Brüsszel vonatállomás - 18.30. Egy bárban ülök, és a legerősebb, vagyis 9%-os Leffe sört kortyolgatom. Utoljára Prágában ittam ilyen erőset. Lehet, hogy most nem kéne. Mert fáradt vagyok, és érzem, hogy a fejembe száll. Valamilyen túltengő, becsiccsentős önbizalmi okokból kifolyólag pedig azt is érzem, hogy ezek a blogbejegyzések egyszer még napvilágot látnak könyv formájában. Persze helyszínek és nevek meg lesznek változtatva. Oh Gosh, mennyi mindent cenzúráznom kell... Nem mintha úgy nem ismernének rá az illetők:)
Három hosszú hetet töltöttem Belgiumban. Az első hét jó volt. Fiona szüleinek villája és a környék a tóval nagyon szép. Megnyugtató. Aztán elpályáztunk Merlemontba, abba a hihetetlenül nagy kastélyba. Ami gyönyörű, de valamiért - talán az emberek miatt - ridegnek és barátságtalannak éreztem. Nevermind. Majd két napot Ghentben, Rudy - az apuka - szüleinél töltöttünk. Kár, hogy nem többet. Ott végre azt éreztem, hogy elfogadnak, emberszámba vesznek, nincs hülye személyzet, sem fensőbbrendűség, sem pompa. Egy farmon laknak. Dél-Afrikára emlékeztetett. Arra a nyugalomra, és lelki egyensúlyra, amit csak ott éltem át, és - sajnos - azóta sem. Azt hiszem, vissza akarok menni.
Délután azzal viccelődtem Charlie-nak és Timmynek - mikor kérdezték, hogy hova megyek - hogy Afrikába utazom, a majmaimhoz. Charlie óriási szürkéskék szeme és szempillái elszomorodtak, majd édes hangján reménykedve azt kérdezte: "But you will still be our nanny, right?" vagyis "De attól ugye még a nanny-nk maradsz?". Rájöttem, hogy ez hülye vicc.
Mint utólag kiderült, Timmy szeret. Fiona mesélte a minap, hogy Timmy kérdezősködött két hete hétvégén - amikor Charleroi-ban voltam Tim barátomnál - hol vagyok, és visszajövök-e. Fiona megkérdezte, hiányzom-e Timmynek. Ő igennel felelt, és kérte, hogy tartsák titokban:)
Most épp úgy teszek, ahogy Rudy kérte: megiszom 2-3 sört. A második 9%-os Leffenél tartok. És már hallom az Anyukámat, ahogy korhol: "Melinda, ne igyál annyit!" És tudom, hogy csak jót akar.
Orsee Barátnőmmel az elmúlt hetekben valahogy rossz vágányra jutottunk. Nem tudjuk, miért. De szerencsére megoldottuk. Szomorú voltam, és haraggal teli - ahogy ő is. Senkinek nem kívánom ezt.
Van egy mondás, miszerint: "Madarat tolláról, embert barátjáról." És azt kell mondjam, Orseeban sok szempontból a tükörképemet látom. Gyakran a rossz tulajdonságokban is. És ez fáj leginkább. Hiszen ki szereti, ha elé teszik a saját negatítv képmását? De ettől szeretjük és fogadjuk el egymást mégjobban.
Azt hiszem, ezzel a magamhoz képest rövid bejegyzéssel távozom Belgiumból - három hét után. Még mielőtt túlságosan a fejembe száll a második Leffe...
Melinda Jones from Brussels. Talk to you soon:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése