Amikor a híres-hírhedt blog újjáéled....

Na Nyuszikáim, a nagy érdeklődésre és felháborodásra való tekintettel folytatom a blogomat 2 hónapos kihagyással. Közben mindenféle pasiügyek voltak, de hogy ne mindig csak róluk szóljanak a vicces történetek, kezdődjön most egy új fejezet!!!

Június 2-án elröppentem a Ferihegy 2B termináljáról, mindenféle fennakadás nélkül. Ugyanis most is - mint minden egyes eddigi alkalommal amikor Londonba vagy Londonból utaztam - volt egy kis gubanc. A British Airways csinos légikísérői úgy döntöttek, hogy többhetes sztrájksorozatot tartanak. Mivel szegényeknek annyira "alacsony" a fizetésük. Nem baj, hogy ők vannak még így is a legjobban fizetve, és by the way (mellesleg) válság van. Nah... mindegy. Az előttem és az utánam lévő járatot törölték, az enyémet nem. Muhaha:)

Kisebb tömeg kísért ki, aminek nagyon örültem, és ezúton is hadd köszönjem meg: Anyu és Csaba, Emő - a tesóm, Orsikám és Erikám. Évica és Viki annyira el voltak szontyolodva az elutazásomtól, hogy inkább nem jöttek ki velem. Zokogtunk így is eleget.
Bevallom, nagyon nehezek voltak az utolsó napjaim. Majdhogynem otthon maradtam. Ilyenkor sok minden átértékelődik az ember lányában. Hogy milyen sokat jelentenek a családtagok és a barátok. Hogy milyen jó hazamenni, és hogy mennyire hiányzik Muki, a cicám:S

Mielőtt felszállt a gép, telefonált nekem egy fiú, akinek kilétét egyelőre fedje sejtelmes homály. De csak mert nem szeretek előre inni a medve bőrére. Hadd mondjak azért annyit, hogy nagyon szimpatikus, kedves, udvarias, helyes, és 4 nappal az elutazásom előtt ismertem meg. Igen-igen, tudom: hoztam a formámat. De lehet, hogy ebből még kisül valami egészen jó dolog. Én pozitív vagyok.

Ahogy elhagytam Vecsést és kicsiny hazámat, összeszorult a szívem. Ezt nem tudom leírni, de ott, abban a pillanatban értettem meg, hogy vérbeli kalandornő mivoltom ellenére mennyire ragaszkodom a gyökereimhez.

Na de ne vegyük melankólikusra a dolgot, elvégre szórakoztatás céljából született eme blogocska! Folytassuk ott, hogy jelentkezzen nálam az, aki pisilt már félig állva, rugózva, combizomra erősítve? Én igeeeeeeen! Éppen dolgomat végeztem, amikor kisebb szellő dobálta meg a gépet, így összekötöttem a kellemeset a hasznossal, és edzettem.

A szeles 15 fokból megérkeztem a 25 fokos napsütésbe, és landoltam a Heathrow 5-ös terminálján 15 órakor. Úgy volt megbeszélve, hogy apuci, azaz Richard vár rám. Természetesen senki nem volt ott. Lézengtem fel-le, és megszemléltem az összes középkorú, öltönyös-nyakkendős taxisofőr tábláját, de egyiken sem az én nevem volt. Majd hirtelen megjelent Ő: magas sportos testalkat, béka szemek, kacsacsőrű emlős száj, és zavart tekintet. Egyik kezében szendvics félig kilógó salátacafatokkal, másikban egy újság, és egy tábla - fordítva. Tudtam, hogy ez nem lehet más:))) Egymásra néztünk, odamentem hozzá megnézni, valóban az én nevemet takargatja-e. Aztán jót nevettünk. Elindultunk a parkolóba, ahol egy BMW terepjáró várt, amit épp csak az különböztet meg a Knight Rider főszereplőjétől, Kittől, hogy nem tud beszélni.

Kb. 2O perc alatt megérkeztünk a Grosvenor Roadra. Az ajtóban egy mosolygós kis család várt: Samantha, az anyuka, karján a kis dundi 7 hónapos Thaliával, két oldalán pedig a 2.5 éves Xanthéval és az 5 éves Chiarával. Igen, tudom: hülye nevük van, de ez most nem érdekes:)
Az első két éjszakám nagyon nehéz volt. Nem értettem, mit keresek itt, és haza akartam menni. Szörnyű érzés volt. Pedig a család tényleg kedves, és mindent megtesznek azért, hogy jól érezzem magamat.

Chiswickben lakom, ami a puccos britek egyik negyede, 3-as zónában nyugaton. Amolyan kertvárosi rész, sok zölddel. Nyugi van. Itt nem látni mindenféle népséget. Itt átlagnak számít az Audi, a BMW, a Jaguár, és hadd ne soroljam tovább.
A ház kétszintes, és nem "typical English", tehát igényes és tiszta. Aminek nagyon örülök, lévén rend- és tisztaságmániám van:) Az ügynökség megtiltotta, hogy a családról vagy a házról képeket töltsek fel a netre, úgyhogy egyelőre hanyagolom ezt a témát. Használjátok a képzelőerőtöket!
Földszinten van a nappali, és egy hall ami a hatalmas kertbe vezet. Ez egy légtérben van a tágas konyhával. A hűtőben mindenféle drága finomság van, így kiélvezhetem kulináris vágyaimat:))
Első szinten van Richard dolgozó szobája, a háló és egy vendégszoba, egy mesébe illő fürdőszoba, valamint Thalia kuckója.
És a palota legtetejét birtoklom én, Melinda királykisasszony. Jobbra Xanthé és Chiara szobája, középen egy cuki kis fürdő, balra én. Minden fehér, olyan hercegnős. Tudom: gyerekes vagyok. De nem érdekel:)

Úgy döntöttem, hogy a sztorizgatásba ma este már nem kezdek bele, túl hosszú lenne. Így legalább biztos, hogy visszatértek még honlapomra. Várom hozzászólásaitokat, különben ismét felfüggesztem a blogot!!!:)))

P.S.: Mielőtt elutaztam, volt egy nyomasztó rémálmom - egy bazi nagy bőrönddel megyek a reptérre, és csak ott veszem észre, hogy tök üres. Az utolsó két napban sorra kaptam a telefonhívásokat, üzeneteket, látogatásokat családtagoktól, barátoktól. Erre anyukám csak annyit mondott: "Látod, nem üres bőrönddel mész - tele van szeretettel." Ezzel zárnám mára soraimat...