Made in Hungária

Tudom-tudom: megint eltelt 4 nap azóta, hogy utoljára közzétettem vicces kis életem szösszeneteit:) Ennek egyetlen egyszerű oka van - elértem azt a fáradtsági szintet, hogy csütörtökre migrénem lett, így eltettem magam meló után egyből aludni. Pénteken is nagyon nyomi voltam.

Szombaton egész napra be voltam osztva, persze extra zséért. Apuci krikett meccsre ment a faterjával, így én kísértem el Samanthát a közeli menő Park Klubba. Ez egy tehetőseknek létrehozott sportkomplexum. Nagyon szépen meg van csinálva: óriási füvesített pálya, játszótér-játszóház a gyerekeknek, óriási homokozós terület, SPA, wellness, sportolási lehetőségek, kajálda, stb.
Délelőtt még fél óra szünetet is kaptam egy bazi nagy pohár jegeskávéval:) Úgyhogy kiültem a teraszra, és élveztem a jó időt. Estére azért már nagyon fáradt voltam. Sok volt hat nap egyhuzamban. Főleg hogy az előtte lévő két napban nem álltam a helyzet magaslatán.

Na de szombat este, itt ez a lényeg!!! Noé - volt kolléganőm - és barátai a hozzám közeli, Acton Town-i The Red Lion & Pineapple Pubban gyülekeztek. Ide csatlakoztam be én is. Olyan sokat kellett gyalogolni a metrómegállótól, hogy elbizonytalanodtam. Ezért betértem egy török gyorsétterembe, ahol kantúltengés volt: törökök és fekák falatoztak. Amikor beléptem, mindegyiknek megállt a kezében a döner, én pedig megkérdeztem az egyik kiszolgálót, jó irányba tartok-e. Úgy látszik, itt a fehérnép unikum - gondoltam magamban:)
A pia a Red Lionban röhejesen olcsó - sajnos:S Ők már túl voltak néhány körön, amikor én megérkeztem. Feketeribizlis ciderrel indítottam, mire a fiúk kiröhögtek, és közölték, hogy ez meggy Márka:))) Most komolyan - szerintetek ez a guszta üveg prémium söröcske hogy hasonlítható össze holmi retro üdítővel?:)

Be kellett hoznom a lemaradásomat, de a harmadik kör jégernél leálltam. (Okulva korábbi tapasztalataimból általában reggelre jut a véráramlatomba az összes alkohol, egyik pillanatról a másikra. - a szerk.)
Hajnali fél egy körül elindultunk a The Kensington Barba. Ezúttal itt kerítettek sort egy magyar retropartira. Felszálltunk a 237-es buszra Fehér Város (White City) felé. Tehát tökre nem arra, amerre menni kellett volna. Mindegy, nagyjából félútig elvitt. Ez sem volt egyszerű. A fiúk előreszaladtak, mi pedig futásnak nem nevezhető béna tipegéssel próbáltuk tartani az iramot magassarkúinkban. A srácok a középső ajtót tartották nekünk, így az Oyster kártyánk sem lett végül lehúzva:) Ekkorra már elég jó volt a hangulat. Mindenkinek beszólogattak magyarul, én pedig reménykedtem benne, hogy nem botlunk honfitársba. Biztos azt gondolta volna: jellemző, hogy így szórakozik a magyar:)
Shepherds Bushnál leszálltunk, és fogtunk két minicabet (taxi). A sofőrök eléggé törték az angolt. A fiúk előadták, hogy mi homelessek vagyunk (hajléktalan), és úgy szedtek minket össze az utcán, mert megsajnáltak. Utána az egyik srác olasz akcentussal magyarázta a sofőrnek, hogy merre menjen:)
Egy órakor végre megérkeztünk. Nem volt túl nagy zsúfoltság a bárban, de nem is volt baj. Teljesen más hangulatot kell elképzelni, mint otthon a Retropolisban. Egy magyar DJ lány szolgáltatta a zenét, javarészt lagzis technot, majd jött Neoton, Demjén, Edda, és még az Egy szál harangvirág is elhangzott:)
Az emberek örültek egymásnak, nem volt kötözködés. Volt, hogy egy nagy körben táncoltunk, vagy vonatoztunk a Szerelemvonatra. Ide az a 15O emberke azért jött el, mert aznap este szerettek volna egy kis szelet tortát Magyarországból. Mindenki hangosan énekelte a dalszövegeket, én pedig végig lúdbőröztem. Jóleső érzés volt:)
Persze amikor három körül vége lett a bulinak, és nem sokkal előtte az egyik fiú megkóstoltatta velem a körtés Koppaberget is, akkor kellett volna hazaindulni. Csak rémlett, hogy mit nézegettem otthon a www.tfl.co.uk-n (Transport for London). Így megérdeklődtem a bárpultos fiút, merre találom a Russel Roadot. Mert tudtam, hogy azon kell végiggyalogolnom egyenesen, majd a főúton van a buszmegállóm. Útközben még belebotlottam egy részeg fiúbandába, akik mindenáron szerettek volna elvinni kocsival Hammersmithig. Nem akarták megérteni, hogy nekem az nem lesz jó:)
Jó negyed órát gyalogoltam, mire kijutottam a Kensington High Streetre. Kamillázgattam egy darabig, végül rossz buszmegállót találtam meg. Addigra eljutott az agyamig, hogy pisilni kell. Úgyhogy elindultam visszafelé, a helyes irányba. Magabiztosan megkérdeztem az egyetlen még nyitva tartó helyen, egy perzsa étterem bejáratánál álló kedves fiatalembert, hogy beenged-e a mosdóba, ha kifizetem. Röhögött, és közölte, hogy nem kell, majd megmutatta, merre van a WC:))) Utána a biztonság kedvéért kifaggattam a buszmegálló pontos koordinátáiról is:)
A 27-es busz kb. egy perccel azután érkezett, hogy beálltam a megállóba. Merészen leintettem (Mivel a pubba menet már szívtam egyszer: vártam a 44O-es buszt, ami meg is jött, majd tovább is ment. Én utánamentem, állt a pirosnál, kopogtam a sofőrnek az ajtón, és szarta kinyitni. A következő busz fél óra múlva jött volna, ezért kénytelen voltam metróval elmenni. Amitől sokkal többet kellett gyalologni a pubhoz. Ezt az élményt mindenkinek át kell élni ahhoz, hogy megtanuld: mindig intsd le a buszt Londonban!!!). Madjnem háztól házig mentem. Kb. két sarokkal arrébb tett le ez a nap 24 órájában üzemben lévő buszocska. Király!
Hála Istennek a riasztót ezúttal nem kellett beizzítanom, mivel már megint nem működik. Apuci valamit mindig elbarmol rajta. Viszont ki kellett nyitnom a biztonsági lakatot a kert kapuján, majd meg kellett találnom, hogy a négy kapcsoló közül melyik tartozik a bejárati ajtó felettihez. Persze az utolsó volt. Az első három a lépcsőfeljárót világítja meg a házban. Így biztosítottam, hogy mindenki felébredjen, mert fényárban úszott a csigalépcső és a szoba előtti átjárók. F@sza...
Kb. négyre értem haza, és kilencig tudtam aludni. Szokásos sivalkodás. Innentől kezdve szakasos REM alvás következett délután egyig. Tíz körül be kellett vegyek egy jó kis magyaros Algopyrint. Hiába, ez már korral jár...

Délután elnéztem a Kings Mall Shopping Centre-be. Tőlem néhány buszmegállónyira van, Hammersmithben. Persze mire összevakartam magamat, és odaértem, már négy óra volt, és vasárnap ötkor minden bezár. De talán jobb is. Nem kell a hétvégi szabadidőmet bevásárlóközpontokban tölteni.

Ma felhívtam Marco barátomat. Csak benne bízom laptop ügyileg, nagyon ért hozzá. Talált is nekem az E-Bay-en egy 25O fontos Toshibát. Az ár-érték aránya teljesen szuper, ezt otthon kb. 35O fontért kapnám meg. Vagy még többért...
Amint visszajöttem Londonba, lecsapok rá. Feltéve, hogy végre rájövök, hogy milyen formátumban kéri a rendszer a mobilszámomat. Ezt ugyanis muszáj megadni. Sajnos Marco sem emlékszik rá, hogyan kell beírni. Csak az vésődött mélyen az emlékezetébe, hogy sokat kellett játszania vele. Hurrá! - gondoltam magamban. Ehhez ma félmásnaposan nem sok türelmem volt, úgyhogy negyed óra után feladtam. Nem tudom, miért kell az angoloknak mindig mindent túlkomplikálni...

Asszem, leteszem a tollat, Drágáim! Ennyi is éppen elég volt belőlem a következő négy napra:) Csóóóóóóóóóók!

FIGYELEM!!!
Aki fel akar iratkozni budapesti vizitem táncrendjébe, az elkövetkezendő napokban tegye meg! (Gondolok itt főként a Behringer családra és Szilvikére.)
Júli 8. - Anyu és Csaba, Viki és Era
Júli 9. - Délelőtt szépítkezés Brigusnál, majd randi Orsikával és Cukifejjel
Júli 1O. - Addams Family vizit, Azival és Gerivel Vén Csontok családi DVDzés egy óriási tál popcorn és a kedvenc Emő-féle mexikói sütim társaságában, este sörözés tesómmal (apró kérdőjel, hogy a gyermekek is jöhetnek-e)
Júli 11. - még teljesen üres:)
A többi napon is vannak még szabad helyeim, nem kell betojni:)