Jelentés a túlélő táborból

Sziasztok Drágáim!

Először is: nagyon köszönöm a bejegyzéseket. Már kezdtem azt hinni, hogy senki nem olvassa a blogomat. Na jó, ezt viccnek szántam, hiszen annyira királyul irok:) De tényleg: továbbra is várom a visszajelzéseket! Bevallom, kicsit elpityeredtem magam...

Huh, hol is kezdjem... Mindig annyi mesélnivalóm van! Vezetek naponta naplót, amit persze megint elfelejtettem magammal hozni. Azért próbálom nem kifelejteni a legfontosabb momentumokat.

Egy hete szakad az eső, és nincs több tiz foknál. Ez eléggé megvisel minket, mert a ház mostanra teljesen kihűlt. Komolyan, még kint is melegebb van, holott fúj a szél ezerrel. Mosni persze nem tudunk, mert az esőben nem érdemes kiteregetni. Ilyenkor jön az, hogy többször veszed fel ugyanazt a ruhát. Megjegyzem, egyikőnk sem pakolta túl magát meleg holmival. Ez az időjárás egyébként teljesen abnormális. Itt most van nyár márciusig, és ugyan eső elő szokott fordulni, de ilyen hidegre senki nem emlékszik... A zoknijaim a ház lehető leghülyébb pontjain száradnak. Mint például a tűzhely tetején, amikor este vacsit főzünk:) Ez az egyik ruhadarab, amit nem vagyok hajlandó többször egymásutánban felvenni. Gondolom, sejtitek, mi lehet a másik:)

Tegnap reggel arra ébredtem, hogy beáztunk: csöpögött a karomra az eső. Egyszerűen nem akartam elhinni. És bevallom, elértem sokadik mélypontomat, amikor azt mondtam magamban: ELÉG!!! Nem csinálom tovább, és hazamegyek.
Aztán kezdődött a szokásos napi menetrend: makietetés. Kimentünk a sárba dagonyázni, és amikor megláttam, hogy reszketnek ezek a kis szerencsétlenek, és milyen örömmel falják a meleg tápszert, elszégyelltem magam. Hogy mennyire önző vagyok, csak a hülye vizes zoknijaimra tudok gondolni - amik száradását végül hajszáritóval gyorsitottam fel - meg hogy még mindig esik az eső. Ezek a kisállatok viszont nem azért vannak itt, mert befizettek egy wellness hétvégére. Hanem azért kerültek ide, mert mi, emberek tönkretesszük az élővilágunkat, a környezetünket. Néhány felelőtlen hülye megvette őket háziállat helyett, majd amikor már nem voltak olyan cukik, örültek, hogy megszabadulnak tőlük.
Rám jutott ezen a napon még két makimegfigyelés egymásutánban, majd a makiedény-mosogatás. Szintén a szakadó esőben - ezt mindig a kertben csináljuk egy nagy bödönben. Persze először ezen is ki voltam akadva. Aztán ahogy elkezdtem mosogatni, azt vettem észre, hogy folynak a könnyeim. Ez most biztos patetikusan hangzik számotokra, de akkor döbbentem rá, mit értett Steve az alatt, hogy egyetlen szabály van: mindig a makik az elsők. A mi kényelmünk és önzőségünk pedig háttérbe kell szoruljon. És ettől a pillanattól kezdve billentem át másik üzemmódba.
Az indulásom előtt valaki, aki közel áll hozzám azt irta: néhány maki gondozásával nem mented meg a világot. Akkor ezen teljesen kiakadtam, és kétségek merültek fel bennem, vajon van-e ennek az egésznek értelme. Most már egyre inkább látom, hogy nem volt igaza. És hogy ez az út engem még nagyon sokmindenre meg fog tanitani...

Az elmúlt napok legnagyobb hire, hogy Honey - a kis mókusmaki - barátságot kötött velem. Szeles napjaink egyikén én voltam nála megfigyelésen. Lejött hozzám kis odújából, majd apró, jéghideg kezecskéjével megfogta az ujjamat, mintha azt akarná mondani: "nézd, ennyire fázom!"
Tegnapra már nagyon reszketett szegénykém. Normális körülmények között egymást melegitik, de neki ugye elment a párocskája pár hónappal ezelőtt. Vacogva ült a házikója mellett, és farkincáját sálként tekerte maga köré. Zuhogott az eső, fújt a szél, én pedig bementem a belső ketrecrészhez, és elkezdtem etetni. Láttam, hogy hozzá se nyúlt a kajájához, tőlem viszont hajlandó volt elfogadni néhány falatot. Végül 2 kukoricadarab, 1 brokkoli, és 3 mogyoró lecsúszott. Én meg ujjongtam:)

Hogy értsétek a ketrecek szerkezetét: két részre vannak osztva. Az egyikben van a kajájuk, az az etető rész, és elszeparálható a másiktól, ami a játszórész. Ha esik az eső, a kicsikék (a selyemmakikat hivom igy - a szerk.) nem jönnek elő. Ezért el kell zárni őket a játszórészbe, és bemenni az etetőbe, majd beléjük szuszakolni némi hamit.
Az elmúlt két napban szinte csak meleg tápszert kaptak, mert az eső minden kajájukat elmosta. Ne aggódjatok, még a hardcore "A" jelzésűeknek sem volt eszében megtámadni minket! Örültek, hogy kapnak enni szegények.

És most jöjjön egy kis humor! Ha akarjátok, ha nem, mesélek nektek a félnótás brit lányról, Jasmine-ról. Már egy csomó sztorim van róla. Próbálom kicsemegézni szürkeállományomból a legjobbakat.
Egyik éjjel félkómásan WC-re indultam. Hozzáérek a kilincshez, ott egy kéz. Megint hozzáérek, hogy meggyőződjek, igaz. Jasmine volt az. Kirohant a WC-re, majd a nappaliba, és vissza. Abban a pillanatban legszivesebben sikitottam és pisiltem volna a pizsamámba egyszerre. De rajtam kivül még hatan voltak a szobában, igy nem tettem. Azt hiszem, leforgathatták volna velem az Ideglelés c. nagysikerű horrorfilm 3.részének legparásabb jelenetét.
Valamelyik vacsora után meg azon mélázott, hogyan éghetne bent a szobában. Ez a mániája! Azzal inditott legelső nap, hogy beüzemelt egy tűzriasztót. Éjjel kb. félpercenként megszólalt, én meg azt hittem, valami madár az. Második este lefekvés előtt sejthetitek, mit csináltam: kivettem az elemeket a riasztóból...
Tudom, hogy szemétség, de már röhögök rajta. Még mindig jobb, mintha idegelném magam. Arról már letettem, hogy normálisan kialszom magam éjszakánként. Mert állandóan barmol valamivel, és zajt csinál. Pedig már befenyitettük, hogy le kell kapcsolnia a lámpát, mert mi aludni szeretnénk. Most elemlámpával nyomja az olvasást, aminek olyan erős a fénye, hogy kb. vallatáson érzed magad. Gill, a skót lány mesélte, hogy egyik éjjel pl. magát fényképezte a telefonnal. Szerintetek ez normális?:S
Ahogy Laci Bá szokta volt mondani: szivesen kettéválasztanám a haját - egy baltával...

Minap nagyon kifogtak rajtam a makik. Shapken és Ginger ketrecében amúgy is állandóan "szakad az eső", magyarul állandóan brunzolnak. Épp én voltam a soros vizcserélésben, amikor Shapken úgy döntött, még egy utolsót belesárgázik az itatójába. Kár, hogy nem a fejemre...
Mentem tovább Bobbyhoz és Girlyhez, erre Bobby nyomott egy gittet fölöttem. Azt hiszem, ez részéről elég egyértelmű jelzés volt, mennyire szeret. Szerencsére gyorsak a reflexeim:)
Az egyik kicsike viszont kicselezett: örömükben gyakran csurgatnak. Van egy, amelyiknek sikerül ezt sugárban kivitelezni, és pár centin múlott, hogy nem a számba spriccelte a kis perverz:) Helyette beteritette a kabátomat...
Szóval vannak vicces történetek nap mint nap. Most több nem nagyon jut eszembe.

Az emberekről: számomra nagyon furcsa, hogy egyáltalán nem látok vegyes párokat. A feka csajoknak nagy a seggük és X lábuk van. Kevés közöttük, aki szép és ad is magára. Viszont marha jó frizurákat tudnak maguknak csinálni! A feka pasik nyüzügék, szerintem nem jól tartják őket:) De a szemük majd kiesik, úgy bámulnak minket, amin mindig röhögnöm kell.
A dél-afrikai lányok, nők különösen szépek. A férfiak napsütötték, nagydarabok és izmosak - ami nekem by the way bejön:)

Nemrég ittam meg életem legeslegfinomabb Lattéjét! Olyan fincsi krém volt rajta, hogy csak na! A kaják is baromi jók. Kedvencem a husival, sajttal töltött palacsinta. Nyamiiiiiiiiiii:)

Hétfőn megyünk a Kruger Parkba, 3 napra. Én, Anni, a svéd csajszi, és két brit lány: Emma és Sophie. Őket csipem, csak jó lenne, ha néha zsebkendőt is használnának. Undinak tartom, hogy két ilyen csinos lány brutál módon szivja az orrát. Mondjuk azt tegyük hozzá, hogy a többi angol is ezt csinálja. Én még egytlenegyszer nem láttam őket orrot fújni, pedig négyszer voltam Londonban...
Imádkozzatok, hogy jó időm legyen jövő héttől! Elvileg nem mondtak esőt. Különben egy darab állatot nem fogunk látni a nemzeti parkban...

Átértékelődtek bennem a dolgok az elmúlt egy hétben. Tegnap például annyira megörültünk Annival a délutáni napütésnek, hogy nekiálltunk táncolni a kertben.
Kétszer elment a viz is, ami itt teljesen megszokott dolog. Sosem gondoltam volna, hogy olyan jól fog esni egy zuhany, mint akkor - legyen az hideg vagy meleg, csak végre viz!!!

A beázásos dolgot egyébként megoldottuk, no para. Két lányzó már elment, igy jelenleg hárman vagyunk a 8 ágyasban. Fura, üres érzés:) Az emeletes ágyak alsó részén alszunk. A másik három lány pedig ideiglenesen átcuccolt a kisebbik, fiúszobába. Ha majd jön esetleg néhány pasi, ráérünk akkor agyalni a többin:)

Ma végre be tudtunk dobni egy adag mosást, ennek is úgy örülök! Kezdtem azon aggódni, hogy úgy megyünk a Krugerbe, mint a hajléktalanok...

Egy kiskacsát elvesztettünk tegnap, Steve elásta a kertben. A mamik teljesen be vannak kattanva. Két nőstény van, és örökké egymás kicsinyeit piszkálják. De hiába, ez a természet rendje. Nem tudjuk őket állandóan szemmel tartani.

Balázs - sajnos nem fogok tudni feltenni képeket, majd utólag megnézed. Netkávézóból ez kivitelezhetetlen.

Csaba - mégegyszer Isten éltessen: a 17-en, ugye?:P

Böbi - sok puszi névnapod alkalmából innen is!

Nővérkém - ne aggódj, már túl vagyok a nehezén:)

Kati - köszi a bókot a blogommal kapcsolatban!

Orsika - Kukis Manó nehogy becsajozzon, mire hazamegyek!

Várom az életjeleket a többiektől is. Mindenkinek csók és ölelés! Hamarosan ismét jelentkezem.

Melinda, the Survivor