Első bejegyzés Magyarországról, valamint az ominózus buli és folyományai

Halihóóóóóóóó Mindenkinek!

Először is, szeretném közzétenni a jóhírt, mely szerint úgy döntöttem, továbbra is életben tartom a blogot. Hiszen még annyi, de annyi mesélnivalóm van! Most már vannak képek is, és ha nem is naponta, de hetente többször teszek majd fel sztorikat, kisebb szösszeneteket, amik még eszembe jutnak. És végre a naplót is fel fogom használni emlékeztetőül:)

Szóval megérkeztem, egyben-épségben, majdnem 27 óra utazás után. Már a johannesburgi reptéren tudtam, hogy súlyos túlsúllyal küszködök - csomagügyileg. De egy kedves-mosolygós fekete fiú mérte le, aki azt mondta, nem gáz. Így a 23 kilós útipoggyászomra 20 kg-t írt, és elnézte, hogy a kézim a megengedett 8 kiló helyett igencsak 9-et nyom. Ezt csak azért említem meg, hogy lássátok, voltak pozitív élményeim is kisebbségi lévén. A repülőn egy benga német mellett ültem, aki nem fért el, ezért engem bökdösött és horkolt a fülembe felváltva. Így kb. 5 perceket aludtam egyszerre...
Ma reggel 1/2 8-kor landoltam Münchenben. Rideg és esős volt minden. De valahogy nem érdekelt. Boldog voltam és valami fura nyugodtság érzés volt bennem. Egyfolytában fülig ért a szám. A reptéren szinte csak üzletembereket láttam. Egy kezemen meg tudtam számolni a nőket. Ez kicsit elgondolkodtatott...
Képzeljétek, vannak ingyenes kávé-tea pultok, és újságsarok a Lufthansa beszálló kapuknál! Teljesen el voltam ájulva. Amikor pedig kiderült, hogy ablak mellett ülök, elfogott az izgatottság. Végre láthattam vattacukor felhőket! Kisgéppel jöttünk, nem volt sok utas. Fiúk - ne kérdezzetek tőlem géptípusokat és számokat! Le van fényképezve Nektek:)
Időben, 12.15.-kor értem Ferihegyre. Pofátlanul jegyzőkönyvet készíttettem az egyik bőröndömről, ami megsérült. Csak éppen Afrika felé, egy hónappal ezelőtt. De én nem vettem észre egészen tegnapelőttig, amikor elkezdtem pakolni. Tudom-tudom: jellemző. Nem kell kommentálni:) Csak szépen fizessen a Lufthansa!
Anyu és Csaba vártak már rám. Mintha csak tegnap búcsúztam volna el tőlük, és álmodtam volna az egész utazást. Most is ez az érzésem. De jó!:)

Tudom, hogy sokáig kussoltam, és ígéretem ellenére nem írtam a blogra, de több sebből vérzett a dolog. Van vicces és szomorú része is. De ma este a vicceshez van kedvem.
Szombaton volt az utolsó szabadnapom, és ekkorra terveztem megosztani Veletek néhány élményt. Ennek címet is adtam: Utolsó bejegyzés Polokwanéből. De ez olyan hullaszagú, nem? Szerintem jobb is, hogy nem így alakult:)
Tehát az ok, amiért ez elmaradt: a péntek esti ultrabrutál megacsajparti. Na meg az olcsó és finom alkohol...
Elég korán nekiindultunk, 1/2 10-re jött értünk Malin (este:). Elfogyasztottuk a maradék alsókategóriás Pick and Pay (ez nálunk kb. a Plusnak vagy a Profinak felel meg) borainkat, ami azért nem kannás vagy tablettás volt, ne ijedjetek meg!:) Utána viccesnek tartottuk azt, hogy sorozatfotózásra állítottuk be a gépeinket, és mint a hülye gyerekek, pózoltunk. Ezekből nekem hála Istennek nincs meg mind, és kérésetek ellenére nem teszek fel erről az estéről egy képet sem. Megsemmisítettem őket, mint a Másnaposok c. filmben:)
Az első hely, ahova mentünk, valami puccos bár volt. Malin egyik haverja tartott szülinapi bulit. Mire odaértünk, már elég lagymatag volt a hangulat, és nem is volt túl sok ember. Koktéllal kezdtünk, amik nagyon csábítóan néztek ki. Aztán letoltunk egy híres-hírhedt blow jobot (az angolul nem tudók kedvéért ez... huh, hogy is írjam szépen... öröm okozása férfiaknak orálisan...). Ehhez az italhoz kézzel nem lehet hozzáérni, csak szájjal lehet letolni. Kétféle csokilikőr, a tetején pedig tejszín. Utána még ittunk springbokkiet, ami egy finom likőr talán áfonyával, de nem mondanám biztosra. Az tuti, hogy lila színe van és nagyon finom:) A koktélokhoz tartozó esernyők ezek után már hajunk díszítő elemeiként szolgáltak. Távoztunk...
A második hely egy hangulatos kis pub volt. Senki nem táncolt, de minket ez nem zavart különösebben. Homályos emlékeim vannak még arról, ahogy Malin haverjaival játszok - valami hülye érmét kellett az asztalról pöccintve pohárba dobni. Ne kérdezzétek, mi értelme van. Egyébként sikerült:) Én jól éreztem magam ott, de továbbálltunk. Jobban mondva szerettünk volna. Mary, a chicagoi lány ugyanis volt olyan ügyes, hogy bezárt engem, Annit és Devont, egy brit csajszit a biztonsági rács mögé. Elcsattant még néhány fotó a benn rekedt emberszabású majmokról, de ekkorra a lányok már szó szerint fetrengtek a röhögéstől. Én nem!!! Bementünk szólni, hogy engedjenek ki, és egy nagydarab fekete biztiboj morogva, de azért kinyitotta nekünk az ajtót:)
A harmadik hely ugyanaz volt, ahol már múltkor jártunk. Szerencsére zárni készültek, így ott már nem ittunk semmit. Kimentünk a parkolóba, ahová valami hülye pasik loholtak utánunk, és fotóztak, mintha celebek lennénk. Nem akarták elhinni, hogy négy különböző országból jöttünk, és kiröhögtek, amiért makirezervátumban dolgozunk. Marhára érdekelt a véleményük... Aki akkora baromságot mond, hogy Svédország Oroszország mellett van, az jobb ha hallgat:) Mary rettentő jó ötletnek tartotta, hogy nyissuk ki Malin terepjárójának hátsó ajtaját, és bemásztunk a raktérbe, ott vártuk. Majd megjelent Malin, a nőrabló, és elporzott velünk haza. Gőzöm nincs, hogy kerültünk ágyba, de állítólag saját lábon.
Ezek után nem meglepő, hogy Devon egyáltalán nem ébredt fel a hajnali 1/2 5-ös etetésre. Engem keltegetett 1/4 8 körül, hogy elaludt, és most mit csináljon. Ott pánikolt az ágy szélén a zebramintás miniruhájában elkenődött partisminkkel, én meg azt sem tudtam, hol vagyok, és miért kelt fel csak azért, hogy ilyen baromságokat kérdezzen.
Délig pihegtem. Az volt a mákom, hogy aznap nem kellett kelljek. Macskajaj ezerrel. A netkávézó pedig kora délután bezár szombaton. Szóval erről ennyit. Szépen elintéztük magunkat...
Most néhányan azt kérdezitek, miért írom ezt ide, talán büszke vagyok rá? Ciki megosztani, stb. Ez is én vagyok, és néha mindenkivel megesik ilyesmi. Egyébként pedig nem kötelező olvasmány a Meli és Dél-Afrika c. remekmű. Húúúúúúúú, most jó kis ellenreklámot csináltam magamnak:)

Most jöjjön pár sor az utolsó napomról. Megcsináltam a hajnali etetést Maryvel. Az ég sajnos nem volt tiszta, ezért nem láttam az utolsó myngenoegeni napfelkeltémet. Körbementem elköszönni a kicsikéktől, és néha rám jött a pityergés. Képtelen voltam felfogni, hogy pár óra és indulnom kell. Akkor éreztem igazán, hogy mennyire a szívemhez nőttek.
Hadd mutassak be közülük most néhányat Nektek. Íme Honey, a kis mókusmajom. Utolsó előtti myngenoegeni napján (ő már Pretoriában lakik egy óriási ketrecben!) bementünk hozzá a ketrecbe Annival. Fél óra izmozás után sikerült közös képet összehoznunk vele, ugyanis állandóan mozgásban van. De imádja a társaságot. Egyáltalán nem karmolászik, sőt: nagyon is puha, szinte emberi mancsocskája van. A bundája pedig hihetetlenül selymes. Ezt akkor tapasztaltam, amikor az arcomhoz bújt:)





Következő természetesen nem is lehetne más, mint szerelmem, Buddy Boy. Alias Buddy, de én mindig csak így hívom:) Igen, jól látjátok, épp kakit készül fogyasztani. Csak erős idegzetűeknek ajánlom!



Honey egyébként a következő pozitúrában szeret bogarakra vadászni:





















Ő pedig az én kicsi babám, Kismit - amikor még nem volt annyira jól a fülecskéjével:



Na Drágáim, mára legyen elég ennyi. Folyt.köv. hamarosan. Mindenki bújjon ágyba!