Jelentés az első hónap után - summary és next steps Procter módra!

Először is szeretném kifejezni felháborodásomat: a blogger kezdőlapja mostanában cirill betűkkel jelenik meg (Emő, ne röhögj!:). Még átállítani is bonyi, mivel nem értek egy mukkot sem:) De legalább rájöttem, hol kell kiválasztani a magyar nyelvet. Akkor is idegesííííííít, hogy nem menti el a változtatásaimat!!!

VASÁRNAP
Átadtam a tortát Richardnak. Teljesen el volt tőle ájulva az egész család. Az anyukája pedig azóta követeli rajtam a receptet:)

Barbeque partiztam Shepherds Bushnál, ezer fokban Marco barátomékkal. Megismerkedtem a nőcijével, Mariával is. Aranyos lány, cukik együtt:) Kevert nekem egy jó kis tejszínes koktélt. Aztán beültünk egy közeli pubba, ahol kb. lefolytunk a székről. A poharamat telenyomták jéggel, de negyedórán belül felolvadt. Márpedig a szamócás cider jéghidegen jó!!! Elsétáltunk a Westfield nevű monumentális remekműhöz is. Ez Európa legnagyobb bevásárlóközpontja. Kicsit hűsöltünk a légkondiban, majd hazabuszoztam.

HÉTFŐ
Egy hete történt a metrós malőr. Xanthé megint bepánikolt, és közölte, hogy nem akar felszállni a buszra (így hívja a metrót - a szerk.). Fogtam kicsi kezét, és megígértem, hogy minden rendben lesz. Megkértem egy pasit, hogy segítsen fel a babakocsival. Leguggoltam Xanthé mellé. Ahogy egymás kezét fogtuk, ráhajtotta fejecskéjét a kezemre. Nekem egyből nedves lett a retinám. Így utaztunk Kew Gardenig a tornaórára. És akkor azt éreztem: csak én vagyok és Xanthé, meg a minket körülvevő óvó-védő szeretetburok. Nagyon bensőséges pillanat volt ez számomra.

KEDD
Reggel a Melody Movement foglalkozáson kezdtünk Xanthéval. Ez egy balett lépéseken, és képzeletjátékon alapuló óra, nagyon ötletes! Törpe fáradt volt, így inkább mindig az én ölembe kéredzkedett. Egyre gyakrabban bújik hozzám:)

Megvolt az első konfliktus. Ahogy Kati barátnőmnek előre megjósoltam - egy hónapon belül. Samanthának rossz napja volt, és ezt rajtam vezette le. Kár most itt részletezni a dolgokat. Túllihegte, az a lényeg. Este odamentem hozzá, hogy mondja el, mi baja van. De egyáltalán nem nézett a szemembe, és én ezt nagyon nem szeretem. Rosszul esett az egész napos cseszegetés.

Délután én mentem Chiaráért a suliba. Ismét hőség volt, hulla fáradt volt, ráadásul váratlanul én jelentem meg az anyja helyett. Hazafelé egyfolytában sírt. Nem akart mást, csak az anyukáját. Ott kullogott mellettem az iskolatáskájával, kötött kardigánban (ugyanis ezt sem volt hajlandó levenni, hiába kértem). Annyira sajnáltam, és teljesen meg tudtam érteni. Nagyon kevés szeretetet és odafigyelést kap ez a kislány.
Félúton kicsit lehiggadt. Akkor elmeséltem neki, hogy annak ellenére, hogy én már felnőtt vagyok, nekem is mennyire hiányzik az anyukám, a testvérem, és a barátaim, és hogy csak ritkán tudok velük beszélni. És hogy ő mennyire szerencsés, hogy itt van neki a családja, és minden nap láthatja őket. Ettől megnyugodotott valamennyire.

Este Viki barátnőm öccsénél, Petinél kötöttem ki Sloane Square-en, a Chelsea Brasserie-ben. Kevert nekem egy szuper Flirtini koktélt: vodka, pezsgő, ananászlé, szirup. Jól kupán is vágott, aztán ittam még egy fincsi tejeskávét is:) Klassz hely, forgalmas helyen van, és menőnek számít.
Azon nevettünk, amikor fél 1O körül megjelentek az öregek - színházból jövet. Csodálkoztam, hogy mit pörögnek itt kedd este. Peti elmesélte, hogy ezek mennyire be tudnak rúgni 11-re:)
Jó volt, hogy ezen az estén kicsit kikapcsolódtam. Másképp bekattantam volna. Így is lelkiztem eleget, alig aludtam...

SZERDA
Ma Samantha úgy csinált, mintha tegnap mi sem történt volna. Én meg azon filózok, szóba hozzam-e még a témát, ugyanis továbbra is bánt. Azt akarom, hogy tudja. És hogy igenis meg kell beszélnünk mindent, még akkor is, ha kellemetlen. Össze vagyunk zárva a nap 24 órájában. Így nem lehet elintézni a problémákat, hogy bevágom a durcit, mindent a másikra kenek, és meg sem hallgatom. Na mindegy. Majd valahogy ez is megoldódik.

Xanthéval reggel könyvtárban voltunk. Múlt hét óta van egy kedvenc mesefigurája. Hadd mutassam be Nektek Iggle Piggle-t és a Takaróját:


Engem a Teletabira emlékeztet. Iggle Piggle-nek vannak ám barátai, ilyen nevekkel, mint: Upsy Daisy, Makka Pakka, Pontipine. Tök bárgyú az egész, de cuki. Xanthé imádja.
Ma megtalálta ennek a sorozatnak egy másik kötetét, amiben Makka Pakka és a Trombitája a főszereplő:) Bár bevallom, előtte nagyon ragaszkodott egy másik könyvhöz, hogy vigyük haza. Amikor odahozta, nem akartam elhinni, már megint mit talált. A könyv címe: Minden, amit tudni akarsz a menstruációról. És akkor ne kezdjek el röhögni?:)))

Most is épp bébiszittelek, és Nektek pötyögök. Amíg vacsoráztam, meghökkentő dolog történt. Hallottam, hogy kicsi meztelen lábacskák tipegnek be a konyhába. Hátrafordultam, és Chiara állt ott fáradtan, elgyötörten. Közölte, hogy azt szeretné, ha én lennék az anyukája. Erre én azt válaszoltam, biztos csak viccel, az ő anyukája olyan aranyos. De Chiara váltig állította, hogy nem, és hogy ő engem akar. Túl okos kislány ahhoz, hogy össze-vissza halandzsázzon.
Nagyon is tudom, miért mondta ezt. Én mindig szoktam őket puszilgatni, simogatni, ölbe venni. Ezek a gyerekek nem drága ruhákra és játékokra vágynak, hanem odafigyelésre és szeretetre. Sajnos nem tehetek többet, minthogy amennyi tőlem telik, adok Nekik.

Tegnap este előkerült elveszett lovagom. De csak azért, mert elhajtottam. Belefáradtam, hogy nem jelentkezik. Próbálok nem elolvadni néhány sor sms-től és emailtől. Bár bevallom, nehéz. Ki kell puhatolnom, egyáltalán akar-e valamit, és van-e értelme belekezdeni bármibe is. Majd kiderül...

Búcsúzóul pedig íme néhány pillanatkép rólam, és a lányokról:








































































NEXT STEPS
1. Még több türelem Chiara kiborulásaihoz az esti fürdetésnél.
2. 1OO%-osan leszoktatni Xanthét a pelusról.
3. Kitalálni, hogyan foglaljam el Thaliát, amíg nekem dolgom van, hogy ne üvöltsön.

Csók Drágáim, fáradt vagyok...

Fekete fokhagyma, és még mindig szánsájn!

Sziasztok!

Itt még mindig ragyogó napsütés van! Ennek örömére kicuccoltam rózsaszín kis flitteres bikinimben a 2 perc sétányira lévő Grove Parkba. Ugyan a londoniak ruhástól szoktak napozni, de engem nem különösebben izgat. Próbáltam magam nem szarrá égetni. Lehet, hogy holnap végre emberek közé megyek, és össze tudok futni Marco barátommal. 1. opció: BBQ parti a lakótársaival, 2. opció: park. B opció esetén pedig újabb napozásnak nézek elébe, dehát nem szabad túlzásba vinni. Már így is megjelentek szexepiles szeplőim:)

Írtam emailt néhány aupair lányzónak, akiket az ügynökség adott meg. Két német csajszi válaszolt is, jövő héten találkozunk:) "Hála Istennek" mindketten olyan hülye munkabeosztásban vannak, mint én, este 7-ig vagy tovább, így könnyebb lesz egyeztetni. Már nagyon izgatott vagyok. Szeretnék új emberkéket megismerni.

A pénteki napom tele volt gyönyörrel! Először is reggel, amikor fairy dancing (tündértánc) órára mentünk Xanthéval, megláttam Őt. Azt a csodálatos étcsoki izmos testet, akit múlt pénteken is. Sajnos csak hátulról ismerem fel: fokhagyma fenék, feszülős fekete póló, szürke öltönynaci. Egyből loholtam utána Xanthéval, a nyelvem pedig a földig lógott. Sajnos nem láttam, hova tartott, mert nekünk be kellett fordulnunk a következő sarkon. Hüpp-hüpp:( Talán majd legközelebb...
Próbáltam annyi testrészemet takarni felül, amennyit lehetett a tegnapi nap folyamán. Majd megfőttem, de muszáj volt. Nagyon odapirítottam a vállamat és a mellkasomat szerdán.
Amikor a táncóráról hazafelé tartottunk, a szomszédos utcánkban szembe jött velem a Káma-Szútra Istene: kávébarna bőr, izmos karok, fekete trikó... A többire pedig nem emlékszem, mert leragadtam a felsőtestnél:S Csodás szexi mosolyát rám villantva mellém húzódott, és úgy mentünk el egymás mellett. Utánanéztem, és két házzal arrébb bement. Reménykedem benne, hogy itt lakik, és épp a konditeremből jött:)

Kedd este elmentem sétálni meló után. Akkor is gyönyörű idő volt, csicseregtek a madarkák. Visszafelé jövet cicahegyekbe botlottam. Egy sötétszürke perzsa macsek rám nyaúúúúúúúúzott brit akcentussal. Megsimiztem, gügyögtem neki, és akkor láttam, hogy hogy valami fuksz volt a nyakában. Egy fekete nyakörv, fehér kis kövecskékkel kirakva. Gondolom, Swarowski volt:)

Szerdán kiültem a kertbe manikűrözni és hajat szárítani. Ahogy felnéztem a ház tetejére, az ablakom felett egy kisrigó csicsergett. Aranyos volt. Egy másik - számomra felismerhetetlen - madár egy csücsökkel arrébb kuruttyolt valamit. Nem tudom, miről beszélgethettek:)
Ilyenkor hálás vagyok ezekért a pillanatokért. Hogy ennyire szép helyen lakhatok, kedves a család, és tényleg jó sorom van.
Szoktak lenni mókuskáink, egyik reggel fél 7-kor pedig egy róka dzsesszelt át a garázstetőn. Kicsit elkésett a hajnali vadászattal - gondoltam magamban. Vagy talán after partizott valahol...
Van madárfürdető is a kertben. Cuki, amikor zuhanyoznak benne nagy élvezettel az apróságok:)
Legalább egy kis darab a természetből, hiszen köztudottan állatimádó vagyok.

Ma este bébiszittelek. Samantha elviszi Richardot romantikus vacsira (az én javaslatomra:) szülinapja alkalmából. Én pedig sütök almás sütit, ahogy elhúztak. Találtam kicsi színes cukorbetűket a Sainsburysben, amiből ki tudom rakni magyarul és angolul is, hogy: BOLDOG SZÜLINAPOT! Biztos nagyon fog neki örülni. Richarddal egyébként közös vonásunk az édesség:)))

Épp az imént tipegett be Chiara és Xanthé a szobámba. Chiara szédül - lehet, hogy kisebb napszurit kapott. Most már azt is tudom, hogy ennek sunstroke a neve. Minden nap tanulok tőlük valami újat:) Chiarának adtam egy hidegvizes törcsit a homlokára, és azt hozta vissza. Olyan volt, mint egy kisangyal: fehér kis lenvászon hálóingjében bejött, és szépen megköszönte, hogy segítettem neki. Utána pedig Xanthé tipegett nyári pizsi felsőben és pelusban. Amikor megjöttem a napozásból, akkor is az volt Xanthénak az első, hogy elújságolta nekem élete első szülinapi partiját. Én ezeket a szeretet apró jeleinek veszem:)
Hunny Bunny egyébként ma nagyon cheeky, huncutkodik. Nem akar ágyba menni, és itt szórakozik velem. Csípem amikor kajánul vigyorog, mert tudja, hogy rosszat csinál. Majd gyorsan beviharzik a szobájába:)

A hétfői metrós malőr után majdnem történt mégegy baleset. Szerdán kimentünk hármasban a játszótérre. Chiara mindig cipelni akarja Xanthét. Olykor piggy back-et akar neki tartani, ami szó szerint malachátat jelent. Ez az, amikor az egyik a hátán cipeli a másikat. Szóval ismét erősködni akart, és egy pillanaton belül elkezdtek legurulni a mászóka falépcsőjén. Hiába álltam mellettük, egy másodperc töredéke volt az egész. Szerencsére olyan jól estek, hogy egy hajuk szála sem görbült. Még horzsolás sem lett rajtuk. A játszótér talaja pedig csakúgy, mint nálunk, meg van csinálva puha anyagból. Kövek gördültek le a mellkasomról...

Na, lassan elhúznak a szülők, én pedig nekiállok a sütinek. Tudjátok, hol lennék most legszívesebben? A Felvonulási téren, Rod Stewart koncerten. Brühühüüüüüüüüü:(

Legyen szép hétvégétek, pusszancs!

Kula Bácsi, az Ünnepi Kaki

A metrón azért szeretek utazni, mert mindig érdekes emberek, szituációk vannak. Minap például egy indiai fiú ült velem szemben, a következő című pólóval: COVER ME WITH CHOCOLATE AND THROW ME TO THE LESBIANS! avagy KENJ BE CSOKIVAL ÉS DOBJ A LESZBIKUSOK KÖZÉ!:)))) Mellettem egy mélyen dekoltált lány ült, akivel addig stírölték egymást, hogy a végén már röhögtek. Szerintem ez tök aranyos:)

Ma reggel, amikor Chiarát iskolába kísértük, szembe jött egy nagyon fura nő: ki volt gombolva a blúza, és alatta csak egy melltartó volt. Döbbenten bámultuk, aztán rájöttünk, hogy ezt nem illik. De még Chiara is megjegyezte, hogy: "Az most egy melltartó volt?" Nem tudtam rá neki egyértelmű választ adni:)
A kiscsaj egyébként meggyógyult, ma ment először suliba. Hősiesen ette 3 napig a kekszet, pirítóst, üres tésztát. Sajnáltam:(

Nagy hír van ám a Grove House tájékán!!! Xanthé, az én kis Hunny Bunnym 2 napja rendesen pisilni megy a WC-re, kitörli a fenekét, lehúzza a klotyót, és kezet mos. Mint tudjátok, eddig pelusos volt, és nagyon nehezen akarta levetni.
Tegnap este pedig nagy kiáltozás a fürdőből: "I did a poo!" (Kakiltam!) Na - gondoltam magamban - megint viccelődik, fantáziál a gyermek. Bementem, ott állt a klotyó mellett, én pedig belekukkantottam. Ott volt egy rendes kaki, élete igazi első vécés pooja!!! Szépen meggyőztem, hogy húzzuk le, és szomorúan intett neki pát. Gondolom, meg akarta később mutatni a szülőknek. De nem akartam, hogy úgy járjon, mint Kyle a South Parkban, amikor megjelenik neki Kula Bá. Belerakja egy dobozba, hogy másnap megmutassa az iskolában, de Kula Bá helyett csak egy darab kaki lapul a dobozban, amikor kinyitja, és mindenki hülyének nézi.
Én nagyon örülök, hogy ezt a pillanatot velem osztotta meg a kislány. A szülők persze wimbledoni teniszmeccsben voltak elmerülve. Fürdetés után flegmán közöltem velük, hogy miről maradtak le:)

Ma a rhyme times közben közölte velem a Törpe, hogy pisilt. Megkérdeztem, hogy kicseréljük-e a pelust, és lelkesen bólogatott. Ez is most történt először, mert eddig nem zavarta, ha nedves lett a popsija.
Amikor hazaértünk, ezt is benyomtam a szülőknek. Sajnos becumizták: így jár az, aki dadust fogad a gyereke mellé:))))

Ma megkaptam az első salary slipemet, vagyis a fizupapíromat. Vicces:)
Tegnap sikeresen szarrá égettem magamat, amíg a Törpére vártam az Acton Parkban az ovi mellett. Annyira megörültem a napsütésnek, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg naptejet is kéne használni. Typically me...
Xanthé cuki volt, mert bekente a hátamat ma délután, mielőtt indultunk az oviba. Most már rendesen elköszön tőlem, és annak is tökre örül, ha én megyek érte, nem az anyja, pedig nem szokta tudni előre.

Chiara egyezséget ajánlott fel: ha hétfőtől 3 napon át jól viselkedik, akkor örökkön-örökké jó lesz nekem. Kezet is ráztunk, erre még befizetek:))))

Igencsak viszket és ég a dekoltázsom. Úgyhogy megyek, és bekenem. Ti pedig legyetek jók!
Ja, és hogy érezzétek a helyzet súlyát: a pihenőidőmben írtam Nektek!:)

Szélsőségek: eddigi legrosszabb és legjobb napom története

Kezdjük a rosszal: hétfő reggel elhagytam Xanthét. A Gunnersbury megállóban vártuk a metrót, mentünk tornára. Fennakadások voltak, késtek a járatok a karbantartások miatt. Amikor megjött a vonatunk Richmond felé, felsegítettem Xanthét (mivel óriási a peron és a metró közötti rés, nem véletlenül mondják mindig be, hogy: MIND THE GAP!), majd szerettem volna én is felszállni a babakocsival. Erre nem nagyon maradt lehetőségem, mivel az ajtó minden előzetes csipogás és figyelmeztetés nélkül becsapódott, Xanthé pedig a metrón ragadt. Próbáltam elkapni, de már nem volt rá idő. A másodperc töredéke alatt történt az egész. Kétségbeesésemben elkezdtem verni az ajtót, hátha felhívom valamelyik őr figyelmét, de nem volt ott senki. Döbbenten néztünk egymásra Xanthéval az ajtón keresztül, ahogy a vonat elszáguldott. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez velem megtörténik, mintha egy mozit néztem volna. Pár másodpercig kamillázhattam a peronnál, majd félretoltam a babakocsit, és észvesztve rohantam fel a lépcsőn, mindenkit félrelökve. Akkor már a torkomban dobogott a szívem, és a sírás határán álltam, de eszembe jutott, hogy higgadtnak kell maradnom. Hiszen el kellett mondanom minél gyorsabban a lényeget, mégpedig nem az anyanyelvemen. Így berontottam a szolgálati helyiségbe, és közöltem, hogy egy 2.5 éves kislány utazik a most elhaladó richmondi járaton egyedül, mivel az ajtó hirtelen bezáródott. Azt is elhadartam, hogy néz ki, milyen ruha van rajta. A metrósok igazán segítőkészek voltak, és azonnal telefonáltak a következő megállóhoz Kew Gardenbe. Kiderült, hogy egy kedves hölgy a szárnyai alá vette Xanthét, és már le is szálltak a következő megállónál, ott várnak engem.
Most mindez talán egyszerűnek hangzik happy enddel, hiszen hamar megoldódott, de ne tudjátok meg, millyen gondolatok futottak át az agyamon, amíg vártam a következő vonatra, hogy Xanthé után mehessek!
Amikor megérkeztem az állomásra, a kislány annyira megörült nekem, hogy egyből leszáradtak a könnycseppek az arcáról, és abbahagyta a sírást. Megvigasztaltam, majd kértem egy hivatalos formanyomtatványt, amin panaszt tehetek. Persze utólag kiderült, hogy nem a megfelelőt adták. Sőt, szinte otthon éreztem magamat, mert az épp szolgálatban lévő őr először egy metrótérképet adott, hogy írjam rá az elérhetőségemet. Azt hittem, viccel...
Itthon elmondtam Richardnak és Samanthának, mi történt. Hivatalos panaszt fogunk emelni, már le is írtam mindent részletesen. Ha más nem, legalább annyit elérünk, hogy a Gunnersbury megállóban ezentúl mindig legyen egy őr, már haladás! A forgalmasabb állomásokon ugyanis szokott lenni egy emberke, aki körülnéz, és int a vezetőnek, hogy indulhat.
Hát röviden ennyi.

A kedd már sokkal jobban indult. Mivel két napja gyönyörű napsütéses idő van - ami ritkaságszámba megy - úgy döntöttem, nőnek öltözök. Végre sminkeltem, topot és szoknyát vettem fel, amit viszonylag kevésbé sajnálok a gyerekek által összegányolni. Persze a munkába tartó British öltönyös bizniszmenek szeme majd kiugrott - tudjátok, mint amikor a Tom és Jerryben kiakad a macska szeme:) De - gondoltam magamban - ne is álmodj róla, kisfiam!:)
Sokkal inkább tartogattam csini külsőmet a pár sarokkal arrébb lévő post office miniboltjában dolgozó fiúkának. A pihenőidőmben ugyanis végre feladtam a regisztrációs nyomtatványt a belügyminisztériumnak, és egyúttal könnyes búcsút intettem az útlevelemnek. Sosem fogom megérteni, miért kell elpostázni egy ilyen fontos dokumentumot. Nevermind...
A pasikával mindig szélesen mosolygunk egymásra. Fekete haj, hatalmas barna őzike szemek, kávészínű bőr, izmos testalkat, cuki vigyor, erotikus ajkak. Sorban álltam nála, hogy borítékot és bélyeget vegyek, mire közölte sanda mosollyal, hogy az ajánlott küldeményeknél ez nem kell, mert egy speckó zacsit kapok hozzá a feladásnál. Úgyhogy átirányított a másik részleghez. Kár - gondoltam magamban - pedig rányalhatnál egy bélyeget valamelyik intim testrészemre:) Persze aztán visszamentem mégegyszer, hogy kemény 1O penniért lefénymásolja az útlevelemet, de akkor már röhögött:)
Nem baj, majd legközelebb megpróbálok vele kontaktust létesíteni, és talán otthagyom neki a telefonszámomat. Elvégre nem a sötét középkorban élünk - ahogy néhány kolléganő szokta volt mondani nekem:)

Délután tea partyra voltunk hivatalosak Xanthéval az oviba. Volt mindenféle süti, és lehetett adományozni, amennyit szeretnél. Mivel ezerrel sütött a nap, én a fűben hawaiioztam, Xanthé pedig jól eljátszott. Közös bulizásunkat meg is örökítettem, íme!

Volt ott egy nagyon kedves fekete anyuka, akivel beszélgettem. Már a rhyme times-on (a mondókás foglalkozás) is megfigyeltem, hogy némely anyukát nem zavarja, hogy külföldi vagyok, és lazán leáll velem beszélgetni. Sőt, a hétfői tornaórán állásajánlatot is kaptam egy olasz anyukától, ami jól jönne nekem pénzkiegészítésként. Szerda esténként 7.3O.-tól kellene vigyázni két gyerkőcre, de nem nagy kunszt, mert akkor már alszanak. Itt laknak a közelben, úgyhogy majd megbeszélem Samanthával, mit szólna hozzá.

Chiara beteg. Megy a hasa. Így még több mentsége van hisztizni, ha kell, ha nem. De ma délelőtt kihúzták a gyufát Xanthéval. Samantha rám hagyta mindhárom gyerkőcöt, amíg elment kiropraktőrhöz. A két nagyobbik a kertben homokozott. Szokás szerint nem bírtak magukkal, behozták a konyhába a homokot, veszekedtek, kiabáltak, rohangáltak fel-le a lépcsőn, amit nem értékeltem túlzottan, mert Thaliát le kellett raknom aludni. Mivel nem hallgattak rám, úgy döntöttem, itt az idő, hogy bekeményítsek. Közöltem velük, hogy menjenek fel a szobájukba - ez a büntetés, amiért nem tudnak normálisan viselkedni. És maximum ott játszhatnak, meg kell várniuk, amíg az anyjuk hazajön, majd el kell mondják, miért voltak büntiben. Plusz rendet kell rakniuk a játékok között, ha végeztek. Meglepődtem az eredményen. Eltekintve attól, hogy az elején tiltakoztak, mindegyik masírozott fel az emeletre, az meg a legkevésbé sem érdekelt, hogy a szájuk jár. Ilyenkor olyan drámai mondatok hangzanak el, mint:
1. Nem leszek a barátod többé!
2. Soha többet nem beszélek veled!
3. Nem hallgatok arra, amit mondasz!
Megmondtam nekik, hogy amíg Thalia alszik, egy hangot nem akarok hallani: nincs veszekedés, kiabálás, és ha én vigyázok rájuk, az van, amit én mondok. Persze később bepróbálkoztak mindenféle béna kifogással, hogy lejöhessenek, de amikor megmondtam, hogy nem, egyből bementek a szobába.
Később Chiara kijött és átölelt, mert a szobámban pakoltam, ami mellettük van. Elmagyaráztam neki szépen, hogy ez most nem azt jelenti, hogy nem szeretem, ugyanúgy szeretem, de sajnos amiért csúnyán viselkedtek, most büntetésben kell lenniük. Megértette, és egy szó nélkül bement a szobába.
Amikor Samantha megjött, teljesen nyugodtan elmondták neki, miért voltak büntetésben, az anyjuk pedig ledöbbenve állt. Olyanok voltak, mint a kisangyalok, szép rendet is raktak. Később megkérdeztem Samanthát, nem-e bánja, ha efféle módszerekhez folyamodok, de úgy érzem, kell, hogy érezzék a tetteik következményét, másképp sosem tanulják meg. Szabad kezet adott, azt mondta, bármit alkalmazhatok, amit szeretnék. Persze nem az elnáspángolásra gondolt:)
Na, mit szóltok? Fejlődőképes vagyok! Pedig még csak holnap lesz három hete, hogy megjöttem!

Ma végre elmentem a pihenőidőmben kávézni. Kiültem a Chiswick Café teraszára, és elfogyasztottam két gombóc vaníliafagyit karamellával és kávéval a déli napsütésben:) Van is egy kis színem, a teapartin szereztem!
Vacsi után sétáltam egyet, és akkor döbbentem rá, hogy itt is pezseg az élet. A pubok szinte tele voltak, én pedig irigykedve néztem a velem egyidőseket, hogyan szórakoznak. Elhatároztam, hogy netvörkölni kezdek. Felveszem a kapcsolatot azokkal a lányokkal, akiket az angol au-pair ügynökség adott meg, és a közelben dolgoznak.

Az egészet most épp egy doboz ciderrel koronázom meg. Hónapok óta először végre a kedvenc Strongbowmat iszom:) Ezzel kívánok mindenkinek szép álmokat!

Pálinka Dal vasárnap kora reggel - hiába vártam a Fogtündért éjszaka...

Igen, Drágáim: jól látjátok a bejegyzés időpontját. Ismét fél 8 óta fent vagyok. A kis szarosoktól mindent lehet, csak aludni nem. Nem tudom, meddig bírom ezt. Hajnali 1-ig fent voltam, mert tegnap este ismét bébiszittelnem kellett. A Törpe pedig éjfél körül kijött - néha alvajár - sírt az anyja után, de ahogy visszakísértem és lefektettem, egyből el is aludt. Simiztem és puszilgattam még egy darabig. Egyébként kezdek a kimerülés szélén járni. Arról nem is beszélve, hogy a betegségtől mindenem egybefolyik, és állandóan eldugul az orrom éjszaka. Tehát úgy döntöttem, ébresztésként inkább írok Nektek. Közben pedig Magna Cum Laude Pálinka Dala szól:)

Tegnap eljutottam végre kozmetikushoz. Kezdtem úgy kinézni, mint egy ősasszony - ha értitek, mire gondolok...:) Harrowban lakik a lány, ő is magyar. Persze bénáztam a közlekedéssel, és egy órát késtem. Szegény:S Még így is be tudott fejezni. Lényegesen jobban érzem magamat.
A kezelés után úgy gondoltam, ha már kimásztam az 5-ös zónáig északnyugatra, elcsámborgok egy kicsit. Egész pontosan a St. Ann`s Shopping Centre-ig jutottam, azon belül is a Primarkig. Rekordot döntöttem, mert több mint 3 órát bolyongtam a kétszintes áruházban. Ha lehet, ezt a szekciót inkább ne kommentáljátok!:)

Nagyon hideg, szeles idő volt. Pedig hosszú ujjúban, gyapjú kardigánban mentem el itthonról. Délutánra előkerültek a nagykabátok, rám is akaszthatott volna valaki egyet.

El akarok menni moziba! Május 28-a óta megy egy új film a szerelmemmel: Dwayne Johnson - Tooth Fairy. Vicces a plakát, íme:)
Egy ilyen fogtündér hozzám is elrepülhetne éjjel, csak én nem egy kis pénzérmét kérnék a párnám alá:P

Kértetek képeket, ezért íme néhány hangulatfotó Chiswickről.
Az angolok nagy futball rajongók. Minden erkélyen zászlók lógnak, és az autókat is ez díszíti. Az első napjaimon azt hittem, valami diplomata kocsit látok:) Ebből is kitűnik, mennyire büszkék a hazájukra.










A következő fotón háttérben a 2 perc sétányira található park, előtérben pedig a Törpe, Xanthé. A képeket telefonnal csináltam, és pont szembe sütött a nap, ezért nem sok látszik a pofijából. De biztosíthatlak Benneteket, hogy huncutul vigyorog:)

Ő Thalia. Imád a kezemmel, és az ujjaimmal játszani. Minap hagytam, hogy megkóstolja, és kis éles fogaival jó erősen megharapott:) Hát nem imádnivaló?















Ez pedig az utcácskám: Grosvenor Road. Sajnos jobb képet nem tudtam csinálni, mert szűk, és hátrébb épp építkeznek. De így is látható, mennyi zöld van, és milyen hangulatos:)


Legyen most ennyi, hátha tudok még pihengetni egy kicsit. Szép vasárnapot!

Ui: Balázs, Zoli - ha már ilyen gyorsan lereagáltátok, hogy Londonban leledzem, valamikor skypeoljunk!:)))

Idétlen időkig, HSBC, szánsájn, partitájm

A fent említett film főszereplőjének érzem magam, mint Bill Murray. Amikor reggelente Chiarát kísérjük a suliba, és szokás szerint szembejön velem a Sainsburynél (ez egy szupermarket) a félnótás kopasz alak, majd a mosolygós anyuka a kislányaival - akit mindig irigylek, hogy milyen szépen rollerezik mellette a nagyobbik (az enyéim meg visítva száguldanak előttem, mindenkit félrelökve:), visszafelé az indiai ürge a Városházánál, stb. Láttátok egyébként a filmet, vagy csak magamat szórakoztatom most? A lényeg, hogy minden nap ugyanaz történik, ugyanazokkal az emberekkel futok össze. Mindegy, ez béna volt. De már nem törlöm ki:)

Gyönyörű napos idő volt ma. Végre megjött a nyár! Úgy örülök neki! Kb. 2 percre tőlünk van egy park. Sok emberke szokott ebédidőben csakúgy kifeküdni, vagy megenni a szendvicsét. Szerintem ez jó szokása az angoloknak, mi is tehetnénk. Ha lenne hova kiülni...
Itt senkit nem érdekel, milyen ruha van rajtam, hogy áll a hajam, hogy nézek ki. És azóta én is sokkal kevesebbet foglalkozom ezzel a hülye megfelelési mániámmal. Pedig itt aztán vannak fura arcok, nekem elhihetitek! Idétlenebbnél idétlenebb ruhákban, extrém frizurával mászkálnak az emberek. Van aki fülhallgatóval táncol a metrómegállóban, mert épp gyakorol (talán:), van aki magában énekelget. Senki rájuk sem néz, elmennek mellettük. Szerintem itt kezdődik egymás elfogadása, nem?
Másrészről viszont a híres udvariasságuk tévhit. Én mindig mindenkinek a szemébe nézek, és mosolyogva megköszönöm, ha beengednek a babakocsival, vagy át az úttesten. Ha viszont én vagyok előzékeny másokkal, általában morgok vagy káromkodok egyet magyarul, mert rám sem néznek, meg sem köszönik. Majd akkor cumizom be, ha magyar jön szembe:)

A takonykórom ott tart, hogy arra keltem fel, hogy nyitott szájjal aludtam... Viszont megálmodtam álmaim pasiját!!! Félhosszú, szőke haja volt, napsütötte barna, izmos, kék szemű, mosolygós. Meztelenül mászkáltunk. Jólvanna, nem azért:) Valami naturális környezetben voltunk, mintha az őskorban lettünk volna, és meghívott egy fagyira. Sajnos itt felébredtem:S

Tegnap elkezdtem az ügyintézést. Úgy utááááááááááááálom! Elmentünk a HSBC Bankba Samanthával. Tök jófej volt, felajánlotta, hogy eljön velem. Mázli, mert így kedvezőbb feltételekhez jutottam. Amikor előző nap időpontot kérni mentem bankszámla nyitásához, akkor azt mondták, hogy az az egyetlen lehetőségem van, ha havi 8 fontos számlavezetési díjjal nyitok. Mivel nem tudok felmutatni közüzemi számlát az én nevemmel ellátva, és nem vagyok itt még egy éve.
Azonban következő nap, amikor Samanthával mentem, és rákérdeztem, nincs-e mégis más, akkor már másképp nézett ki a helyzet. Kellett egy nyilatkozat, hogy náluk lakom, legalább egy évig. Bekummantottuk, hogy tovább maradok:) Elvégre ki tudja... Kellett még egy council tax számla másolata tőlük, ami fingom sincs, micsoda magyarul. Meg az útlevelem, és a személyim, plusz egy végeláthatatlan formanyomtatvány kitöltése - szokásos brit módra.
Ma be is vittem ezeket, kb. egy hét múlva megkapom a kártyámat. Ez egy úgynevezett cash card, amivel fizetni nem tudok, viszont tehetek be rá pénzt, utalhatok is bárhová, illetve vehetek ki ingyenesen manit bármely HSBC automatából - amiből itt rengeteg van. Máshonnan is, az egész világon, hasonló díjszabással, mint a mi Master Cardjaink esetében.
Ja, és mindez ingyen és bérmentve, nem havi 8 fontért. Ezt hívják Basic Accountnak (alapszámla). Ráadásul fél év után válthatok egy Starter Accountra (kezdőszámla), ami azt jelenti, hogy ez már rendes bankszámla, lesz debit cardom, amivel fizethetek bárhol. Nem kell egy évig várnom, tök jó:)

Samanthával egyre többet röhögünk. A 6 évvel idősebb énemet látom benne: pakolási mániája van. Minden nap rendezget valamit, mondjuk van is mit ebben az óriási házban. Állandóan aggodalmaskodik valamin. Tisztaságmániás, ami jó, mert én is utálom a dzsuvát, és ők sem hagynak sosem maguk után.
Tegnap kimentem a kertbe, hogy megmutassam neki, milyen röhejes fotót készítettem a postai automatánál(ez majd a munkaügyi regisztrációs formanyomtatványhoz kell). Rajtakaptam, ahogy stikában bagózik. Meglepődött és kényelmetlenül érezte magát, én meg úgy tettem, mintha mi sem történt volna, aztán ő is. Láttam rajta, hogy hálás ezért. Engem végül is nem érdekel, nem fogom beköpni:) Csak fura, hogy miért kell ezt titkolni.

Ma este dinner party van. 8 emberkét hívtak meg. Ez a lökött Samantha meg minden kaját előre elkészített, és ma délután ugrott be neki - de csak mert Richard emlékeztette! - hogy nem hatan lesznek, és kevés lesz a kaja. Annyira tipikusan én a szétszórtsága:))))
Az egészre úgy készültek két napja, mintha legalábbis Queen Elizabeth tenné itt tiszteletét. Mécsesek a kertbe, legszebb poharak és tányérok az asztalra, különleges ételköltemények. Tipikusan ez a "mutassuk meg, mink van!". Samantha mesélte, hogy két emberkén kívül a többit alig ismeri, és az egész szerintem több stresszel járt neki, mint amennyi örömet okoz. Nem is értem, ennek így mi értelme van, mert amikor beszélgettünk erről, kicsit irónikusan állt hozzá. Mindegy, ők tudják...
Most meg hallom, hogy hiába kopácsolnak a vendégek a bejárati ajtón, mert a kis tömeg már hátul dumál a kertben, és nem hallják. Én meg köcsög vagyok, és nem megyek le, hanem inkább nektek írok:)

Egyébként megint kaptam egy klassz visszajelzést (köszi Judit!), hogy könyvet kéne írnom. Ezt már többen mondtátok! Mi lenne, ha egyszerűen csak kiadnám az itteni irományaimat? Vagy én leszek Julia a Julia & Julia című filmből. Amikor a csajszi 365 napon át minden nap kipróbált egy receptet Meryl Streep szakácskönyvéből, és írt az élményeiről. Ő is híres lett, és igaz sztori alapján készült a film! Na, mit gondoltok, van esélyem? Igeeeeeeeeen!

Xanthé aranyköpései

Ah, mindig megfogadom, hogy korán lefekszem, de úgy látszik, ez itt sem fog működni, még 1O-11 óra meló után sem. Annyira lelkes vagyok blogírás-ügyileg, hogy legalább pár szösszenetet megosztok veletek ma is. Legyenek ezek most a Törpe vicces aranyköpései!

1. Bolognait ettünk ebédre. Xanthé kitartóan ismételgette a következő mondatot: "I don`t want the poo!" (=Nem akarom a kakit!) Néztünk Samanthával, hogy miről beszél, és ráhagytuk, hadd mondogassa. Aztán kiderült, hogy apró gombadarabok vannak a kajában, és azt ő kakinak hitte, ezért nem akarta megenni. Úgy elkezdtünk röhögni:))))

2. Reggelizünk. Van egy kissé undi custard nevű vaníliapudinghoz hasonló cucc, amit ehetnek reggelire desszertként. Ez egy olyan dobozban van, mint a tartós tej, és már az alját nyomtam ki a kiscsajnak, ezért a távozó levegőtől furcsa hangot adott ki. Törpe megszólal: "That was a fart!"(=Ez egy fingás volt!) Közben széles vigyorral az arcán. Tudom, hogy ez nem szép egy kislánytól, de ki bírja ki, hogy ne nevessen vele együtt?:)

3. Ülünk a könyvtárban, én épp mesét olvasok. Xanthé rottyant egyet jó hangosan, majd elkezd nevetni, és közli: "That was a poopster!" (=Ez egy puki volt!) Poopsternek hívja saját nyelvén a pukit:) Nem tudom, miért örül magának mindig ennyire, ha gusztustalankodhat. Az a baj, hogy én meg partnere vagyok a nevetésben:)))

Egyébként ma, két hét után először Chiara kora reggel itt állt az ajtómban, és egy óriási öleléssel fogadott. Amikor elköszönt iskolábamenetel előtt, még kiugrott a kocsiból csak azért, hogy engem búcsúzásként megölelhessen.
Xanthé is ma csinálta azt először, hogy amikor leraktam az oviban, visszaszaladt széles vigyorral, és kitárt karokkal. Tök jól esett! Na megyek aludni. Hüpp-hüpp:)

Belebetegedtem a munkába:)

Na háj!

Hol is kezdjem, hol is kezdjem... Asszem, most haladok időrendi sorrendben.
A szombati lagzi gondolom, jól sikerült, mert az apukát hallottam másnap rókázni a fürdőben:))) Sietnie kellett, mert mentek keresztelőre 1O órára. Így nem sok vizet zavartak itthon a hétvége folyamán, amiért igen hálás voltam. Sütöttem nekik áfonyás sütit, nagyon örültek neki:)

Vasárnap kávéztam egyet Ágicával az Oxford Circusnál. Neki sietnie kellett, így nyakamba vettem az Oxford Streetet. És akkor rájöttem, hogy ez hiányzott: hogy végre emberek között legyek, nyüzsizzek, és érezzem, hogy van élet a Grove House-on kívül is:) Persze a végén nem vettem sehol semmit, de nem is baj!

Richard felhívta a figyelmemet, hogy felesleges a neten keresgélnem chiswicki konditermeket - itt van egy két sarokkal arrébb. Kb. 2 perc gyalog. Be is néztem, és megérdeklődtem a dolgokat. Kérdeztem, kell-e útlevél a beiratkozáshoz(már megszoktam, hogy mindenhol ötvenszer igazolnom kell magamat, bármilyen hivatalos ügyet intézek), mire a pali azt mondta, bárhonnan is jöttem, szívesen látnak. Mondtam, hogy Magyarországról, azon belül is Budapestről. Erre egy lány felkapta a fejét: "Hungary? Győr!" Úgy megörültem neki! Kedves volt, beszélgettünk pár percet. Ott dolgozik, és nekem 6O helyett 45ért lesz a havi bérlet, plusz egy személyre szabott edzésterv. Valamint a 4O fontos regisztrációs díjtól is eltekint. Király!:)

Két napja beteg vagyok. Bújkál bennem valami, valószínűleg az anyukától kaptam el. Hőemelkedésem van, be vannak dagadva a nyirokmirigyeim, fájnak a végtagjaim, elég kellemetlen így dolgozni. Bevettem éjszakára egy Algopyrint, és hülye Supermanes rémálmom volt, még Arnold Schwarzeneggel is társalogtam. Nővérkém persze jót röhögött ma rajtam skype-on, amikor ezt elmeséltem:) Én kevésbé találtam viccesnek, mert nyomasztó volt, és csatakosan ébredtem. Ennyi erővel partidrogot is beszedhettem volna.

Chiara, a legnagyobb lányzó ma megint kikészített. Suli után áthozta egy osztálytársát, Allisont, együtt játszottak. Vacsorára is maradt. Leültünk az asztalhoz, és persze szokás szerint ki nem viselkedett rendesen? Allison közölte Chiarával, hogy nem jön többet, és mindenkinek el fogja mondani az iskolában, hogy milyen csúnyán viselkedik. Tágra nyílt szemekkel, elámulva nézte, hogy milyen hangnemben beszél velem Chiara, és mit össze szenved evés közben. Szerintem ez gáz. A 22 hónapos keresztfiam noszogatás nélkül, szebben eszik. Sajnos én már nem tudom őt átnevelni. Így nap mint nap küzdünk. Remélem, csak egy darabig...
Később persze Chiara a fülembe súgta, hogy ne haragudjak. Mindig ez van. Este pedig bementem a szobájukba elköszönni, és kért egy nagy ölelést. A szeretet további nyomait abban vélem felfedezni, hogy két napja lefekvés előtt fésülgeti a hajamat, frizurákat készít nekem. Szerintem ez csúcs másfél hét után, főleg egy ilyen bonyolult gyermeknél!
Sajnálom ezeket a kislányokat, mert konkrétan könyörögniük kell a szeretetért. Mindig feltételhez kötik a szülők, hogy "Akkor ölellek meg, ha..." Ma este például hagyta az anyuka Xanthét üvölteni lefekvés után, amikor az a kicsi csak még egy ölelést szeretett volna Anyutól, akivel olyan kevés időt tölt. Samantha végül feljött. Jól neveli őket, de gyakran rideg és túl szigorú velük.
Én például hagytam őket pacsálni szombaton a kádban, amikor hármasban voltunk itthon. Mintha legbelül ők is sejtették volna, hogy "cincoghatnak az egerek":) Ha már most elfojtjuk a gyerekben azt, amit szívesen csinálna, akkor ne csodálkozzunk, hogy hülye felnőtt lesz belőle...
Reggel például az iskolába menet is hagytam őket száguldani a rollerrel, persze ésszerű határokon belül. Közben sikongatva cukkolták egymást. Miért ne, kit zavar? Felnőtteknek meg erre van a kiabálós terápia súlyos pénzekért. Valahol le kell vezetni a feszültséget, az örömöt, a bánatot. És szerintem ezt a gyerekek még ösztönösen tudják csinálni.

Ezekkel a gondolatokkal búcsúzom. Bár nem tudom, kitől, mert a legutóbbi bejegyzésemhez is nulla kommentár volt. Shame on you!!!!:)

Mohsen Yalda

Azon merengtem, írjak-e most a blogra. De már úgyis mindegy, hogy fél órával később fekszem-e le. Hulla vagyok az egész héttől, mert ezek a kis szarosok fent vannak minden reggel 6-kor, és hiába van hétvége, emiatt ma sem tudtam kialudni magam.

Délután bébiszitteltem, mert a szülők esküvőre mentek. 4.15.-re rendeltek nekem egy taxit a ház elé. Ezzel mentem a gyerekekért, hogy Samantha és Richard még maradhassanak bulizni. Érzitek, mi? Nem ám busz-, vagy metrójegyre töltenek pénzt az Oyster kártyámra, hanem taxi. Micsoda luxus! Ne aggódjatok, ezért a hétvégi gyermekfelügyeletért plusz 5O fontot kapok. Bár sajnos le kellett mondjak a várva várt magyar bográcspartiról a Golders Greennél, dehát ez van. Majd legközelebb.

Na de témára visszatérve: vártam a szokásos kis cuki fekete londoni taxiautót. Erre beúszik a Grosvenor Roadra egy gyönyörű metálszínű fullextrás Mercedes, kiszáll egy elegáns, jó megjelenésű, öltönyös úriember. Fekete haj, kávébarna bőr - ebből már sejtettem, hogy nem brit állampolgár.
Útközben sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy iráni, de itt nőtt fel Londonban. Szó esett rasszizmusról, egymás kultúrájának tiszteléséről, az idióta perzsa pasimról, akinek már a nevére sem emlékszem. Elmeséltem neki, milyen megrögzött dolgai voltak. Csodálkozott, mert azt mondta, a legtöbb perzsa nem mélyen vallásos. Hát nekem mindig sikerül belenyúlnom a tutiba, ebből is látszik...:)))
Nagyon barátságos emberke, 5o körüli lehet. A személyszállítás neki csak mellékkereset, hivatásosan zenész. Erről szóba jött a hastánc is:) Felírtam az elérhetőségét, mert szokott fellépni éttermekben.

Az egészet csak azért meséltem el, mert ez volt a mai napom legjobb élménye. Mindig lehet barátságos emberekbe botlani, ha nyitott rá az ember lánya.
Hallgassátok-nézzétek meg Mohsen Yaldát, és itt abba is betekinthést nyerhettek, hogyan mulatnak a perzsák. Tessék!:

http://www.youtube.com/watch?v=iT7iqqW3kWM

Remélem, helyettem is partiztok ma éjjel!

Vasaltatok már Ralph Lauren alsógatyát?

Én igen!!! Apucinak ilyenje van. Persze mindenük márkás, a kölkök is a legdrágább holmikban járnak. A vasalás nálam általában lassan történik. Hogy minél kevesebbet kelljen megcsinálni. Nekem ez csak akkor feladatom, ha nincs más, ami kitöltse az időmet. Ami elég ritkán van, főleg így az elején.

A takarítást egy Fernanda nevű középkorú portugál bejárónő végzi hetente kétszer. Köztudottan nagy Gerald Durrell rajongó vagyok. Olvastátok a Családom és egyéb állatfajtákat? Durrelléknak Korfu szigetén volt egy latin-amerikai bejárónőjük. Nahát Fernanda egy az egyben őt testesíti meg!!! Állandóan sóhajtozik, meg mamma miázik, sajnáltatja magát, de segíteni nem hagy. Mindig eljátssza A hattyú halálát, és Samantha, az anyuka hiába próbálja délután 4 órakor kirugdalni, egyszerűen nem lehet. Ő még ezt megcsinál, azt megcsinál, aztán panaszkodik, hogy fáj a lába, és milyen fáradt, már rég haza kellett volna mennie. Szóval vicces:)))
Persze mindenért beszól, hogy hogyan kell csinálni, és csakis úgy jó, ahogy ő mondja. 25 éve dolgozik a Boote családnak, így már családtagnak számít. A legröhejesebb, hogy még Samanthának is megmondja a saját otthonában, hogy mit hogyan kéne csinálnia:)))

Apropó Samantha - nagyon kedves csaj, imádjuk egymást! Én annak idején már a hangján hallottam, hogy árad belőle a szeretet. És amikor először megláttam, akkor bevált a megérzésem. Mindig mosolyog, sokat viccelődünk, ő értékeli a humoromat:)

Igazából Richard is jófej, most már egyre többet próbál velem beszélgetni. Tényleg sokat dolgozik, annak ellenére, hogy itthon van, naponta kb. 1O órát. Kéthetente egyszer megy be az irodába, és üzleti utakra is jár jó kis borvidékekre. A héten például Franciaországban volt.

Chiara - ő a legidősebb lányuk, 5 éves. "She is giving me a hard time..." Állandóan harcol velem. Sajnos nem sok időt töltünk együtt, mert 9-4-ig iskolában van, és ezt ennek tudom be. Jó, köcsög vagyok, mert örülök a távollétének, hiszen örökké nyüstöli a Törpét (Xanthe). Pedig ugyanannyi figyelmet és szeretetet kap. A legkisebb hugát, Thaliát imádja, csak Xanthéval megy a műsor.
Reggelente például mindig le akarja cibálni a hugáról a ruhát, mondván hogy az az övé. Persze, minden az övé, mert Xanthe megörökölte a kinőtt rucijait.
Ma volt az első alkalom, hogy viszonylag tűrhetően viselkedett. Általában megmagyarázza, mit hogyan kellene csinálnom, és hogy Xanthénak mit nem szabad.
Esténként annyira fáradt, hogy toporzékolva üvölt és hisztizik. Én nagyon sajnálom őt, elszúrtak nála valamit nevelésügyileg.
Én nem bírok haraggal lefeküdni. Ha cirkuszolás volt este fürdésnél, akkor azután, hogy a szülők lerakták őket aludni, be szoktam menni hozzájuk. Ilyenkor Chiara bocsánatot kér, én pedig elmondom neki, hogy őt is ugyanúgy szeretem, és hogy megértem, milyen nehéz most neki. Nekem is az, ezért van szükségem a segítségére. Persze másnap reggel kezdődik minden elölről, de "nevermind":)
Chiara nagyon okos kislány, szebben olvas, mint némelyik nagyobb alsós. A betűzéssel még gondjai vannak, de tud írni kisebb hibákkal.

Xanthe - ő az én 2.5 éves Hunny Bunny-m. Ez a név ráragadt már az első napokban. Barátságunk akkor kezdődött, amikor hétfőn óvodába vittem. Virágokat gyűjtöttünk útközben, és ez azóta is szokásunk, hogy Anya örüljön. Van egy barátunk a szomszéd utcában: Doris, a macsek. Onnan tudom a nevét, hogy van egy kis medál a nyakában:)
Xanthe alapvetően jókedélyű, ám mimózalelkű és szégyellős kislány. Ő az, aki megbújik a sarokban táncórán, nem énekel együtt a többiekkel mondókázás közben, stb.
Szeret bambulni, szemlélődni. Így lassabban is lehet vele haladni. Az anyuka valamiért forszírozza a babakocsit. Aminek nem nagyon örülök, mert azóta nem tudunk annyit beszélgetni Xanthéval. Az utcán zaj van, és vagy én nem hallom őt, vagy ő nem hallja, én mit mondok. Ráadásul bekómál a zötykölődéstől. Ma is majdnem elaludt, mire odaértünk a foglalkozásra.
Vele például az volt az eddigi legbensőségesebb élményem, amikor ma délelőtt először "rhyme times"-ra vittem (mondókázós-éneklős foglalkozás), és többször vigyorogva szaladt a karjaimba.
Szinte az első kettesben töltött napunkon megszokott, és azóta szót fogad. Persze akadnak szomorú pillanatok, de ilyenkor megállok, leguggolok hozzá, megkérem, hogy nézzen rám, és mondja el, miért sír. Valahogy mindig meg tudjuk beszélni, és abbahagyja. Neki is új még ez a helyzet, érthető.
Xanthe mézszőke loknikkal rendelkezik, nagy kék szemekkel. Szép kislány, az anyjára hasonlít. Azzal szokta magát nyugtatni, hogy a középső és a gyűrűs ujját szopizza:) Van egy Baby nevű mackója, amit nem teljesen értek, hogy miért nem hordhat magával, ha egyszer az megvigasztalja. Az ágyban kell hagynia reggel. Mindegy. Egyébként Chiarának is van egy Nunu nevű apró takarója, amit szopogat a csücskénél.
Sokat nevetünk együtt Xanthéval, vicces. Tegnap például oviból hazafelé menet Mr PooPooról (poo=kaki) énekelt, én meg azt hittem, betojok a röhögéstől. Egyből kedvencem, a South Park Kula Bácsija jutott eszembe. Nem tudom, honnan szedte, biztos az egyik gyerektől hallotta:) Ráadásul dög meleg volt, de ő minden áron magán akarta hagyni a fehér dzsekijét, de csak a kapucnival a fejére akasztva. Közben pedig hajtotta a rollert, és olyan volt, mint egy kis szellem. Akik szembejöttek, megrovóan néztek rám, hogy milyen szöveget énekel a gyerek:)

Thalia - cuki, de mostanában rossz napjai vannak. Nő a foga. 7 hónapos. Ő szív a legtöbbet, és ő bírja legjobban a gyűrődést. Chiara néha súlyzózik vele, és felemeli, Xanthe is szokta ölelgetni. Imádja őket, mindig vigyorog rájuk, bármennyire nyúzzák. Egyik nap Xanthe például mindenáron rá akarta adni a napszemüvegét, közben pedig majdnem kiszúrta a szemeit:)
Vele is ma volt a legjobb élményem. Ugyan több mint egy órát sírt, de akkor is. Enni nem volt hajlandó, így felvittem a szobájába, mert biztos voltam benne, hogy fáradt. Tudtam, hogyha Samantha hazaér, be fog szólni egyrészt azért, hogy miért teszem le ilyenkor aludni, másrészt azért, hogy nem öltöztettem át rugdalozóba. De ezt akkor végképp nem tartottam fontosnak, amikor már egy órája visít a gyerek, úgy istenigazából. Én nem bírom ezt elnézni.
Samanthának az az elve, hogy ilyenkor csak be kell tenni a kiságyába, és hagyni, hogy álomba sírja magát. Én ezzel egyáltalán nem értek egyet. Szerintem Thalia konkrétan frászt kap a kiságynak már a látványától is, mert tudja, hogy ez az a hely, ahol magára hagyják, és nem érzi magát biztonságban. Így én a karomba vettem, és énekelni kezdtem. Volt ott Bikini, Republic. De ne a Repül a bálna meg a Ki visz haza jusson eszetekbe, hanem olyanok mint 67-es út vagy Közeli helyeken:) Kb.5 perc múlva elájult a karomban. Látnotok kellett volna!
Sajnos mások nevelési elveit nem változtathatom meg, és nem is szólhatok bele, de egyedül voltam két gyerekkel, Xanthe aludt, és én abban a helyzetben ezt láttam a legjobb megoldásnak. Samantha kicsit húzta a száját, amikor megjött, én elnézést kértem, és elmondtam neki, hogy egyszerűen nem bírtam hallgatni, hogy már egy órája bőg.

Na jó, a családról most ennyi. Fáradt vagyok. Ja, by the way kaptam egy "Egyetlen drága diszidáns Melindám!" megszólítású levelet. Többet még mindig nem mesélek róla:) Nem iszunk előre a medve bőrére!

Az emlékezetes Mystery Gang koncert, avagy amikor a nem szándékosan becsiccsentők őrangyala vigyázza utamat...

Sziasztok!

Tudom, hogy krónikusan időrendben kellene haladnom, de már nagyjából meséltem a családról azoknak, akiket nagyon izgatott. Most viszont sokkal jobb témám van:)

Legelső úgymond "going out"om az volt, hogy Ágica és Tarang meghívtak magukhoz múlt szombaton vacsorára. Jó kis magyar-indiai mix volt fincsi gyümölcslevessel, és tikka masala csirkével. Nyamiiiiiiiiiiii! Mindezt belga sörrel öblítettük le, majd Tarang rám próbálta legújabb vizsgaremekművét, és méretet vett a készülő egyedi dzseki kapucnijához. Épp az én fejemről, amikor nagy:)))
Nagyon jól esett, hogy tudtam, van kihez mennem, és nem töltöm egyedül az első hétvégémet. Ezúton is mégegyszer szeretném megköszönni, Ágica!

A második kiruccanásom tegnap nagyon jól indult, és nagyon rosszul sült el:S A sztori végén úgyis tudom, hogy azt fogjátok mondani, tipikusan én vagyok:)))
Szokás szerint nem végeztem időben a melóval, így 9 körül értem be a városba. Találkoztam Noéval (kedves exPGs kolléganő) és Caroval, aki egy francia lány, és magyar vőlegénye van:) Mystery Gang koncertre mentünk a Clapham Grandba.
Ja, egyébként amikor kiszálltam a metróból, csomó embert megkérdeztem, merre menjek, és azt sem tudták, mi az a Clapham Grand. Pedig egy óriási, tekintélyt parancsoló épület a főűton THE GRAND felirattal. Régen színház volt, és belülről gyönyörű.

Muszáj megemlítenem, hogy oltári hangulatot csinált a Mystery Gang. Kb. 15O-2OO-an lehettünk, javarészt magyarok, így családias volt a hangulat. Többen 6O-as évekbeli ruhába öltözve jöttek:)
A banda először mindent magyarul konferált be, utána angolul, vagy pedig csak magyarul. Pedig biztos voltak ott angolok, illetve láttam egy-két blacket.
A hangulat tetőfokán azt mondta az énekes: "Úgyis egymás között vagyunk, hát akkor játsszunk!" És akkor elkezdett magyar népdalokat pengetni a gitárja húrjain, én pedig majdnem elsírtam magamat. Talán ez némelyeteknek furán hangozhat, de ahhoz át kell ezt az egészet élni, amin most én végigmegyek lelkileg. Annyira elöntött az az érzés, hogy tartozom valahova, és a világon bárhová megyek, tudom, hogy hol vannak a gyökereim, hogy az leírhatatlanul jó!
A végén pedig hangos visszázással jött a rájátszás. Én baromira respektálom, hogy ez a banda elrepült Budapestről idáig azért, hogy ennek a néhány embernek egy kxxxx jó koncertet csináljon. A magyarok külhonban véleményem szerint sokkal jobban összetartanak, mint otthon. Talán vihetnénk többre is, ha ezt a hazaszeretetet Magyarországon is büszkén vállalnánk fel. Elgondolkodtató...

A történethez hozzátartozik egy kisebb malőr. A lányok kikértek két üveg fehérbort, amit szépen el is fogyasztottunk a koncert végére táncolás közben. Nekem sikerült pont addigra a véráramlatomba juttatnom, mire indulni kellett. Annyira jellemző! Nem terveztem leinni magamat, és ettem is előtte, de valószínűleg túl fáradt lehettem. Caroval mentem egy darabon, és elég kellemetlen volt, mert akkor már éreztem, hogy a vacsora szeretne távozni.
Én Richmondnál leszálltam, és csak a Jóisten tudhatja, hogy hogyan sikerült épp arra a vonatra átjutnom, ami hazafelé vitt. Emlékszem, hogy nézegettem a táblát, de akkor már nem nagyon vágtam, hogy melyik irányba kellene menni. Így rendben landoltam Gunnersburyn, és a hátralévő két sarkot bevallom férfiasan, hogy kisebb szlalomban tettem meg. Szerencsére nem járt már az utcán senki.
Hátra volt még azonban a kapu bezárása, és a riasztó bekapcsolása. Ez még józan állapotban is gondot okoz számomra, de képzeljétek, sikerült! Rémlik, hogy jöttem fel a csigalépcsőn - egyszer sem estem el!!! - és azon merengtem, vajon miért nem zártam rá a bejárati ajtón az alsó zárat. Ha az ember lánya becsiccsent, könnyelművé válik. Akkor úgy voltam vele, hogy minek megint hatástalanítani a riasztót, majd bezárni az ajtót, és újra bekapcsolni azt a vackot. Vesszen, aminek vesznie kell! Reggel persze azon stresszeltem, Samantha nehogy lecsesszen a zár miatt:) Amikor felkeltem, még szédültem, de hála az égnek a Törpe jól viselkedett, és nyugis volt délelőtt.

Szóval így jártam, Drágáim... Nagyon haragudtam magamra, de most már röhögök rajta.

Júli 2O-án Kispál búcsúkoncert a Relentless Garage-ban!!!

Ne aggódjatok, fogok írni a családról, a gyerekekről, meg mindenről. Csak győzzétek kivárni, amíg átjutok zűrös kalandjaim sorozatán!:)

Aludjatok jól!

Amikor a híres-hírhedt blog újjáéled....

Na Nyuszikáim, a nagy érdeklődésre és felháborodásra való tekintettel folytatom a blogomat 2 hónapos kihagyással. Közben mindenféle pasiügyek voltak, de hogy ne mindig csak róluk szóljanak a vicces történetek, kezdődjön most egy új fejezet!!!

Június 2-án elröppentem a Ferihegy 2B termináljáról, mindenféle fennakadás nélkül. Ugyanis most is - mint minden egyes eddigi alkalommal amikor Londonba vagy Londonból utaztam - volt egy kis gubanc. A British Airways csinos légikísérői úgy döntöttek, hogy többhetes sztrájksorozatot tartanak. Mivel szegényeknek annyira "alacsony" a fizetésük. Nem baj, hogy ők vannak még így is a legjobban fizetve, és by the way (mellesleg) válság van. Nah... mindegy. Az előttem és az utánam lévő járatot törölték, az enyémet nem. Muhaha:)

Kisebb tömeg kísért ki, aminek nagyon örültem, és ezúton is hadd köszönjem meg: Anyu és Csaba, Emő - a tesóm, Orsikám és Erikám. Évica és Viki annyira el voltak szontyolodva az elutazásomtól, hogy inkább nem jöttek ki velem. Zokogtunk így is eleget.
Bevallom, nagyon nehezek voltak az utolsó napjaim. Majdhogynem otthon maradtam. Ilyenkor sok minden átértékelődik az ember lányában. Hogy milyen sokat jelentenek a családtagok és a barátok. Hogy milyen jó hazamenni, és hogy mennyire hiányzik Muki, a cicám:S

Mielőtt felszállt a gép, telefonált nekem egy fiú, akinek kilétét egyelőre fedje sejtelmes homály. De csak mert nem szeretek előre inni a medve bőrére. Hadd mondjak azért annyit, hogy nagyon szimpatikus, kedves, udvarias, helyes, és 4 nappal az elutazásom előtt ismertem meg. Igen-igen, tudom: hoztam a formámat. De lehet, hogy ebből még kisül valami egészen jó dolog. Én pozitív vagyok.

Ahogy elhagytam Vecsést és kicsiny hazámat, összeszorult a szívem. Ezt nem tudom leírni, de ott, abban a pillanatban értettem meg, hogy vérbeli kalandornő mivoltom ellenére mennyire ragaszkodom a gyökereimhez.

Na de ne vegyük melankólikusra a dolgot, elvégre szórakoztatás céljából született eme blogocska! Folytassuk ott, hogy jelentkezzen nálam az, aki pisilt már félig állva, rugózva, combizomra erősítve? Én igeeeeeeen! Éppen dolgomat végeztem, amikor kisebb szellő dobálta meg a gépet, így összekötöttem a kellemeset a hasznossal, és edzettem.

A szeles 15 fokból megérkeztem a 25 fokos napsütésbe, és landoltam a Heathrow 5-ös terminálján 15 órakor. Úgy volt megbeszélve, hogy apuci, azaz Richard vár rám. Természetesen senki nem volt ott. Lézengtem fel-le, és megszemléltem az összes középkorú, öltönyös-nyakkendős taxisofőr tábláját, de egyiken sem az én nevem volt. Majd hirtelen megjelent Ő: magas sportos testalkat, béka szemek, kacsacsőrű emlős száj, és zavart tekintet. Egyik kezében szendvics félig kilógó salátacafatokkal, másikban egy újság, és egy tábla - fordítva. Tudtam, hogy ez nem lehet más:))) Egymásra néztünk, odamentem hozzá megnézni, valóban az én nevemet takargatja-e. Aztán jót nevettünk. Elindultunk a parkolóba, ahol egy BMW terepjáró várt, amit épp csak az különböztet meg a Knight Rider főszereplőjétől, Kittől, hogy nem tud beszélni.

Kb. 2O perc alatt megérkeztünk a Grosvenor Roadra. Az ajtóban egy mosolygós kis család várt: Samantha, az anyuka, karján a kis dundi 7 hónapos Thaliával, két oldalán pedig a 2.5 éves Xanthéval és az 5 éves Chiarával. Igen, tudom: hülye nevük van, de ez most nem érdekes:)
Az első két éjszakám nagyon nehéz volt. Nem értettem, mit keresek itt, és haza akartam menni. Szörnyű érzés volt. Pedig a család tényleg kedves, és mindent megtesznek azért, hogy jól érezzem magamat.

Chiswickben lakom, ami a puccos britek egyik negyede, 3-as zónában nyugaton. Amolyan kertvárosi rész, sok zölddel. Nyugi van. Itt nem látni mindenféle népséget. Itt átlagnak számít az Audi, a BMW, a Jaguár, és hadd ne soroljam tovább.
A ház kétszintes, és nem "typical English", tehát igényes és tiszta. Aminek nagyon örülök, lévén rend- és tisztaságmániám van:) Az ügynökség megtiltotta, hogy a családról vagy a házról képeket töltsek fel a netre, úgyhogy egyelőre hanyagolom ezt a témát. Használjátok a képzelőerőtöket!
Földszinten van a nappali, és egy hall ami a hatalmas kertbe vezet. Ez egy légtérben van a tágas konyhával. A hűtőben mindenféle drága finomság van, így kiélvezhetem kulináris vágyaimat:))
Első szinten van Richard dolgozó szobája, a háló és egy vendégszoba, egy mesébe illő fürdőszoba, valamint Thalia kuckója.
És a palota legtetejét birtoklom én, Melinda királykisasszony. Jobbra Xanthé és Chiara szobája, középen egy cuki kis fürdő, balra én. Minden fehér, olyan hercegnős. Tudom: gyerekes vagyok. De nem érdekel:)

Úgy döntöttem, hogy a sztorizgatásba ma este már nem kezdek bele, túl hosszú lenne. Így legalább biztos, hogy visszatértek még honlapomra. Várom hozzászólásaitokat, különben ismét felfüggesztem a blogot!!!:)))

P.S.: Mielőtt elutaztam, volt egy nyomasztó rémálmom - egy bazi nagy bőrönddel megyek a reptérre, és csak ott veszem észre, hogy tök üres. Az utolsó két napban sorra kaptam a telefonhívásokat, üzeneteket, látogatásokat családtagoktól, barátoktól. Erre anyukám csak annyit mondott: "Látod, nem üres bőrönddel mész - tele van szeretettel." Ezzel zárnám mára soraimat...