PHS - Pasi Hianyos Szindroma, es egyeb katasztrofak

Drágáim!

Rájöttem, hogy akkor is tudok blogolni, ha nincs mindig nethozzáférésem. Bepötyögöm az Open Office-ba (ezt kaptam Marcotól a gépemre, mivel a Windows Office csomag csak 90 napig lesz elérhető próbaként, aztán meg kell vegyem – na persze...), ami ingyenesen letölthető a netről, és ugyanolyan, mint a Word és az Excel. Aztán rácuppantom egy pendrivera, és már mehet is át Richard gépéről a netre. Jó, hogy kitaláltam, nem? Hiába: hosszú haj, rövid ész...

Na összegezzünk egy "kicsit"!

MÚLT SZOMBAT
Épp a könyvtárból jöttem, amikor a sarkon összefutottam Mohsennel. Emlékeztek? Ő volt a perzsa sofőröm még a második hétvégémen, amikor a kölkökért kellett menjek taxival az esküvőre. Beültünk egy kávézóba, és röviden felvázoltam neki a helyzetemet. Régóta él itt, és sok kapcsolata van, talán fog nekem tudni szerezni állást. Abban maradtunk, hogy keressük egymást augusztus elején. Ő 3-án utazik haza két hétre a családjához Iránba, egy nappal előttem.
Most gondolhattok mindenféle rosszaságra, hogy biztos akar tőlem valamit, de nem így van. Egyszerűen csak kedves és segítőkész. Én még mindig hiszem és vallom, hogy semmi nem történik véletlenül. És vele sem véletlenül találkoztam össze újra.
Egyébként ajánlom figyelmébe 50-es egyedülálló hölgyismerőseiteknek: jóképű, tejeskávé-barna, alig van ősz hajszála, dús fekete, barna szemű, kedves, udvarias, intelligens, jólszituált. Valamikor jó pasi lehetett:)

HÉTFŐ
4 nap után most látt először a kölköket. Csütörtök óta a nagyszülőknél voltak. (Betegen – a szerk.) Egy parkba mentünk piknikezni. Chiara végigsimított arcocskájával a kezemen, és megpuszilta. Aranyos volt, látszik, hogy már tényleg szeret. Xanthe pedig a combomat karolta át, szokás szerint. Mivel magasabbra ő még nem ér fel:)

Kíváncsi vagyok, az anyjuk majd milyen kamu dumát ad be nekik, hogy miért megyek el. Rossz lesz újrakezdeni egy másik családnál, de csak a gyerekek miatt. Újabb egy hónap, amíg kivívom, hogy respektáljanak, és megszeressenek.

A pihiidőmben beültem abba a pubba, ahol Ágicáékkal söröztünk szombaton. Tarang ugyanis kiszúrta, hogy ingyenesen lehet wifizni. Végre tudtam beszélni Anettel, a magyar ügynökséges kontaktommal, aki megnyugtatott, hogy a hiba nem az én készülékemben van. Aggódtam, hogy rossz referenciának minősül az első egyhónapos munkaviszonyom. Aztán Anett mesélt nekem olyan kacifántos aupair sztorikat, hogy a hajam égnek állt. Mint például amikor azért küldött el egy lányt a család, mert az meglátta, amint anyuci cuccot szippant fel a fürdőszobában. Ööö... Ehhez képest én kispista vagyok. Vagy Erős Pista?:)

KEDD
Ennek a napnak a fénypontja, hogy megismerkedtem a Fisher`s Lane játszótéren egy aranyos lánnyal. Janának hívják. Kiderült, hogy a kölkök előző nannyjének, Lenkának volt egy évig országos barátnéja, és azért tudta a kiscsajok nevét. Rájuk köszönt, én pedig meglepődtem. Így kezdtünk el beszélgetni.
Röviden elmeséltem történetemet, hogy már nem sokáig keccsölök a Boote családnál. Szóba került az is, hogy betegek a gyerekek. Jana kiaakadt, és azt mondta, hogy amióta ismeri ezeket a gyerekeket, állandóan betegek. Vajon miért nem lepődtem meg ezen...

Persze hétfő hajnalban megint azzal indítottam, hogy arra keltem, mindenem fáj. Be kellett vegyek egy Algopyrint, ha jót akartam magamnak. Kicsit visszaestem. A szülők ugyanis betegen pattintották le a gyerekeket a nagyszülőknek előző héten. És mivel össze-vissza köhögnek-prüszkölnek, önkéntelenül kapok belőle én is...

Janával számot cseréltünk, és majd összefutunk. Jó hogy ennyiféle emberkével meg tudtam ismerkedni eddigi rövidke ittlétem során:) A lányzó azt is említette, hogy Lenka mesélt neki Samantha depressziójáról. És közben kezdtem összerakni magamban a puzzlet...
1. Sokszor észleltem, hogy ok nélkül rettenetesen ideges és türelmetlen, próbálja leszívni minden körülötte lévő ember energiáját és jókedvét, agresszívan beszél és viselkedik a gyerekekkel, Richarddal, és persze én is megkapom a magamét.
2. Korábbi beszélgetésünkből rémlik, hogy Samantha erős fájdalomcsillapítókat szed az állítólagos súlyos hátproblémája miatt.
3. Egyszer szóba került, hogy milyen sok barátom van. Erre ő azt mondta, hogy nagyon antiszociális. Legszívesebben állandóan otthon ülne, és nem szeret emberek közé menni, ismerkedni.
4. Illetve másfél hónap után most már látom, hogy a kelleténél igencsak több borocskát fogyaszt napi szinten Richard házi készletéből (lévén az ürge borkereskedő).
Ezek kombinációja nem túl jó, és így már nem lepődöm meg azon sem, miért jutottunk idáig. Csak azt tudnám, mi a nyavalyától depressziós Samantha, amikor mindene megvan. Miért nem foglalja el magát értelmes dolgokkal???

SZERDA
Ennek a napnak a fénypontja, illetve mélypontja a következő klinikai eset. Este ismét a Fullers Pubban wifiztem, és beszélgettem skypeon kicsi családommal, és barátokkal, akik éppen elérhetőek voltak eme késői órán.
Épp Anyu volt soron, amikor egy távolabbi asztaltól átült a velem szemben lévőbe Ő. Barna haj, barna szem - ez már eleve jópont nálam. Hiszen az összes pasim szőke volt és kék szemű, holott nekem köztudottan a barnák a gyengéim!!! Szexi borosta - bár biztosan szúrós - gyönyörű mosoly. Kb. 185 magas, sportos testalkatú, jóképű 72-74-es évjárat lehetett. Akárcsak egy jó érett bor:) Többször rám vigyorgott, majd felállt, és rámutatott a poharára, megkért, hogy figyeljek, ne nyúlja le senki, amíg ő elmegy. Ha még nem jártál Londonban, akkor egyvalamit tudnod kell: a pincérek a poharadra vadásznak. Tökre nem érdekli őket, hogy az esetleg félig, netalántán tele van itallal - elviszik...
Nemsokára visszajött a pasika, de nem a WC, hanem a pult felől. Hozott magának egy sört, és nekem is. Pontosan ugyanolyan cidert, mint amit előzőleg fogyasztottam. (Bulmers Pear & Apple Limited Summer Edition – a szerk.) A címkéje felém volt fordítva, tehát ki kellett figyelje a pultnál:) Gondoltam én kis hülye naív lányka, ez biztosan csak egy "köszönöm-gesztus". Kedvesen rámosolyogtam, miközben Anyuval beszéltem, és szégyellősen kiböktem egy tenkjút.
Nemsokára befejeztem a netezést, jobban mondva drasztikusan megszakadt, mivel lemerült a laptopom. A pasival váltottunk pár mondatot a piarablás kapcsán - mert természetesen már le akart csapni egy pincér két másodperccel a távozása után a poharára - és ennyi. Itt ugyanis vége a történetnek, Drágáim, mert felsültem. Én képtelen vagyok pasizni. Ismét rá kellett jöjjek. Annyira béna voltam, hogy rá sem mertem nézni, pedig skypeolás közben még néha szemeztem vele. Teljesen bemerevedtem, az meg persze nem mert átülni. Szerencsétlenkedett még kb. fél óráig, aztán egy gudnájttal lelépett, én pedig hagytam. Igen, ennyire hülye vagyok.
Ezer éve nem láttam ilyen jó pasit sehol. Nemhogy itt Angliában, ahol köztudottan szar a felhozatal. Ahhh, kár is beszélni róla többet. Nem is hiszem el, hogy ennyire balek voltam. Ez különben is biztos uncsi hímnemű olvasóim számára. Azért nyugodtan szóljatok hozzá a témához, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre!:)

Ez előtt a malőr előtt egyébként már lefárasztott egy brit hím. Megkértem a mellettem ülő pasi hatost, hogy tartsák szemüket a piámon (na látszik, hogy már elfelejtek magyarul, ugyanis a britek szavajárása szerint "keep an eye on something"=tartja a szemét vmin), amíg pisilek. Mire visszajöttem, a leghelyesebbnek mondható, vagy inkább férfinak kinéző ifjú hozzám fordult, és több percen keresztül azon merengett, miért ülök itt egy laptoppal. Próbáltam eljuttatni az agyába a három legfontosabb információt:
1. Nincs otthon netem.
2. Este 7-ig melózok, tehát netkávézóba, könyvtárba már nem tudok beülni, mert closed.
3. Beszélnem kell a hozzátartozóimmal, mivel külföldi vagyok. - Ő váltig állította, hogy neki senkije nincs külföldön. És, ki nem sz@rja le???
Nem jártam sikerrel, a haverjai pedig már helyette is égtek (egyébként nem volt részeg, csak egyszerűen sík hülye), én meg azt mondogattam magamban: "Fejezd már be, fordulj meg, és igyad a sörödet b+!"

Kiderült, hogy péntek estétől enyém az egész ház. Majdnem sikítottam örömömben, amikor Samantha közölte. Annyira jó érzéssel tölt el, hogy az utolsó Boote Family-féle napjaimon ilyen simán alakulnak a dolgok. Elég sokat szoktak elmenni esténként, és következő hétvégére is van valami programja az egész családnak. Ennyivel kevesebb kellemetlen és felesleges együttlét. Hát mégsem feledkezett el rólam az én londoni Őrangyalkám!

CSÜTÖRTÖK
Nem fogjátok elhinni, Hölgy Olvasóim! Láttam a Fekete Fokhagyma elejét!!! Emlékeztek, hogy korábban írtam, utána osongatok, amikor hordom a Törpét táncórára? Mindig arra lejtett el ez az izmos kis feka fenék reggel 1/2 10 környékén.
Hát most láttam premier plánban, elölről, mégpedig egy utcasaroknyira onnan, ahol lakom. Annyira ledöbbentem, hogy megálltam a kölkökkel és csak néztem. Mint amikor Erika barátnőm leszobrozott az út közepén egy szexi buszsofőr miatt, és úgy kellett arrébb rángatnom, hogy az el ne üsse... Ugye átérzitek a helyzet súlyát?:)

Samantha szokásos jó és okos ötleteinek egyike volt, hogy délelőtt vigyem a gyerekeket parkba, piknikeljünk ott, majd 1 körül érjünk haza. Ezt az egészet most csak azért fogom nagyon részletesen elmesélni, hogy átlássátok szürke és unalmas hétköznapjaim egyikét.
Nem zavarta, hogy mára esőt mondtak. Ilyenkor egyébként hiába is mondanátok neki bármit, tök felesleges. Tehát egyszerűbb, ha rász@rsz, és csinálod, amit mond. Hát én elindultam a kölkökkel buszozni, irány a Ravenscourt Park!
Természetesen mire megérkeztünk, szakadt az eső. (Ja, by the way múlt héten a beteg gyerekekkel kiküldött az esőbe sétálni, hogy szívjanak friss levegőt! No comment...) De legalább megnézhettük, ahogy néhány hülye szülő nevetgélve örül neki, sőt, még fényképezi is, hogy a gyereke szarrá ázik, rohangál, biciklizik, homokozik a játszótéren, amíg ők egy alagút alá beállva várják, hogy elálljon a zápor.
A legviccesebb, hogy Samantha még fürdőruhát, és törölközőt is vitetett velem, mert a parkban van egy kis medence. Hát a törölköző másra kellett, mondanom sem kell.
Persze hiába hívtam Richardot, hogy jöjjön értünk az egyik kocsival, nem vette fel. Fél óráig vártunk, hogy emberire csökkenjen a zápor mértéke. Nagyon jól tudom, hogy amikor Richard dolgozik, a blackberryje mindig ki van téve az asztalra. Tehát látnia kellett, hogy keresem. De vissza sem hívott.
Tudtam, hogy mire hazaérek, még én leszek lecseszve. Szokásos menetrend. Nevermind... Samantha beszólt, hogy miért nem őt hívtam. Mintha nem lenne tök mindegy, mert eddig őt is akárhányszor kerestem vészhelyzetben, egy-másfél óra múlva hívott vissza.
A gyerekeknek odaadtam minden kaját, amit vittünk. Ezért is megkaptam a magamét. Hogy miért nem csak snacket (az olyan tízórai féle nassi) adtam nekik, miért ették meg a szendvicseket is, amikor az az ebédjük lett volna. Erre nagyon egyszerű választ adtam neki félvállról: mert éhesek voltak:) Persze rákontrázott, hogy mindig éhesek. DE akkor meg ebédet nem esznek.
Most komolyan, mondjátok már meg nekem: ha 11-kor megesznek egy joghurtot, gyümölcsös müzliszeletet, szenyát, mindezt mini méretben, akkor 13 órára szerintetek nem lesznek éhesek? Miért ne adnék nekik enni, amikor kérik. Ürülök, ha végre hajlandóak magukhoz venni valamit. Ugyanis minden etetés kínszenvedés...
A legeslegröhejesebb pedig az, hogy ezek a szerencsétlenek akartak volna ebédelni, mire az anyjuk közölte velük, hogy: a szendvics volt az ebédetek, amit megettetek, tehát desszertet kaphattok. És teletömte őket Fernanda-féle csokitortával.
Erre az egészre egyetlen Lart Pour Lart-féle örökzöld kérdést tennék fel: NOOOOOOOOOOOOORMÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁLIS??????????????????????????????????

PÉNTEK
Soha véget nem érő napnak tűnt. De mégiscsak elérkezett a 19 óra, és elkezdhettem készülődni. Ugyanis Marcoékhoz voltam hivatalos pizza partira. Francesco nevű barátja ezen a napon lépett át a 30-asok klubjába:)
A srác baromi jól főz, és fincsi pizzákat készített. Nem tudom most Nektek leírni, mennyire nyami volt:) Elmondása szerint három órán keresztül sütögetett, összesen hat pizzát.
Rajtam kívül volt egy angol srác, a többiek mind olaszok. Ahogy kiültünk a kertbe, éreztem, hogy itt végre emberek laknak és van élet. Chiswickben ugyanis este 8-kor már az utcán sem látsz embert. Kivéve a főutat, a Chiswick Highwayt, de csak a pubok miatt. Azok is 11-kor bezárnak. Pizsirakéta...
Szóval Shepherd`s Bushban, ahol Marcoék laknak, általában fiatalok bérlik a házakat, kevés család él arrafelé. A lakosság zöme gyönyörű arab, vagy perzsa férfi. Mindig méricskélnek, ahogy végigtipegek. Persze én is őket. Elég hosszan kell gyalogoljak a buszmegállótól. Szerencsére:) Arrafelé a fehér ember olyan ritka, mint a fehér holló. Max. átutazóként van jelen ez a faj. Talán mégis ide kéne költözzek szeptembertől:)
½ 12 körül leléptem a buliból. Addigra már mindenkiben volt egy kicsi, és nem nagyon akaródzott nekik átváltani angolra. Nekem pedig az olasz nyelv terén még igencsak vannak hiányosságaim. Bár ha a szükség rávisz, egész sokat megértesz:)
Marco megvárt, amíg jött a buszom. A 94-es egy tök jó járat, a nap 24 órájában üzemel. Képzeljétek, itt néha lehet lógni a buszon, méghozzá legálisan! Előttem egy csaj meg egy fiú állt, és a srác magyarázta, hogy biztos nem kell majd fizetni. Röhögtem magamban, hogy miről beszél. És lám a Mester! Mivel sokan álltunk sorba, a sofőrnek nem volt türelme/kedve/ideje megvárni, hogy mindenki egyesével lehúzza az Oyster kártyáját (márpedig más megoldás nincs, mert csak az első ajtót nyitják ki, mint a vidéki buszokon:). Ezért rátette a gépre a kezét, hogy nem kell kártyát érvényesíteni, és intett, hogy szálljunk fel. Wow! – gondoltam magamban - ezentúl csakis és kizárólag forgalmas megállókból közlekedek:)

Samantháék végül nem léptek le este, de tök mindegy volt számomra. Kivéve azt a tényt, hogy tudtam, mi vár következő reggel ½ 8-kor...

SZOMBAT
GYEREKZSIVAAAAAAAAAAAAAJ!!!!!!!!!!!!
Bakker, úgy tudtam volna még aludni! Hajnalban orrdugulás volt ezerrel, és rá kellett jöjjek, hogy a Sterimar tengeri sós orrcsepp kb. annyit ér, mint halottnak a csók. Hüpp-hüpp:( Nyitott szájjal merültem álomba, miután végre csend lett...

3-ra jött hozzám egy magyar masszőr lány, Móni. Ne tudjátok meg, hogy kiropogtatott és átgyömöszölt! Kb. mindenem fájt, és akkor éreztem, hogy a testem igencsak riadót fújt: Heló, én is itt vagyok ám, figyelj rám oda!!!
Ő pincérlányként kezdett. Most pedig takarít, és mellette csinálja a masszázst. Építi a vendégkörét, hogy majd valamikor ebből élhessen meg. 15 fontért jött hozzám, és masszírozott egy órán át. Röhejesen megérte. Irigylésre méltó bátorsága van. Otthon, Kiskunhalason hagyta a 12 éves fiát az exférjénél. Hogy majd egyszer a gyerekének is jobb legyen. Nem talált állást, nem éltek jól. Be kellett áldoznia, mert a kisfiú itt nagyon rosszul érezte volna magát egy albérletben, egy olyan orszában, ahol meg sem tudja értetni magát. Mindezt csak azért írom le, hogy ismét lássátok: itt sincs kolbászból a kerítés, ám ha kitartó vagy, kikaparhatod magadnak a gesztenyét. Elég hamar.
Elmeséltem Móninak a szerdai cideres pasimalőrömet. Közölte, hogy tiszta hülye vagyok, és sürgősen kapjam össze magamat:)

Most pedig itt ülök és Nektek pötyögök, ugyanis elérkeztünk a jelen pillanathoz. Egy tetőterasz partin kéne legyek Noéékkal, és szocializálódnom, netvörkölnöm újabb magyarokkal. De egy ocsmány hólyag van a számon, és így képtelen voltam emberek közé menni. Szar ügy. Viszont sokat napoztam, még mielőtt befelhősödött:) És tömöm magam folyamatosan kajával. (Aki nem tudja még: sikerült 5 kg-t ledobnom, és ezt sürgősen vissza kell szedjem. - a szerk.)
Anyu – A-vitamin, amit vettél nekem nagyon jó, egyfolytában tudnék enni:) Szóval biztosan jobban fogok kinézni, mire legközelebb láttok, ami egészen pontosan 11 nap múlva lesz!!!
Na, lementem eme remekművet egy pendrivera, és felrakom a blogra, hogy végre lássátok: még életben vagyok:)

Mindenkinek további szép hétvégét kívánok! Tsóóóóóóóóóóóóóóóók!