Miután SUPERMAN lelépett...

SUPERMAN=Michael Arnold. 36 éves, a BBC-nél operatőr. Elvált, van egy 7 éves kislánya. 195 magas sármőr, óriási ragyogó zöld szemekkel.

Minden szép és jó volt. Intelligens, és pontosan olyan romantikus, amilyet ezer éve keresek. Sugárzó tekintet, életvidám, elégedett.

Elejétől fogva megvolt az összhang. Hosszú emaileket váltottunk, majd jött az smsezési, és a telefonálási szint, amit pár napra rá randi követett. Mivel nem bírtam az emberre rendesen időt szakítani, kimászott Chiswickig, ahol ránk zárták a pubot, addig dumáltunk. Hazakísért, majd búcsúzáskor átölelt. Kicsit bénázott, adjon-e puszit, kicsit én is:)
Hazaérte után egyből írt, hogy milyen jól érezte magát, és alig várja, hogy újra lásson.

Amikor félve aludtam el egyedül a házban, közölte, hogy csak szóljak, és ő rohan megvédeni fehér lovon:) Minden nap érdeklődött, hogy vagyok, és kedves dolgokat írt nekem.

Második randin elmentünk egy hangulatos francia étterembe vacsorázni, majd balboa táncleckét vettünk - szintén Chiswickben. Ezt a találkát már mindketten nagyon vártuk, lévén táncőrültek. Ő 15 éve swingel - a szerk.

Igazából nem tudom, mi történhetett, és már soha nem is fog kiderülni, mi zajlott valójában a háttérben. Ez a táncos randi egy pénteki napon volt, és úgy volt, hogy a másnapot is együtt töltjük.
Szombat délelőtt még azon merengtünk, mi legyen a végleges program, majd kora délután jött az ominózus telefonhívás. Miszerint az ex és a kislány kisebb autóbalesetet szenvedett, értük kell mennie a kórházba. Az asszonynak állítólag kiment a bokája, a gyereknek nem lett baja, a kocsi viszont összetörött.
Michael barátunknak ezután se híre, se hamva nem volt. Jött még egy sms három nappal később, de csak mert megkérdeztem, mi a frász van. Mentegette magát, hogy mennyire el van foglalva az exe körüli lebzseléssel, és azóta nem hallottam felőle.

Ah, ne is beszéljünk róla többet. Akkora csalódás volt számomra...

Ez az egész eset talán arra akart megtanítani, hogy nem szabad már az elején mindenkiben megbízni. Én eddig úgy álltam hozzá, hogy miért ne, amíg nem szolgál rá az ellenkezőjére. Miért ne lelkesedjek, másképp nincs értelme elmenni a randira sem.
De mégiscsak egyik kedvenc kapcsolatterapeutámnak van igaza, miszerint ez a mondat lebegjen szemed előtt: MINDEN FÉRFI DISZNÓ, AMÍG MÁSNAK NEM BIZONYUL. Senkinek nem kell előre bizalmat szavazni. Ha elvisz randizni, oké. Érezd jól magad! De amíg nem szolgál rá, hogy megbízz benne, amíg nem teszi oda magát érted, és bizonyítja be, hogy ő az embered, addig jó lesz "for fun", szórakozni. Igaz, Gábor?:)

Ennek örömére elmentem randizni az albán pultos fiúval, akit a legutóbbi Dumaszínház eseményen ismertem meg. Teljesen meg voltam lepődve magamon, milyen nyíltan flörtölök a fickóval. Aki jól ismer, az tudja, hogy nekem ez sosem ment:) Két perc múlva már számot cseréltünk.
De úgy tűnik, ő sem az igazi. A randi második felében azzal fárasztott, hogy ő nem akar megnősülni, és hogy emiatt lépett le az előző barátnője is. Milyen gáz már!:)

Ed - ő a pultos fiú - után még Raulnak is adtam újabb esélyt. Ő egy cuki kis indiai fickó, akiről eddig nem írtam. Szintén internetes szerzemény. 29 éves, informatikus, csórikám jelenleg állást keres. Jó pár hete. Csakúgy, mint más londoni ismerősöm. Szar most a helyzet... Raul 11 évig volt egy nővel, kis visszahúzódó, csendes. Nagy barna szeme van, hosszú szempillái, helyes mosolygós, és tejeskávé színű bőre van. Ehhez természetesen fekete haj jár:)

Néhányotoknak meséltem, hogyan alakult vele az első randim. Elvittem háziorvoshoz:) Komcsi! Ugyanis aznap hirtelen rám csörögtek a rendelőből, hogy megüresedett egy időpont, és mehetek regisztrálni, illetve feltehetem a kérdéseimet. Megkérdeztem Rault, eljön-e velem, vagy hazamegy, vagy áttegyük a randit máskorra. Eljött:)

A második találkozónkat nem nevezném randinak. Felhívtam szegénykét hajnali 1-kor, hogy meghalt a laptopom. Ez három nappal az utazásom előtt volt. Majdnem sírtam. Tele lett mindenféle vírussal. Raul skypeon keresztül nyugtatgatott, és informatikus lévén irónikusan nevetgélt, hogy ne vegyem ennyire drámaira a helyzetet:)
Másnap átjött, és barmolt rajta egy kicsit. Én közben csináltam kaját, együtt majszolgattunk, beszélgettünk.

Azt viszont, hogy a laptopom még életben van, Gábor barátomnak köszönhetem. Ő tette helyre, szedett le minden sz@rt, és rakott rá vírusölőt. Ha ő nincs, laptop nélkül jöhettem volna Courchevelbe.

Szóval az utazásom előtti két nappal, este elmentünk egy pubba dumálni Raullal. Sajnálatos módon kicsit felöntöttünk a garatra, aminek csak a beszélgetés vége felé lettem tudatában. Raul sem állt a helyzet magaslatán. Elkísért a hülyéje kétharmad útig, majd közölte, hogy úgyis elment az utolsó metró, zárva a Chiswick Park Station (tényleg, vajon miért? hajnali 2-kor...), fog egy buszt. De arról fogalma nem volt, melyiket. Könnyelműen kijelentette, hogy ha más nem, gyalogol Osterley-ig. Hajrá! - bíztattam, majd hazafelé vettem az irányt. De előtte búcsúzásképp még kezet fogtunk, amit nem teljesen értettem, de akkor nem is bírtam ezen agyalni:)
Másnap kezdtem el merengeni, mekkora bunkó, hogy nem kísért hazáig. Aztán ő is úgy szégyellte, nem győzte eszkuzálni magát utólag:))))

Hála a jó égnek nem sokkal a Michael-es katasztrófa után el kellett utazzak Courchevelbe. Itt aztán van időm gondolkozni, és kiterápiázni mindent. Ahogy facebookon már láthattátok, a francia Alpok ölelik körül ezt a kicsiny falut. Gyönyörű napsütés van, ragyogó kék ég, és 20 fok, aminek én nagyon örülök. A többiek kevésbé, mert így nem sok hó marad síelni. Kit érdekel?:)

Mivel pilláim leragadnak, Courchevelről a következő bejegyzésben bővebben. SUPERMANT pedig temessük el. Ámen...