzem, ez csak engem aggaszt. Ez pedig még jobban elszomorit. Ördögi kör...
Csalódtam egy barátomban. Vagy csak rossz emberismerő vagyok. Nem tudom... Ez is fáj. Hiányzik a társasága. Az az oldala, amit az elején megismertem. De senkit nem lehet megváltoztatni, és ez nem is várható el.
Nem találom a helyemet. Aggódom, agyalok, mert tudom, hogy nemsokára eljön az a nap, amikor leülök Fionáékkal, és felmondok. A jelenlegi helyzet a 3 gyerek+1 bébi felállással, és a napi óraszámmal számomra tarthatatlan.
Természetesen nem lakhatom örökké ezzel a családdal. Szeretnék új életet kezdeni, jobban mondva elkezdeni a saját életemet - Ádámmal.
Az egész nyaram el lett szúrva azzal, hogy folyton úton kell legyek. Hiányoznak a barátaim, nem tudok Ádámmal normális időt együtt tölteni. Nem tudok jógázni. Négy kilót szedtem fel az elmúlt két hónap alatt sport hiányában. Ti most ezen biztos elmosolyodtok, hiszen 56 kiló nem sok. Sőt, igy most kifejezetten jól érzem magam! De mi van, ha ez a szignifikáns súlynövekedés nem áll meg?...
Tudom, hogy nem lehet mindent egyszerre - You can`t have it all. Baromira fog hiányozni Kicsi Bu. Ő az én nevelésem, az én kis palántám. Hálás, szeretetet befogadni és adni képes kisgyerek. Büszke vagyok rá és magamra:)
Bubszi, vagyis Chloé ugyan sokat bőg a gyomorproblémája miatt, mégis hiányozni fog. Mindig felragyog kis arcocskája, áhitattal néz rám óriási szürke szemeivel. Akkor is, ha reggel meglát, és akkor is, ha fél óra bömbölés után végre megnyugtatom.
A fiúk nélkül azt hiszem, fogok tudni élni. Hálátlanok, tiszteletlenek, képtelen vagyok őket gatyába rázni, pedig akárhogy is számoljuk, nyolcadik hónapja vagyok velük.
Péntek hajnalban Charleroiból Prágába repülök tovább. Marcel barátom esküvőjére. Azt kérte ajándékba, hogy táncoljak. Jön velem Ádám is. Eléggé izgulok a tánc miatt, mert nagyon rég nem léptem fel, és nem is gyakorlom a hastáncot aktivan. De biztos jó lesz ismét abban a szép ruhában kiállni, amit még első tanár nénim, Vitális Anna varrt nekem, és érezni az emberkék szeretetét. Nekem ezt jelenti a tánc: szeretetet adni és kapni.
Várom már a hétvégét. Ez lesz az első közös utazásunk Ádámmal. És szeretem Prágát, oda mindig jó visszamenni. Marcelkánál jobb vendéglátót pedig keresve sem találnék.
Ti biztosan vicces anekdotákat szerettetek volna olvasni tőlem, de önző dög módjára most végre kicsit kiirtam magamból, amit már régesrég, hetekkel ezelőtt ki kellett volna.
Több emberkétől megkaptam azt is, hogy miért panaszkodom, mennyit utazhatok a családdal, igy sok szép helyet látok. De ők nem látják a dolog másik oldalát: hogy hosszú hetekre ki vagyok rángatva a megszokott környezetemből, az adott országban nem ismerek senkit, hosszabb óraszámban kell dolgoznom. Másrészt mi látnivaló van egy erdő közepén, vagy egy farmon? Ha nyaralásom tölteném ilyen helyen, valóban jó lenne. Igy kevésbé...
Jöjjön a szokásos összegzés:
Felszedett kilók száma - 4
Pasik száma - 1
Zabálások száma - megszámlálhatatlanul sok
Mániákusan takaritó, okoskodó szingli házigazdák száma - 1
Át nem aludt éjszakák száma - sok
Idegeskedés az esküvőn előadott tánccal való beéégés miatt - 1
Hajfesték lenövése - 6 cm
Beauty Szalon Heni-Reni-féle szép körmök száma a lagzira - 20
Hülye sms-ek száma valószinűleg hónapokkal ezelőtti potenciális randialanyoktól kisebb fáziskéséssel - kb.10
Városnézéseken talált erotikus üzletek száma - 2
Legyetek jók, mindenkinek további szép nyarat, és reméljük lesz indián nyarunk is!!! Nyolc nap múlva repülök haza.
