Courchevel, VV5 előválogatás, és azok a zűrös férfiak

Ígértem, hogy beszámolok Courchevelről. Elégedjetek meg egy tömörített verzióval, ha lehet. Mert feledhető, minden szempontból. Azonkívül, hogy hülyére dolgoztam magam ugyanazért a pénzért, mint máskor nem, semmi érdemleges nem történt. A táj gyönyörű, a hely élvezetes azok számára, akik síelnek. Még egy pubba sem jutottam el sörözni, pedig megismerkedtem a játszóházban egy aranyos magyar nannyvel. Ő azóta már bedobta a törölközőt, és Húsvétkor hazaköltözött. Egy puccos családnak dolgozott, akiknek Courchevelben, és más városban is éttermük van, emiatt ő vigyáz a gyerekekre éjszaka is. Egyetlen szabad estéje, hétvégéje nem volt. Csak a délelőttök. Felemelő élmény lehetett, gondolhatjátok...

Első héten 15-en voltunk De Hemptinne-ék óriási házában: 7 felnőtt, 8 gyerek (életkor 3 hónap-6 év között terjedt - a szerk.). Na ne értsétek félre, nem mindre kellett nekem vigyázni. De privát szféra nuku, állandó nyüzsgés, zajongás ment. Alvás nuku, hiszen valamelyik gyerekkel biztos, hogy gond volt éjszakánként.

Úgy éreztem magam, mint a VV5-ben. Csak épp a kamerák hiányoztak a szobák sarkából. Ja, egyébként amíg én ezt írom, épp az utolsó adás megy az RTL Klubon - ha jól tudom. Tesóm mondta, most skypeoltunk. Anyukámmmal egyáltalán nem tudtam még, mivel amikor felhívtam a vonalason, izgatottan lerázott azzal, hogy most van a VV döntő, és beszéljünk később. No comment:)

Courchevelben volt egy iszonyatos mélypontom. Elkezdtem merengeni, mi a frászt keresek ennél a családnál. Hiszen alig beszélgetünk a szülőkkel, nem tekintenek, és nem is kezelnek a család tagjaként. Ettől nem érzem magam túl kényelmesen.
Aztán rájöttem, hogy vagy megint hülyére lelkizem magamat, vagy lesz@rom az egészet. És én a B verziónál maradtam. Ez egy munkahely, nem kell, hogy társalogjunk, ha ők nem igénylik.

Nagyon megembereltem magam azután, hogy felröppentünk a grenoblei reptér kifutópályájáról. Erősen elhatároztam, hogy ezentúl másképp állok hozzájuk. És ezt azóta sikerült betartanom, így lényegesen könnyebbé tettem az életemet. Hiszen lássuk be: bárhová megy az ember lánya, akárhol fogok dolgozni, mindig lesz olyan ember, olyan dolog, ami nem lesz ínyemre. És nem lehet folyamatosan menekülni. Persze még mindig vannak olyan pillanataim, amikor robbanni tudnék. Ha épp rosszabb napom van, akkor Fiona, az anyuka megszívja, mert jól odamondok neki. Persze mindezt udvariasan és angolosan, viszont Melindásan csípősen. De az embereket akkor sem lehet megváltoztatni.

Ahogy leszálltam a gatwicki reptéren, loholtam Ákos koncertre. Apuci borostásan várt engem és a két fiút. Egy darabon elvitt kocsival, a cuccaimat pedig hazaszállította. De abban aztán nem volt köszönet! Kiabált a kölkökkel, idegbajoskodott, mert lezárások voltak az aznapi londoni marathon miatt. Még jó hogy szökőévben egyszer kérem meg Rudyt szívességre... Sebaj.

Ákos barátunktól többet vártam, viszont a helyszín (Troxy), és a koncert hangulata nagyon jó volt. Óriási körasztaloknál le tudtunk ülni, volt magyar kaja, pia, bár. Kapunyitás fél 7-kor volt, de mi a következő sarkon kocsmáztunk Orseeval, és a barátaival. Még szerencse, hogy a lányzó talpraesettebb, mint én. Lebratyizott a kígyózó sor elején két pasival, így melléjük állhattunk, és kb. 5 percen belül bejutottunk, míg mögöttünk szúrós pillantások fúródtak késként a hátunkba. Egy 3 méteres bizti boj fogadott a bejáratnál, aki közölte, hogy köpjem ki a rágómat. Én meghökkentem, majd elkezdtem röhögni, és megkérdeztem, hogy az iskolában vagyunk-e? Ő morcosan megjegyezte, hogy a rendezvényterem végig le van szőnyegezve. És ha én később akarok elnyomni a cipőm talpával egy egész csomag rágógumit, akkor mi van? Ezt persze már nem kérdeztem meg, nem akartam tovább feszíteni a húrt. Azon merengtem, mi lenne, ha kiköpném a rágót, és a tenyerébe adnám. De biztos kaptam volna egy jó nagy maflást. A kézfeje pedig akkora volt, mint az én fejem. Így a rágót a kukába dobtam, majd eloldalogtam. A női mosdóban pedig kértem Orseetól egy másikat. Aki letolt, hogy miért pazarlok, ez egy drága Starbucks rágó, és nem ad többet:)

Az itallapon szerepelt egy olyan akciós tétel, hogy: Hungarian spirits (így hívják a röviditalokat)+mix. Úgy gondoltam, rettentő jó ötlet a vilmoskörtét tonikkal keverni. A pultos fiú megkérdezte, hogy single vagy double? Rávágtam vagányan, hogy adjon duplát. Mellettem egy 2 méteres, 200 kilós ember állt, és egy miniatűr kétcentes műanyagpoharacskát szorongatott. Valahogy beszélgetésbe elegyedtünk. Közölte, hogy neki ez az egy felese lesz egész este. Én felnéztem rá egy távcsővel, és elszégyelltem magam. Ez az érzés azonban nem tartott sokáig. Legurítottunk még pár kört Orseeval, csakúgy a hangulat kedvéért, majd vadászni indultunk.

Ilyen módon ismerkedtem meg Tiborral. 180 magas, 35 éves, napsütötte barna (vagy szolárium, már sose derül ki), kék szemű, Bruce Willis borostás, szálkás, iszonyatosan sármos pasi, sziporkázó humorral. Orsee kért tőle egy közös fotót rólunk, Tibi a rendezvényen fényképezgetett, hobbiból. Szó szót követett, megadta nekem a számát, mondván, el tudjam tőle kérni a fotókat, majd megkért, hogy a biztonság kedvéért csörögjek rá.

Egy hét múlva randira hívott. Kétszer találkoztunk. Teljesen lelkes volt, áradozott, hogy milyen vicces vagyok, és mennyire jól érzi magát velem, és milyen jól összepasszolunk több szempontból is. Mindenféléről tudtunk beszélgetni, sokat nevettünk. De mire Genfből megjöttem Eszterkééktől, szőrén-szálán, egy szó nélkül felszívódott. Valahogy már ezen sem lepődöm meg. Nyomokban Zsolt-tulajdonságokat tartalmazott, talán jobb is, hogy így alakult. Zárójel bezárva.

Még Courchevelben, nagy magányomban, a társkeresőn szedtem össze Eddiet. Nem tudtam ellenállni a mosolyának, és közöltem vele egy rövid üzenetben, hogy ezt szépnek találom:) Pár nappal később már smseket váltottunk, majd ahogy hazajöttem, felhívott, és leegyeztettünk egy találkát.

Gondoltam, hogy helyes a fiú, de azt nem, hogy ennyire. Amikor kiszálltam a Leicester Square-en (szokásos 10 perc késéssel), zavartan pásztáztam az embertömeget, hol lehet. Majd a zebra túloldaláról integetett felém egy 175 magas, izmos, barna hajú, barna szemű, szívdöglesztő brazil pasi fehér ingben. Körbenéztem, mert vártam, hogy mindjár megjelenik egy modelll alkatú csaj mint barátnő. De nem, a pasi nekem integetett, és akkor hálát adtam a égieknek.

Eddie a légiósoknál szolgált 5 évig katonaként. Kolumbiában, és egyéb pokoli helyeken. Nem akartam részletekbe bocsátkozni, csak amiket maga elmesélt. Elég volt azt is hallani... Egy pubban kezdtünk, majd megkérdezte: are you ready to teach me salsa? Jót röhögtem, hiszen hogyan taníthatnék salsát egy pasinak. De két perc múlva már a kedvenc Dirty Dancing feelingű fülledt Salsa báromban voltam, ahol évekkel ezelőtt egy Valentin napi vacsorát kaptam ajándékba egy másik fiútól.

A történethez hozzátartozik, hogy Eddie valóban nem tud salsázni, de jó a ritmusérzéke. Eltáncolgattunk, kb. 2 órát maradtunk. Neki másnap korán kellett kelnie, ment dolgozni. És jófejségből, mert tudta, hogy én imádok salsázni, elvitt táncolni. Értitek? Vannak ilyen bevállalós férfiak is.

Hazafelé megkérdezte, átölelhet-e. Persze már alig vártam. Azon is legálisan élvezkedtem, amíg előzőleg táncoltunk, haha:) Az egyik kirakatnál lelassított, megfogta a kezem, és megkérdezte, megcsókolhat-e. Én egy hollywoodi filmben éreztem magamat, ahogy hozzám hajolt, két kezével beletúrt a hajamba, jöttek a csillagocskák és a madárkák, és én boldog voltam. Megmondom őszintén, már az idejét sem tudom, mikor éreztem utoljára ilyet, ha egy pasi hozzám ért, és megcsókolt. Leégette rólam a bőrt. Borzongáshegyek:)

Én elutaztam Genfbe, ő ezalatt lelkesen smsezett. Most itthon vagyok, és még nem láttam. Pénteken lett volna a randink, amikor felhívott, és közölte, hogy az egyik kollégája és egyben barátja munka közben meghalt. 10 percen keresztül ecsetelte, hogy s mint történt. Bevallom, nem tudtam, mit gondoljak. Olyan hihetetlenül hangzott az egész, de miért hazudott volna majdnem negyed órán keresztül? Hm, nem tudom... Túl sok zűrös alakkal találkoztam az utóbbi időben. Elnézést kért, hogy inkább szeretne csendben, nyugalomban lenni. Kíváncsi leszek, előkerül-e még. Vagy ez is egy újabb átverés. Ahogy Viktor barátom szokta mondani, üldözési mániám van. Lehet... De legalább óvatos vagyok.