Nyomi vasárnap délután van, Emberek... És mivel gőzöm nincs, hogyan folytassam a blogot, elkezdem ismét a legelejéről időrendben. A csatolt képen az első kis makkancs látható, akivel már a reptéren megismerkedtem. Neve Tony, október 15-én született, és akkora, mint az ujjam. Nevét Sue - a rezervátum alapítója - férjéről kapta, aki februárban sajnos eltávozott betegség miatt. Tony az első kismajom a rezervátumban, és nagyon barátságos. Emberi kéz által nevelkedett, mivel túl gyenge volt ahhoz, hogy az igazi mamájára csimpaszkodjon.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem lesz több kicsi selyemmaki - mindegyiket sterilizálják a közeljövőben. Sajnos nem lehet a végtelenségig szaporítani őket - nem lenne helyük. A kocsiban az én ölemben kucorgott, és - ahogy a fenti fotón láthatjátok - rá volt cuppantva egy műszőrre, hogy biztonságban érezze magát. Neki az volt a mesterséges mamája. Még pár napot töltött velünk a myngenoegeni tanyán. Alig vártuk, hogy ránk kerüljön a sor, és foglalkozhassunk vele egy kicsit. Napról-napra játékosabb és bátrabb lett. Vicces volt, ahogy bepózolt, és ugrásra készen állt.
A történet keretét az adja, hogy ő volt az utolsó majmocskák egyike is, akit láttam. A reptérre menet ugyanis megálltunk az új, pretoriai tanyán. Tony akkorra már oda volt telepítve két mostohaszülővel (a majmok ugyanis más babáját is gondosan felnevelik, nem taszítják el), Gabbival és Gerryvel.
Új, nagy ketrecben hancúrkáztak. És akkor megtörtént az, amit már nem is mertem remélni: bemehettem hozzájuk a ketrecbe. Gabbi nagyon kedves volt, egyből odajött szipákolni. Hagyta magát megsimizni! Gerry, az apuka már aggódóbb volt, szerintem azt hitte, Tonyért jöttem. Egy darabig a hátán hurcolta, és elbújtak a hálórészbe. Majd egyszercsak hopp, mintha rám pottyant volna valami. Megjelent Tony, és rám vetette magát. Annyira megörültem, hogy azt nem lehet leírni:))))
Onnantól kezdve játékszer voltam a számára. Elkezdtem veszettül kattintgatni, de folyton meg akarta enni a fényképezőmet, így homályos, túl közeli képek születtek. Ezek a legjobbak, amiket itt láthattok. De nem bánom, mert a memóriámba örökre lefényképeztem ezeket a pillanatokat:) Pár perc után Gerry is megjelent, és le akarta venni rólam Tonyt, majd a karomon elkezdtek egymással játszani. A végén már Gerry is rám ugrált, csak azt elfelejtette, hogy ő nem pehelysúlyú, úgyhogy néha lepottyant:) A mai nap sztorija legyen ez az édes kismajom. Mindenkinek pihizős, nyugis vasárnapot kívánok:)
Nyomi vasárnap délután van, Emberek... És mivel gőzöm nincs, hogyan folytassam a blogot, elkezdem ismét a legelejéről időrendben. A csatolt képen az első kis makkancs látható, akivel már a reptéren megismerkedtem. Neve Tony, október 15-én született, és akkora, mint az ujjam. Nevét Sue - a rezervátum alapítója - férjéről kapta, aki februárban sajnos eltávozott betegség miatt. Tony az első kismajom a rezervátumban, és nagyon barátságos. Emberi kéz által nevelkedett, mivel túl gyenge volt ahhoz, hogy az igazi mamájára csimpaszkodjon. 
Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem lesz több kicsi selyemmaki - mindegyiket sterilizálják a közeljövőben. Sajnos nem lehet a végtelenségig szaporítani őket - nem lenne helyük. A kocsiban az én ölemben kucorgott, és - ahogy a fenti fotón láthatjátok - rá volt cuppantva egy műszőrre, hogy biztonságban érezze magát. Neki az volt a mesterséges mamája. Még pár napot töltött velünk a myngenoegeni tanyán. Alig vártuk, hogy ránk kerüljön a sor, és foglalkozhassunk vele egy kicsit. Napról-napra játékosabb és bátrabb lett. Vicces volt, ahogy bepózolt, és ugrásra készen állt. 
A történet keretét az adja, hogy ő volt az utolsó majmocskák egyike is, akit láttam. A reptérre menet ugyanis megálltunk az új, pretoriai tanyán. Tony akkorra már oda volt telepítve két mostohaszülővel (a majmok ugyanis más babáját is gondosan felnevelik, nem taszítják el), Gabbival és Gerryvel. 
Új, nagy ketrecben hancúrkáztak. És akkor megtörtént az, amit már nem is mertem remélni: bemehettem hozzájuk a ketrecbe. Gabbi nagyon kedves volt, egyből odajött szipákolni. Hagyta magát megsimizni! Gerry, az apuka már aggódóbb volt, szerintem azt hitte, Tonyért jöttem. Egy darabig a hátán hurcolta, és elbújtak a hálórészbe. Majd egyszercsak hopp, mintha rám pottyant volna valami. Megjelent Tony, és rám vetette magát. Annyira megörültem, hogy azt nem lehet leírni:)))) 
Onnantól kezdve játékszer voltam a számára. Elkezdtem veszettül kattintgatni, de folyton meg akarta enni a fényképezőmet, így homályos, túl közeli képek születtek. Ezek a legjobbak, amiket itt láthattok. De nem bánom, mert a memóriámba örökre lefényképeztem ezeket a pillanatokat:) Pár perc után Gerry is megjelent, és le akarta venni rólam Tonyt, majd a karomon elkezdtek egymással játszani. A végén már Gerry is rám ugrált, csak azt elfelejtette, hogy ő nem pehelysúlyú, úgyhogy néha lepottyant:) A mai nap sztorija legyen ez az édes kismajom. Mindenkinek pihizős, nyugis vasárnapot kívánok:)
Szia Lotyi!
VálaszTörlésNagyon cuki a kis majom! Hozzal nekunk egyet ajandekba. Betanitjuk trukkokre. :)
Puszi,
V & E