Mi a karácsony?

Tegnap voltam Csernus esten a Stefániában. Igen, még tart a szerelem... minden hónap harmadik szerdáján. Ismét megdöbbentem, hogy milyen sok tini volt! Az egyik 17 éves fiú még arra is összeszedte a bátorságát, hogy kiállt az 500 fős közönség elé beszélni a problémáiról. Pedig szegénynek nem volt könnyű. Örülök neki, hogy ezek a fiatalok olvassák a Férfi és Nő című könyveket. Talán mégsincs elveszve a következő generáció, és nem borul fel még jobban a férfiak és nők közötti egyensúly.

Hogy miért hoztam ezt a témát elő,amikor semmi köze Dél-Afrikához? Mert most erről szeretnék írni, és lassan itt a karácsony. Arról merengtem, mit is jelent ez az ünnep. Miért tulajdonítunk akkora jelentőséget az ajándékoknak, és hogy a dekoráció, a kaja, egyszóval minden tökéletes legyen?
Számomra az a karácsony, hogy dec. 9-én ott várt a ferihegyi reptéren Anyu és Csaba. Ugyanúgy, ahogy ott hagytam őket nov. 11-én.
Amikor felugrott Viki barátnőm, és egy hónap után átöleltük egymást.
A sok sms, üzenet, amit kaptam Tőletek, amíg távol voltam.
Ahogy vasárnap délután tesómék betömörültek a szobába nekem szánt kis névnapi meglepijeikkel.
A myngenoegeni hangulatos vacsorák, amelyek a nap szertartásos részévé váltak Debbie-nek és Steve-nek köszönhetően. Akkor is siettünk haza 7 órára, ha szabadnaposok voltunk. Hogy ne maradjunk le a vacsorát követő vicces sztorizgatásról, beszélgetésről.
Számomra az a karácsony, hogy Zsüli tegnap éjjel megjött Skóciából, és Ágica is hamarosan megérkezik Londonból. És végre hónapok eltelte után újra látjuk egymást.
Amikor tegnap megláttam Orsikát, és Kukismanó szivecske formájú arcocskáját.
Ahogy a barátommal hétfő este a Széchenyi Fürdő külső termáljában kucorogtunk. Felnéztünk az égre, és apró hópelyhek hullottak.
Ezeket eddig sosem mondtam ki: hálás vagyok magamnak azért, hogy meghoztam az elmúlt másfél évben olyan döntéseket, amiktől lepadlóztam. Jónéhányan közületek tudja, min mentem keresztül. Munka, magánélet... De ezek a döntések, és ezeknek a mélypontoknak a megélése segített ahhoz, hogy most itt tartok. Egyébként gyanítom, hogy soha nem jutottam volna el például Dél-Afrikába, nem változott volna meg alapjaiban az értékrendem, a hozzáállásom az élethez. Nem lennének terveim, nem állnék meg a saját lábamon.
Tegnap Csabival azon merengtünk a Csernus előadás előtt, hogy szükséges-e megélni a dolgok legmélyét. Ő azt mondta, nem:) Én azt mondom, igen. Ezek a pofonok kellenek ahhoz, hogy utána megrázzuk magunkat, felálljunk, és új fejezetet kezdjünk az életünkben. Másképp nem térünk észhez csipkerózsika álmunkból.
Nálunk nem lesz az idén ajándékozás. Nincs is miből és nem is tartom fontosnak. Már látom magam előtt, ahogy ülünk az asztal körül: anyukám rendezkedik, Csaba félrevonul, és kikeresi a google-ből a különböző népek karácsonyi szokásait. A sógorom elképesztő mennyiségű erőspaprikát szór a halászlébe. Tesóm tömi drága keresztgyermekeimet: Izát és Gerit, holott ötvenszer elmondták, hogy már nem kérnek többet. Iza egy levegővétellel elmeséli az elmúlt napok történteit. Geri csendesen ücsörög, majd amikor mindenki kivonult a konyhából, szép kómotosan belekezd a kis dolgaiba, amiket szeretne velem megosztani.

Csernus azzal búcsúzott el tegnap este, hogy mindenkinek olyan karácsonya lesz, amilyet egész évben csinált magának. Szarul hangzik, vagy nem, ez így van. Én remélem, hogy a Tiétek igazán szeretettel teli lesz.
Arra gondoltam, gyűjtsük össze, írjátok meg ide, hogy számotokra mi a karácsony, illetve mit vártok tőle. Akár név nélkül.

Legyen szép délutánotok! És no para - fogok még szösszenetezni Afrikáról is!