Supernanny, vagyis hogyan lettek az én kis majmaimból angyalkák

Sziasztok!

Először is - moziajánló rovat: mindenképp nézzétek meg a Dinner for Schmucks, vagyis Gyógyegeret vacsorára! című filmet. Az utóbbi idők legjobb vígjátéka. Azt hittem, ebből már nem lehet újat kihozni. És hogy az eredeti francia verziónál (Balfácánt vacsorára!) nincs jobb. Na meg persze a magyar színdarabnál, amiben Koltai és Kern alakít hatalmasat. De még ezt is lehet überelni! Végigröhögtem az egészet. Érdemes Nektek is megkönnyezni eme remekművet! Ja, és a legjobb, hogy szinten minden szót értettem. Haladok angol nyelv-ügyileg!

Múlt hét kedden bevezettem egy új rendszert. Ahogy már korábban írtam, augusztusban eljutottam arra a pontra, hogy egyáltalán nem tudtam kontrollálni a Boote lányok viselkedését. Merengtem egy darabig, mitévő legyek. Annyi okos könyvet elolvastam, mégis kifogytam az ötletekből. Szégyelltem magamat, mert eljutottam arra a szintre, hogy kiabáltam velük.
És akkor azon ritka esték egyike követkeett, hogy bekapcsoltam a tévét. Épp a Supernanny ment, amiben egy jófej londoni dadus regulázza meg mások kissé idióta gyermekeit, és látja el a szülőket mindenféle jótanáccsal, majd átszervezi az életüket. Minden olyan egyszerűnek tűnt a műsor megtekintése után.

Mint ahogy erről is többször regéltem, a fő problémát abban láttam-látom Boote-éknál, hogy a lányok soha nincsenek megbüntetve. Innentől kezdve lehet Anyuci akármilyen szigorú, és üvölthet akármennyit, semmi értelme...

Az én rendszerem a Supernanny alapján a következő:
Kedden reggelinél (hétfő szünnap volt) leültem a lányokkal - persze Thali csak hallgatólagos résztvevő volt - és röviden felvázoltam a szitut. Hogy ezentúl mindenre egyszer kérem meg őket. Egy figyelmeztetést adok. Szépen, nem felemelve a hangomat - ezt csak Nektek mondom - a szerk.:) Amennyiben azt választják, hogy nem fogadnak szót, leülnek két percre az úgynevezett büntisarokba. Ha felállnak, hisztiznek, a két perc mindig újraindul.

Az első napokban egymást felváltva ült Xanthe és Chiara a sarokban. Volt tiltakozás, hisztéria, és egyéb dühkitörések. De amint látták, hogy komolyan gondolom, és kemény vagyok, mint a kaki, egy percen belül lenyugodtak. Mindig elmondom nekik, pontosan miért ültetem őket a sarokba. A két perc letelte után, ha bocsánatot kérnek, visszamehetnek játszani.

Ma pedig rajzoltam egy úgynevezett reward chart-ot. Ezen két viráglétrácska van, tetején a lányok neveivel, és minden a kedvenc színeikkel kipingálva: pinkkel és lilával. A létrának 20 foka van, amin kicsi egérfejes mágnesek fognak fel-le haladni. Attól függően, ki hogy viseli magát:) A huszadik fok elérésekor meglepit kapnak.

És képzeljétek, lőn csoda! A rendszer teljesen jól működik. Pontosan úgy, ahogy a tévében mutatták. Pénteken már senki nem ült büntiben. Ma pedig mindkét lány csak egyszer. Már értik, hogy miért van az egész. Így én sem érzem magam rosszul - annyira - hogy szigorúnak kell lennem. Egyértelmű szabályok vannak, amikhez tartaniuk kell magukat. Ha engedek, akárcsak egyszer, azzal őket is összezavarom. Nem is haragsznak rám, ami számomra furcsa.

Sőt, egyre jobban ragaszkodnak. Chiara most már napjában többször átölel, az anyja előtt is. Először kellemetlenül éreztem magam, de már nem izgat.
Szombaton bébiszitteltem, és migrénem volt a kimerültségtől. Kopogtattak az ajtómon, én pedig kivánszorogtam. Chiara állt ott szivecskés pizsiben, és csak azért jött fel, hogy átöleljen, és jó éjszakát kívánjon. Hát nem édes?:)
Sokszor kérdezgeti azt is, hogy jövő nyáron még velük leszek-e, és hogy majd akkor ezt és ezt csináljunk. Tervezget. Elég ciki, és próbálom elterelni a témát azzal, hogy azt mondom, nem tudom még, mi lesz akkor, és hogy azért ne felejtse el, költöznek, addigra már nem lesznek Londonban. Nem bírok neki hazudni. Nem lenne fair.

Xantheval és Thalival minap hármasban ebédeltünk, Chiara a zegyik barátnőjénél volt játszani. Xanthe közölte: "Melinda, I DO love you!" Az angolul nem tudó olvasóimnak: a DO nyomatékosítás. Tehát nemcsak simán, hanem nagyon szeret a kiscsaj. És ezt most, így mondta ki nekem először!:)
Egyik este pedig bementem lefekvés után Xanthe szobájába, mert tudtam, hogy úgyis mindig sokáig fent szöszöl. Az ágy szélére ültem, megsimogattam a fejét, ő pedig megszorította mindkét kezével az enyémet, és csak néztük egymást. Ez olyan megindító pillanat volt számomra, ami örökre belevésődött az emlékeim közé.

Nagyon megszerettem őket, de észben tartom, hogy kettő, legkésőbb három hónap múlva már nem leszek itt. Úgy látszik, most valamiért sok változás kell történjen az életemben. Nekem pedig meg kell tanulnom könnyen venni őket, és alkalmazkodni az adott helyzethez...