Sokan feltettétek már a kérdést: miért nem mesélek soha Ádámról? Erre pontosan tudom a választ. Mert életem ezen kicsiny részét meg akartam tartani magamnak. És mert szégyelltem a problémáinkat, nem tartottam fairnek kibeszélni őket.
Vagy talán csak az én problémáim voltak? Én nem akartam elengedni őket? Az elején minden nagyon jól indult. Aztán teltek a hetek, és a félelem undok zöld szörnyetege ismét beférkőzött az életembe. Mi van, ha megint rosszul választottam? Ahogy Viki Barátnőm mondja: egy pasihoz sem jár garancialevél. Mi van, ha leragadok egy olyan ember mellett, aki valójában nem is nekem teremtetett? Előjöttek a régi rossz tapasztalataim, a "kis csomagjaim", amiket én is - mint oly sokan - cipeltem magammal, és beköltöztettem október 20-án Ádámhoz.
Ádám mindig ott volt nekem. Akkor is, ha a nevetéstől, akkor is, ha a családom és a barátaim hiányától, vagy ha a szomorúságtól könnyeztem. Bevallom, sok ilyen nap volt az elmúlt 3 hónapban. Akkor is ott volt, ha mindezek miatt undok voltam, de akkor is, ha csak épp rossz napom volt, és őt piszkáltam. Ádám minden arcomat ismeri.
Múlt hétvégén történt valami, amitől megbizonyosodtam, nincs többé félnivalóm. Talán akkor látott engem Ádám igazán gyengének és sebezhetőnek először.
Neki reggel családi összejövetelen volt jelenése. Én kimentem a fürdőbe, és egy post-itet találtam az ajtón: "Szívem! Remélem, jól érzed magad. Elrohanok, mert minél hamarabb vissza akarok jönni hozzád. Szeretlek. Ádám"
Egyszerű szavaknak hangzanak ezek. Mégis akkor ott, kócosan, kómásan, pizsamában a fürdőszoba ajtó előtt állva értettem meg, hogy történjék bármi, ő szeret, számíthatok rá, és ott lesz nekem.
Elpityeredtem magam. Hogy hol voltunk az elmúlt 3 hónapban, mennyi mindenen mentünk keresztül, és hogy ő végig ott volt mellettem, csak én nem vettem észre. Talán mert az elmúlt 17 hónapban megszoktam, hogy egyedül vagyok a problémáimmal, és magamnak kell megoldanom őket.
Ádámnál tanultam meg, hogy nem kell mindig minden szót kimondani. Néha elég egy mozdulat, egy tekintet. Azt hiszem, nála igazabb férfival még nem találkoztam életemben.
A héten kezdtem el dolgozni rendes óraszámban új családomnál. Szerdán mentem először Bertie-ért az iskolába. Féltem. Hogy szomorú lesz, hiszen egy évig volt vele Julia, az előző nannyje, neki pedig van egy 3 éves kisfia, akivel szépen eljátszanak együtt. Bertie széles mosollyal várt az ajtóban, és ahogy sétáltunk a buszmegállóhoz, itteni szlenggel mondva kis "chatterbox" (=dumadoboz), azaz dumagép volt. Megrögzött vonatrajongó.
Amikor megjött a double decker (ez a londoni kétszintes busz), felvittema tetejére, és a busz legelejére. Onnan magasról mindent belátni, és ezt nemcsak a gyerekek, de én is imádom:) Mondtam Bertienek, ha választhatnék, milyen állat lehetnék, akkor a madárra voksolnék. Megkérdeztem, ő milyen állat szeretne lenni, mire a következő válasz jött: traindriver, vagyis vonatvezető. Elmosolyodtam:)
A délutánunk teljesen simán telt. Semmi hiszti, huzavona, nyűglődés. Furcsa volt, mert megszoktam az elmúlt másfél évben, hogy ez a gyerekgondozás velejárója, és teljesen elfogadtam a dolgot. Biztos lesznek Bertie-vel rossz napjaink, de láthatóan sokkal kiegyensúlyozottabb, jól neveltebb kisgyerek, mint elődei. Kell legalább egy rossz gyerek, különben ingerszegény munkakörnyezetben leszek!:)
Na de várjuk ki a végét. Bertie-n kívül lesznek még más kölkeim is. Remélhetőleg legalább egy baba, hogy kiélhessem a nyomorgatási igényeimet:)
Voltunk magyar mikulás partin. Én, Ádám, Gábor és Juli. Nálunk volt a gyülekező. Hát... hogy is mondjam, eléggé kirúgtunk (vagy berúgtunk?) a hámból. Úgy döntöttünk, aznap este egye fene, feledje mindenki búját-baját, és érezzük jól magunkat.
Készült egy videófelvétel, amiket nem teljesen tudok beazonosítani, és hogy mi a fenéről beszélek összefüggően, folyamatosan. Sebaj, majd Juli és Gábor megfejti, mert Ádámnak és nekem eddig nem sikerült... Julival útközben táncolunk és magyar slágereket éneklünk (mizu-mizu", "szeresd a testem bébi"), míg Ádám kommentál, Gábor pedig röhög a háttérben, szokás szerint angolosan félrevonulva, nehogy megörökítésre kerüljön. Gábor szerint felrúgtunk egy kukát, amit másnap délután meg is találtam a házunk előtt. Különben is, a lakó hibája, mert mindig kiteszi a járda közepére. Ki látja azt a sötétben???
A fotók egy részét már töröltem, aminek Ádám nem örült. Szerinte viccesek. Én viszont úgy gondoltam, jobb ha egyszer megnézzük, röhögünk rajtuk, és megsemmisítjük őket, mint a Másnaposok című film legvégén. Nem szeretné azokat senki újra látni...
Másik részét meghagytam Gábornak és Julinak, hogy ők is szórakozhassanak egy kicsit. Hehe:)
A partifotós képei szerencsére még mindig nem lettek közreadva. Azt hiszem, ezekre a képekre nem leszünk büszkék...
Küldök mindenkinek egy kis napsütést, a tegnapi szélvihar után. Legyetek jók, és ha már nem jelentkeznék, boldog karácsonyt és mindenkinek szebb újévet. 6 nap múlva megyek haza!!!:)
2011. december 9., péntek
2011. november 28., hétfő
Szex és London???
Na Drágáim, elolvastam legutóbbi, aug. 25-ei bejegyzésemet. És sajnos azt kell mondjam, nem sokat változott a helyzet. De tudjátok mit? Belefáradtam abba, hogy ne legyek önmagam, fojtsam el, ha valamit szeretnék kiírni. Most így teszek. Hiszen ez a blog eddig is rólam, az érzéseim kuszaságáról, és vicces anekdotáimról szólt.
Első és legfontosabb házi feladat mindenki számára: szerintetek milyen cím illene leginkább a blogomhoz? Ahogy Eszterke barátnőm fogalmazott: "szingli életem vége a blog halálát jelenti?". Nem tudok pasis kalandokról írni, így a "Szex" szónak sem sok helye van a címszalagban, lássuk be... Tehát, ötletek???
ÖSSZEGZÉS
A 16 éves korom óta tartott rekordsúly óta felszedett kilók száma: 3
Előre megtett újévi fogadalmak: 2 (elkezdek tanulni és konditerembe járni)
Effektív cselekedetek száma ez irányban: 1 (beiratkoztam a helyi, most nyílt gymbe két hónap csúsztatással, tehát január 22-étől az ealing-i The Gym megbecsült tagja leszek)
Pasik száma: 1 (amíg be nem mondja az unalmast érzelmi hullámzásaimra)
Hiányzó családtagok száma: 7+a szekszárdi rokonság
Hiányzó barátok száma: megszámlálhatatlanul sok
Hiányzó háziállatok száma: 1
16 nap múlva repülök haza. Idén remélhetőleg stressz- és hómentesen. Épp azon merengtünk minap Csabával, hogyha gond is adódik, még mindig van 9 napom csúsztatva, más járattal hazajutni. Csak nem lesz gond...
November 18-án megnyílt a Winter Wonderland. Már kétszer kint jártam. Órákig el tudnék ott csámborogni, holott nem veszek semmit, és nem ülök fel semmilyen életveszélyes marhaságra.
Aki nem tudja, ez miről szól, leginkább a karácsonyi vásár és a vidámpark ötvözetének tudnám leírni. Sötétedés után érdemes kimenni. Annyira szépek a fények!!! És hiába van november, engem már karácsonyi hangulatba repített. Jó kis forralt bor, ami most már "koktél verzióban" is kapható. Elég hatásos - a vörösborhoz öntenek egy kis amaretto likőrt, vagy brandyt, vagy rumot. Ütős...
Tegnap rosszul lettem az ún. "Spanish Churros"-tól. Ez ugyanaz, mint a fánk, vagy a gofri, csak hosszú, kukac formára van olajban kisütve. Ádám megkérdezte, kicsi vagy normál méretet szeretnék-e. És mivel az volt bennem, hogy úgyis mindennel spórolnak, bátran rávágtam, hogy utóbbit kérem. Már a csomag felénél tele volt a hasam... De annyira hivalkódoan kiabáltak a kis kukidarabok: "Egyél meg, egyél meg, nem végezhetjük a kukában!!!", hogy befaltam. Most dél van, és én azóta sem ettem semmit. Kövek vannak a hasamban, mint Piroska farkasának.
És ezzel eljutottunk ahhoz a ponthoz, miért is ülök itthon? Nov. 4-én könnyes búcsút intettem Bubszinak és Kicsi Bunak. Szörnyű volt - a szerk... Szeptember közepén felmondtam Fionáéknál, és más állás után kezdtem nézni. Ment a szokásos idegeskedés, hiszen nagy a munkanélküliség és a recesszió itt is.
Dec. 5-én, Mikulás előtt egy nappal kezdek az új helyemen. Nagyon nagy szerencsém volt. (Bár 90%, hogy amúgy is egy másik chiswicki családhoz kerültem volna, csak ott kevesebb óraszámban kellett ember.) Fiona szólt, hogy a suliban az egyik anyukának valamikortól kell majd nanny, mert az övé terhes. Megadta az elérhetősegemet, a nőcinek, aki hetekig nem jelentkezett. Gondoltam, ejtős, persze én közben már rég nézelődtem, és interjúkra jártam. Majd előkerült, és végül vele írtam alá szerződést.
Sarah-éknak egy 4 éves kisfiuk van, Bertie, aki Timmy osztálytársa:) Csendes, visszahúzódó gyerek az eddigiek alapján, szerintem jó pár hét lesz, mire megnyílik. Sajnos egyke, ezzel még fenntartásaim vannak. A legszerencsésebb része a dolognak, hogy Chiswickben laknak, így nem kell sokat utazgatnom.
A másik fontos dátum ugyanis az elmúlt három hónapból okt. 20-a, amikor is hivatalosan becuccoltam Ádámhoz, és ealing-i lakos lettem. Ealing Chiswickkel szomszédos kerület, egészen pontosan egy metrómegállót kell mennem a munkahelyemig.
Az óraszámok is ideálisak, hétfőtől szerdáig 30 óra (tehát napi 10), így megvan az a minimum, amit szerettem volna. Ezért ugyanannyit kapok, mint amikor bentlakásos voltam Fionáéknál, és 11-12 órákat keccsöltem egyszerre 2-3 gyerekkel. Amióta Cumika (Chloé) világra jött, ebédelni is alig maradt időm...
Mivel Bertie iskolába jár, és csak három órát töltenénk délutánonként együtt, a nap fennmaradó részében a család barátainak gyerekeire fogok vigyázni, egyszerre sosem több, mint kettőre. Így nem lesz szürke rutin és unalom. Én már izgatottan várom!:)
Az iskolaszünetekben - ami az évnek összesen kb. három hónapja - Bertie-vel egész napokat töltünk együtt, szintén hétfő-kedd-szerdán. Ezeken kívül még lesz bébiszittelés, amikor remélhetőleg tudok Nektek blogolni:)
Hát nagyjából ennyi. Elkezdődött az "új életem". A teraszon egy mini karácsonyfa árválkodik, amit Ádámtól kaptam, és szeretném, ha minél tovább életben maradna. További terveim pedig, hogy kiültetem a kertbe. Bár itt olyat, hogy közös képviselő, még nem láttam. Ugyanis "block of flats"-ben, azaz tömbházban lakunk - a szerk. Nevet még nem adtam a fácskának, ez a feladat rátok vár:)
Szombaton vettünk karácsonyi díszeket az 1£-os boltban. Tudtam, hogy Ádám a háta közepére kívánja ezt, de bevállalta, hogy giccsekkel telítsük a lakást. Na jó, nem is választottam olyan sokat! Lelkesen kitettem őket otthonunk különböző pontjaira, majd Ádám helyzetjelentései következtek: "Leesett a hóember az ajtóról!", vagy "Most a karácsonyi koszorút engedte el a ragasztás!" Fortyongtam dühömben. Bár sejthettem volna, hogyha egy fontért veszel valamit, kb. háromszor annyit még rákölthetsz, hogy rögzítsd, összeragaszd...
Múlt szerdán hangoutoltunk Séf Bácsival, alias Paul-lal. Ő Ádám kollégája, egy helyen dolgoznak, a nyelviskola szakácsa. És igencsak rászolgált a South Park-os séf nevére. Imádja a nőket, hogy finoman fejezzem ki magam. Még jó, hogy nem bölénybecsináltat főz ebédre a diákoknak:)
Séf Bácsi sajnos hazaköltözik Dél-Afrikába. Más tervei vannak az életével. Szóval én később csatlakoztam be ebbe az "átitatott" estébe. Amikor megláttam a pasikat az asztalnál (amin már több torony üres pohár sorakozott), Paul háttal ült. Megkopogtattam kopasz fejét, majd ő felpattant. Beszóltam neki valami gorombát, mire ő bemutatta a mellette ülő egyént, aki mint kiderült a szaúd-arábiai nyelviskola igazgatója. Öööö... Hurrá! Ismét hoztam a formámat, bár szerintem ő jobban zavarban volt az incidens után. Hát tudhattam én, hogy ez formális italozás lesz???:)
Ádám erre az estére nekem a kontrolláló barátnő szerepét osztotta. Az x-edik kör pia után eldurrant az agyam, és beszóltam. Persze hazafelé és otthon Ádám váltig állította, hogy nem részeg. Flegmán ráhagytam, és arra gondoltam, mindenki megkapja a magáét.
Korábban már ajánlottam, hogy például erre az esetre vettem vízben oldódó Sainsbury gazdaságot aszpirint, be kell venni egy görbe éjszaka után két pohár vízzel, ha jót akarsz magadnak. Ádám nem így tett. Én tudtam, hogy macskajaj lesz. Rá se kérdeztem, ő pedig egész délutánig nem merte mondani. Hogy ő többet soha nem iszik, mennyire fáj a feje, stb. Én megmondtam...:)
Na de hogy ne állítsam úgy be, Ádám egy részeges fazon, hadd említsem meg azt is, mennyi mindent megcsinál. Például szeret főzni. A zöldséglevese nagyon finom, és itt kell hogy bevalljam férfiasan, én nem tudok jó levest csinálni. A lecsót is jól készíti el, annak ellenére, hogy vegetáriánus, és még húsevő emlékeiből fűszerez, ízesít. Ennek folyományaként kőkemény lett a múltkori marhapörkölt - a szerk:)
De menjünk vissza egy kicsit az időben, még ugyanerre az estére. Gábor barátommal gubbasztottunk két ALKHOLMENTES koktél társaságában kedvenc törzshelyünkön Shepherds Bush-nál a The Green-ben. Indulás előtt pár szót váltottunk a pubnál, majd megjelent egy fekete bőrű fiatalember. Már messziről mosolygott és Gáborra köszönt, és Ace Ventura féle picsi-pacsival kezet fogtak. Az ember megkérdezte, hogy van Gábor, és beszédbe elegyedtek. Á, gondoltam, biztos egy kolléga, majd Gábor mormogva közölte, hogy ő nem ismeri. Öööö... akkor most ez mi??? A pasi ki akarta barkóbázni, honnan származunk. Természetesen első helyen Polska állt, amin nem lepődtem meg, mert Gábort rendszeresen lengyelnek nézik az emberek. De olyan szinten, hogy lengyelül is beszélnek hozzá. Engem bezzeg mediterrán egzotikumnak tartanak, és spanyolnak vagy olasznak szoktak nézni:))) Végül az összes közép-kelet-európai ország felsorolása után eljutottunk Magyarországig. Tudta, hogy fővárosunk Budapest! Nálam ezért mindig bónuszpont jár itt Londonban...
Megkérdezte, Gábor felesége vagyok-e, és hogy milyen szép vagyok. Na persze, mert volna mást mondani! Egyébként a figura kizárólag Gáborral társalgott, én pedig somolyogva figyeltem a beszélgetést, ami egyre furább irányvonalat vett.
Majd a legvégén improvizált egy dalt. Hát én azt hittem, bepisilek a röhögéstől. Nem mertem nevetni, nem tudtam, csendes őrült-e, és kétségbe esetten néztem körül, jön-e már valaki, és közli hogy "A kandi kamera London utcáin" című műsor áldozatai lettünk. Egyébként nem volt rossz hangja az ürgének. Befejezte a dalt, majd kért tőlünk egy fontot. Persze nem adtunk, mire jöttek a kérdések, hogy azért nem kap-e, mert fehér, vagy azért, mert kopasz, stb. Ez még inkább zavarba ejtett minket, de továbbra sem nyitottuk ki a pénztárcánkat, mire a pasi befejezte az ingyenműsort, és távozott. Mi meg álltunk nagy szemekkel: Vaddefákk????
Okt. 28-án kiköltözött Juli barátosném. Ennek nagyon örültem, és jó érzéssel tölt el, hogy legalább egy barátom velem van Otthonról. Közös bemutatón vettünk részt a Putney-ban megnyílt Virgin konditeremben. De előtte még ki kellett tölteni egy formanyomtatványt, ahol aztán mindenre rákérdeztek. Juli nagy kék szemeivel nézett rám, mit írjon a "marital status", vagyis családi állapot sorhoz. Én meg viccesen: "divorced", tehát elvált. Majd egy fotón megörökítettem első hülye londoni pillanataink egyikét:)
Így esett, hogy úgy esett, Juli elvált bukott nőként van regisztrálva Virgin-éknél. Ugyanis a rákövetkező héten kapott egy klassz állást, ahol juttatásként ingyen járhat ebbe a kondiláncolatba.
Mindenkinek szép hetet!:)
Első és legfontosabb házi feladat mindenki számára: szerintetek milyen cím illene leginkább a blogomhoz? Ahogy Eszterke barátnőm fogalmazott: "szingli életem vége a blog halálát jelenti?". Nem tudok pasis kalandokról írni, így a "Szex" szónak sem sok helye van a címszalagban, lássuk be... Tehát, ötletek???
ÖSSZEGZÉS
A 16 éves korom óta tartott rekordsúly óta felszedett kilók száma: 3
Előre megtett újévi fogadalmak: 2 (elkezdek tanulni és konditerembe járni)
Effektív cselekedetek száma ez irányban: 1 (beiratkoztam a helyi, most nyílt gymbe két hónap csúsztatással, tehát január 22-étől az ealing-i The Gym megbecsült tagja leszek)
Pasik száma: 1 (amíg be nem mondja az unalmast érzelmi hullámzásaimra)
Hiányzó családtagok száma: 7+a szekszárdi rokonság
Hiányzó barátok száma: megszámlálhatatlanul sok
Hiányzó háziállatok száma: 1
16 nap múlva repülök haza. Idén remélhetőleg stressz- és hómentesen. Épp azon merengtünk minap Csabával, hogyha gond is adódik, még mindig van 9 napom csúsztatva, más járattal hazajutni. Csak nem lesz gond...
November 18-án megnyílt a Winter Wonderland. Már kétszer kint jártam. Órákig el tudnék ott csámborogni, holott nem veszek semmit, és nem ülök fel semmilyen életveszélyes marhaságra.
Aki nem tudja, ez miről szól, leginkább a karácsonyi vásár és a vidámpark ötvözetének tudnám leírni. Sötétedés után érdemes kimenni. Annyira szépek a fények!!! És hiába van november, engem már karácsonyi hangulatba repített. Jó kis forralt bor, ami most már "koktél verzióban" is kapható. Elég hatásos - a vörösborhoz öntenek egy kis amaretto likőrt, vagy brandyt, vagy rumot. Ütős...
Tegnap rosszul lettem az ún. "Spanish Churros"-tól. Ez ugyanaz, mint a fánk, vagy a gofri, csak hosszú, kukac formára van olajban kisütve. Ádám megkérdezte, kicsi vagy normál méretet szeretnék-e. És mivel az volt bennem, hogy úgyis mindennel spórolnak, bátran rávágtam, hogy utóbbit kérem. Már a csomag felénél tele volt a hasam... De annyira hivalkódoan kiabáltak a kis kukidarabok: "Egyél meg, egyél meg, nem végezhetjük a kukában!!!", hogy befaltam. Most dél van, és én azóta sem ettem semmit. Kövek vannak a hasamban, mint Piroska farkasának.
És ezzel eljutottunk ahhoz a ponthoz, miért is ülök itthon? Nov. 4-én könnyes búcsút intettem Bubszinak és Kicsi Bunak. Szörnyű volt - a szerk... Szeptember közepén felmondtam Fionáéknál, és más állás után kezdtem nézni. Ment a szokásos idegeskedés, hiszen nagy a munkanélküliség és a recesszió itt is.
Dec. 5-én, Mikulás előtt egy nappal kezdek az új helyemen. Nagyon nagy szerencsém volt. (Bár 90%, hogy amúgy is egy másik chiswicki családhoz kerültem volna, csak ott kevesebb óraszámban kellett ember.) Fiona szólt, hogy a suliban az egyik anyukának valamikortól kell majd nanny, mert az övé terhes. Megadta az elérhetősegemet, a nőcinek, aki hetekig nem jelentkezett. Gondoltam, ejtős, persze én közben már rég nézelődtem, és interjúkra jártam. Majd előkerült, és végül vele írtam alá szerződést.
Sarah-éknak egy 4 éves kisfiuk van, Bertie, aki Timmy osztálytársa:) Csendes, visszahúzódó gyerek az eddigiek alapján, szerintem jó pár hét lesz, mire megnyílik. Sajnos egyke, ezzel még fenntartásaim vannak. A legszerencsésebb része a dolognak, hogy Chiswickben laknak, így nem kell sokat utazgatnom.
A másik fontos dátum ugyanis az elmúlt három hónapból okt. 20-a, amikor is hivatalosan becuccoltam Ádámhoz, és ealing-i lakos lettem. Ealing Chiswickkel szomszédos kerület, egészen pontosan egy metrómegállót kell mennem a munkahelyemig.
Az óraszámok is ideálisak, hétfőtől szerdáig 30 óra (tehát napi 10), így megvan az a minimum, amit szerettem volna. Ezért ugyanannyit kapok, mint amikor bentlakásos voltam Fionáéknál, és 11-12 órákat keccsöltem egyszerre 2-3 gyerekkel. Amióta Cumika (Chloé) világra jött, ebédelni is alig maradt időm...
Mivel Bertie iskolába jár, és csak három órát töltenénk délutánonként együtt, a nap fennmaradó részében a család barátainak gyerekeire fogok vigyázni, egyszerre sosem több, mint kettőre. Így nem lesz szürke rutin és unalom. Én már izgatottan várom!:)
Az iskolaszünetekben - ami az évnek összesen kb. három hónapja - Bertie-vel egész napokat töltünk együtt, szintén hétfő-kedd-szerdán. Ezeken kívül még lesz bébiszittelés, amikor remélhetőleg tudok Nektek blogolni:)
Hát nagyjából ennyi. Elkezdődött az "új életem". A teraszon egy mini karácsonyfa árválkodik, amit Ádámtól kaptam, és szeretném, ha minél tovább életben maradna. További terveim pedig, hogy kiültetem a kertbe. Bár itt olyat, hogy közös képviselő, még nem láttam. Ugyanis "block of flats"-ben, azaz tömbházban lakunk - a szerk. Nevet még nem adtam a fácskának, ez a feladat rátok vár:)
Szombaton vettünk karácsonyi díszeket az 1£-os boltban. Tudtam, hogy Ádám a háta közepére kívánja ezt, de bevállalta, hogy giccsekkel telítsük a lakást. Na jó, nem is választottam olyan sokat! Lelkesen kitettem őket otthonunk különböző pontjaira, majd Ádám helyzetjelentései következtek: "Leesett a hóember az ajtóról!", vagy "Most a karácsonyi koszorút engedte el a ragasztás!" Fortyongtam dühömben. Bár sejthettem volna, hogyha egy fontért veszel valamit, kb. háromszor annyit még rákölthetsz, hogy rögzítsd, összeragaszd...
Múlt szerdán hangoutoltunk Séf Bácsival, alias Paul-lal. Ő Ádám kollégája, egy helyen dolgoznak, a nyelviskola szakácsa. És igencsak rászolgált a South Park-os séf nevére. Imádja a nőket, hogy finoman fejezzem ki magam. Még jó, hogy nem bölénybecsináltat főz ebédre a diákoknak:)
Séf Bácsi sajnos hazaköltözik Dél-Afrikába. Más tervei vannak az életével. Szóval én később csatlakoztam be ebbe az "átitatott" estébe. Amikor megláttam a pasikat az asztalnál (amin már több torony üres pohár sorakozott), Paul háttal ült. Megkopogtattam kopasz fejét, majd ő felpattant. Beszóltam neki valami gorombát, mire ő bemutatta a mellette ülő egyént, aki mint kiderült a szaúd-arábiai nyelviskola igazgatója. Öööö... Hurrá! Ismét hoztam a formámat, bár szerintem ő jobban zavarban volt az incidens után. Hát tudhattam én, hogy ez formális italozás lesz???:)
Ádám erre az estére nekem a kontrolláló barátnő szerepét osztotta. Az x-edik kör pia után eldurrant az agyam, és beszóltam. Persze hazafelé és otthon Ádám váltig állította, hogy nem részeg. Flegmán ráhagytam, és arra gondoltam, mindenki megkapja a magáét.
Korábban már ajánlottam, hogy például erre az esetre vettem vízben oldódó Sainsbury gazdaságot aszpirint, be kell venni egy görbe éjszaka után két pohár vízzel, ha jót akarsz magadnak. Ádám nem így tett. Én tudtam, hogy macskajaj lesz. Rá se kérdeztem, ő pedig egész délutánig nem merte mondani. Hogy ő többet soha nem iszik, mennyire fáj a feje, stb. Én megmondtam...:)
Na de hogy ne állítsam úgy be, Ádám egy részeges fazon, hadd említsem meg azt is, mennyi mindent megcsinál. Például szeret főzni. A zöldséglevese nagyon finom, és itt kell hogy bevalljam férfiasan, én nem tudok jó levest csinálni. A lecsót is jól készíti el, annak ellenére, hogy vegetáriánus, és még húsevő emlékeiből fűszerez, ízesít. Ennek folyományaként kőkemény lett a múltkori marhapörkölt - a szerk:)
De menjünk vissza egy kicsit az időben, még ugyanerre az estére. Gábor barátommal gubbasztottunk két ALKHOLMENTES koktél társaságában kedvenc törzshelyünkön Shepherds Bush-nál a The Green-ben. Indulás előtt pár szót váltottunk a pubnál, majd megjelent egy fekete bőrű fiatalember. Már messziről mosolygott és Gáborra köszönt, és Ace Ventura féle picsi-pacsival kezet fogtak. Az ember megkérdezte, hogy van Gábor, és beszédbe elegyedtek. Á, gondoltam, biztos egy kolléga, majd Gábor mormogva közölte, hogy ő nem ismeri. Öööö... akkor most ez mi??? A pasi ki akarta barkóbázni, honnan származunk. Természetesen első helyen Polska állt, amin nem lepődtem meg, mert Gábort rendszeresen lengyelnek nézik az emberek. De olyan szinten, hogy lengyelül is beszélnek hozzá. Engem bezzeg mediterrán egzotikumnak tartanak, és spanyolnak vagy olasznak szoktak nézni:))) Végül az összes közép-kelet-európai ország felsorolása után eljutottunk Magyarországig. Tudta, hogy fővárosunk Budapest! Nálam ezért mindig bónuszpont jár itt Londonban...
Megkérdezte, Gábor felesége vagyok-e, és hogy milyen szép vagyok. Na persze, mert volna mást mondani! Egyébként a figura kizárólag Gáborral társalgott, én pedig somolyogva figyeltem a beszélgetést, ami egyre furább irányvonalat vett.
Majd a legvégén improvizált egy dalt. Hát én azt hittem, bepisilek a röhögéstől. Nem mertem nevetni, nem tudtam, csendes őrült-e, és kétségbe esetten néztem körül, jön-e már valaki, és közli hogy "A kandi kamera London utcáin" című műsor áldozatai lettünk. Egyébként nem volt rossz hangja az ürgének. Befejezte a dalt, majd kért tőlünk egy fontot. Persze nem adtunk, mire jöttek a kérdések, hogy azért nem kap-e, mert fehér, vagy azért, mert kopasz, stb. Ez még inkább zavarba ejtett minket, de továbbra sem nyitottuk ki a pénztárcánkat, mire a pasi befejezte az ingyenműsort, és távozott. Mi meg álltunk nagy szemekkel: Vaddefákk????
Okt. 28-án kiköltözött Juli barátosném. Ennek nagyon örültem, és jó érzéssel tölt el, hogy legalább egy barátom velem van Otthonról. Közös bemutatón vettünk részt a Putney-ban megnyílt Virgin konditeremben. De előtte még ki kellett tölteni egy formanyomtatványt, ahol aztán mindenre rákérdeztek. Juli nagy kék szemeivel nézett rám, mit írjon a "marital status", vagyis családi állapot sorhoz. Én meg viccesen: "divorced", tehát elvált. Majd egy fotón megörökítettem első hülye londoni pillanataink egyikét:)
Így esett, hogy úgy esett, Juli elvált bukott nőként van regisztrálva Virgin-éknél. Ugyanis a rákövetkező héten kapott egy klassz állást, ahol juttatásként ingyen járhat ebbe a kondiláncolatba.
Mindenkinek szép hetet!:)
2011. augusztus 25., csütörtök
Inzómnia és a szokásos aggodalmaskodásom...
Otthoni idő szerint hajnali fél kettő van. Londoni idő szerint pedig fél egy. Mindenhogy marha késő. Nem tudok aludni, igy gondoltam, valami hasznossal ütöm el az időt. Az utóbbi hetekben ez megszokott nálam. Mintha felcseréltem volna az éjjelt és a nappalt...
Ötödik napja Tim barátomnál vagyok. Egy kis belga barangoláson. Bejártuk Antwerpent, Dinant-t - Adolphe Sax, a szaxofon feltalálójának városát, Namurt, a Charleroi környékén lévő tavakat - aminek a nevét képtelen vagyok megjegyezni, de a facebookon megtaláljátok, Bruges-t, és láttam Brüsszelben a Mini Europe-ot.
Igazán szerencsés vagyok, hogy ilyen sok szép helyre eljutottam Tim jóvoltából kényelmesen, autóval. Az időre sem nagyon lehet panasz, mert bár záporok előfordulnak, legkésőbb kora délutánra mindig kisüt a nap, és 25 fok környékére felszökik a hőmérséklet.
Oh Gosh, mintha valami időjárás jelentést hallgatnátok, igaz? A történetet ott hagytuk abba, hogy elköszöntem három hét meló után Belgiumtól. Majd eltöltöttem két hetet Londonban. Igy Ádámmal hosszú kihagyás után végre ismét együtt lehettünk. Hétvégente rövidebb kirándulásokra mentünk, hogy elszabaduljunk a hétköznapok szürkeségéből. Szeretek vele lenni. Mindig olyan, mintha nyaralnék. Nem tudom másképp fogalmazni.
Az utóbbi hetekben valahogy minden a feje tetejére állt. Teljesen eltávolodtam a testvéremtől, az unokahugomtól, és az unokaöcsémtől. Nem értem, miért. Én úgy érzem, mindent megtettem a rendszeres telefonhivásaimmal. Mostanra azt sem tudom, kivel mi van, mi történik Otthon. És ez rettenetesen elszomorit. Hogy miért nem veszem fel akkor ismét a telefont? A válasz egyszerű: teljesen belefáradtam abba, hogy egyoldalú a kapcsolattartás. Mindez nem teszi könnyebbé számomra, hogy hiányzik a családom. És félek attól, egyszer eljutunk arra a pontra, hogy közös témánk sem lesz. Hiszen hogy lenne rá mód bepótolni az otthon töltött egy hetem alatt azt, ha időközben hetekig-hónapokig semmilyen módon nem kommunikálunk??? Úgy érzem, ez csak engem aggaszt. Ez pedig még jobban elszomorit. Ördögi kör...
Csalódtam egy barátomban. Vagy csak rossz emberismerő vagyok. Nem tudom... Ez is fáj. Hiányzik a társasága. Az az oldala, amit az elején megismertem. De senkit nem lehet megváltoztatni, és ez nem is várható el.
Nem találom a helyemet. Aggódom, agyalok, mert tudom, hogy nemsokára eljön az a nap, amikor leülök Fionáékkal, és felmondok. A jelenlegi helyzet a 3 gyerek+1 bébi felállással, és a napi óraszámmal számomra tarthatatlan.
Természetesen nem lakhatom örökké ezzel a családdal. Szeretnék új életet kezdeni, jobban mondva elkezdeni a saját életemet - Ádámmal.
Az egész nyaram el lett szúrva azzal, hogy folyton úton kell legyek. Hiányoznak a barátaim, nem tudok Ádámmal normális időt együtt tölteni. Nem tudok jógázni. Négy kilót szedtem fel az elmúlt két hónap alatt sport hiányában. Ti most ezen biztos elmosolyodtok, hiszen 56 kiló nem sok. Sőt, igy most kifejezetten jól érzem magam! De mi van, ha ez a szignifikáns súlynövekedés nem áll meg?...
Tudom, hogy nem lehet mindent egyszerre - You can`t have it all. Baromira fog hiányozni Kicsi Bu. Ő az én nevelésem, az én kis palántám. Hálás, szeretetet befogadni és adni képes kisgyerek. Büszke vagyok rá és magamra:)
Bubszi, vagyis Chloé ugyan sokat bőg a gyomorproblémája miatt, mégis hiányozni fog. Mindig felragyog kis arcocskája, áhitattal néz rám óriási szürke szemeivel. Akkor is, ha reggel meglát, és akkor is, ha fél óra bömbölés után végre megnyugtatom.
A fiúk nélkül azt hiszem, fogok tudni élni. Hálátlanok, tiszteletlenek, képtelen vagyok őket gatyába rázni, pedig akárhogy is számoljuk, nyolcadik hónapja vagyok velük.
Péntek hajnalban Charleroiból Prágába repülök tovább. Marcel barátom esküvőjére. Azt kérte ajándékba, hogy táncoljak. Jön velem Ádám is. Eléggé izgulok a tánc miatt, mert nagyon rég nem léptem fel, és nem is gyakorlom a hastáncot aktivan. De biztos jó lesz ismét abban a szép ruhában kiállni, amit még első tanár nénim, Vitális Anna varrt nekem, és érezni az emberkék szeretetét. Nekem ezt jelenti a tánc: szeretetet adni és kapni.
Várom már a hétvégét. Ez lesz az első közös utazásunk Ádámmal. És szeretem Prágát, oda mindig jó visszamenni. Marcelkánál jobb vendéglátót pedig keresve sem találnék.
Ti biztosan vicces anekdotákat szerettetek volna olvasni tőlem, de önző dög módjára most végre kicsit kiirtam magamból, amit már régesrég, hetekkel ezelőtt ki kellett volna.
Több emberkétől megkaptam azt is, hogy miért panaszkodom, mennyit utazhatok a családdal, igy sok szép helyet látok. De ők nem látják a dolog másik oldalát: hogy hosszú hetekre ki vagyok rángatva a megszokott környezetemből, az adott országban nem ismerek senkit, hosszabb óraszámban kell dolgoznom. Másrészt mi látnivaló van egy erdő közepén, vagy egy farmon? Ha nyaralásom tölteném ilyen helyen, valóban jó lenne. Igy kevésbé...
Jöjjön a szokásos összegzés:
Felszedett kilók száma - 4
Pasik száma - 1
Zabálások száma - megszámlálhatatlanul sok
Mániákusan takaritó, okoskodó szingli házigazdák száma - 1
Át nem aludt éjszakák száma - sok
Idegeskedés az esküvőn előadott tánccal való beéégés miatt - 1
Hajfesték lenövése - 6 cm
Beauty Szalon Heni-Reni-féle szép körmök száma a lagzira - 20
Hülye sms-ek száma valószinűleg hónapokkal ezelőtti potenciális randialanyoktól kisebb fáziskéséssel - kb.10
Városnézéseken talált erotikus üzletek száma - 2
Legyetek jók, mindenkinek további szép nyarat, és reméljük lesz indián nyarunk is!!! Nyolc nap múlva repülök haza.
Ötödik napja Tim barátomnál vagyok. Egy kis belga barangoláson. Bejártuk Antwerpent, Dinant-t - Adolphe Sax, a szaxofon feltalálójának városát, Namurt, a Charleroi környékén lévő tavakat - aminek a nevét képtelen vagyok megjegyezni, de a facebookon megtaláljátok, Bruges-t, és láttam Brüsszelben a Mini Europe-ot.
Igazán szerencsés vagyok, hogy ilyen sok szép helyre eljutottam Tim jóvoltából kényelmesen, autóval. Az időre sem nagyon lehet panasz, mert bár záporok előfordulnak, legkésőbb kora délutánra mindig kisüt a nap, és 25 fok környékére felszökik a hőmérséklet.
Oh Gosh, mintha valami időjárás jelentést hallgatnátok, igaz? A történetet ott hagytuk abba, hogy elköszöntem három hét meló után Belgiumtól. Majd eltöltöttem két hetet Londonban. Igy Ádámmal hosszú kihagyás után végre ismét együtt lehettünk. Hétvégente rövidebb kirándulásokra mentünk, hogy elszabaduljunk a hétköznapok szürkeségéből. Szeretek vele lenni. Mindig olyan, mintha nyaralnék. Nem tudom másképp fogalmazni.
Az utóbbi hetekben valahogy minden a feje tetejére állt. Teljesen eltávolodtam a testvéremtől, az unokahugomtól, és az unokaöcsémtől. Nem értem, miért. Én úgy érzem, mindent megtettem a rendszeres telefonhivásaimmal. Mostanra azt sem tudom, kivel mi van, mi történik Otthon. És ez rettenetesen elszomorit. Hogy miért nem veszem fel akkor ismét a telefont? A válasz egyszerű: teljesen belefáradtam abba, hogy egyoldalú a kapcsolattartás. Mindez nem teszi könnyebbé számomra, hogy hiányzik a családom. És félek attól, egyszer eljutunk arra a pontra, hogy közös témánk sem lesz. Hiszen hogy lenne rá mód bepótolni az otthon töltött egy hetem alatt azt, ha időközben hetekig-hónapokig semmilyen módon nem kommunikálunk??? Úgy érzem, ez csak engem aggaszt. Ez pedig még jobban elszomorit. Ördögi kör...
Csalódtam egy barátomban. Vagy csak rossz emberismerő vagyok. Nem tudom... Ez is fáj. Hiányzik a társasága. Az az oldala, amit az elején megismertem. De senkit nem lehet megváltoztatni, és ez nem is várható el.
Nem találom a helyemet. Aggódom, agyalok, mert tudom, hogy nemsokára eljön az a nap, amikor leülök Fionáékkal, és felmondok. A jelenlegi helyzet a 3 gyerek+1 bébi felállással, és a napi óraszámmal számomra tarthatatlan.
Természetesen nem lakhatom örökké ezzel a családdal. Szeretnék új életet kezdeni, jobban mondva elkezdeni a saját életemet - Ádámmal.
Az egész nyaram el lett szúrva azzal, hogy folyton úton kell legyek. Hiányoznak a barátaim, nem tudok Ádámmal normális időt együtt tölteni. Nem tudok jógázni. Négy kilót szedtem fel az elmúlt két hónap alatt sport hiányában. Ti most ezen biztos elmosolyodtok, hiszen 56 kiló nem sok. Sőt, igy most kifejezetten jól érzem magam! De mi van, ha ez a szignifikáns súlynövekedés nem áll meg?...
Tudom, hogy nem lehet mindent egyszerre - You can`t have it all. Baromira fog hiányozni Kicsi Bu. Ő az én nevelésem, az én kis palántám. Hálás, szeretetet befogadni és adni képes kisgyerek. Büszke vagyok rá és magamra:)
Bubszi, vagyis Chloé ugyan sokat bőg a gyomorproblémája miatt, mégis hiányozni fog. Mindig felragyog kis arcocskája, áhitattal néz rám óriási szürke szemeivel. Akkor is, ha reggel meglát, és akkor is, ha fél óra bömbölés után végre megnyugtatom.
A fiúk nélkül azt hiszem, fogok tudni élni. Hálátlanok, tiszteletlenek, képtelen vagyok őket gatyába rázni, pedig akárhogy is számoljuk, nyolcadik hónapja vagyok velük.
Péntek hajnalban Charleroiból Prágába repülök tovább. Marcel barátom esküvőjére. Azt kérte ajándékba, hogy táncoljak. Jön velem Ádám is. Eléggé izgulok a tánc miatt, mert nagyon rég nem léptem fel, és nem is gyakorlom a hastáncot aktivan. De biztos jó lesz ismét abban a szép ruhában kiállni, amit még első tanár nénim, Vitális Anna varrt nekem, és érezni az emberkék szeretetét. Nekem ezt jelenti a tánc: szeretetet adni és kapni.
Várom már a hétvégét. Ez lesz az első közös utazásunk Ádámmal. És szeretem Prágát, oda mindig jó visszamenni. Marcelkánál jobb vendéglátót pedig keresve sem találnék.
Ti biztosan vicces anekdotákat szerettetek volna olvasni tőlem, de önző dög módjára most végre kicsit kiirtam magamból, amit már régesrég, hetekkel ezelőtt ki kellett volna.
Több emberkétől megkaptam azt is, hogy miért panaszkodom, mennyit utazhatok a családdal, igy sok szép helyet látok. De ők nem látják a dolog másik oldalát: hogy hosszú hetekre ki vagyok rángatva a megszokott környezetemből, az adott országban nem ismerek senkit, hosszabb óraszámban kell dolgoznom. Másrészt mi látnivaló van egy erdő közepén, vagy egy farmon? Ha nyaralásom tölteném ilyen helyen, valóban jó lenne. Igy kevésbé...
Jöjjön a szokásos összegzés:
Felszedett kilók száma - 4
Pasik száma - 1
Zabálások száma - megszámlálhatatlanul sok
Mániákusan takaritó, okoskodó szingli házigazdák száma - 1
Át nem aludt éjszakák száma - sok
Idegeskedés az esküvőn előadott tánccal való beéégés miatt - 1
Hajfesték lenövése - 6 cm
Beauty Szalon Heni-Reni-féle szép körmök száma a lagzira - 20
Hülye sms-ek száma valószinűleg hónapokkal ezelőtti potenciális randialanyoktól kisebb fáziskéséssel - kb.10
Városnézéseken talált erotikus üzletek száma - 2
Legyetek jók, mindenkinek további szép nyarat, és reméljük lesz indián nyarunk is!!! Nyolc nap múlva repülök haza.
2011. július 29., péntek
Báj-báj Belgium!
Brüsszel vonatállomás - 18.30. Egy bárban ülök, és a legerősebb, vagyis 9%-os Leffe sört kortyolgatom. Utoljára Prágában ittam ilyen erőset. Lehet, hogy most nem kéne. Mert fáradt vagyok, és érzem, hogy a fejembe száll. Valamilyen túltengő, becsiccsentős önbizalmi okokból kifolyólag pedig azt is érzem, hogy ezek a blogbejegyzések egyszer még napvilágot látnak könyv formájában. Persze helyszínek és nevek meg lesznek változtatva. Oh Gosh, mennyi mindent cenzúráznom kell... Nem mintha úgy nem ismernének rá az illetők:)
Három hosszú hetet töltöttem Belgiumban. Az első hét jó volt. Fiona szüleinek villája és a környék a tóval nagyon szép. Megnyugtató. Aztán elpályáztunk Merlemontba, abba a hihetetlenül nagy kastélyba. Ami gyönyörű, de valamiért - talán az emberek miatt - ridegnek és barátságtalannak éreztem. Nevermind. Majd két napot Ghentben, Rudy - az apuka - szüleinél töltöttünk. Kár, hogy nem többet. Ott végre azt éreztem, hogy elfogadnak, emberszámba vesznek, nincs hülye személyzet, sem fensőbbrendűség, sem pompa. Egy farmon laknak. Dél-Afrikára emlékeztetett. Arra a nyugalomra, és lelki egyensúlyra, amit csak ott éltem át, és - sajnos - azóta sem. Azt hiszem, vissza akarok menni.
Délután azzal viccelődtem Charlie-nak és Timmynek - mikor kérdezték, hogy hova megyek - hogy Afrikába utazom, a majmaimhoz. Charlie óriási szürkéskék szeme és szempillái elszomorodtak, majd édes hangján reménykedve azt kérdezte: "But you will still be our nanny, right?" vagyis "De attól ugye még a nanny-nk maradsz?". Rájöttem, hogy ez hülye vicc.
Mint utólag kiderült, Timmy szeret. Fiona mesélte a minap, hogy Timmy kérdezősködött két hete hétvégén - amikor Charleroi-ban voltam Tim barátomnál - hol vagyok, és visszajövök-e. Fiona megkérdezte, hiányzom-e Timmynek. Ő igennel felelt, és kérte, hogy tartsák titokban:)
Most épp úgy teszek, ahogy Rudy kérte: megiszom 2-3 sört. A második 9%-os Leffenél tartok. És már hallom az Anyukámat, ahogy korhol: "Melinda, ne igyál annyit!" És tudom, hogy csak jót akar.
Orsee Barátnőmmel az elmúlt hetekben valahogy rossz vágányra jutottunk. Nem tudjuk, miért. De szerencsére megoldottuk. Szomorú voltam, és haraggal teli - ahogy ő is. Senkinek nem kívánom ezt.
Van egy mondás, miszerint: "Madarat tolláról, embert barátjáról." És azt kell mondjam, Orseeban sok szempontból a tükörképemet látom. Gyakran a rossz tulajdonságokban is. És ez fáj leginkább. Hiszen ki szereti, ha elé teszik a saját negatítv képmását? De ettől szeretjük és fogadjuk el egymást mégjobban.
Azt hiszem, ezzel a magamhoz képest rövid bejegyzéssel távozom Belgiumból - három hét után. Még mielőtt túlságosan a fejembe száll a második Leffe...
Melinda Jones from Brussels. Talk to you soon:)
Három hosszú hetet töltöttem Belgiumban. Az első hét jó volt. Fiona szüleinek villája és a környék a tóval nagyon szép. Megnyugtató. Aztán elpályáztunk Merlemontba, abba a hihetetlenül nagy kastélyba. Ami gyönyörű, de valamiért - talán az emberek miatt - ridegnek és barátságtalannak éreztem. Nevermind. Majd két napot Ghentben, Rudy - az apuka - szüleinél töltöttünk. Kár, hogy nem többet. Ott végre azt éreztem, hogy elfogadnak, emberszámba vesznek, nincs hülye személyzet, sem fensőbbrendűség, sem pompa. Egy farmon laknak. Dél-Afrikára emlékeztetett. Arra a nyugalomra, és lelki egyensúlyra, amit csak ott éltem át, és - sajnos - azóta sem. Azt hiszem, vissza akarok menni.
Délután azzal viccelődtem Charlie-nak és Timmynek - mikor kérdezték, hogy hova megyek - hogy Afrikába utazom, a majmaimhoz. Charlie óriási szürkéskék szeme és szempillái elszomorodtak, majd édes hangján reménykedve azt kérdezte: "But you will still be our nanny, right?" vagyis "De attól ugye még a nanny-nk maradsz?". Rájöttem, hogy ez hülye vicc.
Mint utólag kiderült, Timmy szeret. Fiona mesélte a minap, hogy Timmy kérdezősködött két hete hétvégén - amikor Charleroi-ban voltam Tim barátomnál - hol vagyok, és visszajövök-e. Fiona megkérdezte, hiányzom-e Timmynek. Ő igennel felelt, és kérte, hogy tartsák titokban:)
Most épp úgy teszek, ahogy Rudy kérte: megiszom 2-3 sört. A második 9%-os Leffenél tartok. És már hallom az Anyukámat, ahogy korhol: "Melinda, ne igyál annyit!" És tudom, hogy csak jót akar.
Orsee Barátnőmmel az elmúlt hetekben valahogy rossz vágányra jutottunk. Nem tudjuk, miért. De szerencsére megoldottuk. Szomorú voltam, és haraggal teli - ahogy ő is. Senkinek nem kívánom ezt.
Van egy mondás, miszerint: "Madarat tolláról, embert barátjáról." És azt kell mondjam, Orseeban sok szempontból a tükörképemet látom. Gyakran a rossz tulajdonságokban is. És ez fáj leginkább. Hiszen ki szereti, ha elé teszik a saját negatítv képmását? De ettől szeretjük és fogadjuk el egymást mégjobban.
Azt hiszem, ezzel a magamhoz képest rövid bejegyzéssel távozom Belgiumból - három hét után. Még mielőtt túlságosan a fejembe száll a második Leffe...
Melinda Jones from Brussels. Talk to you soon:)
2011. július 24., vasárnap
Eat Pray Love - avagy "Ádám, hol vagy?"
Három hétig Belgiumban vagyok. A családdal. "Nyaralunk..." Egy hetet a nagyszülők brüsszeli villájában töltöttünk, majd átautókáztunk Merlemontba, egy 200 fős faluba a semmi közepére, egy 17. századi kastélyba... Amikor megláttam, leesett az állam. Elképesztő, hogy egyeseknek mire telik. Vagy inkább úgy mondanám, én nem voltam tisztában vele, milyen gazdag az öreg.
A tesóm ma délelőtt megkérdezte, hogy miért nem blogolok. Ültünk a skype előtt, egymás csapzott hajában, fáradt arcában, karikás szemeiben "gyönyörködve", és kb. megbeszéltük, milyen dögunalmas hetünk volt:)
Kérdésére a válaszom az volt, hogy nem akartam megint a depressziómat, a magányosságomat, a szülők elbaltázott gyereknevelési technikáit kiírni. Ebből kaptatok eleget, és valószínűleg nem kíváncsi rá senki. Ezért vártam az ihletre. Ami ma délután végre ismét megjött...
Szombaton szakadt az eső, így egész nap az ágyban tespedtem. Filmnézéssel, kajálással, és skypeolással ütöttem el az időt. Egyébként is kimerültem fizikailag, mert hétfőtől péntekig sikerült 60 órát dolgoznom. Mindenem fájt, és úgy vártam a péntek estét, mint a Messiást.
Szóval a szombatom borzalmas volt. Délutánra sikerült sírva fakadnom, mint egy gyerek. Titeket akartalak: a családomat és a barátaimat. Ezen sirámomat Ádám hallgatta végig. Akiről most írok először. Nem véletlenül...
Ádámot június elején az általatok már jól ismert, lúzerekkel teli társkereső oldalon ismertem meg. Ő írt nekem - angolul. Baráti jelleggel. Teljesen normálisan és udvariasan. Erre az én válaszom szokás szerinti Melindás stílusban csak ennyi volt: "Ha magyar vagy, miért angolul írsz? Már elfelejtetted?"
Két hete nézegettük vissza a levelezésünket, és sokkolt, hogy képes voltam ezt visszaírni neki:) Mindenesetre ez őt nem tántorította el, bár első gondolata a "what the f**k?" című kérdés volt, mint utólag kiderült - a szerk.
Ádámmal két hétig randizgattunk, majd feltett júli 10-én hajnalban egy hosszú ölelés után St. Pancras állomáson az Eurostarra Brüsszel felé. Úgy gondoltam, ez a három hét jó próbaidő lesz mindkettőnknek, hogy elmerenghessünk, akarunk-e egymástól valamit. Mert addig amolyan baráti, ismerkedős fázisban voltunk, aminek én kifejezetten örültem. Végre nem volt rajtam nyomás. Rájöttem, hogy mindig is ez elől menekültem. Hogy a pasik elvártak tőlem dolgokat hatályos időn belül (nem feltétlen fizikailag, semmi sunyi mosoly a bajszok alatt!).
Hosszú idő óta Ádám volt az első pasi, aki nem akart öt randin belül rám ugrani, nem erőltetett rám semmit. Emlékszem, először Richmondba mentünk egy pubba. Értem jött. Kiléptem a ház ajtaján, és ott állt világoskék ingben. Kicsit megkönnyebbültem. Az előző hetekben ugyanis majdnem minden randijelöltem pólóban és farmerban jelent meg. Természetesen tisztelet a kivételeknek!!!
Ádám állítólag azt gondolta, rossz címre jött, mikor kiléptem a kapun. Hát én nem tartottam magam ennyire szívdöglesztőnek. Főleg, hogy hajat mosni sem volt időm, ezért összefogtam. Csak a pasik nem ismerik ezeknek a fortélyoknak a miértjeit:)
A "meeting" (azért hívjuk így, mert a londoni pasik következetesen folyton meetingként említik a randikat, nem "date"-nek - úgy látszik, ez nekik para) végén megkérdezte, mikor engedem meg, hogy lecsót főzzön nekem, mert ő tud egy jó zöldségest, ahol árulnak TV paprikát. Olyan kedvesen és udvariasan fejezte ki magát, hogy nem tudtam hárító választ adni.
Tehát az első meeting egy szerdai napon volt, Maci barátom szülinapján, június 22-én. A lecsós vacsora pedig egy hétfői napon, ha jól emlékszem. Mindennel ki lettem szolgálva, jobban mondva körül voltam ugrálva. Ádám szerint bátor voltam, hogy elmentem egy idegen férfi lakására. Dehát legrosszabb esetben mi történhetett volna? Sikításban török ki, a szomszédoknak pedig beszakad a dobhártyája.
Mivel Ádám vegetáriánus, két bödönben készült a lecsó. Nekem a kolbászos verzió, neki a zöldséges. Nagyon finom volt, pont olyan, ahogy én szeretem: sűrű paradicsomos szafttal, enyhén csípősen. Dobozkában megkaptam a maradékot, így következő nap az volt az ebédem is:)
Az eljövetelem előtti utolsó együtt töltött hétvégénken elmentünk egy kis hangulatos francia étterembe Richmondba. Ezúttal öltönyben várt, mondván, én mindig olyan csinosan felöltözöm. Persze akkor kivételesen magamhoz képest alul voltam öltözve, és zavart:)
Ádám szerint ez volt "A tökéletes vacsora és tökéletes este". Kivéve, hogy a végén direkt a pulthoz ment, a pincér mégis hangosan közölte a végösszeget:-D
Következő nap kiruccantunk Windsorba, ahol végre láthattam a csodálatos kastélyt, és elfogyaszottam életem egyik legjobb fagyiját+best ever cappucinoját a helyi díjnyertes cukrászdában.
Vasárnap egy "tökéletes ebéddel" zártunk, mert Ádám azt akarta, jó érzéseket, szép emlékeket vigyek el magammal a következő három hétre.
Ádám mellett királykisasszonynak érzem magam. A tenyerén hordoz, kedves, udvarias, minden kívánságomat lesi, és amit egyszer említek, megjegyzi. Elhalmoz, és most már kristály tisztán látom, hogy a hízlalásom a cél! Masnival átkötött isteni Carluccio`s csokitorta, csokivirágok, csokis brownie, stb.
Amióta eljöttem Londonból, skype-on és élénk sms-ezésben tartjuk a kapcsolatot. A többit pedig majd az idő eldönti.
Tehát a szombatra visszatérve - hálát adtam, mikor végre este lett, és már a kádban ültem. Minden szar napnak is vége van egyszer, és a következő csak jobb lehet. A tegnapot mindenesetre legszívesebben lehúztam volna a vécén.
Ma délután felfedeztem Philippeville környékét. Ez a legnagyobb város a közelben. Találtam egy ösvényt a kastély mögötti erdőben, amit megkérdeztem, és a szomszéd faluba vezet, ahol étterem is van. Gondoltam, meghívom magam egy ebédre. Tudtam, hogy vicces lesz, mert egy párszáz fős falvacskában nem várhatom el, hogy beszéljenek angolul, és hogy valószínűleg az étlapon is minden franciául lesz.
Fél óra barangolás után megérkeztem Villers-le-Gambonba. A falut kb. 5 perc alatt bejártam. Nevezetessége egy kis betonplacc, apró játszótérrel, mögötte templommal, gyorskajáldás bódéval. A nap nevezetessége azonban én voltam "Monkeys Love Me" feliratú, Viki Barátnőmtől kapott pólómban, Orsi Barátnőmtől kapott párducmintás gumicsizmámban, Keresztlányomtól kapott pink gyapjúkardigánomban. Furán néztek rám, hogy tévedtem ide, én pedig kezdtem zavarba jönni:)
A falu szélén van egy olasz étterem. Betoppantam: "Bonjour!" A nyelvtudásom kimerül ebben a szóban, valamint az "au revoir!" és "merci beaucoup" kifejezésekben. Ezt valószínűleg csak én tudom, mert eddig akárhányszor felváltva alkalmaztam őket, mindig elkezdtek hozzám franciául beszélni - most is így történt. Úgy gondoltam, a széles mosoly mindent megold, így ezt mutogatással mixelve elmagyaráztam, enni szeretnék.
Amilyen fáradtan és melankolikus hangulatban érkeztem, annyival jobban feldobott az étteremben eltöltött idő. Az emberek láthatóan barátságosak voltak. A pincérlány szó nélkül elém tolt egy kis tál olivabogyót fokhagymás olajban, vajjal és kenyérrel. De az a kenyér friss és puha volt, nem az a morzsálódós kommersz vacak, amit a szupermaketekben kaptok. Kértem egy pohár sört, majd betoltam az előételt, és kértem Minestrone levest. Elég sokára érkezett meg, és akkor rájöttem, miért. Az is házi módra illatozott, megszórva friss petrezselyemmel, tele zöldségekkel. Ezek után még kikértem egy 3/4-ig érthető összetételű pizzát. Óriási volt, és nagggyon finom!!! A tésztája puha, omlós, nem keményszélű, és meg volt pakolva vastagon sajttal, paradicsommal, oliva- és kapribogyóval, fetával, hagymával. Az idejét sem tudom, mikor ettem ilyet utoljára. A fele kifogott rajtam, így elmutogattam a kedves pincérlánynak, hogy nem-e csomagolná be.
Közben a tulaj körbejárt, és nekem is odaszólt - hála Istennek - csak egy "bon appetit!"-et. Mindenkitől megkérdezte, hogy érzi magát, ízlik-e nekik a kaja. Már amennyire értettem. Ugyanis az egyik legfontosabb szót, az "eszik"-et is tudom: "manger". Csak hogy megcsillogtassam franciatudásomat!
A végén már nem bírtam volna desszertet is enni, ezért csak egy capuccinot kértem. Közben olvasgattam egy önfejlesztő könyvet - aminek kapcsán kaptok tőlem majd egy emailt, és 3-4 kérdésre kérek őszinte választ velem kapcsolatban - és akkor rájöttem, mennyire nem szerettem magam az utóbbi hetekben, mennyire nem hittem magamban, nem törődtem magammal, mindig másokon akartam segíteni, és az ő igényeiket szem előtt tartani. De ez egy másik témakör.
Elröppent az idő. Fél négy lett. Majdnem másfél órát töltöttem ott, én maradtam egyedül. Ahogy felálltam, szép lassan indulni készült a pincérlány és a pultos fiú is. Akkor döbbentem rá, hogy valószínűleg 3-kor lett volna zárás, és ők arra vártak, hogy én befejezzem az ebédemet. Eszükbe sem jutott odajönni, és kézzel-lábbal elmagyarázni, húzzak már haza. Pedig vasárnap délután volt. Ilyen emberek is vannak.
Ahogy visszafelé sétáltam tele pocakkal az ösvényen, bekukkantottam az odafelé is látott privát területre - horgásztóval és faházzal, családokkal. És akkor megéreztem a parázsló fa illatát, ami mindig a gyerekkori nyári szünetekre emlékeztet. Amikor a keresztszüleim levittek Bajára, a Duna partjára egy barát nyaralójába, és az unokatesóimmal reggeltől estig fürödtünk, rohangáltunk, játszottunk, finomakat ettünk. Nem aggódtunk semmi miatt. Hideg vízben zuhanyoztunk a kertben, mert csak a nap melegítette - ha volt. Majd este, a helyi kocsmában hallgattuk a lagzis zenét a nagyokkal szintetizátor és egy énekes társaságában - ott az volt a nagy szám! És amikor pacalpörköltet (az finom is tud lenni!!!) vagy csípős halászlevet ettünk bográcsból, meg amikor agyoncsípkedtek a szúnyogok, és azzal a rohadt büdös SZUKU-val kentünk magunkat. Amikor rákvörösre égtünk az egyik homokzátonyon, mert a keresztapám motorcsónakja lerobbant, és nem tudott időben értünk jönni. Amikor a Keresztmamám 100 db palacsintát kisütött nekünk, és mindezt mosolyogva tette. Ezek az emlékek idővel nem megszépültek, hanem mindig is ilyen szépek voltak. Hozzám tartoznak. És én ennek nagyon örülök.
Útközben még találkoztam mindenféle helyi emberkékkel, akik egytől egyig mosolyogtak, és előre köszöntek, olykor egy-két - számomra érthetetlen - kedves szót is szólva. Éreztem, hogy akármennyire is idegen vagyok, itt, ezekben a piciny falvacskákban nagyon sok szeretet van. Szerencsés vagyok, hogy ebből ma én is kaphattam.
A tesóm ma délelőtt megkérdezte, hogy miért nem blogolok. Ültünk a skype előtt, egymás csapzott hajában, fáradt arcában, karikás szemeiben "gyönyörködve", és kb. megbeszéltük, milyen dögunalmas hetünk volt:)
Kérdésére a válaszom az volt, hogy nem akartam megint a depressziómat, a magányosságomat, a szülők elbaltázott gyereknevelési technikáit kiírni. Ebből kaptatok eleget, és valószínűleg nem kíváncsi rá senki. Ezért vártam az ihletre. Ami ma délután végre ismét megjött...
Szombaton szakadt az eső, így egész nap az ágyban tespedtem. Filmnézéssel, kajálással, és skypeolással ütöttem el az időt. Egyébként is kimerültem fizikailag, mert hétfőtől péntekig sikerült 60 órát dolgoznom. Mindenem fájt, és úgy vártam a péntek estét, mint a Messiást.
Szóval a szombatom borzalmas volt. Délutánra sikerült sírva fakadnom, mint egy gyerek. Titeket akartalak: a családomat és a barátaimat. Ezen sirámomat Ádám hallgatta végig. Akiről most írok először. Nem véletlenül...
Ádámot június elején az általatok már jól ismert, lúzerekkel teli társkereső oldalon ismertem meg. Ő írt nekem - angolul. Baráti jelleggel. Teljesen normálisan és udvariasan. Erre az én válaszom szokás szerinti Melindás stílusban csak ennyi volt: "Ha magyar vagy, miért angolul írsz? Már elfelejtetted?"
Két hete nézegettük vissza a levelezésünket, és sokkolt, hogy képes voltam ezt visszaírni neki:) Mindenesetre ez őt nem tántorította el, bár első gondolata a "what the f**k?" című kérdés volt, mint utólag kiderült - a szerk.
Ádámmal két hétig randizgattunk, majd feltett júli 10-én hajnalban egy hosszú ölelés után St. Pancras állomáson az Eurostarra Brüsszel felé. Úgy gondoltam, ez a három hét jó próbaidő lesz mindkettőnknek, hogy elmerenghessünk, akarunk-e egymástól valamit. Mert addig amolyan baráti, ismerkedős fázisban voltunk, aminek én kifejezetten örültem. Végre nem volt rajtam nyomás. Rájöttem, hogy mindig is ez elől menekültem. Hogy a pasik elvártak tőlem dolgokat hatályos időn belül (nem feltétlen fizikailag, semmi sunyi mosoly a bajszok alatt!).
Hosszú idő óta Ádám volt az első pasi, aki nem akart öt randin belül rám ugrani, nem erőltetett rám semmit. Emlékszem, először Richmondba mentünk egy pubba. Értem jött. Kiléptem a ház ajtaján, és ott állt világoskék ingben. Kicsit megkönnyebbültem. Az előző hetekben ugyanis majdnem minden randijelöltem pólóban és farmerban jelent meg. Természetesen tisztelet a kivételeknek!!!
Ádám állítólag azt gondolta, rossz címre jött, mikor kiléptem a kapun. Hát én nem tartottam magam ennyire szívdöglesztőnek. Főleg, hogy hajat mosni sem volt időm, ezért összefogtam. Csak a pasik nem ismerik ezeknek a fortélyoknak a miértjeit:)
A "meeting" (azért hívjuk így, mert a londoni pasik következetesen folyton meetingként említik a randikat, nem "date"-nek - úgy látszik, ez nekik para) végén megkérdezte, mikor engedem meg, hogy lecsót főzzön nekem, mert ő tud egy jó zöldségest, ahol árulnak TV paprikát. Olyan kedvesen és udvariasan fejezte ki magát, hogy nem tudtam hárító választ adni.
Tehát az első meeting egy szerdai napon volt, Maci barátom szülinapján, június 22-én. A lecsós vacsora pedig egy hétfői napon, ha jól emlékszem. Mindennel ki lettem szolgálva, jobban mondva körül voltam ugrálva. Ádám szerint bátor voltam, hogy elmentem egy idegen férfi lakására. Dehát legrosszabb esetben mi történhetett volna? Sikításban török ki, a szomszédoknak pedig beszakad a dobhártyája.
Mivel Ádám vegetáriánus, két bödönben készült a lecsó. Nekem a kolbászos verzió, neki a zöldséges. Nagyon finom volt, pont olyan, ahogy én szeretem: sűrű paradicsomos szafttal, enyhén csípősen. Dobozkában megkaptam a maradékot, így következő nap az volt az ebédem is:)
Az eljövetelem előtti utolsó együtt töltött hétvégénken elmentünk egy kis hangulatos francia étterembe Richmondba. Ezúttal öltönyben várt, mondván, én mindig olyan csinosan felöltözöm. Persze akkor kivételesen magamhoz képest alul voltam öltözve, és zavart:)
Ádám szerint ez volt "A tökéletes vacsora és tökéletes este". Kivéve, hogy a végén direkt a pulthoz ment, a pincér mégis hangosan közölte a végösszeget:-D
Következő nap kiruccantunk Windsorba, ahol végre láthattam a csodálatos kastélyt, és elfogyaszottam életem egyik legjobb fagyiját+best ever cappucinoját a helyi díjnyertes cukrászdában.
Vasárnap egy "tökéletes ebéddel" zártunk, mert Ádám azt akarta, jó érzéseket, szép emlékeket vigyek el magammal a következő három hétre.
Ádám mellett királykisasszonynak érzem magam. A tenyerén hordoz, kedves, udvarias, minden kívánságomat lesi, és amit egyszer említek, megjegyzi. Elhalmoz, és most már kristály tisztán látom, hogy a hízlalásom a cél! Masnival átkötött isteni Carluccio`s csokitorta, csokivirágok, csokis brownie, stb.
Amióta eljöttem Londonból, skype-on és élénk sms-ezésben tartjuk a kapcsolatot. A többit pedig majd az idő eldönti.
Tehát a szombatra visszatérve - hálát adtam, mikor végre este lett, és már a kádban ültem. Minden szar napnak is vége van egyszer, és a következő csak jobb lehet. A tegnapot mindenesetre legszívesebben lehúztam volna a vécén.
Ma délután felfedeztem Philippeville környékét. Ez a legnagyobb város a közelben. Találtam egy ösvényt a kastély mögötti erdőben, amit megkérdeztem, és a szomszéd faluba vezet, ahol étterem is van. Gondoltam, meghívom magam egy ebédre. Tudtam, hogy vicces lesz, mert egy párszáz fős falvacskában nem várhatom el, hogy beszéljenek angolul, és hogy valószínűleg az étlapon is minden franciául lesz.
Fél óra barangolás után megérkeztem Villers-le-Gambonba. A falut kb. 5 perc alatt bejártam. Nevezetessége egy kis betonplacc, apró játszótérrel, mögötte templommal, gyorskajáldás bódéval. A nap nevezetessége azonban én voltam "Monkeys Love Me" feliratú, Viki Barátnőmtől kapott pólómban, Orsi Barátnőmtől kapott párducmintás gumicsizmámban, Keresztlányomtól kapott pink gyapjúkardigánomban. Furán néztek rám, hogy tévedtem ide, én pedig kezdtem zavarba jönni:)
A falu szélén van egy olasz étterem. Betoppantam: "Bonjour!" A nyelvtudásom kimerül ebben a szóban, valamint az "au revoir!" és "merci beaucoup" kifejezésekben. Ezt valószínűleg csak én tudom, mert eddig akárhányszor felváltva alkalmaztam őket, mindig elkezdtek hozzám franciául beszélni - most is így történt. Úgy gondoltam, a széles mosoly mindent megold, így ezt mutogatással mixelve elmagyaráztam, enni szeretnék.
Amilyen fáradtan és melankolikus hangulatban érkeztem, annyival jobban feldobott az étteremben eltöltött idő. Az emberek láthatóan barátságosak voltak. A pincérlány szó nélkül elém tolt egy kis tál olivabogyót fokhagymás olajban, vajjal és kenyérrel. De az a kenyér friss és puha volt, nem az a morzsálódós kommersz vacak, amit a szupermaketekben kaptok. Kértem egy pohár sört, majd betoltam az előételt, és kértem Minestrone levest. Elég sokára érkezett meg, és akkor rájöttem, miért. Az is házi módra illatozott, megszórva friss petrezselyemmel, tele zöldségekkel. Ezek után még kikértem egy 3/4-ig érthető összetételű pizzát. Óriási volt, és nagggyon finom!!! A tésztája puha, omlós, nem keményszélű, és meg volt pakolva vastagon sajttal, paradicsommal, oliva- és kapribogyóval, fetával, hagymával. Az idejét sem tudom, mikor ettem ilyet utoljára. A fele kifogott rajtam, így elmutogattam a kedves pincérlánynak, hogy nem-e csomagolná be.
Közben a tulaj körbejárt, és nekem is odaszólt - hála Istennek - csak egy "bon appetit!"-et. Mindenkitől megkérdezte, hogy érzi magát, ízlik-e nekik a kaja. Már amennyire értettem. Ugyanis az egyik legfontosabb szót, az "eszik"-et is tudom: "manger". Csak hogy megcsillogtassam franciatudásomat!
A végén már nem bírtam volna desszertet is enni, ezért csak egy capuccinot kértem. Közben olvasgattam egy önfejlesztő könyvet - aminek kapcsán kaptok tőlem majd egy emailt, és 3-4 kérdésre kérek őszinte választ velem kapcsolatban - és akkor rájöttem, mennyire nem szerettem magam az utóbbi hetekben, mennyire nem hittem magamban, nem törődtem magammal, mindig másokon akartam segíteni, és az ő igényeiket szem előtt tartani. De ez egy másik témakör.
Elröppent az idő. Fél négy lett. Majdnem másfél órát töltöttem ott, én maradtam egyedül. Ahogy felálltam, szép lassan indulni készült a pincérlány és a pultos fiú is. Akkor döbbentem rá, hogy valószínűleg 3-kor lett volna zárás, és ők arra vártak, hogy én befejezzem az ebédemet. Eszükbe sem jutott odajönni, és kézzel-lábbal elmagyarázni, húzzak már haza. Pedig vasárnap délután volt. Ilyen emberek is vannak.
Ahogy visszafelé sétáltam tele pocakkal az ösvényen, bekukkantottam az odafelé is látott privát területre - horgásztóval és faházzal, családokkal. És akkor megéreztem a parázsló fa illatát, ami mindig a gyerekkori nyári szünetekre emlékeztet. Amikor a keresztszüleim levittek Bajára, a Duna partjára egy barát nyaralójába, és az unokatesóimmal reggeltől estig fürödtünk, rohangáltunk, játszottunk, finomakat ettünk. Nem aggódtunk semmi miatt. Hideg vízben zuhanyoztunk a kertben, mert csak a nap melegítette - ha volt. Majd este, a helyi kocsmában hallgattuk a lagzis zenét a nagyokkal szintetizátor és egy énekes társaságában - ott az volt a nagy szám! És amikor pacalpörköltet (az finom is tud lenni!!!) vagy csípős halászlevet ettünk bográcsból, meg amikor agyoncsípkedtek a szúnyogok, és azzal a rohadt büdös SZUKU-val kentünk magunkat. Amikor rákvörösre égtünk az egyik homokzátonyon, mert a keresztapám motorcsónakja lerobbant, és nem tudott időben értünk jönni. Amikor a Keresztmamám 100 db palacsintát kisütött nekünk, és mindezt mosolyogva tette. Ezek az emlékek idővel nem megszépültek, hanem mindig is ilyen szépek voltak. Hozzám tartoznak. És én ennek nagyon örülök.
Útközben még találkoztam mindenféle helyi emberkékkel, akik egytől egyig mosolyogtak, és előre köszöntek, olykor egy-két - számomra érthetetlen - kedves szót is szólva. Éreztem, hogy akármennyire is idegen vagyok, itt, ezekben a piciny falvacskákban nagyon sok szeretet van. Szerencsés vagyok, hogy ebből ma én is kaphattam.
2011. június 29., szerda
Made in Hungária
Most meghíztam vagy nem? Ezen merengtem tegnap este, miközben Orseehoz készülődtem megnézni a nizzai nyaralás fotóit... Pávaként billegettem magam a tükör előtt, és két kézzel cibáltam fel a kedvenc farmeremet - száranként. Lassan bebiztosíthatom a hátsóm, mint J Lo?
A narancsbőr első tünetei is megjelentek!:S Mi van, ha olyan leszek, mint Bridget Jones, és kötözött sonkaként, a takarót magamra tekerve ugrom ki egy pasi mellől az ágyból???
Na de ne is növesztgessük ezt a rémképet! Inkább nézzük, mik történtek velem mostanában. Úgyis mindig arra panaszkodtok, nem tudtok rólam semmit, kihagylak Titeket az életemből:)
Két hete volt az évadzáró Magyar Slágerbuli. Idényzáró, szépségkirálynő választással. Gondoltuk, elmegyünk röhögni. Amint lepattantunk a 94-es buszról Oxford Streeten, fogtunk Orseeval egy hintót. Jobban mondva egy riksát, indiai, angolul nem értő sofőrrel. Megmondtuk, hogy irány a Hog In The Pound Pub. Ehhez képest sightseeingelni indultunk, megnéztük a London Fashion Of College-ot és egyebeket. 5 perc céltalan bolyongás után kezdtünk idegesek lenni, és közöltük vele, hogy gyorsabban, mert szépségkirálynő választásra kell mennünk időre, és ha nem így tesz, ostorozni fogjuk. A barma tekert, de rossz irányba. Így a következő piros lámpánál kiugrottunk a kocsiból fizetés nélkül, ő pedig hiába kiabált utánunk:)
Megérkeztünk a helyre - on foot. Belibbentünk, mint akik legalább két párducot nyúztak meg egy szafarin - ahogy ez a facebookos fotókon látható:) Úgy döntöttünk, rettentő jó ötlet kikérni mégegy üveg fehérbort (mivel az előzőt már egy hangulatos chiswicki kis bárban elfogyasztottuk néhány szőlőszem és camembert sajt társaságában).
Megjelentek Orsee haverjai, és kezdődött a mélyinterjú a társaság számunkra ismeretlen tagjával: miért nincs barátnőd?, mi bajod a 30-as nőkkel?, stb. Kiderült, hogy Gábor mögöttünk állt sorban a Tankcsapda koncerten, és végigröhögte, amíg interjút adtunk a HVG-nek. Én a piros esőkabátomban, Orseeka a cuki kis fehér blézerében - mint nagy TANKCSAPDA RAJONGÓK!!! Ja, ez csak azért fontos megemlíteni, mert készült rólunk fotó is - a szerk. Itt jegyezném meg, hogy Gábor megbukott az interjún, és még 11 óra előtt lelépett a buliból.
Időközben megjelent Orsee hát hogy is mondjam, minek is nevezzem pasijelöltje. Béla kurva jól néz ki. Csupa izom, álló mellbimbókkal. Csak szegényemnek halvány lila gőze nincs, hogyan kell egy nővel bánni! Ja, és ha a buliban drámakirály címet is osztottak volna, azt tuti, hogy ő kapta volna meg. Lenyúlta Orseet, és a pub előtt fárasztotta egész este, rajtam pedig hülyébbnél hülyébb részeg alakok kezdtek el lógni, így angolosan távoztam az estélyről.
Tankcsapdához visszakanyarodva - Orsee nekem "köszönheti" Bélánkat. Azóta is emlegetei június 5-ét:) Az egész úgy kezdődött, hogy ott hagyott a tömegben, és pankráció árán elment nekünk két pohár vizet szerezni. Ja, a koncertre eleve betegen érkeztem. Mert mint tudjuk, előző nap még Budapesten, a saját ágyikómban feküdtem lázasan, amit valószínűleg egy nem éppen friss Burger Kinges hambi okozhatott, és amit a tesómmal nyomtam be utolsó csajos délutánunkon. Szóval a koncert hajnalán felszálltam Liszt Ferenc 2B-n, együtt a Tankcsapda tagjaival. Természetesen nyúl voltam, és nem mertem autogramot kérni, pedig még sorba sem kellett volna állni. Mindegy. Majd legközelebb.
Tehát Tankcsapda, én állok a tömegben. Mellettem két pasi: egyik volt Béla, másik András nevű versenyzőnk. Utóbbi jött oda megszólítani. Orsee már arra érkezett vissza, szerinte "kész tények elé állítva":), hogy velük trécselek. Bemutatkozott mindenki mindenkinek, és a koncert után együtt távoztunk. Romantikus kalandként Béla furgonjával. A fiúk bedeszkázták a hátsó ablakokat, majd én Andrással beültem a festékes vödrök és ecsetek közé... Hát így ismerkedtünk meg.
Andrással kemény egy "randink" volt a chiswicki George IV pubban. Nem számítva azt a röhejes 5 fős randit ugyanitt, amikor is megjelent Béla, András, és valami Dávid nevű haverjuk, aki by the way nős. Koncertre mentünk, aminek 10-kor vége volt, és a fiúknak utána fellőtték a pizsi rakétát. Mi maradtunk még beszélgetni Orseeval, aki egyébként közölte velük: "Nyugodtan lehet távozni, senkit nem tartunk vissza." Erre mindegyik leült hozzánk az asztalhoz...
András a legutolsó találkozó előtt pár órával közölte, hogy nem talált semmi olyan filmet, ami érdekelné, így inkább hagyjuk a mozit, talán majd máskor. Az anyád valagát! - gondoltam magamban, és megírtam neki egy szívhez szóló smsben, mekkora köcsögségnek tartom ezt. Végül is bocsánatot kért, majd kibújt a szög a zsákból, na ezt figyeljétek!: "Ha csak a társaság hiányzik, gyere át hozzám, és ehetünk valamit, meg beszélgetünk.De ennél többet nem tudok adni." Mi van, b+??? Mit hadovál ez nekem össze??? Talán én tartottam pisztolyt a halántékához, hogy szólítson meg a Tankcsapdán???
Bevallom, nagyon rosszul esett, és én azóta inkább nem tárgyalok vele. De másrészről hálásnak kell lennem, hogy semmi nem történt, és nem keserítette meg az életemet. Hiszen 38 évesen láthatóan nem tudja, mit akar kezdeni magával. Pedig legalább szexcimbinek jó lett volna, egy sarokkal arrébb lakik itt Chiswickben. Dehát ez az én szerencsém. Ámen.
Ha már szexcimbiknél tartunk, nem hagyhatjuk ki Tamás barátunkat sem a sorból. Őt az egyhetes otthonlétem alatt ismertem meg, a Macskafogó nevű szórakozóhelyen. Vége lett a bulinak, készültünk a ruhatárhoz tesómmal, amikor megállt mögöttem, és megkért, hogy ne menjek még, épp most akart felkérni táncolni. Mivel örök kedvencem, Edda Éjjel Érkezem című dala ment, igent mondtam.
Beszélgettünk, két percben elregélte az életét. Közölte, hogy a válása óta én vagyok a második lány, aki szimpatikus neki. És hogy az első is elment Angliába. Forgattam a szememet. Na - mondom - megint kezdődik a drámázás... Hát - gondoltam magamban - ez a te formád barátom. Mit csináljak? Nekem egy hét múlvára Budapest-London jegyem volt, ilyen az élet... Azt kérdezte, egy kávé vagy fagyi azért belefér-e, mert mindenképp szeretne megismerni. Jót röhögtem magamban, de elharaptam a nyelvemet, mielőtt azt kérdeztem volna: "Te így hívod? Kávé? Fagyi?" Muhaha:)
Távozás előtt szorongatott, és azt akarta, hogy öleljem meg. Nekem fura volt az egész, hiszen azt sem tudtam, ki fia borja. Miért nem megy ki a Nyugati térre, és kér free hug-ot a táblás fazonoktól??? Na mindegy, Emő és én leléptünk. Már a buszon csörgött a telefonom - Tamás hívott. Ezután négy napig nem jelentkezett...
Amikor összefutottunk, hajnalig eldumáltuk az időt. Emlékszem, szakadt az eső. Mivel a Wesselényi utcában ücsörögtünk egy bárban, és ő ugyanabban az utcában lakott, nála ragadtam. Gondolom, ez volt a csel, ezért vitt oda... Nem történt semmi.
Aztán reggel ott állt szerencsétlenül az ajtóban, és kérte az email címemet, meg a számomat. Minek? - kérdeztem. Tudtam, hogy úgysincs értelme az egésznek, csak bonyolítaná az életemet. És különben sem hittem benne, hogy keresni fog. Majd átfutott a következő gondolatsor az agyamon: "Mit játszom itt az eszemet? Úgysem látom többet. Négy hónapja nem volt pasim, és ki tudja, mikor lesz ilyen alkalom legközelebb. Éljünk a pillanatnak." Ezt kb. 5 másodperc alatt megbeszéltem magammal, majd feltettem neki a következő kérdést, ott az ajtóban: "Szexcimbid jön ma este?" Tamás ereiben láthatóan megfagyott a vér. Belőlem majdnem kirobbant a röhögés. Mit gondolt, hogy valami hülye kis csitrivel van dolga?:) Vonakodva nemmel válaszolt. Jó - konstatáltam - akkor este találkozunk. Majd teátrálisan sarkon fordultam, és kitipegtem a körfolyosóra. Nem ellenkezett...
Hát így esett, hogy úgy esett, és egy percig nem bántam meg. Tamás természetesen azóta sem jelentkezett. A különbség most csak annyi lenne, hogy kihagytam volna egy jó kis éjszakát. Az vesse rám az első követ, aki soha nem tett így:)
Mi történt még ezenkívül? Múlt hétvégén megrendezésre került a Hard Rock Calling Festival a Hyde Parkban. Oltári szerencsésnek érzem magam, hogy Ildi barátnőm rám gondolt, amikor 2 db ajándékjegyet kapott. Így ingyen megnéztük a Killers nevű bandát, esernyővel ugrándozva. Ildike végigpuffogta az egészet, és az egy év alatt most hallottam először káromkodni!!! Szerintem így is megvolt az egész koncert feelingje. Nekem szép emlék marad. Remélem, neki is:)
Gábor barátomat pedig végre valahára elrángattam az Ain`t Nothing But Blues nevű bárocskába, ami az Oxford Streetnél leledzik. Egy kis sarki talponálló méretével vetekedik, és minden este élő blues zene van. Gábor kemény 2 pohár sört megivott, nála ez csúcs!!! Hiába, én minden férfit elrontok, és alkoholistát csinálok belőlük:) Mindenesetre szeretnék még visszamenni erre a helyre. Hallod, Gábor?
Heni barátnőmmel egy év után összehoztunk egy ebédelős sessiont. Ez is csúcs!!! Hiszen már olyan régóta készültünk rá:) Ugye szombat 11 órára van időpontom, Henike? Hosszú haj - rövid ész...
Na Drágáim, Orsee tegnap este óta szekál, hogy már fent kéne legyen a következő bejegyzés, úgyhogy én ezt most fel is dobom. Legyetek rosszak, jót ne halljak felőletek!
A narancsbőr első tünetei is megjelentek!:S Mi van, ha olyan leszek, mint Bridget Jones, és kötözött sonkaként, a takarót magamra tekerve ugrom ki egy pasi mellől az ágyból???
Na de ne is növesztgessük ezt a rémképet! Inkább nézzük, mik történtek velem mostanában. Úgyis mindig arra panaszkodtok, nem tudtok rólam semmit, kihagylak Titeket az életemből:)
Két hete volt az évadzáró Magyar Slágerbuli. Idényzáró, szépségkirálynő választással. Gondoltuk, elmegyünk röhögni. Amint lepattantunk a 94-es buszról Oxford Streeten, fogtunk Orseeval egy hintót. Jobban mondva egy riksát, indiai, angolul nem értő sofőrrel. Megmondtuk, hogy irány a Hog In The Pound Pub. Ehhez képest sightseeingelni indultunk, megnéztük a London Fashion Of College-ot és egyebeket. 5 perc céltalan bolyongás után kezdtünk idegesek lenni, és közöltük vele, hogy gyorsabban, mert szépségkirálynő választásra kell mennünk időre, és ha nem így tesz, ostorozni fogjuk. A barma tekert, de rossz irányba. Így a következő piros lámpánál kiugrottunk a kocsiból fizetés nélkül, ő pedig hiába kiabált utánunk:)
Megérkeztünk a helyre - on foot. Belibbentünk, mint akik legalább két párducot nyúztak meg egy szafarin - ahogy ez a facebookos fotókon látható:) Úgy döntöttünk, rettentő jó ötlet kikérni mégegy üveg fehérbort (mivel az előzőt már egy hangulatos chiswicki kis bárban elfogyasztottuk néhány szőlőszem és camembert sajt társaságában).
Megjelentek Orsee haverjai, és kezdődött a mélyinterjú a társaság számunkra ismeretlen tagjával: miért nincs barátnőd?, mi bajod a 30-as nőkkel?, stb. Kiderült, hogy Gábor mögöttünk állt sorban a Tankcsapda koncerten, és végigröhögte, amíg interjút adtunk a HVG-nek. Én a piros esőkabátomban, Orseeka a cuki kis fehér blézerében - mint nagy TANKCSAPDA RAJONGÓK!!! Ja, ez csak azért fontos megemlíteni, mert készült rólunk fotó is - a szerk. Itt jegyezném meg, hogy Gábor megbukott az interjún, és még 11 óra előtt lelépett a buliból.
Időközben megjelent Orsee hát hogy is mondjam, minek is nevezzem pasijelöltje. Béla kurva jól néz ki. Csupa izom, álló mellbimbókkal. Csak szegényemnek halvány lila gőze nincs, hogyan kell egy nővel bánni! Ja, és ha a buliban drámakirály címet is osztottak volna, azt tuti, hogy ő kapta volna meg. Lenyúlta Orseet, és a pub előtt fárasztotta egész este, rajtam pedig hülyébbnél hülyébb részeg alakok kezdtek el lógni, így angolosan távoztam az estélyről.
Tankcsapdához visszakanyarodva - Orsee nekem "köszönheti" Bélánkat. Azóta is emlegetei június 5-ét:) Az egész úgy kezdődött, hogy ott hagyott a tömegben, és pankráció árán elment nekünk két pohár vizet szerezni. Ja, a koncertre eleve betegen érkeztem. Mert mint tudjuk, előző nap még Budapesten, a saját ágyikómban feküdtem lázasan, amit valószínűleg egy nem éppen friss Burger Kinges hambi okozhatott, és amit a tesómmal nyomtam be utolsó csajos délutánunkon. Szóval a koncert hajnalán felszálltam Liszt Ferenc 2B-n, együtt a Tankcsapda tagjaival. Természetesen nyúl voltam, és nem mertem autogramot kérni, pedig még sorba sem kellett volna állni. Mindegy. Majd legközelebb.
Tehát Tankcsapda, én állok a tömegben. Mellettem két pasi: egyik volt Béla, másik András nevű versenyzőnk. Utóbbi jött oda megszólítani. Orsee már arra érkezett vissza, szerinte "kész tények elé állítva":), hogy velük trécselek. Bemutatkozott mindenki mindenkinek, és a koncert után együtt távoztunk. Romantikus kalandként Béla furgonjával. A fiúk bedeszkázták a hátsó ablakokat, majd én Andrással beültem a festékes vödrök és ecsetek közé... Hát így ismerkedtünk meg.
Andrással kemény egy "randink" volt a chiswicki George IV pubban. Nem számítva azt a röhejes 5 fős randit ugyanitt, amikor is megjelent Béla, András, és valami Dávid nevű haverjuk, aki by the way nős. Koncertre mentünk, aminek 10-kor vége volt, és a fiúknak utána fellőtték a pizsi rakétát. Mi maradtunk még beszélgetni Orseeval, aki egyébként közölte velük: "Nyugodtan lehet távozni, senkit nem tartunk vissza." Erre mindegyik leült hozzánk az asztalhoz...
András a legutolsó találkozó előtt pár órával közölte, hogy nem talált semmi olyan filmet, ami érdekelné, így inkább hagyjuk a mozit, talán majd máskor. Az anyád valagát! - gondoltam magamban, és megírtam neki egy szívhez szóló smsben, mekkora köcsögségnek tartom ezt. Végül is bocsánatot kért, majd kibújt a szög a zsákból, na ezt figyeljétek!: "Ha csak a társaság hiányzik, gyere át hozzám, és ehetünk valamit, meg beszélgetünk.De ennél többet nem tudok adni." Mi van, b+??? Mit hadovál ez nekem össze??? Talán én tartottam pisztolyt a halántékához, hogy szólítson meg a Tankcsapdán???
Bevallom, nagyon rosszul esett, és én azóta inkább nem tárgyalok vele. De másrészről hálásnak kell lennem, hogy semmi nem történt, és nem keserítette meg az életemet. Hiszen 38 évesen láthatóan nem tudja, mit akar kezdeni magával. Pedig legalább szexcimbinek jó lett volna, egy sarokkal arrébb lakik itt Chiswickben. Dehát ez az én szerencsém. Ámen.
Ha már szexcimbiknél tartunk, nem hagyhatjuk ki Tamás barátunkat sem a sorból. Őt az egyhetes otthonlétem alatt ismertem meg, a Macskafogó nevű szórakozóhelyen. Vége lett a bulinak, készültünk a ruhatárhoz tesómmal, amikor megállt mögöttem, és megkért, hogy ne menjek még, épp most akart felkérni táncolni. Mivel örök kedvencem, Edda Éjjel Érkezem című dala ment, igent mondtam.
Beszélgettünk, két percben elregélte az életét. Közölte, hogy a válása óta én vagyok a második lány, aki szimpatikus neki. És hogy az első is elment Angliába. Forgattam a szememet. Na - mondom - megint kezdődik a drámázás... Hát - gondoltam magamban - ez a te formád barátom. Mit csináljak? Nekem egy hét múlvára Budapest-London jegyem volt, ilyen az élet... Azt kérdezte, egy kávé vagy fagyi azért belefér-e, mert mindenképp szeretne megismerni. Jót röhögtem magamban, de elharaptam a nyelvemet, mielőtt azt kérdeztem volna: "Te így hívod? Kávé? Fagyi?" Muhaha:)
Távozás előtt szorongatott, és azt akarta, hogy öleljem meg. Nekem fura volt az egész, hiszen azt sem tudtam, ki fia borja. Miért nem megy ki a Nyugati térre, és kér free hug-ot a táblás fazonoktól??? Na mindegy, Emő és én leléptünk. Már a buszon csörgött a telefonom - Tamás hívott. Ezután négy napig nem jelentkezett...
Amikor összefutottunk, hajnalig eldumáltuk az időt. Emlékszem, szakadt az eső. Mivel a Wesselényi utcában ücsörögtünk egy bárban, és ő ugyanabban az utcában lakott, nála ragadtam. Gondolom, ez volt a csel, ezért vitt oda... Nem történt semmi.
Aztán reggel ott állt szerencsétlenül az ajtóban, és kérte az email címemet, meg a számomat. Minek? - kérdeztem. Tudtam, hogy úgysincs értelme az egésznek, csak bonyolítaná az életemet. És különben sem hittem benne, hogy keresni fog. Majd átfutott a következő gondolatsor az agyamon: "Mit játszom itt az eszemet? Úgysem látom többet. Négy hónapja nem volt pasim, és ki tudja, mikor lesz ilyen alkalom legközelebb. Éljünk a pillanatnak." Ezt kb. 5 másodperc alatt megbeszéltem magammal, majd feltettem neki a következő kérdést, ott az ajtóban: "Szexcimbid jön ma este?" Tamás ereiben láthatóan megfagyott a vér. Belőlem majdnem kirobbant a röhögés. Mit gondolt, hogy valami hülye kis csitrivel van dolga?:) Vonakodva nemmel válaszolt. Jó - konstatáltam - akkor este találkozunk. Majd teátrálisan sarkon fordultam, és kitipegtem a körfolyosóra. Nem ellenkezett...
Hát így esett, hogy úgy esett, és egy percig nem bántam meg. Tamás természetesen azóta sem jelentkezett. A különbség most csak annyi lenne, hogy kihagytam volna egy jó kis éjszakát. Az vesse rám az első követ, aki soha nem tett így:)
Mi történt még ezenkívül? Múlt hétvégén megrendezésre került a Hard Rock Calling Festival a Hyde Parkban. Oltári szerencsésnek érzem magam, hogy Ildi barátnőm rám gondolt, amikor 2 db ajándékjegyet kapott. Így ingyen megnéztük a Killers nevű bandát, esernyővel ugrándozva. Ildike végigpuffogta az egészet, és az egy év alatt most hallottam először káromkodni!!! Szerintem így is megvolt az egész koncert feelingje. Nekem szép emlék marad. Remélem, neki is:)
Gábor barátomat pedig végre valahára elrángattam az Ain`t Nothing But Blues nevű bárocskába, ami az Oxford Streetnél leledzik. Egy kis sarki talponálló méretével vetekedik, és minden este élő blues zene van. Gábor kemény 2 pohár sört megivott, nála ez csúcs!!! Hiába, én minden férfit elrontok, és alkoholistát csinálok belőlük:) Mindenesetre szeretnék még visszamenni erre a helyre. Hallod, Gábor?
Heni barátnőmmel egy év után összehoztunk egy ebédelős sessiont. Ez is csúcs!!! Hiszen már olyan régóta készültünk rá:) Ugye szombat 11 órára van időpontom, Henike? Hosszú haj - rövid ész...
Na Drágáim, Orsee tegnap este óta szekál, hogy már fent kéne legyen a következő bejegyzés, úgyhogy én ezt most fel is dobom. Legyetek rosszak, jót ne halljak felőletek!
2011. június 28., kedd
"Anyukám, nekem lőttek..."
Az most mindegy, hogy ez a mondat kitől és milyen kontextusban hangzott el...:)
CHISWICK HIGH ROAD, BALAANS BAR, 21.00.PM.
Orsee azt kérdezi tőlem, miközben egy Café Latte és egy Coffee Martini felett ücsörgünk: miért nem írok legalább kétnaponta, amolyan skiccféléket??? Nem tudom... Pedig valóban jót tenne. Hát most megpróbálom. Talán visszaszokom a régi gyakoriságra, ahelyett, hogy továbbra is tagja maradok a "B****uk el az időnket a facebook-on!" című csoportnak. Beszélgetünk. Nyaralásról, nehéz időkről, hogy hogyan másztunk ki az árok mélyéről, és erősített meg minket, munkáról, és persze FÉRFIAKról.
Mi az, hogy szerelem? És ha úgy érezzük, egy FICKÓval (ne röhögj, Emő!:) alakul valami, akkor hirtelen miért ijedünk be? Miért van az, hogyha együtt vagyunk velük 2-3 óránál többet egyhuzamban, már mehetnékünk van, és ha netalántán ez a találka éjszakába nyúlik, sőt még másnap is a nyakunkon ragad az illető, már menekülőre fogjuk? Akkor mit is akarunk mi NŐk igazán??? Talán attól pánikolunk, hogy hirtelen függeni fogunk TŐLE érzelmileg? Vagy megszoktuk az önző csajos életet, és nem engedjük, hogy ebbe egy HÍMnemű egyed belepiszkítson? Akkor mit sírunk állandóan PASIk után, ha láthatóan jól elvagyunk nélkülük is? Hol az arany középút?
Luca Baba ma ismét balesetet szenvedett egy csurgatásról. Természetesen megint abban a 2 percben, amíg mosdón voltam. De már egész jól haladunk a bilire üléssel!
Chloé, legifjabb De Hemptinne ma 1 hónapos. És ma is aranysárga ősrobbanást idézett elő a pelenkájában. Ez hadd ne részletezzem, mit jelent:)
Kicsi Bu sokat kéredzkedik az ölembe. Most még több szeretetre van szüksége az új jövevény miatt. Átkarolta, majd megpuszilta a lábamat, én pedig felvettem. Vállamra hajtotta fejecskéjét, én pedig hosszasan babusgattam. Erre mondják, hogy egy gyereknek nem lehet túl sok szeretetet adni.
Mint tudjuk - vagy nem tudjuk - ismét elkezdtem állást keresni. Ma végre kaptam választ egy nőcitől, aki szintén chiswicki. Drukk-drukk!:)
Hangom nincs. Egészen pontosan tegnap óta, amikor is kiderült, hogy júliusban 3 hétig leszek Beliumban a családdal, majd 1 újabb hetet augusztusban Mucsaröcsögén a vityillójukban - egy erdőben, a semmi közepén. Ez eléggé mellbe vágott. A hétvégi tengerpartozásoknak lőttek, álláskeresésnek szeptemberig lőttek, bármilyen normális kapcsolat kialakításának hímneművel lőttek. Talán ezért is mondták fel hangszálaim a szolgálatot, mert sok kimondatlan dolog van bennem a család iránt. Úgy döntöttem, gyorsan remixelek néhány Janis Joplint dalt, és irány a stúdió! Hátha gazdag nő leszek...
Hamarosan beszámolok randiügyben. Még a Hungarian rovathoz gyűjtök anyagot. Igen, jól olvassátok: legközelebb a magyar pasikról számolok be. Hogy milyen formában, az egyelőre legyen titok. Nem adjuk feeeeeeeeeeel, míg egy darabban láttok!:)
Ja, és mégegy nagyon fontos dolog: tegnap világra jött Kovács-Pénzes Bori. Ezúton is hadd kívánjak sok boldogságot Orsi Barátnőmnek!:)
Szép napot Mindenkinek!
M.Jones
CHISWICK HIGH ROAD, BALAANS BAR, 21.00.PM.
Orsee azt kérdezi tőlem, miközben egy Café Latte és egy Coffee Martini felett ücsörgünk: miért nem írok legalább kétnaponta, amolyan skiccféléket??? Nem tudom... Pedig valóban jót tenne. Hát most megpróbálom. Talán visszaszokom a régi gyakoriságra, ahelyett, hogy továbbra is tagja maradok a "B****uk el az időnket a facebook-on!" című csoportnak. Beszélgetünk. Nyaralásról, nehéz időkről, hogy hogyan másztunk ki az árok mélyéről, és erősített meg minket, munkáról, és persze FÉRFIAKról.
Mi az, hogy szerelem? És ha úgy érezzük, egy FICKÓval (ne röhögj, Emő!:) alakul valami, akkor hirtelen miért ijedünk be? Miért van az, hogyha együtt vagyunk velük 2-3 óránál többet egyhuzamban, már mehetnékünk van, és ha netalántán ez a találka éjszakába nyúlik, sőt még másnap is a nyakunkon ragad az illető, már menekülőre fogjuk? Akkor mit is akarunk mi NŐk igazán??? Talán attól pánikolunk, hogy hirtelen függeni fogunk TŐLE érzelmileg? Vagy megszoktuk az önző csajos életet, és nem engedjük, hogy ebbe egy HÍMnemű egyed belepiszkítson? Akkor mit sírunk állandóan PASIk után, ha láthatóan jól elvagyunk nélkülük is? Hol az arany középút?
Luca Baba ma ismét balesetet szenvedett egy csurgatásról. Természetesen megint abban a 2 percben, amíg mosdón voltam. De már egész jól haladunk a bilire üléssel!
Chloé, legifjabb De Hemptinne ma 1 hónapos. És ma is aranysárga ősrobbanást idézett elő a pelenkájában. Ez hadd ne részletezzem, mit jelent:)
Kicsi Bu sokat kéredzkedik az ölembe. Most még több szeretetre van szüksége az új jövevény miatt. Átkarolta, majd megpuszilta a lábamat, én pedig felvettem. Vállamra hajtotta fejecskéjét, én pedig hosszasan babusgattam. Erre mondják, hogy egy gyereknek nem lehet túl sok szeretetet adni.
Mint tudjuk - vagy nem tudjuk - ismét elkezdtem állást keresni. Ma végre kaptam választ egy nőcitől, aki szintén chiswicki. Drukk-drukk!:)
Hangom nincs. Egészen pontosan tegnap óta, amikor is kiderült, hogy júliusban 3 hétig leszek Beliumban a családdal, majd 1 újabb hetet augusztusban Mucsaröcsögén a vityillójukban - egy erdőben, a semmi közepén. Ez eléggé mellbe vágott. A hétvégi tengerpartozásoknak lőttek, álláskeresésnek szeptemberig lőttek, bármilyen normális kapcsolat kialakításának hímneművel lőttek. Talán ezért is mondták fel hangszálaim a szolgálatot, mert sok kimondatlan dolog van bennem a család iránt. Úgy döntöttem, gyorsan remixelek néhány Janis Joplint dalt, és irány a stúdió! Hátha gazdag nő leszek...
Hamarosan beszámolok randiügyben. Még a Hungarian rovathoz gyűjtök anyagot. Igen, jól olvassátok: legközelebb a magyar pasikról számolok be. Hogy milyen formában, az egyelőre legyen titok. Nem adjuk feeeeeeeeeeel, míg egy darabban láttok!:)
Ja, és mégegy nagyon fontos dolog: tegnap világra jött Kovács-Pénzes Bori. Ezúton is hadd kívánjak sok boldogságot Orsi Barátnőmnek!:)
Szép napot Mindenkinek!
M.Jones
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)