Szombati iromány - sajnos csak ma tudtam bemásolni:(

VÉGRE LEGÁLIS VAGYOK!!! Megjött a munkavállalási regisztrációs kártyám. Természetesen szombaton, egy nappal az útlevelem után. De biztos csak azért, mert pénteken 14.30.-ra volt időpontom TB kártya ügyintézés miatt, ahová az előbbi két dolog kellett volna:) Most várhatok szeptemberig...

Jövő csütörtökön ugyanis elröppenek Portugáliába. Még ha melóznom is kell, akkor is nagyon várom, mert napsütés lesz és tengerpart. Na nem mintha Londonban nem szeretnék lenni, de nekem idén ez lesz a nyaralásom.

Igen, végül maradok a Boote család rabszolgája. Ahogy hétfőn írtam, megkértek, hogy ne menjek. Én is átgondoltam a dolgaimat, és este leültünk hármasban beszélgetni. Volt néhány fontos szempont, amiből nem engedtem, és feltétele volt a maradásomnak:
1. A két óra pihenőidőm percre pontosan legyen meg mindig.
2. Sosem kell egyszerre három gyerekre vigyáznom, csak kivételes esetekben. (Ami már megtörtént, mert Samantha is elkapta a torokgyulladásos-több napig lázas bacit.)
3. Kaja: nem tudom, mondtam-e már Nektek, de 5kg-t fogytam az elmúlt időszakban. Amit én nem engedhetek meg, mert oltári sovány leszek, és legyengül a szervezetem. És legfőképp nem tetszem úgy magamnak.
Észre sem vettem, hogy nézek ki, amíg haza nem látogattam júliusban. A kölkök állandóan tésztát vagy krumplit esznek zöldséggel. És mivel nem volt időm külön magamnak főzöcskézni, ráadásul nem is volt hozzá rendes alapanyag, így én is ezeket ettem. Nem éreztem magam éhesnek, de úgy látszik – sajnos elég szembetűnően - ez a kaja nem volt elég ahhoz, amennyi energiát én elhasználok egész nap.
Így amikor visszajöttem Budapestről, bepipultam, és bevásároltam magamnak rendes kaját. Samantha nagyokat nézett, és láttam, hogy kellemetlenül érzi magát. Aztán mondta, hogy megveszi ő nekem, amit kérek. Pár napra rá teletömte (szó szerint!) a hűtőt. Nem baj, van miből:) Most biztos azt kérdezitek, miért nem szóltam neki már korábban. Ötvenszer ráírtam a shopping listre, hogy miket kérek, és elmondtam, miket szeretek. Ennek ellenére sosem vette meg, egy-két apróságot kivéve.
Tehát lényeg a lényeg: hetente 40 fontot kapok kajára, amivel elszámolok. Persze az utolsó fillérig elköltöttem a héten, és nagyon sok finomságot vettem:) Amióta vitamint szedek, egyre jobb az étvágyam. Ez is Anyukám ötlete volt, mert én nem nagyon hiszek az effélékben. De ezúttal kivételesen megfogadtam, amit mondott, és műkődik:) Remélem, visszarázódok a régi formámba mielőbb. Még mindig minden leesik rólam, és ez reggelente elszomorít:(
4. Portugáliai időbeosztásom és szeptemberi tervezet a jövőre nézve.

A nyaralás alatt szombatonként dolgoznom kell, de extrán kifizetik. Ami tök jó, mert eredetileg úgy volt, hogy a július 8-9-ei csütörtök-pénteket úgy kaptam meg, hogy Portugáliában ledolgozom két szombat alatt. Így nem a szabimból vonódott. Persze nem emlékeztettem Samanthát, hogy már kifizette a júli 8-9-et (plusz a betegnapjaimat is, amire nem lett volna köteles, tegyük hozzá), és most is ki fogja a szombatokat. Remélem, nem fog már eszébe jutni:) Elég félnótás, néha kihagy neki. Ezt pedig meg kell tanulnom az előnyömre fordítani:)

Tudjátok, eleinte túlságosan is szerénykedtem. A hülye megfelelési kényszerem... Hiába adtak exaupairek tanácsokat, mire figyeljek oda. Mi az, amit semmiképp ne vállaljak be, és hogyan indítsak. Akkor is a saját bőrödön és károdon tapasztalod meg.

Az elmúlt három hétben nem panaszkodhatom. Tényleg igyekeznek a szülők, sokkal jobb a hangulat itthon (lehet, hogy Samantha csak még több bort iszik Richard készletéből:) - a szerk.) és én is másképp állok hozzájuk. Lökött emberekkel mindig körül leszek véve, bárhová megyek. Akkor is el kell valahogy viselni, vagy menekülhetek saját magam elől.

Tudjátok, amikor kijöttem ide, azon merengtem, mi a frászt keresek én itt, mire fognak a londoni hónapjaim megtanítani. Emlékeztek? Mint amikor Dél-Afrikában számvetést csináltam:)
Első pont az, hogy még pozitívabbnak kell lenni. Amikor megírtam a magyar aupair ügynökséges kontaktomnak, hogy maradok, meglepődött, és megköszönte a pozitív hozzáállásomat. Ugyanezt a visszajelzést kaptam több barátomtól is, és jól esik. Elvégre nem véletlenül lett a blog címe a fenti! Lássátok be, hogy rászolgáltam a Kalandornő címre:)

Nagyon sok tervem volt ám az otthon töltendő három hétre. Összeszorul a szívem most is, ha belegondolok. De ezúttal muszáj volt az eszemre, és nem a szívemre hallgatnom. Érzem, hogy jó döntést hoztam, és ez megnyugtat. Több szempontból is.
Első helyen sajnos az anyagiak állnak. A repjegyekkel totál lenulláztam volna magamat, mivel júliusban is hazakellett menjek.
Második, hogy talán szeptemberre is otthon ragadtam volna. És ahogy magamat ismerem, tuti azon stresszeltem volna, hogy mikor lesz végre állásom.
Harmadik szempont, hogy így nem szakad meg a munkaviszonyom, és nem kezdődik ősszel elölről az egy év. Ha kihúzom egy évig, utána már nem kell többet regisztráljak a BM-ben, és bármikor vállalhatok munkát Angliában.
Negyedik szempont a TB. Valahová fizetnem kell, vagy ide, vagy haza. Tudom, hogy most kiröhögtök, mert sokan nem teszik ezt meg. De nekem fontos, és az is, hogy beleszámítson a szolgálati időmbe. Ezért kell legalább 130 fontos heti fizetést kapnom, mert afelett rendes munkaszerződést kell kapj, és be kell jelentsenek, adózniuk kell utánad. Az aupairek csak zsebpénzt kapnak, szó szerint (pocket money). Annyi, mintha tengenék-lengenék egy évig munka nélkül.

Más: képzeljétek, láttam a Káma-Szútra Istenét félmeztelenül. Emlékeztek? Már írtam róla. A velünk merőleges utcában leledzik, és valamit pakolászott az autóba – remélem, nem költözködött, mert akkor végem! Hadd ne részletezzem, milyen szexin volt izmos... A férfi olvasóim biztosan nem kíváncsiak az efféle Terézanyus megnyilvánulásokra:)
Ha már témánál tartunk - Orsika kérdésére válaszolva: a Fekete Fokhagyma eleje jó volt:) És a legröhejesebb, hogy ugyanabban az utcában lakik, mint az indiai, csak a végében. Legalábbis gondolom, mert onnan láttam kijönni.

Ma elmentem tépáztatni magamat, hogy nőnek nézzek ki a portugál tengerparton. Ugye értitek a virágnyelvet?:)
Visszafelé megint – csakúgy mint múltkor - a St Anns bevásárlóközpontban kötöttem ki. Vettem magamnak végre egy normális melltartót!!!! Az első üzlet, ahova benéztem, elszomorított. Sokfélét megpróbáltam, és egy testes, nagymellű kedves eladólány segédkezett. Kicsit sem éreztem magam kellemetlenül, főleg amikor egy helyes eladófiúnak adtam vissza a felpróbált melltartókat. Megkérdezte, hogy jók voltak-e, mire lesütöttem a szememet kevés hagymával, olajban, és közöltem, hogy nem. Részletekre volt kíváncsi, miszerint a mérettel vagy a fazonnal volt a baj. Mindkettővel – vágtam rá, majd elütöttem egy hülye viccel, hogy velem van a baj, nem a melltartókkal. Én idétlenül röhögtem. Ő nem, mert átérezte a problémámat, és segíteni akart. Gyorsan témát váltottam, hogy kapnak-e más méretekben is árut, aztán kiviharzottam a boltból... Ne röhögjetek, tényleg így zajlott:))))
Szóval vettem egy jóminőségű melltartót 12 fontért. Nem érdekel, úgysem költök erre minden nap. Nagyon szeretem a Primarkot, és örök rajongója maradok, de a melltartóik borzalmasak, lássuk be. Felpróbáltam náluk egy extra push-upos géltöltetűt, és úgy néztem ki, mint Barbie: sovány testalkat, karcsú derék, és óriási műmellek. Megijedtem magamtól, és inkább gyorsan levettem...
Ezenkívül vettem még egy álláskereső blúzt, Tarang tanácsára. Rájöttem, hogy igaza van, hiába csak 20 éves. Mégiscsak divattervezőnek tanul a gyermek!:) Igenis a fekete-fehér a legelegánsabb, és akármilyen ratyi helyre mész CV-t bedobni, számít az első benyomás, amit keltesz az emberekben.
Így lekaptam a fogasról egy 164-170 cm magas tinilányokra készült konfekcióblúzt. Fehér húzott ujjú, rövid ujjakkal, és van hozzá egy fekete mellényke. A kettő együtt tök szexi, egyáltalán nem iskoláslányos.
Ismételten közlöm: ne merjetek röhögni, ez volt rám jó:)

Bocsánat, hogy újabb heti összegzést írok, de megint nincs internet. Remélem, mielőbb be tudom másolni Nektek a blogra...

Ma van az Anyukám és a Keresztpapám szülinapja. Ezúton is hadd köszöntsem őket a 18-on:) Képzeljétek, két nap alatt megkapták a képeslapomat, pedig szerda délután adtam fel! Szekszárdra is megérkezett már pénteken. Csúcs, nem? Viva la English Air Mail:)

Utólag is még egyszer hadd köszönjem meg, hogy a barátaim vagytok (beleértve a családomat is!), és titeket látogattalak volna végig, ha hazamegyek. Most pedig szeretném ABC sorrendben leírni mindazoknak a nevét, akikhez szól (így nem lesz sértődés): Anyu, Azi, Balázs, Böbi, Brigus, Csaba, Emő, Erika, Évi és a Leitgéb Family:), Gergő, Józsi, Judit, Kati, Kriszta, Krisztián+Anett és a Behringer Ifjak, Maci, Marcelka – aki ugyan szlovák lévén nem olvassa a blogomat, de randiztunk volna Pesten, Orsika, Orsoba, az én kis Szekszárdi Rokonságom, Szilvike, Törpilla, Viki, Zoli, Zsuzs, Zsüli.
És tudjátok, mi a legjobb az egészben? Hogy látom, ez a lista milyen hosszú. Mert ez azt jelenti, hogy ennyien szerettek. Olyan lököttnek, amilyen vagyok:)